Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-14 / 41. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2012. október 14. *• 5 A teremtmény felelőssége a teremtésben ► A teremtéskor Isten az ő tökéletes integritásából hozta elő az embert, aki igen nagy cselekvési szabadsággal ruháztatott fel, és mint művelő és őriző teljesítette a rá eső feladatkört az Isten melletti állapotban. Megismertette vele Isten az érvényes életszabályokat - hogy mit lehet és mit nem lehet tenni az élet létállapotának megőrzése érdekében -, de szabad akarattal ajándékozta meg, amelynek birtokában érintkezhetett a körötte lévő világgal. Ugyanezen szabad akaratból eredt az a végzetes lépés, amely a bűnesethez vezetett, és ezzel az ember kiesett az „igen jó” állapotból, távoznia kellett az édeni környezetből. Isten azonban nem tudott belenyugodni ebbe a helyzetbe, és adott egy pótvizsga-lehetőséget, felengedett a kegyelem színpadára, az általunk ismert anyagi világba, hogy érvényesülhessen velünk kapcsolatos akarata, „hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson” (íTim 2,4). ■ Dr. Frenyó V. László Az igazság megismerésére törekedve, a „teremtésvédelem” apropóján vegyük szemügyre anyagi világunk néhány jól ismert jelenségét. Irányítsuk figyelmünket arra, hogy milyen kockázati tényezők terhelik teremtett világunkat, milyen következményeit látjuk ennek már ma, hogyan hat ez ránk, emberekre, s e felismerések hogyan indíthatnak bennünket az Istennel való kapcsolatunk elmélyítésére. Fókuszáljunk tehát röviden az energiaforrások erősen korlátozott voltára, a sokat emlegetett globális felmelegedés kérdéskörére, az ezekből következő néhány más fontos környezeti tényezőre és az emberi szervezetet mindezek kapcsán érintő kockázatokra, hogy azután eljussunk e feszítő bajok és aggodalmak egyedüli megoldójához, a húsvétban megjelent Szótárhoz, a szabadító, megváltó, megtartó, üdvözítő Istenhez. A fosszilis energiaforrások határai és alternatívái A világ eddig ismert legnagyobb hozamú olajkészletei csaknem kivétel nélkül elérték már a kitermelés csúcsértékét, tehát egy kitermelési stagnum, majd csökkenés prognosztizálható. Ez a folyamat viszont a gazdaság rendkívül energiaigényes növekedésének drámai visszaesését eredményezi. Ha a könnyűolajon kívül az egyéb potencilis olajtermékeket (olajpala, szén, gáz, bioüzemanyag) is figyelembe vesszük, akkor a kitermelési csúcs még további tizenöt-húsz évvel kitolható, de ennek igen súlyos ára van. A felszínhez közel elhelyezkedő olajpala eléréséhez a fölötte lévő őserdőt el kell távolítani, hogy mintegy hetvenöt méter mélységben az olajpalaréteghez jussanak. Ide óriási mennyiségű gőzt nyomnak be, hogy feloldják az olajpalát, majd kipumpálva vegyszeres kezeléssel tartják oldatban ahhoz, hogy több ezer kilométeres olajvezetéken finomítókba szállítsák. Egyértelmű tehát, hogy a folyamat óriási környezeti kártétellel jár. A szénkészlet is zsugorodik, és az ebből való nyersolaj-előállítás igen költséges. A földgázkészlet sem végtelen. Az Európát döntően ellátó orosz földgáz várhatóan 2025-ig tudja fedezni az igényeket. A megújuló energiatermelés (szél- és napenergia, biomassza), bár rendkívül fontos elem, de fejlesztésével, elterjesztésével igen nagy késésben vagyunk. Ezenkívül óriási a területigénye, és csak limitált hányadát tudja fedezni az összenergiaigénynek. A nukleáris energia sem tökéletes alternatíva. A jelenlegi erőművek a 235-ös uránizotópra épülnek, ennek készleteiben 2050-től folyamatos csökkenés várható (az egyéb nukleáris forrásra épülő reaktorok -például szaporítóreaktor - gyakorlati alkalmazhatósága pedig még nagyon messze van). Földön kívüli energiaforrásként szóba jöhet például a hélium-3, amely a holdról kitermelve biztonságos, környezetbarát üzemanyagjelölt, de az ezzel működő fúziós reaktor még csak elméletben létezik. Mindeközben a Föld népessége 2011-ben hétmilliárd fő volt, és hasonló ütemű növekedést figyelembe véve 2100-ra tízmilliárdra nő (sőt ezt meghaladó becslések is vannak). Ez a létszám óriási energiaigényt támaszt. Tehát környezetünk - a belátható jövőben - a növekvő népesség és a szűkülő energiakészletek kettős szorításában lesz. Levegő - globális felmelegedés - a vízkészletek helyzete A Föld légköri szén-dioxid-tartalma 280-ról 390 ppm-re (parts per million) emelkedett az iparosodás óta. Izgalmas kérdés a fölmelegedés. Persze ezt nem lehet csupán a széndioxid számlájára írni, mert egyéb gázok még intenzívebben felelősek az úgynevezett üvegházhatás kialakításáért (ózon, dinitrogén-oxid, metán stb.). A civilizációnknak otthont adó környezetet a gazdasági növekedés szükségszerűsége ürügyén igen nagy szennyezésnek tesszük ki. Küzd ugyan ezzel a környezetvédelem, örvendetesen erősödik a környezettudatos termelés és gondolkodásmód, nagyon ígéretes például az úgynevezett ökológiai mezőgazdaság megjelenése számos országban, arról azonban egyáltalán nem beszélhetünk, hogy globálisan egységes folyamatról lenne szó, hiszen óriási különbségek vannak egyes földrészek, illetve országok ilyetén törekvései között. További globális veszélyek is fenyegetik a köröttünk lévő világot, mint például a vízkészletek korlátozott volta, a rendelkezésre álló víz minőségének elégtelensége. A néha lélegzetelállító sebességgel fejlődő, magas színvonalú technológia, amelyről úgy hisszük, hogy nem tudnánk lemondani róla, ugyancsak nincs teljes biztonságban, minthogy a fejlődése fenntarthatóságához szükséges nyersanyagkészletek (például ritka fémek) ugyancsak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Az ember és az anyagi világ kapcsolata Szándékosan erős leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy itt állunk tehát egy olyan világban, amely az embernek adatott - sokszor lenyűgöző - felismerések, felfedezések, újítások révén folyamatosan kínál újabb és újabb technikai, technológiai lehetőségeket arra, hogy az ember élő környezete minél inkább szolgálhassa az ember komfortérzetét. Közben pedig ez az isteni indíttatásúnak is nevezhető pozitív folyamat koegzisztál a megromlott emberi természetből fakadó negatív törekvések párhuzamos térnyerésével, amely során megint csak az ember ugyanazon nagyszerű felismeréseket jobb esetben csak a saját önző céljaira, rosszabb esetben sokak - tömegek, népek, nemzetek - megnyomorítására, fölöttük való uralkodásra használja. Ez a törekvés háttérbe szorítja az értékek megőrzését és gazdagítását, és előtérbe helyezi saját önző érdekeit. E két alapvető emberi törekvés párharca zajlik az emberiség egész történelme során, ennek mentén formálódnak a társadalmi-politikai viszonyok, amelyek egy-egy pillanatban meghatározzák, hogy a kettő közül melyik törekvés dominanciája érvényesül. Eszközöket kapott az ember arra, hogy az idők során exponenciális gyorsulással változtathassa meg a környezetet a maga javára, és ugyanezen eszközökkel teszi tönkre, mind nagyobb intenzitással és hatékonysággal, ugyanezt a környezetet. Mindezek a változások nem hagyják érintetlenül az embert magát sem, aki ugyan a bűnesetben vesztes pozícióba került, de pont itt, ebben a földi létben kapott esélyt arra, hogy a megváltáson keresztül visszanyerhesse isteni képmását. Addig azonban nem marad rá nézve nyom nélkül mindaz a környezeti változás, amely civilizációnk mai állapotáig végigkísért bennünket. Életünk testi-lelki minősége Vessünk egy pillantást emberi életünk testi-lelki minőségének alakulására, koncentrálva arra, hogy a környezetünkkel összefüggő civilizációs terhelés hogyan érinti pszichoszomatikus világunkat. A tudományos-technikai forradalom konzekvenciájaként fokozódó termelékenység és a vele együtt járó környezetkárosítás együttesen érvényesíti hatását. Számos tekintetben javulnak az életfeltételek, és párhuzamosan romlanak a környezeti adottságok. A világ össznépességének - egyelőre folyamatos - emelkedése rendkívüli nyomást gyakorol az élelmiszer-termelésre, amelynek a növelését célzó technológiai újítások sok esetben egészségkárosodást is eredményezhetnek. Mindezekkel párhuzamosan az egészségmegőrzés, az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem terén is óriási előrelépések tanúi vagyunk, az eredményesség tekintetében azonban kiáltó különbségek vannak a glóbusz különböző területein élő társadalmak között. A változások szemléltetésére itt kiragadott példákon túl a leglátványosabb és legdrámaibb hatású civilizációs nyomást az utóbbi évtizedek információs-kommunikációs technológiai robbanása gyakorolta az emberiségre, szoros összefüggésben a globalizáció térnyerésével. Az internet és a mobiltelefónia és ezek szinte havonta megújuló új generációs konstrukciói gyakorlatilag az egész világ számára elérhetők. Az információ lassan mindenkié. Szinte bárki lehet az információ felhasználója és kreálója is, ennek minden áldásos és veszedelmes konzekvenciájával együtt. Tehát itt áll az ember egy Istentől kapott, de önmaga által mára alaposan befolyásolt környezetben, civilizációs térnyerésének lenyűgöző vívmányaival és riasztó kártételeivel; nem csoda, hogy testi/lelki konstrukciója is az általa megbolygatott környezet hatása alá kerül. Éppen az információszabadság következtében ma már mindenki tisztában lehet a leggyakoribb halálokokkal. Kiáltok az adatok: például a magas vérnyomás világviszonylatban a halálesetek 13%-áért, a dohányzás a 9%-áért, a cukorbaj és a mozgáshiány 6-6%-áért, míg a túlsúly és elhízás a végzetes esetek 5%-áért felelős. Megdöbbentő adat továbbá, hogy autentikus források szerint 2020-ra a depresszió lesz a második leggyakoribb betegség a világon. Ez azért is fontos adat, mert a depresszió együtt jár az immunrendszer gyengébb reakcióképességével, ami számos további egészségügyi kockázat forrása lehet (nő az elhízás, a kardiovaszkuláris betegségek stb. kockázata). A röviden felsorolt kockázati tényezők tehát életünk testi/lelki minőségét drámaian érintik, és a kiút e helyzetből legalább olyan komplex, mint amilyen a létrejöttét előidéző fizikai/lelki/szellemi hatások együttese. A teremtettséghez való viszonyunk az evangélium tükrében Most tehát, miután néhány pillantást vetettünk a környezetünket alkotó világ és benne az emberi életet érintő kockázatok bizonyos halmazára, az a reakció tűnik automatikusnak, amely a pünkösdi zűrzavarból induló megvilágosodás kapcsán tört elő a Pétert hallgató sokaságból: „Mit cselekedjünk, atyámfiai?” Péter persze elég egyszerű választ adott: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg... [vagyis merüljetek bele az Atya, Fiú, Szentlélek lényegébe], és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,37-38) És ahogy Jézus mondja: „A Pártfogó pedig a Szentlélek. .. ő tanít majd meg titeket mindenre” (Jn 14,26) De hát addig is, amíg a megtérés kérdésében előrébb jutunk, érdemes átgondolni, hogy ezt a bűneset utáni anyagi világot, amely Isten kegyelmes gondolata révén állt elő, mi, emberek, hogyan kezeltük. Van-e személyes felelősségünk az anyagi világ és benne önmagunk mint az anyagi világ használatában érintett „bizományosok” jelen állapotát illetően? Ha úgy ránk kérdezne az Úr, mint ahogy Jóbnál olvassuk, hogy „ki az, aki gáncsolja az örök rendet?” (Jób 42,3), vajon ráeszmélnénk-e arra, hogy az anyagi világban észlelhető minden szintű „rendzavarás” hátterében gyakran az emberből kiinduló motivációk állnak? A természeti környezet lerablása, kizsákmányolása, benne az önmagának kedvezni akaró ember önpusztítása valahol mind abból fakad, amit Jakab apostol levelében olvasunk: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek [és bennetek]? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg mert rosszul kéritek [illetve: nem jóra kéritek]: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.” (Jak 4,1-3) Mintha ezt a magatartást láthatnánk az emberiség egész történetén végighúzódni. Ez a magatartás jellemző az úgynevezett utolsó idők emberére. „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek (...), szeretetlenek, kérlelhetetlenek (...), mértéktelenek, jóra nem hajlandók...., akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.” (2Tim 3,2-4) Nagyon úgy hangzik, mintha a régmúlttól kezdve egészen a közelmúltig a válságok kirobbanásához az embernek ezek a karakterisztikus vonásai vezettek volna. Ha tehát az embernek ezt a felelősségét elismerjük, és magunkra nézve is találunk benne felismerni valót, akkor érdemes keresnünk ittlakásunk értelmét. Amit Isten világosan meghatározott: keressük az Istent, hátha kitapinthatnánk és megtalálhatnánk, „hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,26-28). Ha ez igaz, akkor minden, amit teszek e világban, az lényegében a vele való viszonyomat fogja tükrözni. Ebből kiindulva érdemes keresnem Istent az alkotásaiban is, hiszen az ő örök hatalma és istensége a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható (Róm 1,19-20). Nincs persze következmények nélkül az a kártétel, amelyet az ember a körülötte lévő világban elkövet, de a végső szó a könyörülő Istené (Róm 9,16). Természetesen „nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2Pt 3,9). Ebben a megtérésprojektben lehet reménykedni. Ha igaz számunkra, hogy „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”, akkor minden lehetséges eszközzel őt kell képviselnünk az anyagi világ történéseivel kapcsolatban is. Amikor látjuk és megértjük a Római levélben írottakat (8,23), akkor nem nézhetjük tétlenül a makro- és mikrokörnyezet, a civilizáció egészének veszedelmét okozó tényezők térnyerését, hanem cselekvő módon, proaktívan tennünk kell, ami e téren kezünkbe adatik. Mindezeken túl pedig biztos ígéretünk van arra nézve, hogy maga a „ teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára” (Róm 8,21), vagyis „új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik" (2Pt 3,13). A szerző a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Élettani és Biokémiai Tanszékének tanszékvezető professzora, evangélikus presbiter. írása a pestszentlőrinci evangélikus gyülekezetben elhangzott előadásának kivonata.
