Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-09 / 49. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. december 9. » 5 Bach-kantáta a Józsefvárosban A budapest-ferencvárosi és a józsefvárosi gyülekezet közös istentisztelettel ünnepelte advent első vasárnapját. A Ferencvárosi Kántorátus és Collegium Musicum Bach Schwingt freudig euch empor (BWV 36) kantátáját szólaltatta meg Muntag Lőrinc vezényletével. A megszólaltatott kantáta a vasárnap óegyházi evangéliumát, a jeruzsálemi bevonulás perikópáját dolgozza fel szövegében. A zeneműben két adventi korái, a Jöjj, népek Megváltója és a Szép, fényes hajnalcsillagom kezdetű ének is felcsendült. Az istentisztelet kezdő- és főénekeivel a gyülekezet is kapcsolódhatott a bachi zenemű tételeihez. Koczor Tamás, a ferencvárosi gyülekezet lelkésze a vasárnap kijelölt textusa - Pál apostol areopágoszi beszéde (ApCsel 17,22-33) - alapján hirdette az igét. Arról beszélt, hogy a keresztyénség a vallások kopernikuszi fordulataként valami egészen újat, egészen ismeretlent hozott. Isten nem a szokványos értelemben áll után szeretetvendégségen maradkapcsolatban az emberrel, nem az ál- tak együtt. A következő közös Bach-W Mjé'% V %- jji ULÚ#I N* -dozat révén adja jóindulatát - hanem ő az, aki áldozatot hoz értünk. A liturgiát e sorok írója, a józsefvárosi gyülekezet lelkésze vezette. A két közösség tagjai az istentisztelet kantátás istentiszteleten, virágvasárnapon a ferencvárosi gyülekezet látja majd vendégül a józsefvárosi evangélikusokat. ■ Románné Bolba Márta Új élet. „Mindenekelőtt szabadnak és függetlennek kell éreznem magam. Hinnem kell és szeretnem” - Tarkovszkij kései sorai adnak biztatást ma este. A művész nagybetegen is tervez, új alkotásokra gondol. A halál szót nem írja le, nem is említi. Meg akar szabadulni ettől a kisszerű világtól, és valami mást akar kezdeni. Több mint harminc éve történt mindez. Mit szólna, ha ma látná az elaljasult világot, a lávaként ömlő gyűlöletet? Meglepve olvasom életrajzát; még itt lehetne, és fogadhatná a jókívánságokat. Ha élne, most lenne nyolcvanéves. De hát huszonhat éve halott, őt is elfeledték, alig hallani róla. Pedig Andrej Rubljov című eposza a filmművészet egyik legnagyobb alkotása. * * * Jegyzetlapok Einstein-idézet. Kopott, régi könyv, sok megjelöléssel. Belelapozok: „Minél több felfedezést tesz a tudomány az anyagi világban, annál inkább olyan következtetésekre jutunk, amelyeket csak hittel lehet megoldani.” Látom magam előtt a lobogó, ezüsthajú férfit, pipál, és elégedetten bólogat. Öregségére bölcs lesz az ember, amit fiatalon megmosolygott, most a legfontosabbnak érzi. Régi igazság: egyik tudós sem válik rosszabbá, ha istenes ember. * * * Lottózó. A piac bejárata mellett megszépült az üzlet. A falon új óra, fölirat: az itt vásárolt szelvénnyel nyerték az elmúlt évben a több milliárd forintot. A modern székek fémváza hosszú, ezért a legtöbb ember megbotlik bennük. Különös alakok térnek be péntek délután: vörös, festett hajú nő, férfi nagy szatyrokkal, tolókocsis fiatalember... A többiek sietnek, megnéznek egy-egy kaparós sorsjegyet, és már rohannak is tovább, de a négy törzsvendég befészkeli magát. Mogyorót ropogtatnak, csicseregnek az eladóval. „Lehet szerencseszámokat kérni” - kiáltja rekedt hangon. Azután újságot osztogat, odaszól az elköszönőnek: „Már a harmadik tollat lopja, drágám.” A sarokban, a kályha mellett a kancsal szemű öreg kajánul figyeli a reszketve nyerni akaró áldozatokat, akik ezredszer is betérnek egy korty reménységre. ■ Fenyvesi Félix Lajos Magyar tanúságtétel Rózsás János emlékére Az utolsó találkozásunkat idézem föl, fáradt, de mindig reménytől sugaras arcát. Nagykanizsán, az udvar csendjében megbúvó kis szobában beszélgettünk a nehéz mindennapokról, rabságáról, Salamovról, aki a rettegett Kolimán töltötte büntetésének jó részét... Panaszkodott fájó térdeire, az orosz tél alaposan megostorozta. Csendesen sóhajtott, ahogyan egész életében, mert magával nem törődött hosszú megpróbáltatása idején; társaival igen: segíteni rajtuk, kérvényezni sorsuk jobbra fordulását. Az 1926-ban született Rózsás János tizennyolc éves levente volt, mikor szovjet fogságba került, a haditörvényszék tízévi szabadságvesztésre ítélte. Néhány nap után kiszállították a Szovjetunióba. Ott kezdődött véget nem érő kálváriája a büntetőtáborokban: Ukrajnában, az Észak-Urálban, majd Kazahsztán északi vidékein. A testi-lelki szenvedések őrlő malmában legtöbben föladták - ő nem. Az orosz nyelvet tanulta, figyelte embertársait, szörnyű betegségeket küzdött le (Duszja nővér áldozatvállalásával). A lágerek poklában a legnagyobb menedék rabtársa, Szolzsenyicin volt, a később Nobel-díjjal kitüntetett író, aki az orosz irodalom klasszikusait adta kezébe, a darabka kenyér mellé... A nagy író A Gulag szigetvilág harmadik kötetében így rajzolta meg a fiatalembert: „Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik. Kiderül, hogy magyar, és Rózsás János a neve... Mindig ébren szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni? Minket, oroszokat! Kilenc esztendőt ült le lágereinkben, Oroszországot csupán a börtönvagon ablakából, kis képeslapokról láthatta meg. És mégis - megszerette. Odaült hozzám a priccsre, óvatosan csak a legszélére, mintha a fűrészporral tömött szalmazsákomat be lehetett volna piszkítani, és megnyomva a formáját megváltoztatni. Azután bensőségesen csendes hangon megszólalt: »Kinek mondhatnám el az én titkos ábrándjaimat?« És soha semmiért nem panaszkodott.” Rózsás a sokévi megpróbáltatás után hazatérhetett Magyarországra. Alig telt el néhány hét, máris hozzáfogott rabsága megírásához. A Keserű ifjúság - Éltető reménység a szibériai kényszermunkatáborokban eltöltött esztendők naplószerű feldolgozása. Szívszorító olvasmány, meggyőző erejű dokumentum. Szerény és magabiztos, gyűlölködés nélküli férfi vetette papírra a hatszáz oldalt. Bátor és higgadt, színesen mesélő ember. „Megjelenítő ereje - írta Alexa Károly irodalomtörténész - a maga egyszerűségében egészen kivételesnek mutatkozik.” Nem ideologizál, teljes személyiségével részt vesz a történet pontos elmondásában. Rózsás János mélyen hívő ember volt, de hite nem hangoskodó, melldöngető; egyszerű, mindennapos kérése volt: Isten segítse hazatérését. És szerencsés megmaradását nyolcvanhatodik évében is a Gondviselőnek tulajdonította. Hazatérésével véget ért pokoljárása; családot alapított, s mindvégig abban a házban élt, ahol gyermekéveit töltötte. Hosszú kutatás után megírta a Gulag lexikont (2000), a Leventesorsot (2005), megjelentek válogatott írásai (2008). Értékes munkája méltó emléket állított sokat szenvedett sorstársainak. Egy tiszta jellem, igaz ember távozott közülünk november 2-án. ■ - Fenyvesi -A LUTHER KIADÓ ÚJ KÖNYVE Imádkozó gyermekek Gondolatok Az imádkozás ábécéje című kötet apropóján Ki imádkozik ma a gyerekekkel? Erre a rövid és lényegre törő kérdésre keresgetem mostanában a választ. Régebben hamar megadtuk volna. Segített volna, hogy a többgenerációs családi és gyülekezeti együttélésben a szerepek elosztódtak, és mindenki sejthette, melyik életkorban milyen feladat az övé. Idő és érzés is volt bőséggel arra, hogy a legkisebbek megkapják azt a lelki táplálékot, amely a felnőttkorra kifejlődő rendszeres imádkozó élet nélkülözhetetlen alapja. Manapság azt érezzük, hogy ez már nincs így. A megszokott frázisokon - „nincs idő, és nagy a rohanás”; „senki sem ér rá” - túlléphetünk, mert az igazi ok egészen másutt található. Kevesebb energiát szánunk személyes kapcsolatainkra. Ritkábban gondolunk arra, hogy amit mi átadhatunk az utánunk következő generációknak, azt helyettünk nem adhatja át más. Sem intézményre, sem oktatásra, sem az egyházi munkatársakra nem lehet tovább delegálni a meghitt és kedves, mély és őszinte családi közelség igazi „oktatói atmoszféráját”. A gyermekekhez legközelebb lévők az igazi esélyesek arra, hogy éneket és imádságot életre szólóan adjanak át a gyermekeknek. A vallásos fejlődés szempontjából elengedhetetlen az igazi életsegítő kincseket idejében felcsillantani a gyermekek előtt. Helyesebben segíteni azt, hogy ők maguk meg tudják tenni a felfedező kis lépéseiket. Az teszi ma a legtöbbet ezen a területen, aki úgy intézi az élet dolgait, hogy ráér erre. Talál időt a gyermekek várakozásának betöltésére, és figyelmet is a gyerekek meghallgatására, a velük való beszélgetésre. Nem elégszik meg azzal, hogy elmondják a kötelező esti imádságot, hanem engedi — sőt motiválja rá a kicsiket -, hogy a saját szavaikkal is elmondhassák azt, amit ők fontosnak tartanak. Ebben a pár percben sok olyan mondat és vallomás elhangzik, amely szülőknek és nagyszülőknek hihetetlen erőt ad, és egy különlegesen őszinte istenképet tanít meg a felnőtteknek. Nem elvontat és nem teoretikusan nehezet. Szükség van ma is arra, hogy nyugodtan és csendesen, türelmesen és kíváncsian odatelepedjünk a gyermekek közé, és engedjük, hogy ők maguk elmondják gondolataikat és érzéseiket Istennek. Bátorságot ad nekik minden olyan imádkozó társaság, amelynek az imádkozása nem egyedül és magányosan történik. Az anya, az apa, a nagyszülők és az óvónők, de a lelkész is különleges lehetőséget kapnak itt arra, hogy közelségben és őszinteségben példává és társsá váljanak. A gyerekek nem bonyolult úton érkeznek meg Istenhez. Nem árnyaltan fogalmaznak. Nem csomagolgatják be a véleményüket. Szinte minden gyermekimádság arról szól, hogyan lehetne bevonni Istent abba a tevékenységbe és vágyba, amely éppen akkor a legfontosabb a gyermekeknek. Félelmek és rossz álmok ellen lehet segítséget kérni. Szépet és nagyon finomat is lehet ilyenkor kívánni. A legritkábban a gyermekek hibáznak az imádságban úgy, hogy egyfajta vágyteljesítő automatának néznék Istent, és ilyen módon sorjáznának a kérdések. Az igazság és a legégetőbb kívánság kap szavakat a leggyorsabban. Spontán módon és bizalommal. Felnőttek számára nagy tanulság az a tömörség és direkt fogalmazás, amely a gyermekimádságokra jellemző. Egyszerűen ráéreznek a gyerekek erre a különleges kapcsolatra. Félelemben és bizonytalanságban ugyanolyan intenzíven, mint örömben és jó napokban. A gyermekek számára a bizalmas tegeződő viszony mint az imádkozás alapformája teljesen magától értődik. Aki olyan közel van, és olyan barátságos, mint az Isten, azzal nem is lehet másképpen beszélgetésbe elegyedni, csak így. Nagy öröm és sok felfedezés volt számomra Az imádkozás ábécéje című könyv szerkesztése. Ráébredni a legbonyolultabb teológiai kérdés legegyszerűbb megfogalmazására. Az ember és az állatvilág hihetetlen közelségének gyermeki megközelítését megcsodálni sem volt átlagos, mindennapi élmény. Gyermekek által megfogalmazott vagy felnőttek tollából gyermekeknek szánt imádságokat adunk át most e kötetben azoknak, akik szívesen szánnak több időt a közös imádkozásra a legfiatalabb nemzedékkel. Nehéz lenne megmondani, hány éveseknek szól ez a kiadvány. Talán az óvoda vége és az alsó tagozat évei a mérvadóak. Mégis inkább az a jó válasz erre, hogy ez az imádságoskönyv akkor éri el a célját, ha felnőttek és gyerekek egymást őszintén megtalálják, és együtt lapozzák fel. Az sem utolsó szempont, hogy tanítsuk imádkozni a gyermekeket, de legalább ennyire fontos, hogy engedjük imádkozni és beszélgetni Istennel őket, és akkor sok áldás éri a mi életünket is. ■ Szabó Lajos Az imádkozás ábécéje. Szerkesztette Szabó Lajos. Luther Kiadó, Budapest, 2012. Ára 990 forint. A Luther Kiadó adventi könyvvására keretében december 22-ig a kiadónál megrendelve vagy megvásárolva kedvezményes ára 891 forint. Az imádkozás r 1 r t • abeceje Szerkesztette: Szabó Lajos
