Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-09 / 49. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. december 9. » 11 „Isten angyali jövének melléjük” Rendesék olyan rendes emberek voltak, hogy még akkor is személyesen jött hozzájuk a Mikulás, és akkor is az angyalok hozták nekik a karácsonyfát, amikor gyermekeik már kirepültek a meleg családi fészekből. Bizonyára azért, mert ebben a fészekben nemcsak meleg, hanem csend, rend és béke volt. Kivéve évente egyszer, karácsonykor, amikor is az áldott ünnep másnapján családi ebédre érkezett Rendes unokaöccse pereputtyával, valamint Rendesné unokahúga pereputtyával, mindösszesen kilenc gyerekkel, akik Rendes szavaival „pokolian jól érezték magukat”, Rendesné szavaival „szétcincálták a házat”. Napokig tartott, míg Rendesék teljességgel felszámolták a - Rendesné szavaival - „rokondúlás” fájdalmas nyomait: a süteménymorzsát, az elhagyott papír zsebkendőket és hajcsatokat, a vécé falára firkált betlehemi csillagokat. Mindehhez, hiszen Rendesék nagyon rendes emberek voltak, igyekeztek jó képet vágni, miközben magukban sűrűn fohászkodtak, hogy minél kisebb veszteséggel ússzák meg a rokondúlást. Ezt akár félhangosan is megtehettek volna, ugyanis a kilenc gyermek jókedve fülsiketítő volt. Miután ebben az évben is személyesen jött a Mikulás, vagyis maga Szent Miklós püspök, egyáltalán nem számíthattak arra, hogy ez alkalommal nem jönnek időben az angyalok. Márpedig nem jöttek, és emiatt Rendesné rendesen végigzokogta az éjféli misét. Rendes azzal vigasztalta, hogy mire hazaérnek, már bizonyára ott ragyog a karácsonyi terítővei leterített asztalon a várva várt karácsonyfa. De a karácsonyfa másnap reggelre sem érkezett meg. És másnap esetére sem, pedig egész délután buzgón énekelték, hogy „Jaj, de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok gyertya”. És az áldott ünnep másodnapjának reggelére sem érkeztek meg az angyalok. „Itt valami nincsen rendben” - morogta Rendes. Rendesné viszont gondolni sem mert arra, hogy őnáluk valami ne lenne rendben, csak azon rágódott, mint mondanak majd Lackóéknak és Valikáéknak, ha keresik a minden évben joggal megcsodált és megirigyelt, igazi angyalok által hozott karácsonyfát, amelyet az utóbbi években már kordonnal kellett körülvenni, hogy a siserahad ne legelje le róla másodpercek alatt a szaloncukrot és a habkarikát. (Egy tányérról vehettek mindegyikből egyet-egyet, de csak a gyerekek.) „Majd azt mondjuk, annyira elkezdett hullani, hogy ma reggel le kellett szedni" - találta ki Rendes. Ebben maradtak, és gyorsan beszerezték a megfelelő számú szaloncukrot és habkarikát, hogy legalább a maradékkal dicsekedhessenek. Hozzátartozik ehhez a csodálatos történethez az is, hogy Rendesné becsöngetett Cimbalmosék alagsori lakásába, hogy először tíz-, majdhúsz-, végül pedig ötvenezer forintért megvegye karácsonyfájukat (így mondta: „tokkal-vonóval”), de Cimbalmosék (akiknek máskor még egy ötszázas is jól jött volna), azzal zárkóztak el, hogy „ez nem eladó, mert ez szentség”. Szokásuk szerint egymást múlták felül a késésben Lackóék és Valikáék, de csodák csodájára nem rohantak be a könyvtárszobába, hogy a kordon mögül megcsodálják a karácsonyfát. És ettől lettek Rendesék igazán idegesek. Amikor a legkisebb megkérdezte, hogy „Ugye, Emmi néni, még nem voltak itt az angyalok?”, Rendesné elsápadt, egy kicsit meg is tántorodott, de sehogy sem sikerült elájulnia, így aztán jól hallhatta, ahogyan ura szépen, rendesen válaszolja a gyermeknek: „Eddig még nem!” „Akkor jó” - mondta a legnagyobb, eléggé titokzatosan. A többiek közben szétszéledtek, s egyre nagyobb, de a szokásosnál azért nem nagyobb zsivajban múlatták az időt az ebéd kezdetétig. A legnagyobb, akit Rendesék maguk között mindig „angyalarcú kisördögnek" neveztek, még mindig ott állt előttük, és biztatóan rájuk mosolygott. „És miért jó, ha még nem jöttek, ha szabad érdeklődnöm?” - kérdezte Rendesné élesen. „Hát azért, mert mi vagyunk az angyalok” - felelte csengő hangon. Rendes keserves grimaszt vágott e szavak kíséretében, és csak nagy nehezen nyögte ki: „Nagyon vicces. Ha-ha-ha.” „Nem hiszed el, Miklós bácsi? Akarod, hogy megmutassam az igazolványomat?” - kérdezte az angyalarcú kamasz, ezúttal a legkisebb szemtelenség nélkül. Rendes minden erejét összeszedte, és miklósbácsisan azt felelte: „Nem szükséges, elhiszem!” Az angyalarcú ennek ellenére elővette, és Rendesék orra elé tolta az angyaligazolványt, mely úgy csillogottvillogott, mint a filmbéli Columbóé, azzal a különbséggel, hogy ezen nem a nagyfőnöknek, hanem magának a legeslegnagyobb főnöknek, a Jóistennek az aláírása sziporkázott. Rendes nagyon halkan azt suttogta, hogy „Oké” Rendesné pedig, ki tudja, miért, azt, hogy „Dicsértessék a Jézus Krisztus”. „Mindörökké ámen!” - rikkantotta az angyalarcú, majd egy éleset füttyentet, amire a másik nyolc is odasereglett, majd egy újabb füttyentésre szüleik is. „Igazoljátok magatokat!” - adta ki a parancsot az angyalarcú. Ők is (beleértve szüleiket) elővették angyaligazolványukat, és lett akkora csillogás-villogás és tömjénillat, hogy Rendeséknek rendesen megfájdult a fejük. „Dicsőség a magasságban Istennek” - énekelték az angyalok, egy kicsit hamisan ugyan, amúgy azonban mennyeien. „Et cum spiritu tuo” - felelték Rendesék, majd amikor a kisebb angyalok is pukkadozni kezdtek, észbe kaptak, és immár rendesen azt felelték, hogy „Békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Ezután minden úgy történt, mint addig minden karácsonykor, ugyanakkora zsivajjal, ugyanolyan pokoli jókedvvel, ugyanakkora pusztítással, csakhogy ezúttal igazi, igazolványos angyalokkal. És az egész csodában az volt a legnagyobb és legelképesztőbb, hogy amikor - már az elköszönésük után - a lépcsőházban Rendesné azt kérdezte az angyalarcútól, hogy „Tavaly is ti voltatok?” ő azt felelte: „Ki más lett volna, Emmi néni?” És amikor Rendes megkérdezte, hogy „Igazolvánnyal?" ő azt felelte: „Mivel mással, Miklós bácsi?” Amikor már végleg magukra maradtak, Rendesék egymásra néztek, és nem kezdtek el rendet rakni. Úgy maradt minden azóta is. És ha valaki megkérdezte volna az okát, vállukat vonogatva azt felelték volna: „Azért, mert ez szentség”. Részlet Kamarás István OJD Karácsonyi angyal - Karácsonyi mesék kisebbeknek és nagyobbaknak című kötetéből. A kiadvány a Luther Kiadó gondozásában adventre jelent meg Kamarás Milán rajzaival. Ára 1690 forint. A Luther Kiadó adventi könyvvására keretében a kiadónál december 22-ig megrendelve vagy megvásárolva kedvezményes ára 1521 forint. Fordulópont Fásult leikébe repedések, barázdák vésődtek bele. Tudatából előtörve mély fájdalmat szül a pillanat. Emlékek. Bántanak. Gyötörnek. Szaggatott mára sóhaj, reménytelen. Lehet ez így? Ennyire végletes? Lemondó? Igen, ő ilyen. De hát a nagyobb, az Alkotó? Jön egy puha szellő, betakarja. Meglibbennek a szirmok, levelek, mint lehelet a bőrön, olyan. Simogatja. Sejtés még csak, aztán ismerőssé válik. Ő így szeret. ■ -A HETI UTRAVALO „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok’.’ (Lk 21,28) Advent 2. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi Jézus második eljövetelére s a világítéletre irányítják tekintetünket. Mi most - még két advent között - ítélet előtt, kegyelem alatt élhetünk. Ám ama napon: „Az Emberfia eljön az ő Atyjának dicsőségében, és megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Mt 16,27; LK) „Hirdessétek a népeknek, és mondjátok: íme, az Isten, a mi Üdvözítőnk eljő.” (GyLK 709) Tudjuk, Jézusban már eljött a Megváltó, aki eltávolítja a gonoszságot népe közül, eltörölve bűneiket. De újra eljön mint ítélőbíró, s érkezését kozmikus katasztrófa előzi meg: „mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel’.’ Benne elközelített a mennyek országa; ő jelentette ki: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el’.’ (Lk 21,26-27.33) Jakab minket int: „Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van’.’ (Jak 5,8) S Luther így evangélizál: „Az irgalmas Isten nem akarta, hogy az ítéletnap hirtelenül lepjen meg bennünket. Hirdetteti igéjét, megtérésre hív, s a Krisztusban minden bűnünk bocsánatát kínálja. S ígéri, hogy gyötrelmes bűntartozásunkat felfüggeszti, ha szent Fiában hiszünk.” Isten népe mindenkor kitartó állhatatossággal remél, és követi „azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket” (Zsid 6,12). A felmagasztalt Krisztus ezt üzeni gyülekezeteinek íratott leveleiben: „...térj meg..., különben elmegyek hozzád, és..!’ Ám aki vele győz, azt megajándékozza: „...annak enni adok az életfájáról, amely az Isten paradicsomában van’.’ S „annak adok az elrejtett mannából..., és... új nevet”. (Jel 2,5.7.17) Most még hitben járunk, s valljuk: kegyelemből igazulunk meg Isten előtt, és „... mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszát’.’ (2Kor 5,10) Jézus előre kijelentette: „...aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe’.’ (Jn 5,24) Ő a nagytanács előtt e két kérdést kapta: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk’.’„Akkor hát te vagy az Isten Fia?” (Lk 22,67.70) Az Emberfia most Isten jobbján ül, s tőlünk kérdezi: „Hát ti kinek mondotok engem?” Ha te is „az Isten Krisztusának” (Lk 9,20) hiszed és vallód őt, akkor ez vár reád is az ő visszajövetelekor: „Mert amint felhangzik... az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik (akkor még itt) élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunkfelhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk!’ (iThessz 4,16- 17) Ó, a hit nagy bizonyosság (lásd Jn 14,1-3), és látássá lesz: „Ó, boldog nap! / Bemegyek Jézussal / Az Úr örömébe. (...)/ Az én Uram feltámaszt engem! / Felébredek, s élek a mennyben / Mindörökké!” (EÉ 519.3) ■ Garai András
