Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-10-14 / 41. szám
4 •« 2012. október 14. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Lutheránus folytonosság, avagy tablóromantika az EHE folyosóin A földhivatallal szemben égre apelláló intézmény a teológia. A Rózsavölgyi közbe ékelt lutheránus sziget - ha nem is latin- vagy hébernyelv-óra előtt - igen idilli közeg. Múltbéli könnyebb-nehezebb idők után, jövőbeni virágzás reményében. Valahol a zuglói templom csöndje és a Bosnyák téri kofák kiáltásai, valahol a morzsák után kapkodó galambok és a fanatikus iótahasogatók között. Hamar meg lehet szokni. A kapubippelést, a recepciósmosolyt, az istenes-angyalos híreket szerte a hirdetőtáblákon, az emeleten - Luther szigorú tekintetével szemben - a fotelba süppedést, a „mindenki mindenkit ismer” érzést, a focizó koleszosok zaját, a nyüzsgést a monumentális, statikus óriás körül és azt a kedves takarosságot, mely voltaképpen az egész épületre és légkörre jellemző. Miután bepecsételik a Luther-rózsát az ember sokféle iratába, és titkos kódok birtokába jutva maga is otthonosan mozoghat a szigetlakok rendszerében, végre fellélegezhet - és körülnézhet. Nem is ismerős után kutat, csupán ismerkedni kíván, mégis egyszerre rohanják meg a falakról ismerős régiek, illetve maiak - régi formájukban. Szabó Erzsébet (Zsóka néni) sokatmondóan mosolyog az 1986/87-es évről készült tablón, fölötte - pár arccal balra - Tamásy Tamás (Tamás bácsi) ismerős komolysággal néz a fotóapparátba. Lehetséges, hogy most épp az irodában szorgoskodnak odaát. Velük szemben, a már jóval terebélyesebb ’91/92-es tablón újabb arcok: Veress István lánglelkű ifjúként, Varga Gyöngyi - kivel épp az imént volt Ótestamentum-olvasásra lelkesítő órája - még hosszú hajjal, Aradi György elszántan, csíkos nyakkendőben, Bolla Zsuzsa jókislányosan, ma újra divatos nagy szemüvegkerettel, talárral... Derül. Most már tudatosan keres, nem csak nézeget. A szomszédos, 2001/2002-es tablón rálel a zuglói ifiből ismert régi kedves teológuslányokra: Enikőre, Teodórára, a Luther Kiadó néhány dolgozójára, fönt, a kávéautomata mellett pedig még hetykén legényes igazgatójára. A ’75/76-os tablón dr. Szentpétery Péter egyetemi docens még kevésbé „docensen”, lázadó frizurával látható; hasonló attitűddelfedezhetőfel a nagy valószínűséggel Beatles-kedvelő, ma győr-mosoni esperes, Kiss Miklós. A jelenleg Budavárában trónoló Balicza Iván is itt szerepel, tekintete nem hagy kétséget afelől, hogy ő már letette a voksát... Elréved kissé a sok beszélő feketefehértől. Olyan jelenvalónak tetszenek közelről. Lefelé menet - elhaladva a Prőhle-szoba mellett - azon tűnődik, hogy ha egyáltalán készül ilyen, ő vajon hogyan néz majd abba a jelent lenyomatoló apparátba, és az ő képét vajon hogy nézik majd jövőbeni lutheránus ifjak... ■ - KANYIKA -GÜjLuther www.myluther.hu Három évtized - három generáció Harminc esztendeje alakult meg az Európai Keresztény Nők Ökumenikus Fóruma ► Bár egy évenként megrendezett, egyszerű koordinátori tanácskozásra szólt a meghívó, az a hatvan asszony, aki szeptember 19-23. között az angliai Malvern város Elim konferencia-központjában (bal oldali képünkön) tartózkodott, rendkívüli, jubileumi alkalom tanúja lehetett. Ugyanis harminc esztendeje, 1982 májusában jött létre a svájci Gwatt városában az Ecumanical Forum of European Christian Women, a magyarul röviden csak „női fórumként” emlegetett ökumenikus szervezet. Az induláskor huszonöt ország képviselője volt jelen, igaz, akkor még egységes államként szerepelt Jugoszlávia, a Szovjetunió és Csehszlovákia. A Magyarországot képviselő Pásztor Jánosáé és Keveháziné Czégényi Klára is népköztársaságból érkezett Gwattba. A harminc év alatt nagyon sok politikai és társadalmi változás történt a berlini fal leomlásától az Európai Unió bővüléséig. A jubileumi együttlét szervezői mégsem ezt kívánták a középpontba állítani. Az alkalomra összeállított emlékkönyv címe - Három generáció (feltöltve) energiával és látással - utalt a tanácskozás közvetlen céljára. Harminc esztendő alatt az utat törő asszonyok átadták a stafétabotot a következő generációnak, a középkorúak lelkes táborának, de közben megjelent egy újabb korosztály is, a lendülettel teli fiatal lányok hada, amely új ötleteivel feszegeti a fórum szervezeti határait. Hogyan válhat igazán gyümölcsözővé a korosztályok együttműködése, milyen módon építhetnek az újak a régiek tapasztalataira, és hogyan kaphat szárnyra a kicsit megfáradt idősebb az ifjak friss erejével? - mindezekre a kérdésekre keresték a választ a résztvevők a plenáris üléseken, a kávészünetek adta kötetlen beszélgetéseken. Sőt ezek a témák kerültek elő még akkor is, amikor a szervezet hivatalos ügyeinek intézésére került sor. Az elnökök beszámolójából, a pénztárosi jelentésből is nyilvánvalóvá vált: a fórum egyre inkább építeni szeretne a fiatal nők szolgálatára. Közben a résztvevők azért megismerhették az angliai helyszínt is: gyönyörködhettek a Malvern városát övező dombok látványában, megkóstolhatták az ott eredő források üdítő vizét, viktoriánus házak övezte szűk utcácskákban sétálhattak vissza szálláshelyükre. A város apátságába szervezett látogatás során pedig találkozhattak a helyi gyülekezetek tagjaival is. Itt, a kilencszázhuszonöt éves templomban mutatta be a brit segélyszervezet (Christian Aid) munkáját Loretta Minghella igazgató, és itt találkozhattak a résztvevők Jana Jeruma-Grinberga evangélikus püspök asszonnyal, aki a kisebbségben élő egyházak szerepéről szólt az egybegyűlteknek. A konferencia csúcspontja természetesen mégis az a délután lett, amikor a fórum harminc évét dokumentáló emlékkönyvet ajánlották a jelenlévők figyelmébe. Először a szerkesztők beszéltek a koncepciójukról. Az ezt követő pódiumbeszélgetésnek résztvevője volt Ruth Epting baseli nyugalmazott teológiai tanár is, akinek kitartó munkája révén jöhetett létre az az első gwatti találkozó, amelyen megszületett az Európai Keresztény Nők Ökumenikus Fóruma. A tudósítás végén álljon itt egy rövid idézet a jubileumra készült könyv nyitófejezetéből, annak a koreai asszonynak, dr. Meehyun Chungnak a tollából, aki Ruth Epting tanítványa és a fórum születésének tanúja lehetett: ;,Északkelet-Ázsiában gyakran idézzük Konfuciust, ha valakinek a születésnapját ünnepeljük. Ő azt mondta: aki elérte a harmincadik életévét, az úgy formálhatja a társadalmat, mint akinek már joga van parancsolni. Kívánom, hogy a fórum asszonyainak erőteljes hangját így hallják meg egyházban, társadalomban.” ■ BPM Záró istentisztelet a Szent Jakab-templomban Híven, rendületlenül Beszélgetés az Európai Keresztény Nők Ökumenikus Fórumának tiszteletbeli elnökével ► Dr. Ruth Eptinget, az Európai Keresztény Nők Ökumenikus Fórumának örökös tiszteletbeli elnökét sokan a szervezet „szülőanyjaként” említik. A kilencvenharmadik esztendejében járó református lelkésznő nem csupán hosszú, hanem élményekben is igen gazdag életet tudhat maga mögött. Már a pályán való elindulása is izgalmasra sikeredett. Svájcban élő német állampolgárként teológiai tanulmányait a náci Németország fővárosában, Berlinben kezdte meg, Burckhardthausban, a Keresztény Ifjúsági Egyesület bibliaiskolájában. Itt olyan lelkészekkel került kapcsolatba - köztük Martin Niemöllerrel -, akik valamennyien a Hitvalló Egyházhoz tartoztak.- Bizony megtanultam a Krisztusra hagyatkozó hitet, azt, hogy félelmek nélkül ragaszkodjam az igazsághoz. Mindenki tudja, hogy a Hitvalló Egyház tagjai szembe mertek helyezkedni a náci időszak hivatalos egyházi irányvonalával, vagyis ők nem voltak hajlandók támogatni a nemzetiszocializmust. Engem olyan lelkészek tanítottak Berlinben, akiket elbocsátottak gyülekezeti szolgálatukból vagy megfosztottak hivatásuktól éppen e bátor kiállásuk miatt. Rendíthetetlen hitük életre szóló példa lett előttem. Ezekben az években persze megtanultam az óvatosságot is. A náci hatalom természetesen megpróbálta beépíteni a maga embereit, saját besúgóit az iskolába...- Akkor nem okozott gondot Önnek a fórum indulásakor, a nyolcvanas években, hogy Kelet-Európábán még erősen megfigyelték az egyházakat. Talán még Önt is gyanúsnak találták...- Kétségtelen, hogy voltak nehézségek. Sok helyen tapasztaltam, hogy az egyházi vezetők nem dönthettek szabadon. Rettentő körülményes volt például az oroszországi ortodoxokkal való kapcsolattartás. Lassította munkánkat, hogy a keleteurópaiaknak először mindenre engedélyt kellett kapniuk. Az alakuló fórum alapszabályzatának összeállítása csak kínkeservesen sikerült. De nem csak a keletiek miatt. Mi, nyugatiak is idegesítők lehettünk a túlzott precízségünkkel. Órákig tudtunk vitatkozni egy-egy kifejezésen, jelzőn.- A fórumnak ma már kész az alapszabálya. Elmúlt a szóbeli „csatározások” időszaka. Milyennek látja a szervezet jelenét?- Visszatérve a múlt vitáira: engem akkor az szomorított el mélységesen, hogy Európa mennyire megosztott. Nem csupán kelet és nyugat vonatkozásában, hanem országonként. A hetvenes évek elején két évig Kamerunban tanítottam az ottani teológián. Akkor ismertem meg, hogy milyen Afrika: a sokszínű, mégis egységes kontinens. Ott nagyobb az összetartás. Nem véletlenül alakult meg az afrikai nők ökumenikus szervezete a fórumnál jóval korábban. Bár látok javulást e téren, hiszen az Európai Unió tagjainak köre is bővül, mégis úgy vélem, Európa nem egyfelé húz. Ebben segíthet sokat, ha a keresztény nők példát adnak. A mostani, maiverni együttlétnek, az ünneplésünknek egyik érdeme éppen ez: mindazt, amire emlékezünk, együtt hoztuk létre, közös hitünk gyümölcse. És ez az eredmény nem akármi. Nincs más olyan egyházi szervezet, amelyben így képviselve lenne mindegyik keresztény felekezet!- A harmincadik évforduló alkalmából kiadott könyv bemutatóján Önt gyakran szólították meg úgy, mint a fórum szülőanyját. Sokan az Ön személyével azonosítják a szervezetet.- Amit nagyon rosszul tesznek. Már a fórum megalakulásakor hangsúlyoztuk, hogy ez többünk kezdeményezése és vágya. Nem csak protestánsoké, és nem csupán a Genf környékén élő svájci német asszonyok elképzelése valósult meg, hiszen aktív szerepet vállaltak a szervezet létrehozásában angol katolikusok, görög ortodoxok, skandináv baptisták, lutheránusok is. A célunk éppen az volt, hogy ezen a fórumon mindenki egyformán fontosnak, értékesnek érezhesse magát. Az első években tisztséget sem vállaltam. Aztán megkértek, hogy tiszteletbeli elnökként - amíg erőm engedi - kísérjem figyelemmel a szervezet fejlődését. De itt én nem lelkésznő vagyok, a doktori titulusom sem számít. Egyszerűen csak Ruth vagyok mindenki számára.- S vajon milyennek találja a „gyermek”fejlődését? Jó irányba halad a fórum?- Az ünnepségen megkérdezték, nem volt-e pesszimizmus bennem az induláskor. Hiszen abban az időszakban a jórészt férfiakból álló egyházi grémiumok kissé gyanakvóan viszonyultak egy női szervezet megalakításának kérdéséhez. Én azt válaszoltam: aki pesszimista, az ne fogjon bele semmibe. Most is csak ezt mondhatom a kérdésére: aki pesszimista, az csak aggódjon. Én azonban reménységgel tekintek a jövőbe, bizalmat szavazok a harmadik generációnak, a fiataloknak. Ha nem csupán értelmükkel, hanem szívükkel és egész személyiségükkel Krisztust követik, akkor nagy csodákat élhetnek majd át ők is, s lehetnek eszközök a történelmet formáló Úristen kezében. ■ B. Pintér Márta