Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-11-04 / 44. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. november 4. *• 5 Belépés a digitális könyvpiacra Megjelent a Luther Kiadó első e-könyve Költő, kezében a Bibliával 130 éve hunyt el Arany János ► A könyvkiadás új területén debütál a Luther Kiadó. Idén októberben elkészült a magyar evangélikus könyvkiadás első elektronikus könyve (rövidítve e-könyv, idegen szóval e-book). Egyházunk kiadójának számítógépeken, laptopokon, táblagépeken és okostelefonokon olvasható első e-könyve dr. Cserháti Sándor professor emeritus összegyűjtött tanulmányait, írásait, igehirdetési előkészítőit tartalmazza, és Cserháti professzor legújabb könyvének, Az Újszövetség teológiájának CD- mellékleteként kerül forgalomba. Az e-könyv anyaga eredetileg 2010-ben készült egy különleges alkalomból. A mostani megjelentetésnek külön története van; erről - valamint az e-könyvek publikálásával kapcsolatos jövőbeli tervekről - beszélgettünk a kiadó vezető szerkesztőjével, Petri Gáborral.- Hogyan született meg az ötlet, hogy egy két évvel ezelőtt összeállított kötetet elektronikus formában jelentessenek meg?- Cserháti Sándor professzor 2010-ben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Kollégái a hittudományi egyetemen egy gyűjteményes kötettel szerették volna meglepni, amely tudományos kutatói pályafutásának legjelentősebb írásait tartalmazza. A könyv különlegességét az adta, hogy egyetlen példányban készült a kerek jubileum alkalmából. Az akkori tervek között szerepelt, hogy az értékes tanulmányokat az egyetem a kiadó által megjelenteti, s a szélesebb olvasóközönség számára a kereskedelmi forgalomban is elérhetővé teszi, ez azonban sajnálatos módon anyagi okok miatt nem valósulhatott meg. Arra a lehetőségre, hogy va lamilyen elektronikus formában meg lehetne-e je lentetni az időközben jelentősen kibővült, átszerkesztett tanulmánykötetet, meglepő módon maga a szerző, Cserháti Sándor kérdezett rá. Ez adta az alapötletet, és ekkor kezdtünk el gondolkodni azon is, hogy a kiadó profiljá ban milyen kiadványok esetén lenne értelme ekönyvek megjelentetésének. Mivel akkor már tervbe volt véve Az Újszövetség teológiájának kiadása, ezért úgy döntöttünk, hogy a Lélek által gazdag élet című ünnepi kötetet a - Cserhátiéletmű betetőzésének is tekintett - biblikus teológiai összefoglaló CD- mellékleteként fogjuk kiadni.- Mint kiderült, díjmentesen.- így van, a digitális publikáció költségeit a kiadó állja, nincsenek benne Az Újszövetség teológiájának vételárában. Az első e-könyvünk ugyanis kísérleti jellegű kiadvány. Azon túl, hogy a könyvben rendkívül értékes, figyelemre méltó biblikus teológiai, exegetikai, szociáletikai tanulmányok, előadások, bibliatanulmányok, igei meditációk találhatók, amelyek mindenképpen érdemesek arra, hogy a bibliaolvasó és a teológia iránt érdeklődő egyháztagok elmélyedjenek bennük, elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy ebben a speciális formában lesz-e olvasóközönsége a könyvnek, és milyen fogadtatásban részesül az egyházban egy digitális publikáció. Természetesen elsősorban a fiata- Azok, akik nem láttak még e-könyvet, hogyan képzeljenek el egy digitális kiadványt? Hogyan, milyen formában jelenik mega szöveg és milyen eszközökre vagy szoftverekre van szükség a megjelenítéséhez?- Úgy igyekeztünk elkészíteni az e-könyv formátumát, hogy az is elolvashassa, akinek nincs speciális e-olvasója vagy táblagépe, csupán egy hétköznapi számítógépen szeretné megtekinteni a kötetet. Ez azt jelenti, hogy a könyv az egyik legszokványosabb megjelenítő formátumban, pdf-ben is megtekinthető és olvasható, amelynek nagy előnye, hogy az eredeti elrendezés és tördelés szerint mutatja a szöveget, úgy, ahogyan a nyomdában készülne el. labb generáció érdeklődésére számítunk, amelynek tagjai otthonosabban mozognak a számítástechnikai eszközök és szoftverek világában. Mindenképpen szeretnénk visszajelzéseket kapni arról, olvasnának-e szívesen más jellegű kiadványokat is digitális formában, például e-olvasón, táblagépen vagy egyszerű asztali számítógépen. A CD-mellékleten még három másik formátumban is megtalálható a kötet anyaga, amelyek már inkább az e-könyvek piacán bevett formátumok. Az xps a pdf-hez hasonló megjelenítést biztosít; azoknál az e-könyveknél használják, amelyeknél az elsődleges szempont az eredeti tipográfiai kötetterv megőrzése. (Az otthoni számítógépeken futó legelterjedtebb operációs rendszer tartalmaz xps-megjelenítőt.) A CD-n megtalálható a könyv a két legelterjedtebb és kimondottan e-könyvekre készült formátumban is: ezek neve az epub és a prc. Ezek a fájltípusok nem őrzik meg a kiadvány eredeti elrendezését, hanem úgynevezett újrafolyatható szövegként tartalmazzák a könyv anyagát. Ez azt jelenti, hogy a különféle digitális eszközök kijelzőjének méretéhez igazítva, tehát más és más szövegfolyatással jelenik meg a szöveg. Ezeket a formátumokat használják az e-olvasók, a táblagépek és az okostelefonok e-könyvek megjelenítésére képes szoftverei.- A Luther Kiadó milyen kiadványok esetében tervezi a digitális megjelentetést?- Konkrét tervekről még nem beszélhetünk, egyelőre ötletek alapján körvonalazódó elképzelések vannak. Sok függ a most publikált kísérleti e-könyv fogadtatásától. Azonban van néhány olyan kritérium, amely alapján meghatározható, hogy egyáltalán milyen típusú kiadványok esetén lenne ésszerű az elektronikus formában történő közzététel. Ilyen szempont például a gyakori használtság vagy a gyors kereshetőség. A bibliaolvasó Útmutató talán a leggyakrabban használt evangélikus kiadvány, amelyet naponta lapoznak fel a napi, heti igék és az igehirdetési alapigék kikeresésére. Ha valakinél éppen nincs kéznél a nyomtatott kis könyv, de elektronikus formában beszerezte a kiadványt, mindössze néhány kattintással „fellapozhatja” az Útmutatót akár a laptopján, akár az okostelefonján. Hasonló szempontok érvényesülhetnek például az igehirdetési előkészítők gyűjteményes kiadásai kapcsán is. A prédikációra való készülés során a lelkészek, teológushallgatók egy ilyen e-könyvben egy szempillantás alatt ki tudják listázni az adott alapigéről korábban írt előkészítőket, ezáltal drasztikusan lerövidíthető a keresésre, kutatásra szánt idő. Felmerült az az ötlet is, hogy az énekeskönyv anyaga is legyen elérhető e-könyv formátumban, amelynél szintén fontos a gyors kereshetőség, bár a templomokban éneklő hívek a digitális eszközökkel szemben nyilvánvalóan a nyomta^ tott énekeskönyvet részesítik előnyben. KSjk - Én közvetlenül a meggk jelenés után vettem meg Az Újszövetség teológiáját, de nem volt benne CD-melléklet. Azonban szeretnék magam is belépni a 21. század digitális könyvpiacának olvasói közé - hogyan juthatok hozzá a CD-hez?- A könyv és a CD megjelenését technikai okok miatt sajnos nem sikerült pontosan összehangolni, ezért Az Újszövetség V teológiája néhány nappal hamarabb jelent meg, mint a Lélek által gazdag élet című e-könyv. Mivel körülbelül harminc könyvet vettek meg az első napokban CD nélkül, ezért fontos szolgálati közleménnyel adós a kiadó: a kötethez ingyenes CD-melléklet jár, ezért kérjük az említett legelső vásárlókat, hogy a könyvvel és a nyugtával fáradjanak be a kiadó Üllői úti könyvesboltjába, hogy munkatársaink pótlólag odaadhassák a CD-ket. Akinek ez gondot okoz, levélben vagy e-mailben is jelezheti, hogy számára jár a pótlás; a kiadó nekik postai úton küldi el a CD-lemezt. ■ Kőháti Dóra Az 1882. október 22-én, hatvanöt éves korában elhunyt Arany János vagyontalan nemesi családból származó szülei mélyen hívők voltak, így a költő is vallásos nevelést kapott. „Mint hajdan Achillest a Stix folyóban Thetis, úgy förösztötte őt is naponként kegyes édesanyja abban a vízben, mely a Szentírásban csörgedez s mely a lelket sérthetetlenné teszi” - írta a költő hitéletével és annak családi vonatkozásaival behatóan foglalkozó Biró Sándor a 19. század végén. A Toldival 1846-ban befutott Arany azon költők közé tartozik, akik a vallásos érzetet különösen fontosnak tartották megjeleníteni poézisükben. Számos versében, balladájában adja tanúbizonyságát hitén alapuló világnézetének. A19. század költői közül egyiknek a költészetében sem található annyi vallásos vonás, mint Aranyéban. Életének minden fázisában, örömében-bánatában egyaránt ott található a vallásos érzés mint irányító tényező. Már gyermekkorában azt tanulta az öreg családi Bibliából, hogy Isten az övéit - akik benne bíznak - nem hagyja el soha. Ezért aztán az Isten „intézkedéseiben” megnyugvó ember szemével nézte a világot is. Nagy erőpróbákon ment keresztül életében, melyek mélyen bevésődtek leikébe. Családi tragédiák egész sorát kellett átvészelnie: édesapja megvakult, rá pár hétre kolerás édesanyját temette el, aztán később Juliska nevű lányát. Az elveszített szabadságharc is súlyos törést okozott életpályáján. A nemzeti katasztrófa láttán súlyos lelki válságba került, elveszítette barátját, Petőfit, nemzetőri, minisztériumi tevékenysége miatt pedig kenyér nélkül maradt jó időre. A csapások sorozatából „drága kinccsel” erős hitével tudott kimászni. Tűrt és remélt, mint ahogyan buzdításul-intésül fiának papírra vetette: Mert szegénynek drága kincs a hit, Tűrni és remélni megtanít: S néki, míg a sír rá nem leheli, Mindig tűrni és remélni kell!... (Fiamnak - részlet) Hívő emberként a „balsorst” nem a felsőbb hatalom büntetéseként, hanem az Örökkévaló nevelő eszközének tekintette. Az aggodalomból kitörve Krisztus példájára a gondviselésről (.nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat” - Mt 6,26) 1853-ban így emlékezett meg: „Ki ruházta fel a mezők liliomát? Ki visel hű gondot az égi madárra? Útlan bujdosónak ki vezérli nyomát? Kit nevez atyjának az atyátlan árva? Él még a jó Isten! ő engem is szeret: Megadja, ha kérem, a mai kenyeret’.’ (Az első lopás - részlet) Arany vallotta, hogy a vallás az emberi szív mélyén rejlik. Szerinte a legtisztább és legmagasztosabb érzelem ez, mely az embert a felsőbb lényhez fűzi, akinek kezébe van letéve életünk sorsa, és akitől függ a boldogságunk is. E csodálatos szellem előtt még a költő is elejti „hitvány koszorúját”: Az ember... a költő (mily bitang ez a név!) Hitvány koszorúját, reszketvén, elejti És, mintha lábait szentegyházba tenné, Imádva borul le, mert az Istent sejti. - (Dante - részlet) A költő szerint, ha az élet igazságtalanságokkal teli is, a hit megvéd. Az élet dolgairól szeretett és tudott is gondolkodni: nagy költeményeiben elsősorban világunkról, a történelem folyásáról. Korában is egyre gonoszabb, erőszakosabb, gyűlöletesebb lett az emberiség, a költő a „világot elpusztítani akaró démont” is kezdte felismerni. Jó példák lehetnek erre az 1850-ben írt, Gondolatok a béke-kongresszus felől című, nagy történetbölcseleti versének vagy az 1877 körül keletkezett, Civilizáció című költeményének markáns sorai. Óh, a világ története Szomorú egy tanulmány! Mint buborék tűnikfel ott Nép, nép után kimúlván; Jaj annak, mely már tündökölt! Annak közéig halála, Elsimul a víz tükre és Új hab tolul reája. (...) Midőn a renyhe társaság Büzhödt állóvizében Új bűnök milliárdjai Vannak keletkezőben; Midőn a munka és vagyon Egymástól messzi esnek, És a tökélyre vitt csalást Mondhatni rendszeresnek (...) (Gondolatok a béke-kongresszus felől - részlet) Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet, Az erősebb a gyengétől Amit elvehetett, elvett. Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja: S az erősebb ha mi csinyt tesz, Összeül és - helybehagyja. (Civilizáció) Arany János százharminc esztendő után is segít gondolkodni. Líráját rendkívüli finomság és érzékenység hatja át. Jeles irodalomtörténészünk, Keresztury Dezső (1904-1996) azt írta egykor, hogy Arany költészete egész és egységes világ. „Ez a világ azonban egy hosszú, szemlélődésben és vágyakozásban, meghasonlásokban és gondos munkában eltöltött élet alkotása... Arany János hatalmas műve, ez a páratlanul nagyarányú magyar költői világ töretlen fénnyel sugárzik felénk... Rajtunk áll, hogy méltók maradjunk hozzá.” Emeljük le a polcról, poroljuk le s olvassuk újra alkotásait! ■ - KERECSÉNYI -Karácsony - novellaíró-pályázat Az Evangélikus Élet szerkesztősége novellaíró-pályázatot hirdet Karácsony címmel. A pályaművek tematikailag szabadon kapcsolódhatnak Jézus születéséhez. Egy pályázó legfeljebb három írást küldhet be, amelyek terjedelme egyenként maximum 4500 karakter lehet szóközökkel együtt. A beküldési határidő: november 26., éjfél. A pályázat nyitott, nem jeligés. A beküldési cím: evelet@lutheran.hu. Az első három helyezettet tíz-, hét- és ötezer forintos könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazzuk, amely a Luther Kiadó könyvesboltjában vásárolható le. A beérkezett pályaművekből az Evangélikus Élet december 23-ai lapszámában válogatást közlünk.