Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-25 / 47. szám
evangélikus hetilap ♦ www.evangelikuselet.hu 77. évfolyam, 47. szám ■ 2012. november 25. ■ Szentháromság ünnepe után utolsó (örök élet) vasárnap Ára: 250 Ft „Az észak-európai beszámolót áthatotta „Egyfelől elkötelezettnek kell lennie „Habár a pince-padlás tele, nemrég ismét feladtam Az országos iroda annak a folyamatnak az ismertetése, ahogyan az evangélium hirdetésére, Krisztus missziói egy hirdetést a helyi lapban, hogy múzeumpedagógiai az evangélikus egyházak immár jogilag is parancsának teljesítésére, másfelől abban is foglalkozásokhoz fateknőt, dézsát, sparheltet szeretnék. függetlenednek az államtól: idén nyáron követni kell Jézust, hogy - ahogyan tőle tanultuk (...) Persze azóta se tudjuk hova pakolni melléklete a norvégoknál született meg ez a döntés.”- mindenkit válogatás nélkül kell szeretni.” a beérkezett teknőkészletet...” Lutheránus világ !► 3. oldal A rácsok mögötti szabadság titka W- 4. oldal Interjú a Nagytarcsai Falumúzeum vezetőjével !► 10. oldal 8-9. oldal Tudós, ecsettel a világ körül Szentágothai-kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban ► Schimert Johannes iskolai bizonyítványa, a feleségnek nászajándékba adott Biblia, úti akvarellkészlet, rajzmappa és saját kezűleg faragott nádtollak, borítékban elhelyezett virágmagok Kínából - és persze háromteremnyi akvarell. November 17-én L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg az Egy 20. századi polihisztor - Szentágothai János akvarelljei című kiállítást az Evangélikus Országos Múzeumban. A fővárosi Deák téren működő intézményben látható tárlat a száz éve született evangélikus orvos akadémikusnak állít emléket. „Olyan emberrel van dolgunk, aki nemcsak egy Kárpát-medencén átívelő orvosdinasztia tagja, nemcsak az agykutatás úttörője, nemcsak közéleti ember a szó legtisztább értelmében, nemcsak vérbeli tanár, akinek kiteljesedése a tudományról való kommunikáció, nemcsak hívő evangélikus, szerető férj, apa, nagyapa, hanem valódi teremtő egyéniség. Az agykutatás járatlan útjai, az ifjú kutatók lelkesítése, a kétkezi alkotás öröme, a szenvedéllyel végzett kerti munka, a szépirodalomban, filozófiában, teológiában való elmélyedés és az akvarellel lazán rögzített látványok és élmények, sok ezer oldalas naplója mind-mind a 20. században ritkán megtapasztalt egységről tesznek tanúbizonyságot: »életegységről« és a világ egységben látásáról. Évtizedekkel ezelőtt leírt szavain is átsüt az a szenvedély, amelylyel a tudományba és az élet valódi örömeibe bele tudott feledkezni” - olvashatjuk Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész bevezetőjét a múzeum kiállítási kísérőfüzetében. A múlt szombaton nyílt tárlat a Kossuth-díjas és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel is elismert orvosprofesszort, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, országgyűlési képviselőt egy kevésbé ismert oldaláról mutatja be: utazásai során készített akvarelljeiből kínál gazdag válogatást. Emellett a család jóvoltából néhány személyes tárgy is a tárlókba került, felvillantva a gazdag életút egy-egy szeletét. Egyházunk országos múzeumának 2013. március 31-ig látogatható kiállítását Harmati Béla László igazgató köszöntője után L. Simon László államtitkár nyitotta meg. (Megnyitóbeszédének szerkesztett, rövidített változatát lapunk 5. oldalán közöljük.) A telt házas alkalmat Kaszanyitzky András gordonkaművész játéka tette még hangulatosabbá. A megnyitót megtisztelte jelenlétével - magánemberként - Sólyom László korábbi köztársasági elnök is. ■ Boda Zsuzsa Bemutatkoznak az országos felügyelőjelöltek Egyházunk életében az idei esztendő az általános tisztújítás éve. A mögöttünk hagyott hónapokban a különböző szinteken - egy kivétellel - a meghatározott rendben megtörténtek a választások, illetve beiktatták a tisztségviselőket. November 30. és decemberi, között tartja alakuló ülését egyházunk legmagasabb szintű grémiuma, a zsinat. Megváltozott törvényeink értelmében ez a testület választja meg-a korábbi gyakorlattal szemben - az országos felügyelőt. Az országos jelölőbizottság tájékoztatása alapján a zsinat elé kerülő jelöltlistán betűrendben két név szerepel: Frenyó V. Lászlóé és Prőhle Gergelyé. Szerkesztőségünk arra kérte a jelölteket, hogy hetilapunk hasábjain egy meghatározott terjedelmű, összefüggő szövegként megfogalmazott írásban mutatkozzanak be. A portréfotón túl két olyan, tetszőleges témájú képet is kértünk tőlük, amelyeket szívesen viszontlátnának az oldalon. Egyházunk hivatalos honlapján (www.evangelikus.hu) november 26- tól videointerjú tekinthető mega két jelölttel. Lapunk a két jelöltet betűrendben mutatja be. W A bemutatkozó írások a 6-7. oldalon A reménység távlatai ■ Ittzés István A város ostroma elől a Rippl-Rónaivillába menekültünk. Semmire sem emlékszem, csak az az egy jelenet maradt meg bennem, amikor anyám rémülten az ágytakaró alá rejtette néhány hónapos húgomat, és engem az ágy alá tuszkolt. Nyílt az ajtó, és két hatalmas, koszos, fegyveres orosz katona lépett be. Nem tudtam, mitől kell félni, de szívem a torkomban dobolt. A két katona keresztet vetett, és én abban a pillanatban kijöttem az ágy alól. Négyéves gyermekszívemet elérte a kereszt üzenete. Megnövünk, és az ész nem érti, a kérges szív már nem fogja fel Isten üzenetét: békesség Istentől. Jézus olyan gyakran mondta az övéinek: Békesség néktek, az én békességemet adom néktek, ne nyugtalankodjék a szívetek, ne is féljen. Miért? „Mert én élek, és ti is élni fogtok!” Ám a világ azóta is ostromállapotban van, tele feszültséggel, félelmekkel, titkos szorongásokkal, a jövő bizonytalanságából fakadó reménytelenséggel. Mondom: felnőttünk, sorsunkat saját kezünkbe vettük, nincs szükségünk gyámokra, különösen nem Isten szeretetére. Az ember leszámolt Istennel. Tóth Árpád a Tetemrehívás című versében drámai módon élte ezt át: „Valaki megölte az Istent, / (...) / És úgy érzem, e fájó arcnak / Nem lehet többé mosolya, / Mert ember vagyok én is, én is, / Az isten véres gyilkosa...” A felvilágosodás fénye: „Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán” - remélte Petőfi, és a 20. században már valóban „fényes elmék” gyújtottak tüzet, amely aztán felégette maradék reménységünket. Hiszem, hogy az istentelen ember embertelen ember lesz. Látom a televízió történelmi műsoraiban, a politikában, a művészetekben, de az emberi szívekben sem sikerült feldolgozni azt a mérhetetlen pusztítást és gonoszságot, amelyet a 20. században is elkövettünk. A világégés hamuja alatt most is ott izzik a gyűlölet parazsa, nemzet nemzet ellen támad, és a háborús bűnökre nincs bocsánat. A ledőlt ikertornyok, az öngyilkos merénylők, a helyi háborúk kirobbanó tűzcsóvái jelzik, mi lappang a mélyben. Az önzés, a hatalom, a pénzimádat oltárán ma is folyik a „Mólóknak” bemutatott gyermekáldozat. Kérdezzük: miért engedi ezt Isten? Ám kérdésünk provokatív, a felelősség Istenre hárítása, alapjában elhibázott, vakmerő istenkísértés. Viszont azt kellene kérdeznünk: Milyen Isten volna az, aki mindezekért ne haragudna? Aki ne kérné számon a gyilkosokat, az erőszakosokat, a gyűlölködőket, a paráznákat, a gonoszokat?! Veszélyes gondolat, hiszen akkor ki maradhat ki, ha az Isten igazságos? Ha számon kéri a bűnt? Senki! Én sem, te sem, mert nincsen igaz ember egy sem. A tudományos csatornákon rettenetes képeket vetítenek. Talán tudat alatt ezeknek a filmeknek a készítői is érzik, hogy az ember valami végzet felé sodródik? Hol egy lehetséges kisbolygó-becsapódás, hol megacunami rémiszt, vagy gigantikus tűzhányó mindent elsöprő, apokaliptikus képeit mutatják, vagy ahogyan a felhőkarcolók leomlanak, a városok kipusztulnak. Máskor az ökológiai katasztrófa vagy éppen az Armageddon nukleáris poklát vizionálják, és gyermekeinket a maja naptár világvégejóslatával rémisztgetik. Nincs jó hírük?! Nekünk, keresztyéneknek van? Nem Jézus mondja, hogy úgy lesz az Emberfia napjaiban, ahogy Nóé napjaiban volt? Nem az Ige tesz tanúságot, hogy valami végső apokaliptikus pusztulás vár erre a világra, és Isten ítélete? Igen, mert Isten igazságos, és valóban lesz ítélet, sőt az első ítéletet már megtartotta ott, a Golgotán, mert ő mondta, hogy az Úr irgalmas és könyörületes Isten. A kereszt ítélete Isten irgalmáról beszél, mert az ember bűnének büntetését Isten Fiára vetette: „íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” „Viselvén bűneinket, / Megváltottál minket. / Irgalmazz nékünk, / Ó, Jézus, ó, Jézus!” (EÉ 188) Ez az evangélium! De igazság ez? Nem, ez nem igazság, hanem kegyelem. A kereszt erről a kegyelemről beszél: ingyen van, de felfoghatatlanul sokba került, Isten Fiába! A szeretett Fiút, akiben gyönyörködött, azt adta Isten értünk. Ilyen sokat ér az életed, hogy Isten a legdrágábbat adta érted. „A fiamat megfogják becsülni” - ez az Isten reménysége! Mire becsülöd r A „felbecsült” ára harminc ezüst volt. Isten ítéletének kérdése ez: mit tettél a Fiammal? Erre jó lenne most választ adni. Az örök élet vasárnapja évről évre erre a felelős döntésre hívja az egyház népét, mert itt kell döntenünk az élet és halál kérdésében. „Akié a Fiú, azé az élet..!’ (íjn 5,12a) Emlékszem, húszéves voltam, amikor az ajkai erőmű építésén találkoztam egy hívő mérnökkel. Nekem szegezett egy kérdést: „Hova kerülnél, ha ma meghalnál?” Őszintén válaszoltam: nem tudom. Aztán egész nap az motoszkált bennem, milyen ember vagyok én, hogy a legfontosabb kérdésre nem tudom a választ. Aznap este az Úr elé álltam, mint a tékozló fiú, belevetettem magam a krisztusi kegyelem karjaiba; ő megbocsátotta a bűneimet, és ekkor kimondtam: „Én Uram, én Istenem!” „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen!” (Ézs 53,5) Békesség Istentől, békesség Istennel. Azóta akármilyen sötét van is körülöttem és bennem, felnézek a keresztre, és mögötte mindig a reménység húsvét hajnali fénye ragyog, és valami kibeszélhetetlen belső békesség és bizonyosság, az örök élet bizonyossága tölti be a szívemet. A szerző nyugalmazott evangélikus lelkész
