Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-16 / 50. szám
2 -m 2012. december 16. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Szeretett Urunk, Atya, Fiú, Szentlélek Isten! Hálásak vagyunk a várakozás öröméért - köszönjük neked, hogy napjaink nem a semmibe hullnak, hanem céljuk van, hozzád vezetnek. Köszönjük, hogy a szürke, beteges időkben is közel lépsz hozzánk, nem hagysz bennünket magunkra a kétségekkel, hűségre és kitartásra erősítesz bennünket az adventi várakozásban. Áldd meg közvetlen szeretteinket, azokat, akiket szeretünk, és akiket olyan nehéz szeretni. Adj derűt gyermekeinknek, hogy ne féljenek az előttük álló élettől. Erősítsd a diákokat, hogy ráérezzenek a tudás, a szellemi és lelki növekedés jó ízére. Adj erőt a munkában állóknak, akik néha úgy érzik, túl sok az elvárás, és túl kevés a biztatás. Állj azok mellé, akik emberileg, anyagilag rossz helyzetben vannak, akik úgy érzik, kicsúszik lábuk alól a talaj - ne engedd, hogy az anyagi nehézségek a lelkünket öljék meg! Légy az öregekkel, a megfáradtakkal, akik néha úgy érzik, már hiábavaló az életük - mutasd meg nekik, hogy számodra ők öregségük terheivel együtt fontosak. És légy azokkal is, akik utolsó perceikkel harcolnak, légy azokkal, akik szerettüket siratják. Életünk kezdetén, derekán és végén maradj velünk, Urunk! Az egész teremtett világért is kérünk: áldd meg jó rendjét a természetben és az emberi közösségekben. Add, hogy békesség legyen a szívekben és az emberek között. Különösen is gondolunk most a betegségek áldozataira és elszenvedőire: add, Urunk, hogy ez az új betegség ne hatalmasodjon el rajtunk! Kérünk, adj mindenkinek bölcsességet, hogy saját maga és mások egészségére és életére vigyázni tudjon. Végül könyörgünk egyházadért: add, hogy tudjuk a cél és az eszköz közötti különbséget, hogy miközben egyházunk kereteinek megtartásáért harcolunk, el ne feledkezzünk a lényegről, Krisztusról, aki hozzád köt bennünket. Adj erőt a szolgálatban állóknak, hogy meg ne fogyatkozzék a hitük, és képesek legyenek evangéliumod hirdetésére. Add Szentlelked csodáját a gyülekezeteknek, hogy olyan lelki közösséggé tudjanak válni, amely megtartja tagjait, de megtartja hitben lelkészeit, szolgálattevőit is. Biztass bennünket a reménységgel, hogy újra eljössz, és teljessé teszed bennünk az örömöt. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Uram, hallgasd meg imádságomat! (Zsolt 143,1) A szent ember élete sokkal inkább abból áll, amit Istentől kap, mint amit ő ad neki - inkább a vágyból, mint a birtoklásból, inkább a megigazulásból, mint az igazságból. Ilyen értelemben mondja Szent Ágoston: a hit elnyeri, amit a törvény követel. Ezért a belső ember igazi lénye, hogy kér, vágyakozik és keres. így olvasható ez a 34. zsoltárban: »...akik az Úrhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót.« (Zsolt 34,11) És a 105. zsoltárban: ».. .keressétek orcáját szüntelen!« (Zsolt 105,4) Ezzel szemben az öntelt álszentekről azt olvasni: nincsen senki, aki Istent keresné (Zsolt 14,2-3) (hiszen maguk már mindent megtaláltak).” M Luther Márton: A hetedik bűnbánati zsoltár (Zsolt 143) (Weltler Ödön fordítása) ADVENT 3. VASÁRNAPJA - KOL 2,1-7 Tanúid szavában is: jöjj el, Urunk! Advent harmadik vasárnapján Keresztelő János szolgálatára figyelünk. Őrizzük ezt a tiszteletre méltó hagyományt, mivel tekintetünket nem önmagára, hanem a szimbólummá lett, természetellenesen nagy mutatóujjával Jézus Krisztus Urunkra irányítja. Nevétől elválaszthatatlan a „keresztelő” jelző, noha legalább ilyen joggal hívhatnánk előfutárnak, útegyengetőnek, útkészítőnek is. Ortodox testvéreink trónoló Krisztust ábrázoló ikonjain mindig ő áll a Pantokrator balján. A jobb az Istenszülő édesanyát illeti. Keresztelő Jánost így mutatja be János evangéliuma: „Megjelent egy ember, akit Isten küldött..!’ (Jn 1,6) Róla mondta Jézus, hogy aki Keresztelőt látta, prófétánál nagyobbat látott, de aki Isten országában a legkisebb, az is nagyobb nála. Nem minősíti le bizonytalankodást jelző kérdése miatt, hanem megbecsülve szolgálatát a helyére teszi. Megváltó, pásztori szeretettel üzeni a halálát váró elnémítottnak: amikor kiteljesedik az Isten Bárányának uralma, Keresztelő János nem rangsorban, hanem a rangsort nem ismerő kegyelem ölelésében állhat előtte, szemtől szemben. A vasárnap ótestamentumi olvasmánya és az igehirdetés alapjául szolgáló levélrészlet ugyan nem homályosítja el Keresztelő János szolgálatát, de kibővíti a hírnökök, útegyengetők sorát. Sereg lesz belőlük. Isten maga a toborzója ennek a seregnek. A próféta, Ézsaiás azért kiálthatja bele a világba és népe fülébe az Úr érkezését, mert Isten kiáltott. Azért szól, mert Istennek van mondanivalója a próféta szájával. A mondandót sem a próféta találja ki. Neki is kérdeznie kellett, hogy mit kiáltson. Szavahihetősége, méltósága, tekintélye onnan van, hogy Isten méltatta arra, hogy a próféta szája Isten szája, szava Isten szava legyen. A próféta is elmegy majd a minden halandók útján, de „jószerencsés” lesz mindenki, aki nem a prófétát dicséri, hanem Istennek köszöni meg, amit a próféta szájával mondott el. Ézsaiást nem azért becsüljük és szeretjük, mert előkelő származású volt, vagy mert az igazat gyönyörűen mondta el. Azt nem tudjuk, hány személy rejtőzik az egy név mögött. Egy azonban bizonyos: Isten szólt a próféták szavával. Ez a szó marad meg örökre, mert Isten igéje Jézus Krisztusban testté lett. Az ő személye, szava és keresztáldozata lett minden prófétai szó próbakövévé és pecsétjévé. Jézus Krisztusban ígért és ad Isten semmivel össze nem hasonlítható életet azoknak, akik ugyan elszáradnak és elhervadnak, mint a fű és a virág, de életre szólítja őket a halált halálával tipró és a sírban lévőknek életet ajándékozó Krisztus. Keresztelő János szolgálatát a prófétákéval együtt köszönjük meg! A sort Jézus Krisztus az apostolokkal gazdagítja. A levélrészlet apostoli levél része. Mintha súlyát vesztette volna az apostolság, mivel túl gyorsan és meggondolatlanul minősítünk valakit vagy valamit apostolivá. Az Újtestamentum nem osztogatja könnyelműen ezt a szolgálatot. Csak azt nevezi apostolnak, akit Jézus Krisztus választott ki és küldött el szolgálatára. Aki mögött Jézus Krisztus maga áll teljes hatalmával, és aki eggyé vált a kiválasztó és küldő Úr akaratával és irgalmával. Nem magának gyűjt tábort, hanem Krisztus számára, Krisztus szavával népet, egyházat. Annyi „küldött”, annyi önjelölt vagy pénzen vett hamis apostol állított már falhoz bennünket, hogy az igazi is gyanús. Szendvicsemberekkel találkozunk, akik úgy hordozzák hátukon-mellükön valakinek vagy valaminek a reklámját, hogy ahhoz valójában ritkán van más közük, mint a bérük. Az igazi apostolságnak vannak hitelesítő jelei. Pál apostol Krisztus tanúja, meg is szenvedi, amit hirdet. Részese Ura sorsának. El meri mondani, hogy elszenvedi mindazt, ami még hátravan Krisztus gyötrelmeiből. Nem kiegészítésre gondol, hanem Urával való élet-halál közösségre. Hiszen kiválasztója és küldője is erre gondol: „Én pedig megfogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért’.’ (ApCsel 9,16) Az apostol tanú imádságban küzd azokért, akiket el szeretne vezetni Krisztus ismeretére. Isten elé öleli őket. Nem céltáblák ők, akiket ki kell lőni, hanem testvérek, akikkel példátlan megosztanivalója van: hirdetheti a bűnök bocsánatát. Krisztus szívbeli ismeretével akar megóvni megtévesztőktől és megtévesztések-A VASÁRNAP IGÉJE tői. Külső védőburokkal senkit el nem láthat. A Krisztus-hit békességével véd az ideges vagdalkozásokkal szemben. „Ha valamit meg kell védenie, ahhoz elegendő a teljes egyszerűség is. A vallásos emberek érvelése gyakran nem őszinte: ingerültségük megrontja őszinteségüket. Miért tesz bennünket ingerültté az, amiben hiszünk? Vagy mert nem igazán hisszük, vagy pedig valójában önbecsülésünk az, amit »igazság« címén próbálunk védelmezni.” (Th. Merton: A csend szava.) Az apostol tanú nem aratni akar, hanem gyökereztetni és építeni. A gyökér mélyebbre igyekszik, az épület fölfelé nő. Amikor a tanítványok hitük növelését kérik, mindkettőt kérik. Azt azonban tudnunk kell, hogy a hitünket nem mi fogjuk betetőzni. Az épület valóban lakhatatlan tető nélkül. A hit azonban önáltatás, ha azt gondoljuk, hogy már minden kész. Krisztus azért küld apostol tanúkat, hogy életünk végéig megtartson bennünket a tanítványság, taníthatóság állapotában. Úgy erősödünk, hogy nem tartalékot élünk fel, hanem újat fogadunk el Krisztustól apostol tanúi szájából és a Krisztus-követők közösségétől. A tető felrakását bízzuk a dicsőségében eljövő Krisztusra. ■ Fehér Károly Imádkozzunk! Igaz küldöttekkel és hűséges tanúkkal áldd meg Urunk, egyházadat. Ámen. ► Mai írásunkban megpróbáljuk áttekinteni azokat a gyülekezeti alkalmakat, amelyek keretében éneklésre kerülhet sor, és igyekszünk tanácsot adni, milyen eseményre hogyan válasszunk éneket. Remélhetőleg sokan megtapasztalták már az éneklés felszabadító, boldogító élményét. Közösséget formál, hogy együtt veszünk levegőt, többen mondjuk ki egyszerre ugyanazt a szöveget. Ezért szükséges, hogy ha valaki bármilyen alkalmat szervez, tudatában legyen annak: az előkészületekhez hozzátartozik az is, hogy alaposan átgondoljuk, milyen műfajú, stílusú ének illik a tervezett témához vagy tevékenységhez. A jól megválasztott ének ugyanis szárnyakat adhat az együttlétnek, míg az átgondolatlanság összezavarja, erőtlenné teszi az üzenetet. A vasárnapi, ünnepi főistentisztelet az egész közösség alkalma: itt találkoznak össze a gyülekezet különböző rétegei, hogy hitük középpontjára figyeljenek. Evangélikus énekeskönyvünk (1982) olyan énekei alkalmasak erre a célra, amelyek objektív fogalmazásukkal nem csupán az egyes ember, hanem az egyház közösségének hitét fejezik ki; végigkövetik egy-egy nagy ünnep dogmatikus mondanivalóját; erőt adó, bátorító szövegükkel utat mutatnak a hétköznapokra is. Ha megvizsgáljuk a gyűjteményt, észrevehetjük, hogy e feltételeknek leginkább a reformáció korabeli énekek vagy a későbbi, de ilyen szellemben írt Hol és mit énekeljünk? Alkalmak és műfajok versek felelnek meg (itt hívom fel a figyelmet Scholz László, Bodrog Miklós és Dóka Zoltán erőteljes szövegeire). Leginkább az istentisztelet központi énekénél, a graduáléneknél (főéneknél) fontos e szempont érvényesítése; múlt heti cikkünkben már tettünk is említést a graduálének-javaslatokról. A kezdőéneket többféle módon lehet kiválasztani. Nagy ünnepeken természetesen az ünnepi énekekből válogatunk. Segíthet minket, ha a nap témájához illeszkedünk; választhatjuk a javasolt heti éneket is. Szentlélek-hívó ének bármikor kezdheti az istentiszteletet, ezenkívül reggeli éneket, dicséretet vagy könyörgést is kijelölhetünk. A lelkészeknek érdemes volna kiemelt figyelmet fordítaniuk az igehirdetés utáni énekversre: ezzel lehet megerősíteni a prédikáció mondanivalóját (nem a főének dolga, hogy közvetlenül az igehirdetéshez kapcsolódjon). Nagy lehetőségek rejlenek a záróénekben. Ha indokoltnak érezzük, bátran lépjünk túl énekeskönyvünk javaslatain vagy az úrvacsorái liturgiák záróénekein. Egy-két jól megválasztott strófa összefoglalhatja az egész istentisztelet üzenetét. Zárásként énekelhetünk oldottabb szövegű, romantikusabb, népszerűbbnek gondolt énekeket is. A különböző korú és érdeklődésű csoportoknak szervezett bibliaórák személyesebb jellege az énekválasztásban is megmutatkozik. Minden közösségnek megvannak a kedvencei, amelyeket akár minden héten elénekelnek. Leginkább itt kerülhetnek CANTATE Eged Illen diczcriinc, elő a szubjektív hangú, ébredési jellegű vagy egyéb kategóriába tartozó énekek (a stílusok különbözőségével is foglalkozunk még a későbbiekben). Szerencsés viszont, ha a bibliaóra a megismerés, tanulás helye: nem csupán a biblia tanulmányozásáé, hanem az új énekekkel való megismerkedésé is (erre ugyanis az istentisztelet - műfajánál fogva - nemigen alkalmas). Az ifjúsági óra legfontosabb hivatása a fiatalok közösséggé formálása. E korosztály tagjai - szégyenlősség vagy egyéb okok miatt - időnként nehezen vehetők rá arra, hogy kinyissák a szájukat, pedig itt kiemelten fontos, hogy érvényesüljön az éneklés gyógyító hatása. Az ifjúsági alkalmakon többnyire gitáros énekeket veszünk elő. A harmóniákkal kísért éneklésnek igen régi hagyománya van: a reneszánsz kor lantkíséretes dalai vagy a popzene gitáros számai mind ennek az elvnek igen különböző megnyilvánulásai. A kérdés csak az, hogy ezt milyen színvonalon tesszük. Jó néhány gyűjtemény elérhető, amelyekből válogatni lehet; az ezekben található énekek éppúgy nagyon különbözők stílusban, eredetben és minőségben, mint az énekeskönyvből valók. E területnek is jót tenne az alapos és szigorú áttekintés: ha a vezetők megtalálnák a fontos témákat megfogalmazó, igényes szövegeket és a mondanivalót kiemelő, jól énekelhető dallamokat. Vigyázzunk, nehogy az ifjúság teljesen elkülönüljön a gyülekezettől! Fontos, hogy részt vegyenek az istentiszteleten, és ismerjék az evangélikusság klasszikus énekkincsét (egy későbbi cikkünkben szó lesz még erről a jövőnket meghatározó témáról). Egyre több közösség szervez gyülekezeti hétvégéket, tematikus alkalmakat. Ez hatalmas lehetőség arra, hogy ne csupán az előadás vagy az igehirdetés legyen átgondolva, hanem az éneklésnek is legyen koncepciója (most csak a gyülekezeti énekeken túli lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet). A kánonok nagyszerűen rá tudják hangolni a hallgatóságot a programra, vagy át tudnak vezetni egyik témából a másikba: énekeskönyvünk és az Új ének gyűjtemény tartalmaz ilyeneket. Érdemes megismerni Gárdonyi Zoltán kánonjait is (kórusművei a ReZeM kiadásában jelentek meg). Ugyanígy énekelhetjük népzenénk keresztény szellemiségű gyöngyszemeit. Ehhez a Jelenti magát Jézus címmel Joób Árpád szerkesztésében a Luther Kiadónál megjelent kötet nyújt segítséget. Búcsúzóul következzék most egy adventi Benedicamus (zsoltáros istentisztelet végén felhangzó áldó tétel): „Örüljünk, mi, keresztyének, / hogy a Krisztus most minekünk / megjelentette ő magát, / és irgalmaz minekünk! // Hálát adunk az Istennek, / ki szent Fiát miérettünk / elbocsátá e világra, / hogy minket megváltana.” (GyLK 257. oldal) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
