Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-30 / 39. szám
io 41 2012. szeptember 30. FÓKUSZ Evangélikus Élet HITVÁLLALÓK... A név végigkíséri az életét Beszélgetés Ravasz Ákossal, a 130 éve született református püspök unokaöccsével ► Ravasz Ákos filmrendező, Ravasz László dunamelléki református püspök unokaöccse az erdélyi Ravasz család leszármazottja. Budapesten, a Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. 1970-ben feleségével a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, s ott filmművészeti tanulmányokat folytatott. Számos dokumentumfilm - például a Kereszt és korona, a Küldetés Evianba, az Elysium - társalkotója és producere, német közszolgálati televíziók állandó munkatársa. Évtizedekig a müncheni magyar református gyülekezet főgondnoki teendőit látta el. Nagybátyjához fűződő emlékeiről egy düsseldorfi kisebbségügyi konferencián beszélgettünk.- Ritka történelmi név viselője. Milyen családi kapcsolat fűzi a hajdani püspökhöz, Ravasz Lászlóhoz?- Ravasz Ákos Lászlónak hívnak, kevesen viselik ma már e vezeték- és keresztnevet. Hivatalosan unokaöccse vagyok az 1882- ben az erdélyi Bánffyhunyadon született püspöknek, a kötődéseim mégis - egy érdekes családalapításnak köszönhetően - ennél jóval szorosabbak. A felmenőknél úgy alakult, hogy két Ravasz fiú elvett két Gönczi lányt. László és Árpád nagyapám így kétszeres unokatestvérek voltak, ami bibliai értelemben testvéri kapcsolatot jelent, s így is szerették egymást. E bensőséges köteléket a következő generációk is táplálták. Árpád évtizedekig a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatója és tanára volt, 1919-ben az újjáalakuló cserkészmozgalom elnöki posztját is betöltötte. A református egyházban is adtak a szavára. Nagyapám nagyon sokat tett azért, hogy Ravasz László 1920 után Erdélyből Budapestre települjön, és a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé válasszák. E családi kapocs természetesen nem érdekszövetség volt, Árpád és László nagyon szoros lelki kapcsolatban is állt egymással.- Nagybátyja a két világháború közötti időszak vallási és politikai életének markáns alakja volt. Érte Önt hátrányos megkülönböztetés e rokoni szál miatt?- Ravasz László emléke végigkísérte az életemet. A szocializmusban nőttem fel, így e név árnyékként vetült rám. Már kisgyerekként szembesültem azzal, hogy üldözött ember viselte ezt a nevet. Rádfalván, az eldugott ormánsági faluban éppúgy, mint úttörőtáborokban, kórházban és a munkahelyeimen is az első kérdés mindig a rokonságunkat firtatta. Belsőleg lázadtam, nehezen fogadtam el, hogy a püspök lénye ennyire átszője az életemet, és harcoltam a meghatározó örökség ellen. A továbbtanulásnál e név még inkább hátrányt jelentett, az ideológiai pályák bezárultak előttem. 1962-ben, az érettségi után a Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem. A nyomtatvány leadásakor a titkárságon udvariasan bemutatkoztam. A titkárnő kijött utánam, és még egyszer megkérdezte a nevemet. A hallottakon elgondolkozott, s azt tanácsolta, hogy végezzek el egy egyetemet, s akkor nagyobb eséllyel pályázhatok az áhított tanintézménybe. Megfogadtam az intelmet, így kerültem a Műegyetemre. Ott avattak vegyészmérnökké.- Végül mégis a filmezés lett a hivatása...- Már az első egyetemi évben esténként színházakban dolgoztam. Munkakönyvét is kaptam, díszlettologatóként lépkedtem a világot jelentő deszkákon. Több teátrumban is megfordultam. Később a filmgyárban kaptam feladatokat, majd a televízióban dolgoztam. Itt fordulóponthoz érkeztem az életemben: mivel nem láttam magam előtt perspektívát, 1970-ben feleségemmel disszidáltunk. Egyéves vegyészmérnöki munka után sikerrel jelentkeztem a Müncheni Filmművészeti Főiskolára, rendezői szakon végeztem. Főiskolás éveim alatt egy amerikai Fulbright-ösztöndíjjal - Németországból elsőként - a hollywoodi Amerikai Filmintézetben tanulhattam. Évtizedekig mint író-rendezőszerkesztő és producer dolgoztam a televíziós és filmszakmában. 1991 szeptemberében, éppen a születésnapomon, Indonéziában, Lombok szigetén forgatás közben repülőbaleset ért. Mindannyian túléltük a katasztrófát, de három év leforgatott munkája a tűz martaléka lett. A filmezést ezután abbahagytam, és diplomáciai pályára tértem. De nem sokáig bírtam kamera nélkül, így amikor begyógyultak a sebek, ismét visszatértem a filmhez. Alkotásaimmal a magyarság javát szolgáltam, mert a név kötelez...- Milyen volt Ravasz László mint pater familias?- Erről legtöbbet unokái tudnának mesélni, hiszen gyakran voltak nála. Ők csak Tatának szólították. Feltűnt, milyen természetességgel, talán egy kis tiszteletlenséggel is beszélnek vele a fiatalabbak. Nem vette zokon, mert olyan nagy formátumú ember volt, hogy a kicsinységekre nem igazán adott. Valószínűleg az unokáiban is megvolt az említett védekezés a híres egyéniséggel szemben. Noha egy rendkívül szerény, sokszor alázatos ember képe is él róla bennem, számomra mégis tekintélyt parancsoló, minden helyzetben jelen lévő felsőbb lény, úgynevezett „Über Vater” volt.- Önnek milyen személyes emlékei vannak a nagybácsiról?- Nagyon szerettem. Ő keresztelt meg a közeli, Torockó téri templomban. Amikor Budapestről kitiltották, Leányfalun találkoztunk gyakrabban. Merthogy a Duna menti településen lakott, szemben Móricz Zsigmonddal, akivel nagyon tisztelték egymást. Itt is halt meg 1975 augusztusában. Személyes emlékként sok kedves képet őrzök róla. Fiatalkoromban gyakran kijártam hozzá, csodáltam, talán ki is használtam rendkívüli tudását. Igen nagy műveltsége volt, s például többek között ő értette meg velem Kafka világát. Nagyon szerette a nagy írót, séta közben számos művére hívta fel a figyelmemet. Most is látom magam előtt, ahogy az Átváltozás bogármotívumáról beszél. Házasságkötésem előtt is felkerestem, és bemutattam neki jövendőbelimet. Emigrálásunk előtt ismét meglátogattam Laci bácsit, áldását kérve. Ekkor már a nyolcvannyolcadik évében volt, és mint egy öreg próféta beszélt velem. Keveset kérdezett, de mindent megértett.- Hogyan látja az azóta eltelt idő távlatából Ravasz László munkásságát?- Az életműve alig mérhető fel. Széles látókörű ember volt, kiterjedt ismeretségi körrel. Figyelemre méltó életutat járt be, már fiatalon püspökhelyettes lett. Tanított a kolozsvári református teológián is, filozófusként is nevet szerzett magának, később a Magyar Tudományos Akadémia alelnökeként tevékenykedetett. Horthy Miklós lelkigondozójaként a magyar politika egészére rálátott. Ebben a légritka térben nagyon nehéz volt megmaradni feddhetetlen kereszténynek: az igazságszeretet a vérében volt, szolgálta az egyházat, de a politika is megérintette. Az erősen katolikus Magyarország kormányzója református - e felemás világban a püspök mindenekelőtt egyházpolitikus volt. Befolyásával segíthette a református egyházat, erősíthette az iskolarendszert, gyülekezetalapítás, templomépítés fűződik a nevéhez. Sok pénz felett dönthetett, de mindig tiszta kezű maradt, nem lehetett megvenni. Nagyon nyitott, az újra mindig kész emberként jellemezhetem. Ő volt az első rádiós igehirdető, az éteren át szálló prédikációi igen népszerűnek bizonyultak. Az egész ország hallgatta, talán ennek is köszönhette Ravasz az ismertségét és népszerűségét, nemcsak Magyarországon, hanem Európában és más kontinenseken is. Ugyan megmaradtak a vallomásai, emlékezései, de az igazi Ravasz László-portré megrajzolása még várat magára.- A zsidósághoz fűződő viszonya viszont ellentmondásos...- Az ő különös egyénisége a zsidósághoz fűződő viszonyában is tükröződik. Az első zsidótörvény nagy kommentátora volt, erre az erdélyi zsidó bevándorlásról szóló, sokszor emlegetett „lavór és a tinta” vagy a „kád és a tinta” hasonlataiból következtethetünk. Noha az első jogszabályt megszavazta, később erős kétségei támadtak: eljutott a nemzeti dráma felismeréséhez. Szenes Sándor Befejezetlen múlt című könyvében is említi - és családi elbeszélésből is tudjuk -, milyen krízisben, testi betegségben élte át a német megszállást és a zsidók deportálását. A Jó Pásztor Bizottság alapítójaként zsidómentő munkájával segítette a rászorultakat. A családban gyakran szóba kerültek 1938-ban mondott Ravasz Ákos szavai: amennyiben Magyarország a Szovjetunióval mégis háborúba lépne, akkor elkerülhetetlen lesz hazánk orosz megszállása. Profetikus ember volt, s ezt valamilyen módon a zsidóság is érezte és tudta. Noha szenvedélyesen, kettős érzéssel álltak e névhez, az ő fejét nem követelték, nem került börtönbe. Budapestről kitiltották, s az igét sem hirdethette, de Rákosi a korlátozott szabadságát meghagyta.- A zsidóság ma is így tekint Ravasz egykori szerepére?- Néhány közvetlen emlékemmel tudok válaszolni. Egyszer, még a kilencvenes években, az Országos Rabbiképző Intézetbe kaptam meghívást. A terem végében foglaltam helyet. Amikor Scheiber Sándor professzor valahogy megtudta, hogy egy Ravasz rokon van a teremben, széles gesztussal, hangos szóval hívott maga mellé. Jóllehet számos notabilitás vett részt a találkozón, a többiek csodálkozására a professzor mégis velem beszélgetett a legtöbbet. A dialógusok általában úgy kezdődnek: Ravasz László és a zsidótörvények, s az első törvény megszavazása miatt természetesen jön a szemrehányás. Egy másik példa: 1972 decemberében filmfőiskolásként nyertem egy pályázatot, s választhattam, hova menjek tudósítani a német külpolitikai magazin számára. Izrael volt a legmesszebb, így a közel-keleti országba küldettem ki magam. Az első négy ember, akivel Izraelben találkoztam, mind tudott magyarul. Éjszaka érkeztem, a portás a szállodában hosszasan tanulmányozta az útlevelemet. Rám nézett, és megkérdezte, hogy tudok-e még magyarul, mert ő is szép hazánkból származik. A másik hárommal, akik szintén beszélték a nyelvünket, másnap délig akadtam össze. Asszisztensem a német televíziótól, Noemi Ben Natan szintén érdeklődött magyartudásom felől, az újságárusnál ugyancsak hallották, hogy magyarul beszélünk... Rövid beszélgetések után kiderült, hogy mindannyian ismerték a Ravasz László nevet. Meg kell itt jegyeznem, hogy újdonsült ismerőseim mind Erdélyből települtek ki.- A testvéregyházakkal milyen volt a püspök kapcsolata?- Pozíciójának megfelelően a katolikus egyházból elsősorban Serédi Jusztinián hercegprímással és Prohászka püspökkel volt jó viszonyban. Természetesen később Mindszenty Józseffel is becsülték egymást. Ordass Lajos evangélikus püspökhöz is bensőséges kapcsolat fűzte. Mint gyerek emlékszem az 1956-os beszédeikre: a forradalom napjaiban először Mindszenty szólalt meg, majd Ravasz László beszélt a rádióban. Nagy volt a különbség mondanivalójuk között, a református főpap kevésbé az aktuális politikából, inkább a bibliai igazságokból indult ki.-1956 után hagyták dolgozni, vagy rajta maradt a billog?- Pasaréten, a Torockó utcában laktam, közelünkben volt a Torockó téri református templom. Nagybátyám, Joó Sándor szolgált itt lelkészként. Éppen nála voltam, amikor egy nagy Pobeda autó kanyarodott a templom elé. Ravasz László szállt ki belőle. Istentiszteletet tartott, ugyanis visszaválasztották a zsinat lelkészi elnökének, illetve dunamelléki püspöknek. A kommunizmus Janus-arcát mutatja, hogy nagybátyámat 1957 tavaszáig hagyták dolgozni, viszont Joó Sándort bebörtönözték. A nagy tehetségű igehirdetőnek egyetlen bűne volt: hogy a püspököt beengedte az Isten házába prédikálni, és nagybátyám őt tekintette szellemi utódjának. Jómagam és sokan mások viszont őrá nézünk fel az idő távlatából. Többször gondolok magam is Ravasz Lászlóra. A vele szembeni ifjúkori lázadásom már a múlté, megbékéltem, és büszke vagyok nevére, a „terhes” örökségre. ■ Csermák Zoltán Dr. Ravasz László (1882-1975)
