Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-14 / 41. szám
12 -m 2012. október 14. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Mire elég 72 óra? Három nap, azaz hetvenkét óra. Vajon mi fér bele három napba, mire lehet elég hetvenkét óra? A válasz attól is függ, kinek áll rendelkezésére ennyi idő. A diákoknak, egyetemistáknak elég lehet felkészülni egy dolgozatra vagy zhra. Az egymástól távol élő rokonoknak arra, hogy meglátogassák egymást. Annak, aki egész héten dolgozik, elég egy hosszú hétvégére, hátha ki tudja pihenni magát, vagy végre rendbe tudja tenni a lakást. Mindenkinek mást és mást jelent, hiszen három nap a mi kezünkben lehetőség - valaki más kezében viszont minden. Három nap alatt el lehet választani a világosságot a sötétségtől, az égbolt feletti vizeket az égbolt alattitól, valamint a tengereket a szárazföldtől. De három nap alatt a „lerombolt” templomot is fel lehet építeni, vagy a már szólásként használt kijelentéssel élve azt is mondhatnám: „három nap alatt a világot meg lehet váltani”. Három nap a mi kezünkben valamire elég, valamire kevés - Isten kezében viszont szó szerint mindenre elegendő. Szeretném felhívni a kedves olvasók figyelmét egy október 11. és 14. közé eső programra. A feladat, amelyre a projekt hív bennünket, lehetőség, hogy segítsünk fenntartani azt a világot, amelyet Isten ránk bízott. Erről szól a 72 óra kompromisszum nélkül című projekt, mely Németországból indult útjára a keresztyén egyházak szervezésében. A kezdeményezés lényege, hogy a rendelkezésünkre álló hetvenkét órában önkéntesen tegyünk a teremtett világ megóvásáért és a körülöttünk élő emberekért. Hetvenkét óra, amikor csak a képzelet szab határt, amikor bármit tehetünk, amivel védjük a természetet, óvjuk az állatokat, és örömet szerzünk, mondjuk a körülöttünk élő elesett, idős embereknek. Orosházán a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulóival idén harmadik alkalommal veszünk részt ebben a kezdeményezésben. Évről évre gazdagabb és átfogóbb az ilyenkor végzett önkéntes munkánk. Többek között kutyamenhelyet látogatunk, templomkertet takarítunk, kórházban énekelünk, világháborús katonasírokat teszünk rendbe, időseket gondozunk, ételt osztunk. Nem azért, mert elvárják, nem azért, mert ezt kérték, nem azért, mert kötelező, hanem mert szívesen tesszük, önként. Mert hisszük, hogy a másik ember iránti felelősségünk, értékeink ápolása és a ránk bízott világ védelme nemcsak a 72 óra projekt céljai lehetnek, hanem keresztyén értékrendszerünk alappillérei is. Három nap sok mindenre elég, sok mindenre kevés. Mi nem tudjuk megváltani a világot vagy elválasztani a szárazföldet a tengerektől, de Isten nem is ezt kéri tőlünk, viszont van lehetőségünk tenni egymásért s a világért. Mire elég három nap? Arra, hogy ez idő alatt Isten munkatársaivá váljunk. ■ Ribárszki Ákos Névjegy: Ribárszki Ákos Az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban töltöm be hivatásomat mint iskolalelkész. A kis óvodások, a kisdiákok és a nagy gimnazisták nagyon különböző kihívások és feladatok elé állítják az embert. De pont ezek a kihívások adják meg az iskolalelkészi munka szépségét. Megmutatni a helyes irányt, hogy lehet másképpen is. Lehet ebben a világban is keresztényként élni. Sőt csak úgy érdemes. Mert: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17.15) Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Mária, Jézus anyja ► Reformáció és nők - a reformáció kezdetének 2017-ben esedékes ötszázadik évfordulójára készülve egyházunkban ez az idei esztendő sajátos tematikája. Az év bibliai személye: Mária, Jézus anyja. Rá irányítja figyelmeteket alábbi írásában Véghelyi Antal evangélikus lelkész, teológiai referens, lapunk A vasárnap igéje rovatának vezetője. (VJ) Mária a Szentírásban Máriát, Jézus anyját csak az evangéliumok említik, Az apostolok cselekedeteiről írt könyv és az apostoli levelek hallgatnak róla. Pál egyetlen alkalommal, Gál 4,4-ben - nevének említése nélkül - utal rá: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve..!’ Az evangéliumok Máriát mindenekelőtt Jézus fogantatásával és születésével kapcsolatban említik. Máté evangéliuma az elején tömören megállapítja: „Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentiélektől!’ (Mt 1,18) Majd elmondja, hogy József - az angyaltól kapott információt elfogadva - várandós jegyesét nem bocsátotta el, hanem „magához vette feleségét, de nem érintette addig amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el" (Mt 1,24-25). Máté ezután elmondja a napkeleti bölcsek történetét, majd a szent család Egyiptomba menekülését, illetve Heródes halála utáni hazatérését és Názáretben való letelepedését. Máté evangéliuma Máriát ezekben a történetekben említi utoljára. Máté passiótörténetében és húsvéti elbeszélésében a Mária nevű szereplők egyike sem azonos Jézus anyjával. Márk evangéliumában egyetlenegyszer történik utalás Máriára, Jézus anyjára. Jézus Názáretben tett látogatásakor kérdezik az összegyülekezők: „Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére?Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?” (Mk 6,3) Ez bizony nem zárja ki, hogy Jézusnak - miután Máté szerint József csak az ő születéséig nem „érintette” Máriát - akár vér szerinti testvérei is lehettek. De az az ősi hagyomány sem zárható ki, hogy itt az idős és korábban talán megözvegyült József első házasságából származó féltestvérekről van szó. Lukács bőbeszédűbb Máriával kapcsolatban. Részletesen mondja el a Jézus fogantatását bejelentő Gábriel angyal látogatását a Dávid házából származó szűznél, József jegyesénél, akinek a neve Mária (Lk 1,27). Lukács elmondja, hogy miután a „férfit nem ismerő” Mária értetlenkedve hallgatja az angyal szavait gyermeke fogantatásáról, végül engedelmesen igent mond Isten tervére: „íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lk 1,38) Elfogadja a szerepet, amelyre Isten kiválasztotta. Beleegyezik, hogy a Megváltó anyja legyen. Majd meglátogatja rokonát, Erzsébetet, aki idős kora ellenére a nemsokára megszülető Keresztelő Jánost hordja méhében. Erzsébet köszöntését hallva megmozdul Mária méhében a magzat, és Mária a Magnificat néven ismert, Istent magasztaló énekbe kezd: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve..!’ (Lk 1,46-49) Mária ezután a karácsonyi történetben szerepel, illetve Lukács azt is elbeszéli, hogy amikor a szülés utáni tisztulás Mózes törvényében előírt napjai leteltek, a kisded Jézussal Mária és József felment Jeruzsálembe, hogy felajánlja az előírt áldozatot. Ekkor az agg Simeon megáldja őket, prófétái a gyermek küldetéséről, és Máriának ezt mondja: „...a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata!’ (Lk 2,35) Lukács evangéliumában Mária - Józseffel együtt - még egyszer szerepel, amikor a tizenkét éves Jézust háromnapi keresés után találják meg a jeruzsálemi templomban az írástudók társaságában (Lk 2,42-52). János evangéliuma Jézus fogantatásának és születésének körülményeiről nem tesz említést. Máriát ezzel szemben Jézusnak a kánai menyegzőn tett csodájával kapcsolatban említi. Ő hívja fel Jézus figyelmét, hogy nemsokára elfogy a bor. Jézus először elutasítja, arra hivatkozva, hogy még nem jött el az ő nyilvános színre lépésének órája. Mária azonban tovább intézkedik, és utasítja a szolgákat, hogy tegyenek meg mindent, amit Jézus mond. Jézus ekkor nem szégyeníti meg, hanem véghezviszi első csodáját: a kővedrekben tárolt vizet borrá változtatja (Jn 2,1-11). Ez a történet nem annyira Mária közbenjárásának, mint Jézus segítőkész nagyvonalúságának a példája. Egyedül János evangéliumában válik Mária a szenvedéstörténetnek is szereplőjévé. Jánossal, a szeretett tanítvánnyal együtt ott áll Jézus keresztje alatt, és a haldokló Jézus két tőmondattal egymásra bízza őket: „Amikor Jézus meglátta ott állni anyját és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután így szólta tanítványhoz: »íme, a te anyád!« És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány’.’ (Jn 19,26-27) Összegezve elmondhatjuk, hogy a Szentírás Máriát Jézus fogantatásakor szűznek vallja, Isten alázatos szolgálóleányának mondja, akit - saját szavai szerint - „boldognak mond minden nemzedék”, de aki azt követően, hogy Jézust a világra hozta, az evangéliumokban legfeljebb csak epizódszereplőként jelenik meg. Jézus mellett nincs a megváltás művét befolyásoló szerepe. Az apostoli levélirodalom sem tud semmi ilyenről. Mária az egyházi hagyományban Meglehetősen szilárdnak tűnik az a hagyomány, hogy Jézus mennybemenetele után Mária János apostol efezusi otthonában élt, és ott is fejezte be földi életét. Ugyanezen hagyomány szerint teste „elszenderülése” után eltűnt, mert angyalok által a mennybe emeltetett. Az erről tudósító hosszabb és rövidebb elbeszélés azonban ennek üdvtörténeti jelentőséget nem tulajdonít. Még csak utalás sincs benne arra, amit a római katolikus egyház később tanítani kezdett, hogy tudniillik Mária az angyalok királynéjának, illetve a mennyek királynéjának koronáját nyerte el. Viszont tény, hogy ez a hagyomány keletkezése korában vagy a későbbi századokban sosem képezte hitvita tárgyát. Figyelemre méltó az is, hogy miközben az apostolok temetkezési helyét kezdettől fogva számon tartották - János apostolnak például három sírt is tulajdonítanak -, addig Mária sírjának hollétéről semmilyen forrás sem tesz említést. Az egyházban Mária tisztelete az első századokban ismeretlen volt, sajátos módon a negyedik század krisztológiai vitáinak „gyümölcseként” alakult ki és terjedt el. Amikor az volt a vita tárgya, hogy Jézusnak valóságos emberként lehetett-e isteni természete, akkor a kérdést úgy tették föl, hogy Mária Istent szült-e, amikor Jézust világra hozta, vagy csak embernek adott életet. Az alexandriai A thanasius püspöknek a Krisztus isteni természetét tagadókkal szemben 430 és 589 között keletkezett hitvallása - amely egyházunk hitvallási irata is (!) - Máriát theotokosznak, magyarul istenszülőnek nevezi, aki ember létére nemcsak valóságos embert hozott a világra, de Istent szült, amikor Jézusnak életet adott. Ez a teológiailag teljesen korrekt megfogalmazás később számtalan félreértéshez vezetett, és egy korunkban Máriát esetenként már-már istennőként tisztelő kultusz forrása lett a római katolikus egyházban. Luther sajátos Mária-tisztelete Tudnunk kell, hogy Luther korában a Máriakultusz körül még korántsem alakultak ki a korunkban ismert fejlemények. A16. században inkább a szentek „fölösleges” jó cselekedeteinek érdemére alapozott búcsú, a szentek érdeméért élőknek és holtaknak osztott bűnbocsánat volt a hitnek az a botrányköve, amelyet protestáns keresztények számára manapság a római katolikus Mária-kultusz jelent. (Mária áteredő bűn nélkül való fogantatásának, ismertebb nevén a „szeplőtelen fogantatásnak” a dogmáját - amely nem tévesztendő össze Jézus szűztől való fogantatásával - például csak 1854-ben hirdette ki a pápa.) Luthernak ezért sokkal inkább a szentek tisztelete körüli visszaélések okoztak problémát. Mária tiszteletét viszont megpróbálta a félreértésektől megtisztítva megőrizni. Ezért egyetlen Mária-ünnepet sem törölt el, még Mária „elszenderülésének” augusztus 15-i emlékünnepét is megtartotta. Ugyanakkor mindig rámutatott a Mária-ünnepek krisztológiai tartalmára, és azt emelte ki. A karácsony napja előtt kilenc hónappal, március 25-én ünnepelt „gyümölcsoltó Boldogasszony” ünnepének lényegét például abban látta, hogy Krisztus megfogant az Isten által erre előre kiválasztott Mária szűzi méhében. Mert ez az üdvesemény, és nem az, hogy Mária Gábriel angyal köszöntésére igent mondott, és - szűz létére - fiút fogant. Luther számára ez az ünnep mindenekelőtt Jézus fogantatásának az ünnepe volt, amelyből természetesen Mária sem hagyható ki, mint ahogy a karácsony ünnepléséből sem. Luther ugyanakkor Máriát szimbolikus értelemben az egyház anyjának és minden hívő anyjának is vallotta, de nem azért, mert Jézus János apostolt a keresztje alatt álló Máriára bízta, hanem sokkal inkább azért, mert úgy látta: amiként Mária a Szentlélektől fogant Jézust kilenc hónapig a méhében hordta, úgy az egyház is a Szentlélektől „foganja”, „méhében” - mint egy anya (mater ecclesia, azaz anyaszentegyház) - „kihordja” és „szüli” a hívőket az evangélium és a keresztség által. Aki pedig mélyebben meg akarja ismerni Luther biblikus alapú Mária-tiszteletét, annak figyelmébe ajánlom Luther magyarul is hozzáférhető Magnificat-magyarázatát. Nagyboldogasszony - a magyar Máriakultusz sajátos problémája Bár a lutheránusokat a 16. századi Magyarországon - mint „a boldogságos Szűz Mária” ellenségeit - megégetendő eretnekeknek tartották, ennek a vádnak nem volt alapja. A lutheránusok sosem voltak - és nem is lehetnek - Szűz Mária ellenségei, csak tisztelői. A Magnificat igéje - „boldognak mond engem minden nemzedék” - a lutheránusok nemzedékeit is kötelezi. De ez nem jelenti azt, hogy a lutheránusok ne emelnének szót a Mária-tisztelet környezetükben elterjedt vadhajtásai ellen. Ezek közül pedig kiemelkedik Máriának, Jézus anyjának a magyarok kereszténység előtti ősvallásában Nagyboldogasszonyként tisztelt pogány istennővel való összemosása, nemritkán nyílt azonosítása. A már Krisztus születése előtt is tisztelt pogány Nagyboldogasszony nevű istennőhöz nekünk - mint keresztényeknek - semmi közünk sem lehet, és sajnálatosnak tartjuk, ha római katolikus testvéreink ebben a kérdésben nem tisztázzák világosan az álláspontjukat. ■ Véghelyi Antal Pályázat - Vallomások a Bibliáról A maximum 2000 karakteres (a szóközök is számítanak!) pályaműveket - pályázónként egy írást - október 15., hétfő éjfélig várjuk a következő e-mail címekre, egyidejűleg mindkettőre: evelet@lutheran.hu és zs.v.judit@gmail.com. A pályzat részletes kiírását megtaláljátok a szeptember 16-i és a szeptember 30-i Evangélikus Élet ifjúsági oldalán.
