Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-28 / 43. szám
„Normát nyújtó tekintély és önmagával párbeszédre hívó útitárs. Sokféle ember mégis egészen egybecsengő tanúságtétele. Gyakran otthonosan ismerős, máskor egészen titokzatos világ. És ez nagyon jó így.” Az én Bibliám !► 7. oldal „Horváth fel is ajánlotta neki, hogy érseknek nevezteti ki. Természetesen ezt Ordass mint az evangélikus egyház alkotmányával is ellentétes ajánlatot elvetette.” Ordass Lajos, a megvesztegethetetlen !► 6. oldal „S valóban - teszem hozzá a magam gondolatait - fontos megkülönböztetni a hagyomány öltözékeit a kegyelem ruhájától.” Margójegyzetek a liturgikus öltözékekről !► 2. oldal Borsod-hevesi mentőcsomag? !► 3. oldal A Mária-paradoxon !► 5. oldal Anyakönyvi érdekességek !► 9. oldal Zengedező aréna !► 4. oldal Ciki-e Jézust követni? 8. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap Deák téri gimnazisták irodalmi műsora a filmszínház színpadán Reformációi gálaest az Urániában ► A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) október harmadik vasárnapján rendezte meg már hagyománnyá vált reformációi gálaestjét. A patinás budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház nagyterme zsúfolásig megtelt az ünneplőkkel, közöttük egyházi vezetőkkel és a kulturális élet neves képviselőivel. A sokszínű programban megszólaltak kórusművek, elhangzott bizonyságtétel, és átadták a Protestáns Újságírók Szövetségének (Prúsz) szakmai díját. Az est egyúttal jótékony célt szolgált: az összegyűlt adományokat a Deák Téri Evangélikus Gimnázium kapta. Az ünnepi alkalom nyitányaként a MEÖT elnöke, Steinbach József református püspök köszöntötte az egybegyűlteket. A reformáció hónapjának mottójául választott, római levélbeli igét idézve - „A reménység pedig nem szégyenít meg” - beszélt a hit erejéről, arról a többletről, amelyet a jövőbe vetett hit reménysége ad a földi életben. Kiemelte a híveknek, az egyházaknak a reménység továbbadásáért viselt felelősségét. A püspök megnyitóbeszéde után a Pax et Bonum kamarakórus zsoltárfeldolgozásokat és motettákat énekelt Opicz József karnagy vezényletével. A kórus a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet nyári tanfolyamainak hallgatóiból és tanáraiból alakult 2008-ban, Abaffy Nóra vezetésével, akkor még Protestánsfiatalok kamarakórusa néven. A zene egyébként meghatározó szerepet kapott a programban: a Simon Norbert trombitakíséretével zajlott közös éneklés keretbe foglalta a műsort. A protestáns kulturális esteken hagyományosan előadás is elhangzik. Ez alkalommal dr. Réthelyi Miklóst (képünkön) hallgathatták meg a résztvevők. A hívő katolikus, de felesége révén evangélikus kötődéssel is bíró orvosprofesszor - 2010 és 2012 között nemzetierőforrás-miniszter - Hit és tudományos közélet című előadásában kifejtette: a kötőszó megválasztása a címben nem véleden, számára ez a helyes reláció a hit és tudomány között. Ahogy a tudomány a közélet része, úgy az a hit is. XVI. Benedek pápa éppen a közelmúltban - a II. vatikáni zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulója alkalmából - hirdette meg a hit évét. A hit az emberi élet alapját képezi, lehetővé teszi a tudós számára a tágabb horizonton való tájékozódást. Kialakítja a kutatóban azt a hozzáállást, hogy a világ megismerhető, és racionális értelem szerint épül fel. Réthelyi professzor elmondta: nem tud komoly tudóst hit nélkül elképzelni. Idézte a nagy természettudós, politikus és nyomdász Benjamin Franklin maga készítette sírfeliratát 1728-ból, mely tanúskodik a feltámadásba vetett hitéről (lásd a következő oldalon). Több ízben is felelevenítette - az idén száz éve született evangélikus - Szentágothai János anatómusprofesszor gondolatait, többek között arról, miért is nem létezik „tudományos világnézet” |»> Folytatás az 5. oldalon SEMPER REFORMANDA „Zsolt 38,16: Mert benned reménykedem, Uram, azért nem hallom meg őket, és hallgatok. Mert nem akarom, amint ők tanítják és cselekszik, a magam vigasztalását tulajdon bölcsességemre, tisztességemre és igazságomra bízni, hanem egyedül tereád és a te kegyelmedre. Te hallgass meg engem, én Istenem és Uram: Reménységemet nem fogod semmivé tenni, hanem válaszolsz kérésemre, és eleget teszel neki. Az én dolgom kérnem és várnom téged és a te kegyelmedet. A te dolgod pedig, hogy meghallgass, kérésemre válaszolj, és reménységem beváltsad. Akik azonban önelégültek, és semmiben szükséget nem éreznek, azok nem is várnak, nem is remélnek semmit; azért nem is hallgatja meg őket senki, nem is válaszol nekik senki, nem is elégíti ki őket senki; hiszen már mindenük megvan.” M Luther Márton: A harmadik bűnbánati zsoltár (Zsolt 38) (Schulek Tibor fordítása) Biblia-vasárnap elé ■ Dr. Pécsük Ottó A Magyar Bibliatársulat ülésein - évente három-négy alkalommal - tizenegy protestáns és egy ortodox felekezet képviselői ülnek együtt. Közös élményünk, hogy minden felekezeti különbségünknél fontosabb közös örökségünk, a teológiánkban és istentiszteleti életünkben meghatározó szerepet betöltő Szentírás. A reformáció napjának közeledtével jó felidéznünk, hogy a reformációban született egyházak a sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elv talaján állnak. Ez az elv ezer szállal kötődik a sola fide (egyedül hit által) elvhez, hiszen egyedül a Szentírásból tudhatjuk biztosan, hogy hit által igazulunk meg Isten színe előtt, és nyerünk örök üdvösséget. Annak idején ez az elv reformátor atyáink számára minden másnál hathatósabb segítséget nyújtott ahhoz, hogy megfogalmazhassák, mi a problémájuk a pápaság skolasztikából örökölt tanításával, azzal, hogy mindaz, ami az üdvösséghez szükséges, a hagyományból (az egyház tanításából) és az emberi értelem felismeréseiből megismerhető. Megőrizve és vallva reformátor eleink felismerését, úgy gondolom, ma már árnyaltabban fogalmazunk a Szentírás és az egyházi hagyomány, illetve a Szentírás és az egyház közössége által hordozott Szentírás-értelmezés kapcsolatáról. Ha nem állunk benne az egyház sok évszázados írásértelmezői hagyományában és az íráson alapuló életgyakorlatában, nem érthetjük meg ezt a csodálatos könyvgyűjteményt a maga néhol háromezer éves mondataival. De miért is olyan fontos számunkra a helyes írásértelmezés? Mert minket reformátor őseinkhez hasonlóan elsősorban nem a Biblia allegorikus, erkölcsi vagy dogmatikus értelmezése érdekel (mint esetleg más keresztyén hagyományban álló testvéreinket), hanem a Biblia eredeti jelentése és üzenete. Luther és Kálvin után vált a Biblia következetes és tudományos tanulmányozása ennyire fontossá és hangsúlyossá az egyházban, vállalva még azt a veszélyt is, amelyet a reneszánsz humanizmusában megjelenő, majd a felvilágosodásban kiteljesedő „bibliakritika” jelentett. Számtalan rossz példáját láthatjuk ma annak, hogyan próbálják sokan a Biblia üzenetét a mai (poszt)modern világfelfogáshoz szabni, azzal összeegyeztethetővé tenni. E kísérletek ellen azonban éppen hogy úgy tudunk sikerrel fellépni, ha megőrizzük a Biblia eredeti értelmét kereső kutatás vágyát és tudományos követelményeit: reformátori örökségünket. A reformátorok követőiről sokszor mondták kritikusaik, hogy a Bibliában hisznek. A biblikus hit azonban nem egy könyv imádata, „bibliolatria”: a Biblia azért szent és egyedülálló könyv, mert Jézus Krisztusról tesz tanúbizonyságot. Jézus Krisztus adja meg a Szentírás valódi tekintélyét és egyedülálló lelki egységét, amely átragyog a sokféle és hosszú idő alatt keletkezett írások gyűjteményén. Jézus felé mutat az Ószövetség az Újszövetség pedig arról az örömhírről tudósít, hogy az eljött Krisztus nem más, mint a názáreti Jézus. A Biblia eredeti jelentésének tisztelete elvezet bennünket ahhoz a felismeréshez is, hogy a Biblia történetírás is. Isten velünk, emberekkel kapcsolatos, kegyelmes és megváltó tetteinek krónikája. Megtudjuk belőle, hogy Isten a történelem ura, aki történelmi eseményeken keresztül jelentette ki magát. Az Ószövetség úgy viszonyul az Újszövetséghez, mint egy dráma bevezető felvonása a második felvonáshoz, ahol a dráma már a maga teljességében bontakozik ki. Ez az üdvtörténet, amelynek mi is részesei vagyunk, és amelyet nem ismernénk, ha Isten nem adta volna nekünk a Bibliát. A Biblia emellett hitre szólító könyv is. Ma is megszólít embereket, akiknek a Biblia olvasása, hallgatása közben megváltozott az életük. Olyan változás ez, amely nem magyarázható pszichológiailag, nem határozható meg szociológiailag, nem köthető a Biblia egy bizonyos üzenetéhez vagy mágikus mondatához. Ahány megváltozott élet, annyi üzenet. S hogy ez újra és újra, mindig változó módon megismétlődhet, bizonysága annak, hogy Isten bárkit és bármikor megragadhat és megváltoztathat titokzatos eszköze, a Szentírás által. A Biblia azért is fontos, mert meggyőződésünk szerint az emberi civilizáció és kultúra egyik legnagyobb formálója. Az ókorban a legnagyobb tudósokat foglalkoztatta a Biblia üzenete, mint például a teológus-filozófus Augustinust vagy a bibliafordító nyelvművész Jeromost. A „sötét középkorban” sem maradhatott volna fenn az európai írásos civilizáció a keresztyén szerzetesek kéziratmásoló tevékenysége nélkül. A 9-10. században, már jóval a reformációt megelőzően a nemzeti nyelveken olvasható Biblia iránti igény vezetett el oda, hogy az európai nyelvek megszülettek, és azokon szinte azonnal jelentős irodalom jöhetett létre. A Biblia kultúrateremtő erejének köszönheti létrejöttét az európai színjátszás és az egyetem. A Biblia „ellenségként” középpontba került a felvilágosodásban is. Ma az európai kultúra szeretné levetni magáról a Biblia gyámkodását és terhesnek érzett örökségét - nekünk azonban folytonosan figyelmeztetni és emlékeztetni kell másokat erre az örökségre. Kötelező gyakorlat. A szerző református lelkész, a Magyar Bibliatársulat főtitkára
