Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-16 / 37. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. szeptember 16. * 9 Tanévkezdő teremavató ► Örömteli gondot jelent, amikor egy iskolában a magas tanulói létszám miatt válik szükségessé egy nagyobb beruházás. Ez történt Sopronban, a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolában, ahol 1985 óta folyamatosan emelkedik a tanulói létszám. A 2012/13-as tanévet közel hétszáz tanulóval indították. Az első tanítási napon, szeptember 3-án öt új tanterem felavatására és megáldására került sor. A beruházás hetvenegymillió forintból, teljes mértékben önerőből valósult meg. A tantermeket az iskola tetőterében alakították ki. Balról jobbra: Hegedűs Attila, Szemerei János és Wagner Szilárd Az ünnepséget Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, Hegedűs Attila, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, valamint Wagner Szilárd, az iskola lelkésze nyitotta meg rövid áhítattal. A termeket Szemerei János áldotta meg. A püspök beszédében felhívta a figyelmet a kapunyitás jelentőségére, a kapu mint szimbólum számtalan jelentésére. Hiszen mást jelent a katonának, aki ezen keresztül jut be a várba, a kertépítőnek, a határőrnek, a portásnak vagy éppen a fiatal szerelmeseknek. „Menjetek be kapuin hálaénekkel, tornácaiba dicséretekkel” - hangzott a zsoltár. „A kapun való áthaladás szimbolikus jelentőségű, ünnepléshez kötődik. Az uralkodókat, győztes hadseregeket hatalmas éljenzéssel fogadták, amikor áthaladtak egy diadalív, egy kapu alatt. Ugyanakkor sokkal fontosabb az, hogy a kapun áthaladó, az érkező hálája, hálaéneke szóljon azért, hogy áthaladhat a kapun, megérkezhet, odaérhet ahhoz, aki várja őt” - magyarázta Szemerei János. A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy az Úr szellemisége valamennyi tantárgyban jelen van, legyen szó történelemről, matematikai szabályszerűségekről vagy éppen biológiáról, a természet, az élet csodájáról. Az pedig, hogy Isten lehetőséget adott az iskolának erre a beruházásra, a legnagyobb ajándék: „Ajándékul, Isten kezéből vesszük ezeket a termeket.” A liturgikus részt követően az iskola 4/a osztályos tanulója, Tar Blanka Múzsa mondott verset az iskola tanulóinak nevében. Az ünnepség zárásaként Rajnai Károly, az iskola igazgatója köszönetét mondott a szülőknek, akik valamennyien a Hunyadiba íratták gyermekeiket, a pedagógusoknak, valamint a kivitelezőknek, akiknek a munkája nélkül ez a beruházás nem valósulhatott volna meg. ■ Grobits Zsuzsanna Térfélcsere Wiszkidenszky András (1947-2012) Éppen huszonöt évvel ezelőtt, 1987 kora tavaszán egy magas, szakállas férfi keresett fel a kőbányai lelkészi hivatalban. Elmondta, hogy ugyan meg van keresztelve, ám konfirmációban már nem részesült. Úgy tudja, hogy a nélkül nem vehet úrvacsorát, ő pedig szeretne élni vele. Természetesen örömmel vállaltam, hogy a konfirmációra felkészítem, amiből elmélyült, gyakran késő estébe nyúló beszélgetések sora nőtt ki. Egy nyári vasárnap aztán ott állt egymaga az oltárnál ez az akkor negyvenéves férfi, Wiszkidenszky András. Talán két héttel később került sor az én beiktatásomra, így utóbb gyakran mondtuk: mi együtt kezdtünk Kőbányán... A folytatás is közös volt. Jóllehet vagy húsz évvel fiatalabb volt a szenioroknak nevezett kör tagjainál, hűségesen látogatta az ő alkalmaikat, és egyre több feladatot vállalt az örvendetesen gyarapodó közösségben. Hamarosan mint a gyülekezet gondnokát iktathattam be, és a szó szoros értelmében mindenben számíthattunk rá. A rendszerváltás eufóriájában egyrészt együtt mentünk számos tüntetésre, másrészt éltünk a lehetőséggel, hogy új és új kapuk nyílnak ki előttünk. Együtt készítettük a Kőbányai Harangszó című lapot, alakítottuk ki a templom alatti Kápolna Színpadot, vittük táborozni az ifjúságot, szerveztük meg a fiatal felnőttek úgynevezett Emmaus-körét. Közben pedig beszélgettünk és beszélgettünk... Megtudtam róla, hogy katolikus édesanyja egyedül nevelte, mivel az édesapja - miután megjárta az Andrássy út 6o.-at - fiatalon meghalt. Ő öt hónapos volt akkor. Anyukája varrásból próbálta őt és két idősebb testvérét eltartani. Az anyagi nehézségek miatt András 1956-tól öt éven át nevelőotthonban élt. Később Csepelen volt esztergályos, majd esti tagozaton elvégezte a gépipari technikumot. Két évtizeden keresztül gondnokságvezetőként dolgozott. Az egyházi elköteleződés valósággal szárnyakat adott neki. Mind többet akart tudni, ezért új és új könyveket kért. Szívesen tartott bibliaórai előadásokat. Azután beiratkozott a teológia levelező tanfolyamára. Gyülekezeti munkatárs lett, és örömmel vállalt igehirdetői szolgálatokat. Amikor később Rákoscsabára költözött, - törvénytisztelő emberként - a területileg illetékes rákoskeresztúri gyülekezetbe épült be. Megjelenésével ott is pezsgést hozott: bibliaórákat tartott, prédikált, megálmodta és vezette a középnemzedék úgynevezett Középkorét, szervezte a gyülekezeti Ki mit tud?-ot. Luther írásait különösen szerette, ezért aztán nem véletíen, hogy - immár a gyülekezet határain túllépve - a Luther Szövetség világi alelnöke lett. Amikor Gáncs Péter püspök munkatársat keresett, jó szívvel ajánlottam a figyelmébe Andrást. Attól kezdve éveken át kísérte püspökét az egyházkerület alkalmaira, egyúttal tudósítva is azokról az egyházi sajtót. Pár sorral feljebb úgy fogalmaztam, hogy valósággal szárnyakat adott neki az egyházi munka. Ezek angyalszárnyak voltak. Csendes, megfontolt jelenlétével békességet és derűt sugárzott. Halk szavával mindig építeni akart. Fájt neki, ha széthúzást vagy marakodást tapasztalt az egyházban. Nagyon szeretett pingpongozni. Ha egy-egy táborban asztalhoz álltunk, könnyedén vert mindenkit, hiszen rendszeresen játszott. Részt is vett korosztálya csapatbajnokságában. Bő két éve az istentiszteleten lett rosszul. Tudta, hogy egy alattomos infarktus újra támadásba lendülhet. Szerettei aggódó szavait a tőle megszokott szelídséggel fogadta, egyúttal jelezve, hogy ha mennie kell, ő készen áll arra is. Augusztus 31-én boldogan vett részt a hatvannégy év kényszerszünet után újrainduló általános iskola évnyitóján. Tréfálkozott, hogy fehér szakállát még növeszti egy kicsit, és majd ő lesz az iskolai ünnepség Mikulása. A következő napokban ott volt a gyülekezet vezetőinek munkaértekezletén. Egy szerda délután megtartotta az ősz első bibliaóráját Rákoscsabán. Aztán elment pingpongozni, hiszen várta a csapat. Társai szerint nagyon jól ment neki a játék. Közvetlenül a térfélcsere után hátrahanyatlott, és abban a pillanatban meghalt. Mi csak itt sírdogálunk magunkban vagy egymás vállát átkarolva, de tudjuk, hogy ezt a térfélcserét az Igaz Bíró rendelte el. András tisztességgel helytállt ebben a küzdelemben. Nem egyszerűen sportszerű, hanem Krisztus-szerű volt. Most, e sajátos térfélcsere keretében átkerült a másik oldalra. Tudom, sokan vagyunk, akik könnyeinket nyelve, de hittel éneklünk, mint hajdani húsvét hajnalokon: „Hány hívő érte el az égi célt, / Hű volt, kitartott, harca véget ért. // Még mi itt küzdünk, ők ott fénylenek. / Mind egyek mégis benned és veled. // Ott zeng az ének, itt még könny pereg, / Míg Krisztus napja győz az éj felett...” (EÉ 454) ■ Fabiny Tamás Kávai kerékpárok és kerékpárnyomok ► Ismét pörögtek a biciklikerekek a Gödöllői-dombság déli lankáin és hepehupáin. Idén negyedik alkalommal rendezte meg a Bénye-Kávai Evangélikus Egyházközség a kerékpáros ifjúsági találkozót. A hagyományokhoz hűen szeptember második szombatján két keréken érkeztek a fiatalok a közeli községekből: Albertiből, Bényéről, Péteriből, Monorról, Maglódról és Tápiószentmártonról. Kávát a Monor-Irsai-dombság legeldugottabb településeként emlegetik. Nem hiába rejtette így el a Jóisten. Kávát ugyanis - ahogy egy kincset - fel kell kutatni. Az alig több mint hatszáz fős település Pesttől délkeletre fekszik. Egy török korabeli hídja, egy klasszicista kastélya és két temploma van: egy katolikus és egy evangélikus. E sorok írójának dédapja bizonyára többször végigment a hídon, jól ismerte a Puky-kúria és az evangélikus templom padlóréseit, hisz itt töltötte gyerekkorát, és itt is helyezték aztán örök nyugalomra. A dédapa apja levita tanító volt Káván: a templomban orgonáit, az iskolában - és persze otthon - okított. Lehetséges, hogy partvisnyéllel a két keréken egyensúlyozás tudományára is... A helyi lelkész, Buday Zsolt és segítőtársai szorgos előkészületeinek köszönhetően szeptember 8-án benépesült a kis térség lutheránus tekerőkkel. A játékos együttlétet követően - melynek legnépszerűbb programja a számháború volt - az ifjúsági istentiszteleten a helyi presbiterekkel együtt csaknem százan vettek részt. A korosztály igen változatos volt, alsó tagozatosoktól egészen a végzős középiskolásokig. Felcsendült számtalan (zarándokjének, melyeket az Albertiből érkező, újonnan megválasztott egyházmegyei ifjúsági lelkész, Csadó Balázs kísért gitáron. Aki nem ismerte a dalokat, itt megtanulhatta és vihette haza őket. Rendhagyó, mondhatjuk, „biciklis” istentisztelet volt ez a szombati, direkt a fiatalokat kívánta megszólítani, és konkrétan meg is szólította őket nekik címzett kérdésekkel. Például, hogy veszítettek-e már el valami fontosat. Jézusnak mindannyian fontosak vagyunk, zárta a lelkész mondandóját, ha csak egy is elvész közülünk, annak utánamegy... A helyi presbitérium ismét kitett magáért, paprikás krumpli és süteményhegyek várták a kalóriaégetőket. Egyet hiányoltak csupán, a pilisi fiatalokat, akik a pilisi falunap miatt nem tudtak részt venni a jókedvű nyárzárón, jövőre azonban elvárják őket is! A dombról legurulva hangos „EVAMI!” - vagyis Erős vár a mi Istenünk! - kiáltással búcsúztak Kávától a fiatalok, maguk mögött hagyva pár féknyomot... ■ Kinyik Anita FOTÓK: BÉNYE-KÁVAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG WEBOLDALA
