Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-09 / 49. szám
„Aki most kevesebb voksot gyűjtött be, és át kellett, hogy adja a helyét másnak, az felszabadult, hogy támogassa a maga helyén a további egyházépítő munkát.” Ki győzött a zsinaton? !► 3. oldal „Kétoldalas, rendhagyó összeállításunk nem titkolt célja, hogy olvasóink figyelmébe ajánljon - akár karácsonyi ajándékként - néhány olyan zenei kiadványt, amely egyházunkhoz kötődő muzsikusok közreműködésével készült.” Zene karácsonyra !► 8-9. oldal „Napokig tartott, míg Rendesék teljességgel felszámolták a - Rendesné szavaival - »rokondúlás« fájdalmas nyomait: a süteménymorzsát, az elhagyott papír zsebkendőket és hajcsatokat, a vécé falára firkált betlehemi csillagokat.” „Isten angyali jövőnek melléjük” !► 11. oldal Új zsinat, új feladatok Megérkeztünk?! Elindultunk!? ► Alig néhány hét telt el csupán az előző zsinati ciklus lezárása óta, az elmúlt hétvégén - november 30. és december 1. között - már az új, 2012-ben megválasztott zsinat alakuló ülésszakára került sor a megszokott helyen, a budapesti fasori gimnázium dísztermében. A kétnapos ülésszak napirendjén a mandátumvizsgálat mellett kizárólag választások szerepeltek. Az új ciklus a fasori evangélikus templomban istentisztelettel kezdődött. Igét a zsinat lelkészi korelnöke, Smidéliusz Zoltán, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese hirdetett Mt 5,13-16 alapján. A liturgiái szolgálatban Zsugyel Kornél és dr. László Virgil volt segítségére. Smidéliusz Zoltán igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsinati munkára való megbízatás kiváltság, de komoly feladat is egyben. Az istentisztelet keretében elismerések átadására is sor került. Ez évben az Ordass Lajos-díjat D. Takácsné Kovácsházi Zelma nyugalmazott lelkésznő kapta, a Prónay Sándor-díjat pedig Benczúr László okleveles építészmérnök, az Északi Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője vehette át Gáncs Péter elnök-püspöktől és Prőhle Gergely országos felügyelőtől. A laudációkat Kézdy Edit, a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója, illetve dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke mondta (lásd lapunk 7. oldalán - a szerk.). Az istentiszteletet követően az ünnepi hangulat hamar elillant, mert ettől kezdve már a munka került előtérbe. A zsinat tagjainak bemutatkozása után a mandátumvizsgálat, majd a küldöttek ünnepélyes eskütétele következett. Köszöntötte az újrainduló zsinatot a bajor evangélikus egyházat képviselő Fritz Schrot is. A tisztségviselők és testületek megválasztásának hosszúnak ígérkező procedúrája előtt még arról kellett döntenie a zsinatnak, hogy napirendre veszi-e annak a beadványnak a tárgyalását, amely indítványozta, hogy a zsinat változtassa meg a tavaly novemberi ülésén hozott döntését, mely szerint az országos felügyelőt a zsinat választja, és adja vissza a választás jogát a gyülekezeteknek. A küldöttek egyhangúlag utasították el a beadvány napirendre vételét. Mindezek után elkezdődhetett a maratoni hosszúságú választás, elsőként az országos tisztségviselőké és testületeké. A sort a zsinat elnökeinek és alelnökeinek megválasztása nyitotta meg. A zsinat lelkészi elnöke két forduló után ifi. dr. Hafenscher Károly lett. Megválasztása után a következőket mondta lapunknak:- Három „b” betűs szóval szeretném jellemezni az előttünk álló utat. Az első szó a bizalom. Mindannyian bizalomból élünk, mert a lutheri értelmezésben a hit lényege is egyértelműen ez. Ha a hit alapjául szolgáló bizalmat megadja nekünk az Úristen, akkor mi tartozunk azzal, hogy egymás között, az egyházban a bizalmat építsük. Erre nagy szükség van mai társadalmunkban. A második szó a békesség. Természetes velejárója a bizalmatlanságnak, hogy egyfajta békétlenség élt az egyházban. Én azt remélem, hogy sikerül a bizalom építése nyomán olyan békességet teremteni, amely mindenképpen a gyülekezetek és az egyház építését szolgálhatja. Ahogy az istentiszteleti liturgiában az Úr békességét adjuk tovább, úgy kell nekünk is továbbadni a krisztusi békességet a zsinati munkában, az egyházvezetői munkában és az egész egyház munkájában. Végül a harmadik szó a bátorság. Egy sor olyan lépés van előttünk, amelyek megtételéhez bátorság kell. A bátorság azért szükséges, mert teljesen megváltozott társadalmi és egyházi környezetben kell a jövőt építenünk. Új utakra kell lépnünk, új döntéseket kell hoznunk, új kapcsolatrendszert kell felépítenünk. Próbáljuk meg ezeket a bátor lépéseket megtenni a jövő felé. Ez az új korszak akkor lesz valóban új, ha a Szentlélek Úristen munkálkodik közöttünk, és a bizalom, békesség, bátorság hármasában imádkozni tudunk a Szentlélek ajándékáért. A zsinat nem lelkészi elnökének a grémium Abaffy Zoltánt választotta.- Őszintén szólva meglepett, amikor a zsinat nem lelkészi elnöki tisztségére megkeresést kaptam az ország különböző pontjairól - mondta lapunknak megválasztása után. - Én korábban úgy gondoltam, hogy csak az országos gazdasági bizottságban folytatom a munkámat. Aztán amikor több megkeresés érkezett, elgondolkoztam azon, hogy a felém irányuló bizalomnak meg kell felelni, ezért igent mondtam a jelölésre. Sokat imádkoztam és gyötrődtem, hogy valóban én vagyok-e a legalkalmasabb erre a tisztségre. Remélem, kapok kellő erőt és bölcsességet, hogy ezt a feladatot el tudjam látni. Csapatban gondolkodom, és remélem, hogy olyan társakat állít mellém az Úristen az elnökségbe, akikkel végre tudjuk hajtani azt a feladatot, amelyet elvár tőlünk az egyházi közélet. Folytatás a 13. oldalon ■ Ifj. dr. Hafenscher Károly Lezárult egyházunkban az általános tisztújítás hosszú, bonyolult és nehéz folyamata. Létrejöttek az új testületek, gazdára leltek a tisztségek, hat éven át nem kell sem jelölni, sem választani, sem pedig nehéz processzusokat végigjárni. Záróaktusként az új zsinat megválasztotta az elnök-püspököt, az országos felügyelőt, a zsinat elnökeit és számos országos tisztségviselőt. Megtörtént a beiktatásuk is, hisz az egyházi tisztségek nem pusztán munkaköri kötelességek, jogi kategóriák, hanem Krisztus szolgálati területei. Nem egy választás és annak jegyzőkönyvbe vétele, hanem imádság, áldás és a Szentlélek segítségül hívása „helyezi” tehát hivatalukba e tisztségek viselőit. Megérkeztünk hát a választások végére Az eseménynek azonban nem csak megérkezés jellege van. Nem az a helyzet ugyanis, hogy révbe értünk, ölbe tehetjük a kezünket. A munka most kezdődik. Mindenképpen új fejezet indul. A zsinat teljesen új vezetőket választott, jelezve, hogy jelentős módosítást igényel, és alapvető változás mellett döntött. De vajon nem fenyeget-e ez azzal a veszéllyel, hogy ezen a téren is a világi mintákat vesszük át, s az új vezetés teljesen mást akar, mint az eddigi? Jól ismerjük ezt a települési önkormányzatok világából éppen úgy, mint a kormányváltások tapasztalatából. Nincs folyamatosság, négyévenként mindig mindent újra kell kezdeni. S ezért nem jutunk ötről a hatra. A kontinuitás hiánya pedig nagyon drága, igencsak destabilizáló és mindenki számára fárasztó. Ilyen törést jelent hát a tisztújítás végén az új kezdet? Semmiképpen sem. Törést nem, de váltóállítást igen. Az egyház szerelvénye nem állt meg, a vágányon haladó vonat továbbmegy, de a váltóállítás módosítja az irányt. Ezért e sorok írója nem is az eddigi nyomvonalat szeretné értékelni, hanem a kitűzött célokat hangsúlyozni. Az elindulás az izgalmas s az, hogy merre indulunk! A fő csapás a konszenzus megtalálása. Évek óta szenved egyházunk attól, hogy feszültségek, mi több: nyilvánvaló lövészárkok alakultak ki a különböző vezető testületek között. Hatalmi ágak álltak egymással szemben, és hatalmak épültek ki szépen csendben. Volt idő, mikor kipattantak a feszültségek, de volt, amikor „csak” a hamu alatt izott a parázs... Hogy mekkora indulatok gyülemlettek fel, annak tanúi lehettünk a zsinat nyitóülésén. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa. S akkor megszólalt a pásztori szó egyházunk vezető püspökének ajkáról: e csatában nincs és nem is lehet senki sem győztes. A feszültségkeltésben van győztes: ez pedig az egyházat romboló gonosz. Tudjuk a régi egyházi axiómát: ahol a kegyelem sokasodik, ott minden erejét összeszedi a sátán. Ennek pedig nem engedünk! Távozzon a széthúzás lelke! Ha megtanulunk újra meg újra Istenbe kapaszkodni, akkor még az a csoda is megtörténhet, hogy a széthúzás lelke helyett az összetartozás Lelke lesz úrrá rajtunk. Igen, a Szendélekről beszélek. Mert ő az, aki egyedül megújíthatja az egyházat, s az együtt gondolkodás és az együtt munkálkodás vágányára állítja a váltót. Ez most a legfontosabb. Ezért és csak ezért szabad és kell váltót állítani: hogy együtt, egymással, egy irányba induljunk. Nem pusztán azért, mert egy ilyen kis egyház nem engedheti meg magának a széthúzás luxusát, hanem azért, mert hivatásunk és küldetésünk az egységre szól. Jézus azt mondja a még az Isten országa pozícióin is vitatkozó tanítványoknak: közöttetek nem ez a rend! Majd asztalhoz ülteti őket. Múlt szombaton, a nem kis feszültségeket hordozó választás végén is ez történt. Leültetett minket az asztalhoz. Az ő asztalához, ahol hangzott az ige, s ahol önmagával táplált az úrvacsorában. S ott, az Úr asztala körül, az oltárnál átélhettük az egységet. Hát nem erre van szükségünk: hogy minél többször találkozzunk az oltárnál, és onnan induljon minden igyekezet, minden döntés, minden lépés? Csak akkor lesz a törvényhozó testületből, az irodából és a tisztségekből egyház, ha az igéből és a szentségekből táplálkozik. Az oltárhoz kellett megérkeznünk ahhoz, hogy az oltártól indulhassunk. Ez az egyetlen igazi menetrend. S ha nem eszerint megy a vonat, mindig újra kell gondolni, és újra kell a váltót állítani. Mindez igen kegyesen hangzik. Igen, úgy hangzik mindaddig, amíg nem vesszük komolyan, hogy az oltárnál történt nagy találkozás - Istennel és emberrel való találkozásunk - következményekkel jár. Ezt kell most már részletekben, feladatokra lebontva, céltudatosan végrehajtanunk. Hogy ne mi legyünk gátjai Isten újat kezdő irgalmának. De csak együtt: püspökök, felügyelők, elnökség, presbitérium, zsinat, intézmények és gyülekezetek. így néztünk egymás szemébe, és fogtunk kezet az elnökségben elődeinkkel, a szolgálattal megbízott régi és új emberekkel. Az elszántság egyértelmű, s az ígéret nagyszerű: boldogok, akik békét teremtenek, mert őket Isten fiainak hívják. Mi nem széthúzó evangélikusok, hanem Isten testvérként élő gyermekei akarunk lenni. A megérkezés és az indulás isteni kegyelme erre ad lehetőséget - de mandátumot is! A szerző egyházunk zsinatának újonnan megválasztott lelkészi elnöke
