Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-28 / 43. szám
2 • 2012. október 28. ÜZ7ZÉ/MW EVANGÉLIKUSOK A VAJDASÁGBAN Kalandozás a lutheránus végeken In memóriám Dolinszky Árpád (1949-2012) Szeptember 14-én kísérték utolsó földi útjára Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspököt, a vajdasági magyar közélet egyik meghatározó alakját. Dolinszky Árpád a felvidéki Sajógömörön született. A pozsonyi hittudományi egyetem elvégzése után, a hetvenes évek végén költözött a Délvidékre, ahol előbb a kúlai, a nagybecskereki és a nagykikindai gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot, majd 1981- ben esperessé, 1998-ban pedig püspökké választották. Talán a legfőbb érdeme, hogy az ő szolgálata alatt erősödött meg régi jogaiban az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban. Jelen írásunkkal, melyet még Dolinszky Árpád lektorált, ennek a - magyarországi olvasóink számára jórészt ismeretlen - régiónak a körképét kívánjuk adni evangélikus szemszögből. A Vajdaságot, azaz Szerbia északi, 1918-ig Magyarországhoz tartozott részét páratlan nemzetiségi és vallási sokszínűség jellemzi. A régi Magyarország Délvidékének ez a része három nagy tájegységre osztható: Bácskára, a Bánságra és a Szerémségre, mely területekről kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy nemzetiségi és vallási tekintetben olyan változatosak, mintha egész Délkelet-Európát látnánk - csak éppen kicsiben. A török utáni, majd az azóta is folyton ismétlődő telepítési hullámok következtében gyakran egy falun belül is tucatnyi nemzetiség és számos felekezet él egymás mellett. Görögkeleti szerbek és románok, római katolikus magyarok, horvátok és bolgárok, görögkatolikus ruszinok élnek együtt ezen a tájon; mellettük pedig sokfelé evangélikus szlovákokat és magyarokat, kivételesen pedig még lutheránus németeket, sőt montenegróiakat is találunk. A Vajdaságra olyannyira jellemző kulturális és nyelvi sokszínűség tehát az itt élő evangélikusságot különösen is jellemzi. A délvidéki lutheránusok apró és nagyobbacska közösségeit a legkülönfélébb történelmi múlt, illetve nyelvi háttér teszi változatossá, mely sokféleség gyakran egyazon gyülekezet tagjai között is megvan. * * * A második világháború vége, tehát az itteni németség elmenekülése, illetve kitelepítése óta a vajdasági evangélikusság messze legnépesebb csoportját a szlovák lutheránusok alkotják. Őseik a felvidéki Árva, Trencsén, később pedig az alföldi Békés vármegyéből származtak el a Délvidékre. Szlovák telepesek az 1760-as évektől az 1900-as évek elejéig érkeztek a Dél-Alföldre, és eleinte Bács környékén, később a Temesközben, legutóbb pedig a Szerémségben alapítottak falvakat. A 19. század elején épült, tekintélyes nagyságú templomaik - például Petrőcön, Antalfalván vagy Ópázován - nemcsak építészetileg mutatnak rokonságot alföldi mezővárosaink református templomaival, de méretükben is vetekszenek velük. A szlovákok kisebb falusi templomai is megkapóak, szép példákat láthatunk a dél-bácskai Kiszácson, Liliomoson és Kölpényben vagy a bánsági Nagyerzsébetlakon, Hertelendyfalván és Istvánvölgyön, illetve a szerémségi Erdővégen. A Szerémségre egyébként a szerényebb méretű imaházak a jellemzőek, amelyeknek puszta megléte is szépen fejezi ki, hogy a szórványban élő csöppnyi közösségek mennyire ragaszkodnak hitükhöz és nyelvükhöz. Sokat elárul a délvidéki magyar evangélikusság még diaszporikusabb helyzetéről, hogy az a település, ahol a legnagyobb arányban élnek evangélikus magyarok, egy kis falu, Bajsa, ahol a közel kétezer katolikus és ortodox lakos jelentős létszámfölényben van az ötszáz evangélikussal szemben. A település lakóinak ősei evangélikus szlovákok, református és katolikus magyarok, valamint görögkeleti szerbek voltak. Idővel azonban a szlovákok nyelvüket, a református magyarok pedig vallásukat adták fel, így alakult ki a mára magyar többségűvé vált Bajsán a magyar ajkú evangélikus egyházközség. A falu míves szószékoltárral büszkélkedő temploma 1824-ben épült. Toronyórájának érdekessége, hogy a nagymutató mutatja az órákat, a kicsi a perceket. Szabadka városában található a másik igazán élő evangélikus gyülekezet, ahol magyarul folyik az istentisztelet Szerbiában. Kosztolányi Dezső szülővárosának evangélikusai méltán büszkék rá, hogy száztíz éves templomuk előtt 2007. október 31-én a reformáció 490. évfordulójának emlékére sikerült kialakítaniuk a Reformáció terét a két nagy reformátornak, Luther Mártonnak és Kálvin Jánosnak, valamint a helyi evangélikus egyház első gondnokának, Szabadka történetírójának, Iványi Istvánnak a mellszobrával. A szabadkai templom mellett találjuk az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban nevet viselő egyház püspökségének épületét is, amelyet a magyarországi kormány anyagi támogatásával 2006-ra teljesen felújítottak. * * * A felekezetek és nemzetiségek közötti együttműködésre, illetve sajnos a közöttük lévő konfliktusokra is láthatunk jellemző eseteket, ha a délvidéki egyházközségek történetére tekintünk. A bácskai Kúlán találjuk a legszebb példát, ahol a magyar evangélikusok és reformátusok a 19. század közepén nemcsak közös imaházat építettek, de mindmáig közös istentiszteleteket is tartanak. Nem messze Kúlától, Óbecsén 1896-ban a német és magyar evangélikusok, illetve reformátusok is közösen, mégpedig „fele-fele költség hozzájárulásával” építettek templomot mint „szövetségben, békés egyetértésben levő testvérfelekezetek”. Templomuk érdekessége, hogy építésére a legnagyobb adományt maga Ferenc József király tette, amint ez az alapítás körülményeiről tudósító márványtáblán olvasható. Az óbecsei protestáns közösségek együttműködésének jelképi megfogalmazása a templom tornyán látható: a református templomok csúcsán megszokott betlehemi csillagból a hagyományosan az evangélikus templomokat jelölő kereszt nő ki. Újvidék és Nagybecskerek magyar evangélikusai manapság a helyi református egyházközség szolgálatait vehetik igénybe, ennek viszont szomorú előzményei vannak. Eredetileg a nagyobb városokba beköltözött, különböző származású - magyar, német és szlovák ajkú - evangélikusság a Délvidéken közös templomokat használt. Ám a háború végétől a németekkel együtt a magyarok is jogfosztottá váltak, így szomorú fejlemény, hogy Nagybecskereken és Újvidéken ezekben a templomokban napjainkban kizárólag a szlovák közösség tarthat istentiszteletet. Az újvidéki evangélikus egyházközség megalakulásától fogva háromnyelvű volt, ám az 1944-es esztendőtől, a német hadsereg visszavonulásával a várost sok német evangélikus család hagyta el, így a gyülekezet többségben magyar ajkúvá vált. De miután 1947-ben a templom tulajdonjogát a szlovák evangélikus egyház kapta meg, a magyar evangélikusokat kizárták az egyházi életből. A következményeket a szlovák püspök 1977-ben így írta le: „Mára a német evangélikus gyülekezetről Újvidéken - és hasonlóképpen a magyarról - nem mondhatunk semmit, belőlük csak töredékek maradtak.” Többé-kevésbé hasonló helyzet állt elő, csak jóval később, Nagybecskereken is. Az út- és helyjelző tábla felirata egyértelműen mutatja: „Szlovák templom”. Bár mindig is békében éltek együtt evangélikus szlovákok és bukovinai székely származású református magyarok a dél-bánsági Pancsovához tartozó Hertelendyfalván, mégis az együttműködés hiányának kissé komikus példájával találkozunk a településen. A 20. század elején egyidejűleg, egymástól mindössze néhány méter távolságra építették föl teljesen egyforma méretű és stílusú két külön templomukat. * * * Ha dióhéjban össze akaijuk foglalni mindazt, amit érdemes tudni az egykor népes és virágzó délvidéki német evangélikusságról, és azt is, hogy mi maradt belőle, akkor sajnos szinte elég is, ha a verbászi evangélikus gyülekezet történetét, illetve a templom körül manapság zajló közösségi életet áttekintjük. A török alatt elnéptelenedett település (Orbászpalotája) a 18. század elején ortodox szerbekkel, később görögkatolikus ruszinokkal, a század végén pedig evangélikus, majd református németekkel települt újjá Ó-, illetve Újverbász néven. A svábok a két, lassanként egybeépült településen fölépítették templomaikat, majd evangélikus gimnáziumot alapítottak, diakonisszaházat építettek, később árvaházat tartottak fenn, amelyeket egészen a második világháború végéig működtettek. A Kárpátmedencében az elsők között, 1931- ben egy teljes alakos Luther-szobrot is állítottak Újverbászon, az evangélikus templom előtti téren. (Az evangélikus identitás és a német nemzettudat szoros kapcsolatára mutat, hogy a legelső magyarországi Luther-szobor is egy délvidéki sváb falu, a nem messzi Tiszaistvánfalva evangélikus temploma előtti teret díszítette 1912-es felavatásától 1944-es lerombolásáig.) A második világháború után, a németek egy részének elmenekülése, más részük gyűjtő-, illetve haláltáborokba terelése, majd maradékuk kitelepítése után az óverbászi evangélikus templomot a „felszabadítók” lerombolták, mint ahogy nagyon sok más olyan délvidéki evangélikus templomot is - például az ókérit vagy a fent említett tiszaistvánfalvit is -, ahová csak németek jártak. Sőt ekkoriban némely faluban olyan, legtöbbször egyébként „kincstári” gyűlölettel viseltettek a svábok iránt, hogy még a falu német iskoláját is lerombolták. Az újverbászi evangélikus templomot viszont, minthogy azt a magyar ajkú gyülekezeti tagok is használták, nem bontották el, ahogy például Zombor, Pancsova, Versec, Titel vagy Törökbecse templomát sem. A háború végnapjaiban a még Verbászon élő német evangélikusok és az újonnan érkezett montenegrói telepesek között néhány esetben családi kapcsolatok szövődtek. Ennek köszönhette néhány német család, hogy nem telepítették ki a városból. A vegyes házasságokból született gyermekek aztán általában az evangélikus szülő vallását kapták. így lehetséges az, hogy a verbászi evangélikus templom mögött, az egykori egyházi iskolában kialakított imateremben ma montenegróiak, magyarok és svábok együtt hallgatják az evangéliumot, sőt egyazon vasárnapi istentiszteleten három nyelven is elhangzik a prédikáció: először magyarul, utána németül, majd pedig szerbül. * * * A német ajkú hívek számának megcsappanása után az egykor svábok által lakott településeken a helyben maradt magyar ajkú gyülekezeti tagokra hárult a közösségek újjászervezése, a megmaradt templomok, egyházi épületek karbantartása. Ez - Verbászhoz hasonlóan - a legtöbb helyen erőn felüli feladatnak bizonyult, így ezek az épületek sajnos több településen romossá és elhagyatottá váltak. De szerencsére van pozitív példa is: Bácsfeketehegyen, ahol í953-ban az evangélikus templomot magtárrá alakították át, ötvenöt évvel méltatlan használatba kerülése után sikerült felújítani, így ma újra régi fényében áll - Isten dicsőségére és a hívek épülésére. Kurcz Ádám István Tarts meg, Urunk, szent igédben Pl Tarts «j-n n meg, U - rank, szent i - géd-ben! Végy -------1------$ I I TM e - rőt el-len - sé-gin-ken, Kik szent Fi - a - dat I 'Pr~ tá-mad-ják, Hogy tró-nod-ról le - ta-szít-sák! 2. Úr Krisztus, láttasd hatalmad, Ki minden urak Ura vagy! Te védd meg árva népedet, Hogy dicsérhessen tégedet! 3. Jer, vigasztaló Szentlélek, Adj egyetértést népednek! Állj mellénk a végső órán, Vígy életre halál után! EÉ 255. - Luther Márton 1483-1546.1541-ben írta, amikor Budavár elesett. A vajdasági evangélikus egyházszervezet Az első világháború végéig a Vajdaság területén élő német, magyar és szlovák ajkú gyülekezetek természetesen a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz tartoztak. Trianon után a királyi Jugoszláviához került egyházrész egy nemzetiségek feletti „Egyetemes Evangélikus Egyház” megszervezését tűzte ki célul. Ám 1921-ben a szlovák ajkú gyülekezetek Ópázován megalapították nemzeti evangélikus egyházukat, hogy a szlovák nép megőrizhesse „evangélikus hitét, anyanyelvét és az ősök örökségét”. így a királyi Jugoszláviában, illetve a Vajdaságban két egymástól teljesen független és önálló evangélikus egyház jött létre: a szlovák és a „német” - utóbbi kötelékébe tartoztak a magyar ajkú gyülekezetek is. Bár 1945, illetve a németek elűzése után a magyar többségűvé vált felekezet nevéből elhagyták a „német” jelzőt, az egyház különállása a szlovák egyháztól nem változott. Annak ellenére sem, hogy a szlovák egyház a tőle független magyar ajkú gyülekezeteket saját egyháza magyar esperességének tekintette, és kísérletet tett a magyar evangélikus egyházzal való egyesülésre. A tulajdonképpen beolvasztási szándékkal készült terv szerencsére nem sikerült, így Szerbia területén ma is két egymástól független, önálló evangélikus egyház létezik: az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Hajdúságban, melynek püspöki székhelye Szabadka, és az Ágostai Hitvallású Szlovák Evangélikus Egyház Szerbiában, melynek püspöki székhelye Újvidék. Mindkét egyház államilag elismert, jogfolytonossággal bíró történelmi egyház, és mint ilyen, be van jegyezve Szerbia Vallásügyi Minisztériumának nyilvántartásába.
