Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-04 / 44. szám
8 -m 2012. november 4. FÓKUSZ Evangélikus Élet LUTHER É Az „esküszegő” doktor Ötszáz éve avatták a teológiatudomány doktorává Luther Mártont > Az Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton teológiai tanulmányai befejeztével spirituálisa, Staupitz utasítására tette le a doktori vizsgát, melynek megállását követően 15x2. október 19-én avatták doktorrá. Alábbi írásunkkal erre az eseményre emlékezünk. Köztudomású, hogy Luther apja, Hans Luder (1549-1530) jogi pályát álmodott fiának. Ezért nem kis áldozatot hozva taníttatta Mártont, aki felsőbb tanulmányait 1501 tavaszán kezdte meg a híres német egyetemvárosban, Erfurtban. A középkori egyetemek négy fakultásra tagolódtak: bölcsészeti, teológiai, jogi és orvosi karra. A bölcsészkar (facultas philosophia) elvégzése volt a belépő ahhoz, hogy valaki a magasabb fakultások egyikén teológiát, jogot vagy éppen orvostudományt hallgathasson. Az ifjú Luther 1502. szeptember végén szerezte meg bölcsészeti tanulmányainak első fokozatát (Baccalaureus - „borostyánosság” - vagy Baccalaureatus), majd egy újabb év elteltével a Litentiatust. Ezt követően docensként további két évet kellett tanítania, és legalább harminc disputáción (tudományos vitán) kellett részt vennie ahhoz, hogy elnyerhesse a bölcsészkar zárófokozatát, a művészetek mestere - Magister artium - címet. Luther a magiszteri cím megszerzése után (1505 januárja) apja utasításának és elvárásának megfelelően vágott bele a jogi stúdiumokba. A stotternheimi élmény azonban - Pál apostolhoz hasonlóan - alapjaiban változtatta meg a fiatalember további életét. Belépve az Ágoston-rendiek szerzetébe, hamar felfigyeltek különleges képességeire. 1507. április 4-én avatták szerzetes pappá az erfurti katedrálisban. Ebben az időszakban történt, hogy a rend általános helynöke, Johann von Staupitz (1465-1525) - Gutenberg gyorsan terjedő találmányának köszönhetően - Bibliákat küldött szét a rend kolostoraiba. Egy piros bőrkötéses példányt maga Luther is kapott. Rövidesen a Szentírás lett legdrágább olvasmányává, amelyre úgy tekintett, mint az élet és az igazság egyedüli forrására. Nem kellett sokat biztatni, hogy folytassa tanulmányait, immár a teológiai karon. Lelki vezetője, Staupitz a nemrég alapított wittenbergi egyetemre küldte, hogy ott végezze el a teológiai Studium Generálét, melynek tananyaga az évszázadok alatt mit sem változott: a Szentírás, a korai egyházatyák, Wilhelm von Ockham műveinek és Petrus Lombardus Szentenciák című rendszeres művének tanulmányozása és előadása. Luthert az alapfokozatok megszerzését követően (1509. március - Baccalarius biblicus, október - Baccalaureus sententiarius) visszarendelték Erfurtba. A következő két esztendő pontos eseménysora máig vitatott a kutatók körében. Egy azonban bizonyos: 1511-ben Luthert újra Wittenbergben találjuk, ahol a híres fekete kolostor tornyának második emeletén végre saját szobát kapott. Teológiai tanulmányai végeztével (Baccalaureus formatus és Litentia ubique docendi)- újra csak Staupitz utasítására - végül is jelentkezett a doktori fokozat megszerzésére, melynek megállását követően 1512. október 19-én avatták a teológiatudomány (és nem a Biblia!) doktorává (Doctor theologiae). A16. század elején még ritkaságnak számított, hogy valaki alig huszonkilenc évesen már doktori fokozattal bírjon. Általában tíz-tizenöt éves professzorság előzte meg egyegy doktori cím elnyerését. Talán nem mindenki tudja, hogy Luthernek, mint minden jelöltnek, a doktorrá avatás alkalmával egyúttal esküt is kellett tennie a római egyházra és arra, hogy soha nem fog tévtanokat hirdetni. Vajon mit érezhetett a kegyelmes Istent kereső ifjú szerzetes tanár, akinek diákévei, szerzetesi életvitele tisztaságról, határozottságról és elszántságról tanúskodik, amikor tanárként a Szentírást magyarázva ráébredt kora egyházának visszásságaira? Vajon mit élhetett át a híres wormsi beszédét (1521. április 18.) megelőző éjszakán, amikor az addig megjelent, ám Róma által tévtanításnak ítélt irataival kapcsolatban a jelen lévő magas rangú egyházi és állami vezetők csak egyetlen szót vártak tőle: „Revoco” („Visszavonom”)?!... Végül ne feledjük azt sem, hogy Luther szókimondó, határozott biblikus látása, véleménye és az egyházból történt kiátkozása ellenére hivatalosan soha nem lépett ki a katolikus egyházból. Sőt élete végéig hitt abban, hogy sikerül az ellentétes nézetek tisztázására hivatott reformzsinat összehívása, és azon - egykor tett doktori esküjéhez híven - tisztázhatja magát. Sajnos ez nem így történt, s a tridenti zsinat (1545-1563) valami egészen mást hozott, de ez már egy másik történet... ■ Dr. Blázy Árpád ► Nem zsinati döntés hozta létre, Gáncs Péter püspök nevezte a negyedik egyházkerületnek az egyházunkban élő nyugdíjas lelkészek népes táborát. Őket hívta országos egyházunk október 16-18. között Révfülöpre, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központba egymással és egyházunk vezetőivel való találkozásra, tapasztalatcserére. Több mint harmincán jöttünk össze a konferencián, hogy megosszuk egymással a múlt tapasztalatait, jelen helyzetünk problémáit, életünk és egyházunk jövőjével kapcsolatos reménységünket. Mindezeknek az átgondolását segítették az elhangzott bibliatanulmányok, a reggeli áhítat, illetve az előadások, az ezeket követő beszélgetések és az úrvacsoraosztáson elhangzott igehirdetés. A mostani nyugdíjas generáció tagjait összeköti - talán a jelenleg szolgálókénál is jobban - a múltjuk. Többségük a háború utáni ébredés közvetlen vagy közvetett hatására indult lelkészi szolgálatra, az évfolyamokat a teológián együtt töltött öt év és szolgálati idejük külső és belső nehézségei - a különbözőségeik ellenére is - szorosabbra zárták. Sok a közös emlékük. Ezeket nem azért adják tovább, hogy nosztalgiázzanak, hanem - ahogy egyik lelkésztársunk Martin Búbért idézve mondta -: „Azt beszélik el, amit megéltek, és a megélt hiten erősödtek.” Boncolgattuk, hogyan lehetett elindulni reménységgel a bizonytalan jövő felé, vállalni a „tisztes szegénységet”, a külső veszélyekkel való szembenézést. Ez a múlt nemcsak egyesek élettörténete, hanem egyházunk közelmúltjának krónikája alulnézetből. Talán hitelesebb, mint sok utólagos értékelése ennek a kornak. A jelen helyzet is összefűzi ezt a generációt. Kérdések sokasága merült fel ezzel kapcsolatban, hiszen nem könnyű átülni a papi pádból a gyülekezeti padba, prédikátorból igehallgatóvá lenni. Próbáltunk feleletet adni ezzel kapcsolatban is a kérdésekre: Maradjon-e a nyugdíjas lelkész a volt gyülekezetében, vagy költözzön máshova? Van-e papi szolgálat szószéki szolgálat nélkül? Megnövekszik-e számunkra az imádság háttérszolgálata? Hogyan lehet legyőzni belső sérülések nélkül azokat az akadályokat, amelyek az utánunk következő lelkésznemzedéktől elválasztanak? E kérdések megválaszolásához sok segítséget adott az Illés és Elize► Negyvenévnyi szolgálat után, a nyugdíjkorhatárt elérve augusztus végén tartotta búcsú-istentiszteletét Eszlényi László csomádi lelkész. A mindennapos szolgálat ugyan véget ért számára, de a lelkész és gyülekezet közötti, már-már családi kapcsolat nem. A Pest megyei, majdnem színtiszta evangélikus falu hívei ugyanis - köszönetük jeléül - a templom és parókia melletti telket négy évtizeden át hűségesen szolgáló lelkipásztoruknak ajándékozták. A telken épült új lakban látogattam meg az immár nyugdíjas „tiszibát”- Miért épp a lelkészi hivatást választotta?- Nem lelkészcsaládból származom. Édesapám, Eszlényi Gyula jogász volt, mégis neki köszönhetem, hogy belőlem lelkipásztor lett. Kisgyerek voltam, amikor a családunkat kitelepítették. És hogy még jobban megkeserítsék az életünket, édesapámat Békéscsaba környékére vitték útkaparó munkásnak. Ennek ellenére a szüleim - különösképpen édesapám - szeretetteljesen viselkedtek az őket kitelepítő hatalom embereivel és az új szomszédokkal egyaránt. Engem ez a magatartás annyira lenyűgözött, hogy elkezdtem vele beszélgetni erről. Válaszként Jézusról tett tanúságot. Igaz, hogy utána soha többet nem hozta őt szóba, de ahogyan az életét élte, és mindaz, amit tett, olyan jézusi volt, hogy számomra indítást adott a lelkészi pályára.- A teológiai évei 1965 és 1970 közé estek. Milyen emlékeket őriz abból az időszakból?- Nagyon sok jót. Szinte lubickoltam a feladatban, amikor gyülekezetekbe mehettem szuplikálni vagy helyettesíteni. Ennek köszönhetően ismertem meg a későbbi feleségemet is - egy évfolyamtársamnak, Weltler Rezső barátomnak kellett volna kimenni helyettesítő szolgálatot végezni Váckisúj faluba, de valami oknál fogva ő nem tudott menni, így engem kért meg. Ott találkoztunk először Erzsikével. A teológusévek alatt nemcsak istentiszteleteket tartottam sokat, hanem bibliakörös alkalmakat is. Vezettem például a rákospalotai ifjúsági kört, majd Benczelmre bácsi kéréséi re a kelenföldi ifjúságot is pásztorolhattam egy darabig.- A hittudományi akadémia elvégzése után következett két év segédlelkészi időszak.- Úgy van. Ez az én esetemben különleges volt. Abban az időben csak esperes mellett vagy Pécsett, Balikó Zoltán mellett lehetett a segédlelkészi időszakot eltölteni. Önállóan nem kerülhetett gyülekezetbe egy frissen végzett lelkész. Engem viszont az a megtiszteltetés ért, hogy a Soltvadkert melletti Bócsára helyeztek ki, ahol egyedül láttam el a lelkészi feladatokat. Felettesem a kecskeméti esperes, Görög Tibor volt. Havonta egy hétvégén Kecskeméten, illetve annak szórványaiban kellett szolgálnom, Tibor bácsinak pedig rendszeresen be kellett számolnom a feladataimról. Presbiteri ülést persze önállóan nem tarthattam. Az adminisztrációs munkában, zárszámadások készítésében nagyon nagy segítséget kaptam édesapámtól, tudniillik ezeket a teendőket a teológián nem tanították.- Édesapja ugyanis akkor már fontos tisztségeket töltött be az egyházban.- Amikor enyhült körülötte a kitelepítés utáni szorítás, ő is odaköltözhetett hozzánk, Maglódra. Minden vasárnap ott voltunk a templomban, a gyülekezet pedig annyira megszerette őt, hogy hamarosan megválasztotta felügyelőjének. Két éven belül egyházmegyei felügyelői tisztséggel is megtisztelték. Akkoriban nem sok jogász volt egyházunkban, így amikor Káldy Zoltán püspök lett, őt kérte fel jogtanácsosnak. A 1966-os zsinat jogi részét ő vezette végig.- A lelkészvizsga után került Lelkész úr Csornádra?- Igen. A csomádi születésű Lucsán Márton szolgált itt előttem harminc évig. Káldy püspök egy fiatal, energikus lelkészt akart ide küldeni. Kézben és kézfo Interjú Eszlényi László nyu^ Mivel Bocsa környékéről jó híreket kapott felőlem, azt gondolta, tesz velem egy kísérletet Csornádon. Ketten voltunk jelöltek az állásra, de a másik lelkész végül is nem vállalta, így én jöttem ide. Kétszer-háromszor prédikáltam itt, majd kijött az akkori esperes, Detre László, és megkérdezte a gyülekezet véleményét. Ők meg voltak velem elégedve, mondván, hogy jól, de leginkább jó hangosan prédikáltam...- Tudom, hogy nyugdíjba vonulásával nagy váltás történt a mindennapjaiban. Ahogyan fogalmazni szokott, eddig a gyülekezet-gyülekezetcsalád volt a sorrend az életében, mostantól pedig a család-családgyülekezet a jellemző. Nem volt teher egy „üvegfalú”parókián élni?- Nekem - illetve a feleségemmel együtt nyugodtan mondhatom: nekünk - ez volt a természetes. Soha semmire nem mondtam nemet. Hozzánk bármikor bármilyen gonddal jöhettek a gyülekezeti tagok. Volt rá példa, hogy hajnali négykor hívtak egy haldoklóhoz.- Úgy hallottam, ezt a bizalmat itteni szolgálata megkezdésének már a másnapján elég rendhagyó módon alapozta meg...- A trágyadobálásra gondol? Mikor átmentem a szomszédba, Zsuzsi nénit sírás közben találtam. Megkérdeztem, mi a baj, ő pedig egy kocsi trágyára mutatott. A férje dolgozni volt, és nem akadt senki, aki ledobálta volna a szállítmányt. Megkérdeztem, hova kell ledobálni, majd kértem tőle egy villát, és nekiálltam. Életemben először csináltam ilyet - ezt persze nem mondtam meg neki -, lassabban is ment, izomlázam is volt utána, de néhány óra alatt kész voltam vele. Másnapra híre ment, hogy milyen lelkész érkezett a faluba.- Eszlényi Lászlót Csornádon nagyon sok házban családtagnak tekintik, aki örömeikben és bánataikban egyaránt osztozik. Ez a bizalom volt az alapja annak, hogy az 1990- es önkormányzati választáson Lelkész úr nyerte el a polgármesteri tisztséget?- Azt mondták a csomádiak, hogy A„negyedik egyhí
