Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-09 / 36. szám
KERESZTUTAK Evangélikus Élet « - - ~ V , r. . ^ . 4 41 2012. szeptember 9. Ökumenikus könyörgés Szegeden A keresztyén egyházak időről időre egységüket fejezik ki hétköznapi - első hallásra sokszor politikai színezetű - események kapcsán. Az imádság, az Istenhez való fordulás és az ennek fontosságára való felhívás hitünk szerint nem hiábavaló, hiszen maga Krisztus biztat a kitartó és közösségben megélt könyörgésre. A Mikó-ügyként ismertté vált, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tiltakozáshoz ökumenikus istentisztelet keretében csaüakoztak a magyarországi katolikusok, reformátusok és evangélikusok. Szeptember í-jén a szegedi székesegyházban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke vezetésével gyűltek össze a hívek. A zsoltárok és imádságok mellett rövid üzeneteket is mondtak az egyházvezetők, amelyekben a remény, az imádságban is megélt szeretet, a szolidaritás és felháborodás hangjai egyaránt megszólaltak. Az istentisztelet résztvevői nemcsak az erdélyiekkel, hanem az örmény testvérekkel való szolidaritásukat is kifejezték. ■ HHÁ A kollégiummal kapcsolatos cikkünk az EvÉlet múlt heti számának 3. oldalán, az Égtájoló rovatban olvasható. Levél az örmény egyház vezetőjének ^ Levélben fejezték ki együttérzésüket a református és evangélikus egyház vezetői az örmény egyház vezetőjének a napokban Magyarországról Azerbajdzsánnak kiadott baltás gyilkos szabadon bocsátása miatt. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke levélben fordult// Karekin pátriárkához, az örmény ortodox egyház katolikoszához. A levélben együttérzésükről biztosították az egyházi vezetőt amiatt, hogy az azeri elnök kegyelemben részesítette és szabadon bocsátotta a Magyarországon törvényesen börtönbüntetésre ítélt azeri gyilkost, akit néhány nappal ezelőtt adtak ki hazájának. Az egyházi vezetők nem kételkednek a magyar hatóságok intézkedésének törvényességében, de annak következményeit elítélik. A protestáns egyházi vezetők közös levelükben emlékeztetnek, hogy mindannyiunk fölött Isten ítél majd egy napon. Ugyanakkor az állam felelőssége polgárai védelme és a rend fenntartása. Levelük végén a püspökök igazságtételért és a két nép közötti békesség és megértés megmaradásáért fohászkodnak. H Forrás: reformatus.hu, evangelikus.hu Tizenöt éves kapcsolat Martin Modéus svéd püspök látogatása ► A tizenöt éves múltra visszatekintő testvérkerületi kapcsolatok további erősítése és a személyes kapcsolatok építése, mélyítése volt a célja Martin Modéus svéd püspök augusztus végi magyarországi látogatásának. A linköpingi egyházkerület vallási vezetője feleségével és titkárával együtt Gáncs Péter déli kerületi püspök meghívására érkezett hazánkba. Martin Modéus tavaly felszentelt püspök első alkalommal járt Magyarországon, ezért a vendéglátók változatos programok keretében igyekeztek hazánkat és egyházunkat bemutatni neki. Az északi delegáció tagjai augusztus 29. és szeptember 2. között megismerhették többek között Budapest főbb nevezetességeit és a magyar konyha ízeit, majd részt vettek a Raoul Wallenberg születésének századik évfordulója alkalmából rendezett protestáns megemlékezésen. A vendégek ellátogattak az Evangélikus Hittudományi Egyetemre is, ahol Szabó Lajos rektor, valamint az egyetem oktatói - Szabóné Mátrai Marianna, Bácskai Károly és Korányi András - kalauzolták őket. Az egyetemen tett látogatás után a delegáció útja Szentendrére vezetett, ahol a helyi evangélikus gyülekezettel és természetesen a gyönyörű barokk belvárossal is megismerkedhettek. A négynapos látogatás egyik legérdekesebb programja szombaton zajlott, amikor is a svéd püspöknek lehetősége nyílt a Kiskőrösi Petőfi Sándor Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola tanévnyitóján köszönteni az intézmény tanulóit és dolgozóit. A több mint hatvan év után ismét evangélikus kezelésben megnyíló intézmény közel ezerötszáz tanulójával a legnagyobb oktatás intézménye lett egyházunknak. A kiskőrösi ebéd során a svéd püspök figyelemre méltó gesztust gyakorolt, mikor megosztotta az ajándékba kapott kenyeret a jelenlévőkkel. A következő állomás Soltvadkert volt, ahol megtekintették a délután megnyitott evangélikus Kossuth Lajos Általános és Középiskola épületét, valamint ellátogattak a helyi gyülekezetbe és az evangélikus óvodába. Az óvoda kapcsán felmerült együttműködési lehetőségek új távlatokat nyithatnak meg. Végül, de nem utolsósorban az evangélikus Szervánczky család méltán híres cukrászdáját vizsgálták meg belülről a svéd vendégek. A napot a delegáció már Budapesten zárta, ahol a svéd nagykövet asszony, Karin Olofsdotter budai rezidenciájában a tiszteletükre vacsorát adott, amelyen részt vett Fabiny Tamás külügyekért felelős püspök, Szentiványi Gábor, Magyarország svédországi nagykövete és Prőhle Gergely országos felügyelő is. Linköping püspökének programja vasárnap zárult a Deák téri templomban tartott prédikációval. ■ Kiss Tamás Genfest Építsünk hidakat - Let’s Bridge címmel nyolcvanöt országból tizenkétezer fiatal vett részt a Fokoláre mozgalom Genfest ünnepén Budapesten. A szeptember 2-i zárónapon a fasori evangélikus templomban német, lengyel, svájci, szerb, svéd, norvég, litván, amerikai, brazil, maláj és indonéz részvétellel folyt az úrvacsorái istentisztelet. A találkozó egyetlen protestáns helyszínén a zenei szolgálatot a bonyhádi Gábriel együttes vállalta, Tarr Zoltán református zsinati főtanácsossal együtt osztottak úrvacsorát a házigazda evangélikusok: Scott Ryll és Aradi György lelkész, valamint Farkas Enikő újpesti gyülekezeti tag. ■ Boban Midic felvétele HIRDETÉS Ü~ • zm ■'* * 2 V: I ^ 3 ■* r* (T ü J G 5 ** Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl ■ Lelkiszolgálat Háza - az elcsendesedés helye Piliscsabán A Lelkiszolgálat Háza az a hely, ahol az evangélium hirdettetik minden korosztály számára. Egyetlen célunk, hogy Jézus Krisztus hirdettessék... Az év jelentős részében keresztény szervezeteknek, gyülekezeteknek, ifjúsági csoportoknak ajánljuk házunk szolgáltatásait. Ha Ön budapesti, akkor kevesebb, mint egy óra alatt (autóval, vonattal, busszal) a világ zajától távol eső oázisra talál, amely lelki-testi felfrissülésre nagyszerű lehetőséget kínál. Ha Ön vidéki, és olyan békés helyet keres alkalmaihoz, ahonnan fővárosunk és a környék kulturális nevezetességei is könnyen elérhetők, a ház megfelelő lehet szolgálatához. Kérjük, látogasson el weboldalunkra (www.lszh.org), vagy kérdezze misszióvezetőnket, Flajdu Zoltánt: 26/373-987» 30/946-8970, gondnok@lszh.org. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!