Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-07-15 / 28. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. július 15. » 9 K - ÖT IMANAPON ÁT ikertornyok helyén tátongó mélységbe több köbméter víz zúdul. A kút peremét alkotó bronzlemezbe vésve annak a 2605 áldozatnak a neve olvasható, akik 2001. szeptember 11. végzetes reggelén az épületben tartózkodtak. Az emlékparkba a női konferencia résztvevőit is elvitték. S bár a kapuban hatalmas táblán figyelmeztették a tu-Déli csillag Szamodról Susana Tunumoso Iosia rendkívül Épül a Freedom Tower ristákat, hogy kegyeleti helyre lépnek, az áhítatot megtörte a kerítésen kívül dübörgő munkagépek zaja. A Világkereskedelmi Központ újra épül. Hét új toronyházat húznak fel! Mindegyik magasabb lesz, mint volt a felrobbantott World Trade Center. Az utolsó, az 541 méter magas Freedom (Szabadság) Tower átadását 2013-ra tervezik. „Megmutatjuk a világnak: nem félünk" - magyarázta az idegenvezető. Mellettem halkan odasúgja valaki: „Bábel tornya...” Belépőjegyet ugyan nem kértek, de a kijáratnál hatalmas fémdobozban fogadják az építkezésre szánt adományokat. Először nem akartam semmit bedobni, aztán eszembe jutott, hogy az amerikai egydolláros felirata olyan, mint egy figyelmeztető üzenet: In God we trust. (Istenben bízunk.) ■ B. Pintér Márta büszke arra, hogy az ő szépapja - Tautaioleua Malietoa Vaiinuupo törzsfő - volt az első ember Nyugat-Szamoán, aki elfogadta Krisztust megváltójául. Falujuk, Sapapalii partjánál kötött ki ugyanis 1830. augusztus 24-én John Williams angol misszionárius, aki nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot ezzel a lépésével. A szamoaiaknak nem volt jó hírük a környező szigeteken. Vad, kegyetlen népként tartották számon őket. De a Szentlélek Isten megelőzte a Londoni Missziós Társaság igehirdetőjének partraszállását: az ige magvának elkészítette a helyét Tautaioleua törzsfő szívében. „A szépapám nemcsak John Williamset fogadta be a házába, hanem Krisztust is” - mesélte Susana örömmel, s bár a csendes-óceáni szigetek asszonyaira oly jellemző, egyenes tartással ült mindvégig, most mintha kicsit még jobban kihúzta volna magát, ahogy folytatta: „Példája nyomán aztán az egész falu megtért.” Később - amikor este még átgondoltam a Susanával folytatott beszélgetésemet - értettem meg ezt a büszkeségét. Ez nem hiúság volt, hanem a túláradó öröm kifejeződése. Az ő családja is részese lehetett az evangélium terjedésének. Őket is, az ő őseit is felhasználta eszközeként az terülő, alig kétszázezer főt számláló országban szinte kivétel nélkül mindenki keresztény. Balgán provokatív kérdésemre, hogy Szamoán mit csinálnak vasárnaponként az emberek, Susana csodálkozva felel: „Hát templomba mennek! Az a nap az Úré.” Ám korántsem mondható tájékozatlannak ez az asszony. Ismeri a szekularizálódó „nyugati” világot, amelynek hatásától nagyon szeretné megmenteni a gyermekeit, a rábízott vasárnapi iskolásokat, a fiatalokat. Ez bizony a gyülekezetek és a női körök imatémája ott Szamoán: megőrizni a keresztény élet értékeit. A Filippilevél jól ismert mondatára utal: „Tiszták és feddhetetlenek kell, hogy maradjunk.” Ő nem mondja, én viszont magamban idézem tovább: „...legyetek Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban!’ (Fii 2,15) És Susana világít. Mosolygós, kedves lénye beragyogta a konferenciaterem hátsó sorait, ahová szerényen leült. Átsugárzott a hagyományos, finom kézmozdulatokkal kísért Sivatáncon, amelyet a kultúresten mutattak be közösen egy idősebb szamoai papnével. És sejtem, hogy ez a fény kíséri otthoni szolgálatát is. Mert ez nem az ő ragyogása, hanem a Krisztus világossága, amely átizzik engedelmes lényén. Ez járja át papnészolgálatát Sapde településen, ahol huszonnégy éve él férjével, aki a helyi közösség lelkipásztora és még tizenkét környező gyülekezet esperese. „El ne felejts akkor a férjemről is írni!” - figyelmeztet Susana, amikor megtudja, hogy a beszélgetésünk újságban fog megjelenni. „Megteszem, de miért is?” - kérdem tapintatlanul. „Mert nagyon szeretem” - hangzik a legnagyobb természetességgel a válasz. Én meg kissé elpirulok, s arra gondolok, vajon hányán kérnék ezt tőlem magyar barátaim, szolgatársaim közül. Pedig ilyen természetes a dolog: akiket Isten egybeszerkesztett, azok elválaszthatatlan társak életben, szolgálatban... ■ BPM Susana Tunumoso Iosia szamoai táncbemutatót tart a nagygyűlés résztvevőinek Úristen, hogy népük a pogány hiedelmekből Krisztushoz térjen. És így használja fel Isten őt is egyszerű, kevéssé iskolázott, de annál inkább szolgálatra szánt voltában. A szamoai emberek identitását ugyanis az határozza meg, hogy az Úrhoz tartoznak. Nemzetük jelmondata is így hangzik: Szamoa Istenre épült (Samoa is founded on God). A két nagy és nyolc kisebb szigeten el-A SZERZŐ FELVÉTELEI
