Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-28 / 43. szám
Isten örül népének, egyházának is (Ézs 62,6-7.10-12) A Magyar Diaszpóra Tanács zárónyilatkozata A Magyar Diaszpóra Tanács 2011. november 17-én tartotta alakuló ülését azzal a céllal, hogy a diaszpóra magyarsága az egységes magyar nemzet részeként fejtse ki véleményét, tegyen javaslatokat, és hozza meg döntéseit a magyar-magyar kapcsolatok előmozdítása, a magyar nemzeti közösségek gyarapodása érdekében. A tanács történelmi együttműködést hozott létre a szétszórtságban élő magyar szervezetek között, közösséget teremtve az egyházak, a civil és kulturális szervezetek, egyesületek, valamint a cserkészet képviselőinek bevonásával. A Magyar Állandó Értekezlet X. ülésén a tanács elnökségi tagjainak egyetértésével elfogadott, A magyar nemzetpolitika -A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumban foglalt elvek irányt mutatnak a Magyar Diaszpóra Tanács munkája során. (...) A magyar kormány hangsúlyozottan számít a diaszpórában élő magyar közösségekre, a befogadó államban felhalmozott szellemi potenciáljukra és kulturális örökségükre a világ magyarsága megbecsültségének és versenyképességének együttes megerősítése érdekében. A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai az alábbi elvekben és célokban állapodnak meg:- Üdvözlik a tanács új tagjait, és kinyilvánítják nyitottságukat a szélesebb és mélyebb együttműködés irányában.- Üdvözlik a Julianus-program elindítását, amelynek célja, hogy részletes kataszter készüljön a magyar tárgyi örökségről - épületekről, műalkotásokról, emlékművekről, emléktáblákról, utcákról, könyvtárakról, levéltárakról és múzeumokról - a magyar kultúra széles körű megismerhetősége érdekében. Egyetértenek abban, hogy egy ilyen jellegű egységes ismeretanyagnak a korszerű rendszerezése, bemutatása és felhasználhatóvá tétele a magyarság értékteremtő képességét tárja a világ elé.- Fontosnak tartják, hogy a Magyarország elleni, sokszor politikai indíttatású támadásokat elhárítsák, tompítsák, és hozzájáruljanak az ország hiteles megítélésének helyreállításához.- Kinyilvánítják, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a magyar közösségek helyzetét a Kárpát-medencében.- Megállapodnak, hogy a jövőben is kiemelt hangsúlyt fektetnek a magyar fiatalok identitásának erősítésére. Jó példának tartják a diaszpórában élő fiatalok esetében a Reconnect Hungary - Magyar Birthright programot, melynek célja, hogy a nyugati magyar fiatalok felmenőik származási országával kapcsolatba lépve családjuk múltját, illetve saját identitásukat jobban megértsék. A Kárpát-medencében hasonlóan jó példa a honismereti magyar mozgótábor.- Támogatják a Külföldi Magyar Cserkészszövetség együttműködését a Kárpát-medencei magyar cserkészszövetségekkel és a nyugati magyar ifjúsági szervezetekkel annak érdekében, hogy a jövő nemzedékének erkölcsi stabilitása és magyarságtudata erősödjön.- Ösztönzik a kontinentális ernyőszervezeteket arra, hogy fordítsanak figyelmet azon országokra, ahová a közelmúltban számos magyar vándorolt ki.- Elismerik és támogatják a diaszpórában szolgáló egyházak munkáját a magyar közösségek megerősítése érdekében.- Javasolják egy kataszter létrehozását, amely segítségével egy helyen lenne elérhető valamennyi ösztöndíj-lehetőség a magyar fiatalok számára.- Támogatják a regionális ülések koordinációs szerepének megerősítését, amely segíti és ösztönzi az egyes diaszpórában tevékenykedő szervezetek közti gyakorlati együttműködést.- A szervezetek kijelentik, hogy segítik azt az információs munkát, amelyet a konzulok folytatnak az állampolgársági lehetőségek népszerűsítésében, illetve az állampolgárság kérvényezésében.- Fontosnak tartják, hogy a kulturális kapcsolatok mellett a gazdasági kapcsolatok is megerősödjenek, hogy Magyarország gazdasága ilyen módon is fejlődjön. Budapest, 2012. október 8. »AKI EGY EMBERT MEGMENT, EGY EGÉSZ VILÁGOT MENT MEG« In memóriám Kulifay Imre Kulifay Imre (1908-1986) néhai párizsi református lelkészt a Helytállásért oklevéllel tüntették ki augusztus 3-án, a humánum napján. A posztumusz elismerést - melynek odaítéléséről az Igaz Emberek Társaságának elnöksége dönt - a budapesti Holokuszt Emlékközpontban rendezett ünnepségen adományozták a Raoul Wallenberg születésének centenáriumát megelőző napon összesen tíz embermentőnek. Az elismerés létrehozását az indokolta, hogy az izraeli Jad Vasem Intézet által adományozott Világ Népeinek Igaza kitüntetést (amelyet 1956 óta ítélnek oda azoknak a nem zsidó embereknek, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a vészkorszakban) magyar embermentők már - túlélő szemtanúk hiányában - nem kaphatják meg. Az elismerő oklevelet Kulifay Imre néhai lelkészünk unokaöccse vette át. Hangsúlyozzuk, hogy ez a kitüntetés büszkeséggel tölti el a párizsi református gyülekezetét is. Egykori lelkipásztorunkra hálával és elismeréssel emlékezünk mindannyian, akiknek megadatott, hogy ismerjük őt. A kitüntetés kezdeményezője Heddadné Nagy Anne Marie, a Franciaországi Magyar Protestáns Református Egyház jelenlegi gondnoka volt. A megemlékezést még 2009-ben kezdeményezte azoknak a zsidó családoknak - szám szerint százháromnak - a kimutatásával (1927-től 1947-ig), amelyek az egyházi nyilvántartásban szerepeltek. A párizsi magyar református egyház történelme a mai napig meglevő anyakönyvben szunnyad, az áttértek lajstromában pedig a zsidó családoké is megtalálható. Furcsa, hogy erről soha senki nem beszélt, erről nem szól írásos történelem, és nyomtatott bizonyítékok felkutatása sem sikerült. Feltehetőleg azért, mert mindent megsemmisítettek. Kulifay nagytiszteletű úr hősiesen, saját és felesége életének kockáztatásával hivatalos magyar papírokat állított ki üldözötteknek. Hogy miért tette? Isten dicsőségére, keresztyén személyes meggyőződésből döntött így, emberszeretete és segítőkészsége vezérelte. Túlélőkre sajnos nem találtunk. Tudjuk, hogy közülük igen sokan továbbmentek, szétszóródtak a nagyvilágban a szélrózsa minden irányába. Kulifay Imre református lelkészt a franciaországi és tengerentúli francia területek lelkészének nevezte ki Párizsba a Magyarországi Református Egyház Zsinata 1934. szeptember i-jével. A második világháború előtt, alatt és után is felelősen, óriási energiát mozgósítva foglalkozott a zsidó és politikai menekültekkel, illetve a hadifoglyokkal. Több mint háromezer hadifoglyot mentett meg Belgiumból, harmincegyezer-hatszázat Franciaországból. Megszervezte a hazaszállításukat, és ellenőrizte ennek végrehajtását. Ennyi embert sikeresen visszajuttatott a családjába és arra a Magyarországra, amely indoklása szerint nem állt háborúban Franciaországgal. Hasonlóképp segítette a menekülőket az 1956-os forradalom idején is. Tetteinek magyarországi hivatalos elismerése még várat magára. Heddadné Nagy Anne Marie Divatos szokás napjainkban a keresztény egyházat kritizálni, sőt jó- vagy rosszindulatúan elmarasztalni. Fel kell vállalnunk őszintén, hogy ezek a megnyilvánulások olykor jogosak, máskor egyoldalúak, esetleg éppen a kritikát gyakorlók változtathatnának a helyzeten. Éljünk egyetlen példával: miért nem hatékonyabb az egyház szolgálata az ifjúság soraiban, hogy jobban felismerjék helyüket a posztmodern világban, és rátaláljanak Krisztusra? - kérdezik a szóban forgó ifjúság szülei. Az ifjúsági munkának a hatékonyságával és szám szerinti eredményeivel sohasem lehetünk elégedettek, de nem a szülők biztatása és jó példája vezetheti a fiatalokat a gyülekezetbe, a Krisztus közelébe? Igénk a zsidók babiloni fogságából való hazatérése után az elcsüggedt, reménytelen embereket akarja a próféta szavaival biztatni, bátorítani. Feszültségek között élnek. Miért maradtak némelyek távol, miért nem fogadják őket az itthon maradtak nagyobb örömmel? Trito-Ézsaiás így emeli tekintetünket a Mindenhatóra: Örül nektek az Isten, övéi vagytok, hozzá tartozhattok. O akar gondoskodni rólatok. Ő akar megoldatlan kérdéseitekre választ adni, nehéz helyzetetekben kiutat mutatni. Legyetek, éljetek jó reménységben! Nem volt ez másként a reformáció idején sem. A középkori egyház erkölcsi romlottsága, pápáinak, papjainak feslett, kicsapongó élete egyre szélesebb körben vált ismertté. Ami a reformációban elindult, az az egész egyház megtisztulását, az igéhez való visszatérését jelentette. Nem egyik napról a másikra. Isten nem siet. Hagyja, hogy a dolgok kiforrják magukat, látásunk megérlelődjék. Nem maradt tétlen, mint ahogy ma sem az. Mi is szívesen sürgetnénk, hogy egy új és reménység szerint jobb struktúrában szolgálhassunk, hogy a népegyház használt ruháit mielőbb levethessük, és a hitvalló egyház tiszta és új köntösében hívogathassuk közösségeinkbe a még kívül állókat. Az egyház Ura pedig a népegyház recsegő-ropogó eresztékeit is tartja, hogy akik odatévednek, igazán rátaláljanak. Legyünk, éljünk jó reménységben! Isten örül népének, egyházának is. Lehet, hogy nem oly gyors a ténykedése, mint ahogy mi szeretnénk. Lehet, hogy nem úgy történik minden részlet, ahogy mi elképzelnénk. De Isten megtartja ígéreteit, ha minden kívánságunkat nem teljesíti is (Bonhoefferj. Fontos, hogy szavának legyen hangja, ígéretei meghirdetésére pedig teret és időt biztosítsunk. Ebből él az egyház. Az imádság hangjának pedig nem szabad elnémulnia. Hiszem, hogy Isten örül dicséretünknek, de mi még inkább örömünket találhatjuk benne. Hiszem, hogy Isten kérésünk és nógatásunk nélkül is megcselekszi, amit ígért, de nekünk van szükségünk arra, hogy bízzunk ígéretei beteljesülésében. „Fogság” utáni helyzetünkben meijünk bízni a történelem Urának ígéreteiben, ha nem minden akként alakul is, ahogy mi elképzeltük! O megtartja szavát, és valóra váltja ígéreteit. Meijünk érte imádkozni. A társadalomban a magányosokért, a munkanélküliekért, a nehéz helyzetbe kerültekért, az együttélési normák érvényesüléséért. Gyülekezeteinkben a közönyösek megszólításáért, hogy átértékeljék döntéseiket, a konfirmandusokért, hogy nyitott szívvel s értelemmel fogadják a hit útján járás lehetőségét... Isten hozza el a Szabadítót s vele az üdvkort. Nem az ember cselekedetei indítják őt döntésre, mert ő szuverén Úr. Akkor hozza el az üdvöt, amikor neki tetszik, s akkor küldi a Szabadítót, amikor jónak látja. S ez akkor is igaz, ha az igénkben olvasható Szabadítón mást érthetett a próféta, s visszatekintő módon értjük mi. A Szabadító érkezése és az üdv beköszönte nem földi világunkban valósul meg a maga teljességében, de itt kezdődik a Szabadítóval való közösségben. Ez a „már nem” (a régi) és a „még nem” (a teljesség) feszültségében zajlik. Isten biztatására szabad hallgatnunk. Azokat kell segítenünk a hazatérésre, akik még nem találtak vissza igazi otthonukba. Mindig a biztonságban levőknek kell a bizonytalankodókat döntésre segíteniük. Mindig az erősebbnek a gyengét. Akik a fogságban maradtak, akik a diaszpórában éltek, azoknak kell a hazahívó szót a kürtzengés és a trombita hangjának erejével megszólaltatniuk. Minden gyülekezetünknek van belső magja: azok a testvérek, akik rendszeresen részt vesznek istentiszteleteinken, akik közül kerül ki a munkatársi közösség. Lelkésznek és a gyülekezeti magnak együttes küldetése, hogy a még távol levőket, a haza nem találtakat hívják, biztassák. Csak az egymásra és Krisztusra talált közösség vonz, a mindig vitatkozó, társadalmi jelenségeinket visszatükröző egyház taszít. „Ó, de hány lélek bolyong messze szórva, / Mennyi pogány vár még a hívó szóra - / Gyújtsd össze népedet, Szentlélek Isten!” - énekeljük gyakorta (EÉ 245,3). Fel tettre hát, azokért, akik bizonyosan haza akarnak találni! Segítsünk nekik mutatni és gyomlálni az ösvényt! Isten soha nem hagyja magára választottak, az egyházat sem. Örül választottainak, egyházának is. D. SzebikImre
