Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)

2012-10-21 / 42. szám

6 -m 2012. pktpber 21. '•4 l » I M V / -« KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Közelkép az Úr szolgálóleányáról Beszélgetés az Ancilla Domini - Túrmezei Erzsébet-emlékkönyv szerkesztőjével, Kőháti Dorottyával ► A Magyarországi Evangélikus Egyház Túrmezei Erzsébet-em­­lékbizottságának döntése értel­mében emlékkönyv készült egy­házunk nagy hatású diakonissza költőnője születésének száza­dik évfordulója alkalmából. A ki­advány bemutatójára szeptem­ber 25-én, a diakónia napján került sor. Az Ancilla Domini - Túrmezei Erzsébet-emlékkönyv szerkesztője Kőháti Dorottya.- Az evangélikus médiamunka több területén is régóta dolgozol, de könyvet még nem kellett letenned az asztalra. Hogyan lettél az emlékkö­tet szerkesztője?- 2012 januárjában a Túrmezei Er­­zsébet-emlékbizottság - amelynek rádiós szerkesztőként voltam tagja - ülésén kaptam a felkérést. Megtisz­telő volt, hogy rám bízták ezt a fel­adatot. Hogy őszinte legyek, akkor még nem tudtam, mire is vállalko­zom... Mint mindenki, aki az evan­gélikus egyházban nő fel, én is jól is­mertem Túrmezei Erzsébet verseit. Otthon a könyvespolcon sorakoztak a kötetei. Teológusként gyakran idéz­tem igehirdetéseimben, és nagyon szerettem az énekeskönyvünkben található énekeit is. Egyik kedvence­met például a lelkésziktatásomon énekeltük; ez az ének az egyházi szolgálatba indítás költői megfogal­mazása, nem tudom meghatottság nélkül hallgatni ma sem [Örök Isten, kezed ezer áldást ad; EÉ 315). Erzsébet testvér életrajzi adatait vázlatosan ismertem, de az említet­teket és néhány hivatalos, mind­annyiunk által látott fotót leszámít­va nem tudtam róla sokkal többet. Van azonban egy személyes szál, amelyet itt kell megemlítenem: Soly­már Péter ma már nyugalmazott csömöri lelkész édesanyámnak az unokatestvére. Nála és családjánál kisgyerekkorom óta gyakran megfor­dultam, ismerem és szeretem Csö­mört, ott konfirmáltam, abban a gyülekezetben, ahol Túrmezei Erzsé­bet mintegy második otthonára ta­lált. Kisgyermekkorom óta ismerem Gubek Máriát - Manci nénit -, akit Erzsébet testvér a lányaként szeretett, és aki éveken át a házát is megosztot­ta vele. Manci néni a gyülekezet fel­­ügyelőjeként mindig bejött isten­­tisztelet előtt Péter nagybátyámhoz a lelkészi hivatalba. Túrmezei Erzsé­bethez tehát a számomra családilag ismert genius loci is segített közelebb kerülni.- Milyen elgondolás alapján kezd­­tél bele az emlékkönyv szerkesztésébe?- Amikor belefogtam a munkába, közvetlen munkatársaimmal, a kötet szerzőivel - szeretném itt név szerint említeni őket: id. Zászkaliczky Pál, Madocsai Miklós nyugalmazott lel­készek és Herzog Csaba (korábban mindhárman Fébé-lelkészként is szolgáltak), valamint D. Keveházi László nyugalmazott egyháztörté­nész - több ízben is konzultáltunk, s újra és újra feltettem a kérdést: ki volt Túrmezei Erzsébet? Diakonissza, költő, műfordító; énekszövegszerző és -fordító; több város díszpolgára; népfőiskolás leányok-asszonyok ta­nítója, nevelője; rendkívül művelt, ol­vasott, több nyelven beszélő és for­dító, magyar-német szakos tanárnő; a Fébé 1990. évi újraindulása utáni el­ső főnökasszonya. Valaki, aki egy­aránt szót értett a hat elemit végzett népfőiskolás leánynövendékeivel, és méltó szellemi partnere volt Balassa­gyarmaton Szabó József püspöknek és Hafenscher Károly professzor­nak, akik teológiai diskurzusaik alkal­mával gyakran kikérték Erzsébet testvér véleményét. Szerető, meleg családi háttérből ér­kezett, hitét mélységesen komolyan megélő, két evangélikus lelkész báty­jával, Sándorral és Jánossal egész életén át szoros családi kapcsolatot ápoló személyiség volt. Olyan valaki, aki talentumokat kapott az Istentől, és ezeket egész életén át Isten dicső­ségére és sok-sok ember hitének épülésére, lelki vigasztalására, erősí­tésére, a költészet által való szellemi gyönyörködtetésére kamatoztatta. S itt még hosszan folytathatnám - ta­lán ebből is látszik, hogy Túrmezei Er­zsébet szellemi-lelki kincsekben olyan páratlanul gazdag életet élt, oly sokak­ra hatott, hogy szinte lehetetlennek tűnt életét tematizálni, fejezetekbe rendezni. A munka közben magam is egyre jobban személyiségének a ha­tása alá kerültem.- Milyen jellegű feladatokat jelen­tett a kötet anyagának összegyűjtése?- Elsőként felvettem a kapcsolatot a családdal, különösen is Túrmezei Sándorral, Erzsébet néni unoka­­öccsével. Igen sokat köszönhetek neki. Fáradságot nem ismerve vála­szolta meg szóban és írásban feltett kérdéseimet, begyűjtötte a családta­goknál lévő fényképeket, kézírásos dokumentumokat, leveleket, a Bélák családra vonatkozó, számunkra fon­tos és érdekes iratokat, képeket. Még a legkisebb papírdarabkát is izgalommal böngésztük, ki írta, és mit árul el Erzsébet testvérről. Volt, hogy Túrmezei Sándor Budapestre utazott Karcagról, és egy egész napon át csak a családi fotókat csoportosí­tottuk, szkenneltük, miközben türel­mesen magyarázta, ki kicsoda a ké­peken, segített beazonosítani a csa­ládtagokat. Több száz fotót láthattam a kis Bélák Erzsikéről és testvéreiről, de a felmenőkről is, és sok-sok „civil” képet Erzsébet testvér életéből, uta­zásairól, életének számos megörökí­tett pillanatáról. Élmény volt elmerülni ezekben a képekben, iratokban! Magával raga­dott az újságíró-szenvedély, levéltá­ri kutatásokat is végezhettem az Evangélikus Országos Levéltár szíves segítségével. Sokat jelentett szá­momra, hogy a munka során közeli kapcsolatba kerültem a Fébé Evangé­likus Diakonisszaegyesülettel. Veper­­di Zoltán Fébé-lelkész és Görög Haj­nalka főnökasszony szintén a kezde­tektől segítőkész partnereim voltak; nem volt olyan kérés, amelyre ne mondtak volna igent. A Fébé gondoz­za Túrmezei Erzsébet hagyatékát, s ahányszor csak megfordultam az anyaházban, mindig kaptam értékes anyagokat, és tartalmas beszélgeté­seket folytattunk. Hálás vagyok, hogy a diakonissza testvérek olyan szere­tettel fogadtak, Vilma testvér, Berta testvér és a többiek közelebb vittek a diakonisszaélet és -szolgálat mé­lyebb megértéséhez. Gertrud Heub­­lein német diakonissza-főnök­­asszonyt is megismertem, ő is sok se­gítséget nyújtott a kötet anyagának összegyűjtéséhez, és a találkozásaink is élményt jelentettek.- Az Ancilla Domini - Túrmezei Erzsébet-emlékkönyvben számos írás, tanulmány és családi fotók, do­kumentumok mellett irodalomtörté­neti érdekességek is helyet kaptak; pél­dául Túrmezei Erzsébet levelezése Reményik Sándorral.- Amikor elkezdtük a munkát, két dologban voltam biztos: szeretném, ha nagyon „személyes” lenne a könyv - ezt a sok szép fotóval, kézírásos le­véllel, dedikált kötetekkel, a felbecsül­­heteüen értékű családi anyakönyvi ki­vonatokkal és más okiratokkal talán sikerült megvalósítani. A másik pe­dig, hogy olyan írások, tanulmá­nyok, cikkek kerüljenek bele, amelyek még soha nem láttak napvilágot, ki­mondottan e kötet számára készül­tek, illetve amelyek így együtt, ebben a szerkesztésben és elgondolásban még soha nem jelentek meg. Ki­emelném dr. Egyed Emesének, a ko­lozsvári Babes-Bolyai Tudomány­­egyetem Magyar Irodalomtudomá­nyi Tanszéke professzorának a mun­káját. Ő olyan nívós tanulmányt írt Túrmezei Erzsébet költészetéről, hogy méltán nevezhetjük a kötet exkluzív, vezető írásának. Köszönet illeti Essig József operatőr-fotográfust is; Túrmezei Erzsébet kolozsvári lá­togatásáról készített filmjét meg­kaptuk DVD-n, ebből a filmből ké­szült egy kis összeállítás a kötet DVD-mellékletéhez a Zákeus Média­­centrum által a kilencvenes években forgatott portréfilmmel együtt. Költői barátságokat is ápolt Túr­mezei Erzsébet, különösen is szép és megható a Reményik Sándorral foly­tatott levelezése és rövid találkozá­suk. Sajnálatos, hogy Reményik ko­rai halála miatt ez nem folytatódha­tott. Ennek dokumentumai a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából kerül­hettek be a kötetbe. Másik irodalmi barátságát Anna-Maija Raittilával ápolta Erzsébet testvér. A finn köl­tőnő fordította finnre a verseit. An­na-Maija még élt a kötet összeállítá­sakor, de betegsége miatt már nem volt írásban sem megszólítható, pe­dig egy interjú igen nagy öröm lett volna. Augusztusban érkezett a ha­lálhíre. Gyakran látogatták egymást; Anna-Maija sűrűbben jött férjével, Taistóval, Balassagyarmaton meglá­togatta az akkor az ottani szeretet­­házban szolgálatot teljesítő Erzsébet testvért, majd később Csömörön, Budapesten is felkereste.- Hogyan foglalnád össze az Erzsé­bet testvér gazdag életétfeldolgozó kö­tet üzenetét a mai olvasók számára?- Reményik Sándor Jézus Krisztus poétájának nevezte Túrmezei Erzsé­betet - de nem csak poétája volt. Na­gyon nehéz őt kevés szóval jellemez­ni, a leginkább kifejező jelzőhöz segít­ségül kell hívnom a kötet címét: Túr­mezei Erzsébet egész életében ancil­la Domini, az Úr szolgálóleánya volt. Végigélte szinte az egész 20. szá­zadot, hiszen 1912-ben született, és 2000-ben halt meg. Egy olyan kor­ban, amely nemcsak a keresztény egyházakat, hanem az egész ma­gyarságot különösen próbára tette - gondoljunk például a szerzetesrendek 1951-es, egyetlen tollvonással tör­tént feloszlatására vagy az államosí­tott egyházi intézményekre. Ő mindennek ellenére megmaradt hi­teles embernek, diakonisszának - azok után is, hogy fel kellett fejtenie szürke egyenruháját. A szívében, lelkében és cselekedeteiben szolgált és írt akkor is, amikor nem volt sza­bad publikálnia a verseit, csak gép­írással, levelekben terjesztették őket, legépelt, összetűzött „kötetek” készül­tek belőlük. Túrmezei Erzsébet nem keseredett meg, nem veszítette el a tartását, nem adta fel a hitét, nem le­hetett megtörni. Mi volt a titka? Az, hogy mindig „felfelé” nézett. A válaszokat a miér­tekre a hitéből merítette, Jézus Krisz­tustól kérte és kapta. És amit kapott, azt a művészet eszközével adta to­vább. Fény volt, aki sugárzott, de úgy, mint aki a rá ragyogó fényt adja to­vább, és ezzel világít, melegít, mert ő is kapja az Istentől. Megtalálta a bé­kességet, a harmóniát a mindenna­pokban a legnehezebb időkben is - ezt a számos levélből, a fotókról ránk tekintő derűs, szelíd, máskor ko­moly szemekből is kiolvashatjuk. Egy példát még hadd mondjak: megható, szívszorítóan szép az utol­só fényképe. Ezen Gertrud Heublein Bad Kreuznach-i diakonissza-főnök - asszonnyal látható. A már nagyon­­nagyon gyenge és beteg Erzsébet testvér megkérte Gertrud testvért, hogy öltöztesse fel az egyenruhájába. A fotón Gertrud arcán fájdalom, szomorúság látható - ő is érzi, hogy Erzsébet testvér elmenni készül. Ar­cán azonban nyugalom, harmónia, mi több, derű látható: ő tudja, hogy hová tart, hogy ki várja őt, és nem fé­lelemmel, hanem a hit bizonyossá­gával néz előre. Néhány nap múlva hazatért...- A kötet címében hangsúlyos az „emlékkönyv”szó, ahogyan a lapokon is jelentős részt képviselnek a vissza­emlékezések. Ezeknek az írásoknak az összeállítása az anyaggyűjtést és a szerkesztést is rendhagyóvá tette.- Felhívást tettem közzé az evan­gélikus médiában ezzel a szöveggel: „Túrmezei Erzsébet életének tanúit keressük! Egy készülő emlékkötethez keresünk hiteles tanúkat, akik közel­ről ismerték Erzsébet testvért, és éle­téről, szolgálatáról hasznos adaléko­kat osztanának meg, esetleg levele­zésüket, más dokumentumaikat a szerkesztők rendelkezésére bocsáta­­nák. Segítségüket előre is köszön­jük!” Tulajdonképpen „hirdetést” adtam fel. Nem tudtam, hányán fognak válaszolni, hogy egy, tíz vagy ötven jelentkező lesz-e. Már másnap megérkeztek az első telefonok, e­­mailek, majd egy héten belül az el­ső postai küldemények a szerkesz­tő részére. S ez az „áradat” heteken, hónapokon át folytatódott. Felvettem a kapcsolatot a jelentke­zőkkel, el is utaztam hozzájuk, és in­terjút készítettem velük. Voltak idő­ben rövid, de máig emlékezetes isme­retségek, és élethosszig tartó barát­ságok. Megtisztelő volt otthonaikba látogatni. Megható volt látni azt a szeretetet, amely Túrmezei Erzsébet iránt születésének századik évfordu­lóján is élénken él az emberek szívé­ben. Köszönet illet minden visszaem­­lékezőt, aki Erzsébet testvérrel kap­csolatos, féltve őrzött tárgyi és lélek­ben elraktározott kincseivel hozzá­járult e könyv létrejöttéhez. Túrme­zei Sándor a minap felhívott, azt mondta, találtak még sok érdekes családi emléket... Nos, egy második kötetre való anyag és mondanivaló is bízvást lenne, de hiszem, ha a teljes­séget nem tudtuk is most megragad­ni, sok szép és érdekes mozaikdarab­kát egymás mellé téve kirajzolódik Erzsébet testvérnek egy eddig így ta­lán nem ismert portréja.- A kötet elkészítése a Luther Kiadó számára is különleges feladat volt.- Az emlékalbum az eddigi vissza­jelzések szerint különösen szép lett, igényes kivitele, impozáns külleme a kiadó szakembereinek hozzáérté­sét, kreativitását dicséri. Amint a munkatársak elmondták, a kiadó korábban még sosem készített olyan illusztrált albumot, amely ilyen szé­les összefogással, ennyire sokféle forrásból, ennyire különböző típusú anyagokból állt volna össze. (Az egy­séges nyomdai előkészítés szem­pontjából merőben más szakmai háttérmunkát igényelnek például a digitális fotók, a beszkennelt múlt századi képek vagy éppen a megsár­gult, kézírásos levelek, gépelt papírok, anyakönyvi dokumentumok.)- A kötet végén található egy mű­faji szempontból nagyon változatos „ meglepetés-összeállítás” is...- A kötet utolsó fejezetében nem csupán a nehezen besorolható íráso­kat, a fejezetek illusztrációiból kima­radt családi és egyéb, jellegzetes fo­tókat igyekeztünk összegyűjteni, ha­nem családjának, tanulmányainak és szolgálatának - ma már kordoku­mentumnak számító - hivatalos ira­tait is közreadtuk. Kíváncsian körbe­néztünk az interneten is - ez nem várt eredménnyel járt. Fény derült rá, hogy 2012-ben Túrmezei Erzsébet művei „természetesen” a világhálón is megtalálhatók, sokszor egészen meglepő helyeken is. Számos feleke­zet, sok blogger közöl weboldalán Túrmezei-versösszeállítást. Talán legismertebb műfordításához, a Láb­nyomok című vershez még a YouTube nevű videómegosztó portálon is fel­leltünk több videokompozíciót. Túr­mezei Erzsébet műveiben, szellemi­ségében, lelki örökségében ma is köztünk van.- Az evangélikus médiában régóta ismert a neved. A publikációidban eddig megszokotthoz képest azon­ban ezúttal egy új keresztnév is felbuk­kan a kötet borítóján. Miért Do­rottya Évaként szerepelsz?- Ezt többen is megkérdezték. Amellett, hogy ez az anyakönyvezett, hivatalos nevem, személyes oka van, hogy ebben az esetben a kötet szer­kesztőjeként így használtam. Ezt a hatalmas munkát életem legnehe­zebb szakaszában kaptam feladatul. Édesanyám sajnos 2011 áprilisa óta nincs velem. Ő is Éva, s neki szeret­tem volna ezt a könyvet ilyen „rend­hagyó” módon ajánlani. ■ Petri Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents