Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-02 / 35. szám
io 41 2012. szeptember 2. FÓKUSZ Evangélikus Élet A földmérő és az anyaföld ► Urbán Ákos a Rimaszombat melletti Bátkán született lelkészcsaládban. Iskolába járni Kassán kezdett, egyetemi évei Pozsonyhoz kötik. A prágai tavasz bukása után Hollandiába emigrált. Egy kisebbségekről rendezett düsseldorfi konferencián beszélgettünk életéről, magyarságáról, új hazájáról.- Kassai évei összeforrtak a legsötétebb sztálini diktatúrával. Gyermekként hogyan élte meg ezt az embert próbáló időszakot?- Rákóczi városában 1950-től 1954- ig lakott a családom. Kassán akkor a legtöbben magyarul beszéltek, feltűnt, há valaki más nyelven szólalt meg. Az idő tájt még nem építették meg a szlovák betelepülést ösztönző nagy lakótelepeket, az üzletekben is kizárólag magyarul köszöntötték a betérőt. A sztálini rendszer végjátékát éltük, a diktátor halála után kilenc nappal, a temetésről hazatérve meghalt a generalisszimusz talpnyalója, Klement Gottwald is. Az ország gyászba borult, az iskola ablakait is fekete krepp-papírral fedtük be, és a tanító néni őszintén sírt. A mi családunk viszont nem könnyezett, mivel egyrészt a kommunisták szemében a klerikális reakcióhoz tartoztunk, másrészt - magyarok lévén - kétszeresen is hátrányos megkülönböztetésben volt mindig részünk. Noha a kassai református gyülekezet igazi családként működött, pap gyermekeként hamar felfogtam, hogy ettől a rendszertől nem sok jót remélhetek. Az ateizmus éveit éltük, karácsony helyett a Dedo Mraz (Télapó) ünnepét ültük. Az átnevelés tökélyét jelzi, hogy magam is megbotránkoztam, amikor a kocsmából kitántorgó részeg „Dedo Mraz, vigye el a frász” szövegű nótára gyújtott.- Ezután - úgy tudom - Gömörországba költöztek.- 1954-ben apámat Gömörszkárosra helyezték. A Turóc-patak völgyében megbúvó, száznyolcvan lelkes település a nyelvhatár közelében feküdt, s melegszívű lakói nagyon kedvesen fogadtak minket. Kis közösség lévén az iskolában az elsőtől az ötödik osztályig együtt tanultak a gyerekek. Ezután Sajógömörbe kerültünk, abba a faluba, ahol Mátyás király egy dáridó után megkapáltatta az urakat, ráadásul a hegyről lefelé. Most is áll még az igazságos uralkodó szobra, természetesen kapával a kezében. A híres faluban fejeztem be általános iskolai tanulmányaimat, majd ismét Kassára kerültem. A megkülönböztetést újra megtapasztaltam, papgyerekként a villamossági technikum ajtaja zárva maradt előttem. Az igazgató elutasítása tanulságos volt: „Lelkész úr, három papgyerek jelentkezett, az egyiket a járási párttitkár protezsálta, így őt kellett felvennem.” Utólag hálás lehettem a pártkorifeusnak, mivel így lett belőlem földmérő. Az építési és földmérő technikumban 1960-ban kezdtem tanulni, s négy év múlva technikusként végeztem. Ekkor már mutatkoztak az enyhülés jelei, így felvételizhettem a Pozsonyi Műszaki Főiskolára, ahol geodézia szakon fejeztem be tanulmányaimat 1969-ben.- Egyetemi évei a prágai tavasz időszakára estek. Milyen emléket őriz az „emberarcú szocializmus” születéséről?- Pozsonyban élénk diákéletbe csöppentem, a magyar hallgatóknak saját - József Attiláról elnevezett - egyetemi klubjuk volt. Az intézményt Duray Miklós vezette, barátságunk mind a mai napig megmaradt. Az enyhülés szele már 1966-ban érződött, a prágai tavasz bontogatta szárnyait. Mindenki lelkiismeret-vizsgálatot tartott, a kommunista meggyőződést sokan kezdték el szégyellni. Megmosolyogtuk a tudományos szocializmus tantárgy előadójának mazochista önvallomásait. A becsületben megőszült tanár beismerte, hogy számos kollégájának még érettségije sincs, s több akadémikus is egyetemi diploma nélkül ül a magasztos testületben. Nyilvánvalóvá vált, hogy az elvtársak egymásnak osztogatták a pozíciókat, s az igazság pillanatában összeomlott a kártyavár. A prágai tavaszból jómagam is profitáltam. 1967-ben sikerült először kijutnom Németországba. Az IAS (International Association of Students) nemzetközi diákcsere-szervezetnek köszönhetően kerültem ki öthetes gyakorlatra Koblenzbe. Utazási lázamat csak felkeltette a kintlét, így a következő évben Hollandiába utaztam két hónapos ösztöndíjjal, s ott ért augusztus 21-én az orosz megszállás híre. Válaszút elé kerültem, nagy volt a kísértés, hogy emigráljak. Nem volt azonban még diplomám, ezért szüleim tanácsára hazatértem, s befejeztem az egyetemet. A határokat csak 1969- ben zárták le, így szerencsém volt, s egy féléves újabb kint tartózkodás után már nem tértem vissza.- Miként indult karrierje az új hazában?- Hollandiában azonnal felvettek egy mérnöki irodába, de akkor még nem tudtam, hogy egész életemet egy cégnél dolgozhatom végig. A vállalkozásnak akkor nyolcvan munkatársa volt, később igen jól prosperált, s kétezer embert foglalkoztathatott. A konjunktúrában terjeszkedő, szakmailag is kiváló intézmény egy ambiciózus fiatalembernek ideális iskola volt. Szépen haladtam a ranglétrán, később vezetőként számos helyen dolgoztam. Sokat jártam külföldi konferenciákra, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, ráadásul főnökeim is támogatták az utakat, mivel ők is szerettek utazni. Ezek a szimpóziumok azért is érdekesek voltak, mert a rendezvényekre a világ minden részéből érkeztek magyar geodéták. Legtöbben a soproni erdészeti egyetemen végeztek, s szétszóródtak a messzeségbe. Ezeken a találkozókon szinte otthon éreztem magam, így amikor csak lehetett, kiküldetésbe mentem.- A rendszerváltás után Magyarországon is dolgozott. Nyugati üzletemberként hogyan látta a magyar demokrácia kezdeti lépéseit?- Szép korszaka volt az életemnek, amikor 1992-ben egy magyar-holland társaság ügyvezetőjeként Budapestre helyeztek. A hét év alatt kétlaki életet éltem, havonta egy hetet töltöttem Magyarországon. Dolgos időszak volt: reggeltől estig minisztériumokkal, megbízókkal, alvállalkozókkal tárgyaltam, a rendszerváltás átláthatatlan dzsungelében kellett eligazodnom. Partnereim igen segítőkészek voltak, de a gazdasági életet átszőtte a korrupció. Az egyik államtitkár Volkswagen Golfot kért szolgálataiért, a másik nagyra törőbb volt: Passatra tartott igényt. A gazdasági vezetés mellett törődni kellett a magyar kollégák lelkivilágával is, egy elfásult csapatba kellett életet lehelnem. A földmérők és geodéták jól felkészültek voltak, de az eszközállomány felett eljárt az idő. Első feladatunk az invesztíció volt: számítógépekkel, gépjárművekkel, műszerekkel szereltük fel partnereinket.- De nem csak szorgos munkával teltek a budapesti napok!- A Márvány utcában volt az irodánk, így gyakran megfordultam a közeli Püski könyvesbolt rendezvényein. A könyvbemutatók mellett felejthetetlenek voltak a gólyavári esték, s szívesen visszagondolok Raffay Ernő kertészeti egyetemen tartott előadására is. A holland társcégek rendezvényei is megmaradtak emlékezetemben, különösen, amikor az ABN Amro Bank a Magyar Nemzeti Galériába hívott meg év végi fogadására. A pénz beszél, ezért azon az estén a múzeumőrök is engedékenyebbek voltak, s így pezsgővel a kezemben járkálhattam a Munkácsy-képek között. Késő este a kupolából nézhettem a szállingózó hópelyheket s a fehérbe burkolódzó fővárost.- Kereste-e honfitársai társaságát Hollandiában?- Az első hollandiai utamon kapcsolatba léptem a magyar szervezetekkel, s református lévén az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia munkájába is bekapcsolódtam. A Pax Romana rendezvényei az ökumené érzését erősítették, mivel sokszor protestáns szervezetekkel közösen tartották az összejöveteleket. A konferencia munkája, az egyhetes együttlétek élménye magyarságtudatom és a közösségi érzés szempontjából is sokat jelentett számomra. E szervezetből vált ki később a baseli központú Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, amelynek egyik rendezvényén találkoztam későbbi feleségemmel, Emőkével. Négy évre rá kötöttük össze életünk fonalát, a sikeres pályafutásomhoz a családom is hozzájárult. Négy gyermekünk született, a legnagyobb lányunk magyar emberhez ment férjhez. E frigyből már egy unokával is dicsekedhetünk. A többiek még csak barátkoznak a házasság gondolatával. A magyarságtudat - feleségemnek köszönhetően - tovább élt a családban. A gyerekek cserkésztáborokba jártak, Magyarországot is többször beutazták. Otthon természetesen magyarul beszélünk, s az SMS-t is magyarul írják, ráadásul helyesírási hiba nélkül. De be kell vallanom, noha büszkék magyarságukra, ők már világpolgárok, s a nemzeti érzés is másképp él bennük.- A holland társadalomról a magyar közvélemény nagy részében igen negatív kép alakult ki. Hogyan látja belülről e talán túlzottan is liberális országot?- Hollandia nagyon sokat változott a négy évtized alatt. Korábban kiszámítható, nyugodt, toleráns ország volt. Kemény munkával lehetett ugyan kitörni az átlagból, de a polgárok megbecsülték a dolgos embereket. A globalizáció, a baloldali szabadosság tette tönkre az országot. A Radikálisok Politikai Pártja két évtizede egy tömörülés volt a sok közül. Most a kommunista párttal, a Demokraták 66 párttal egyesült, s ez a politikai erő negatív irányba viszi Hollandiát. A társadalmat az is megrendítette, hogy meredeken csökkent az egyházakhoz tartozók száma. Megdöbbentő, hogy a katolikus déli részen közel száz parókiát négy-öt közösséggé vonnak össze.- Mit érez, amikor hithű kálvinistaként belép egy múzeummá átalakított templomba?- Szomorúan szemlélem a hitehagyást. A hollandok a devianciákat egy kézlegyintéssel intézték el, „ez egy másik kor” felkiáltással. A túlzott tolerancia kiölte belőlük a kritikát, így a gondolkodás elvtelenül változott. A szabadosságot a média is erősítette. Felháborított, hogy az államtitkár, aki az általános iskolákban nem kívánta bevezetni a homoszexuális felvilágosítást, elítélendőként került a lapok címoldalára. A krízis a reformátusokat is utolérte, s ennek is a következménye, hogy a két nagy református egyház és az evangélikus egyház egyesülni kényszerült, így született meg 2004-ben a Holland Protestáns Egyház. Ez a legnagyobb református egyház Hollandiában, mellette az országban még három kisebb református egyház is működik. Ezeknek az egyikében találtam lelki otthonra. Családommal a Nederlands Gereformeerde Kerk almerei egyházközségéhez tartozunk. Nem volt véletlen a választás: amikor 1969-ben letelepedtem, az egyház gyülekezeteinek már volt kapcsolatuk a magyar reformátusokkal. Egyházunkban a helyi gyülekezet önállóságára, felelősségére nagy súlyt helyeznek, természetesen nem a testvéri gyülekezetek kárára. A közösség tagjai számon tartják egymást, a gyerekek kortól függően vesznek részt a vasárnapi istentiszteleten. Tizenkét éves kortól három-öt éven keresztül hetente járnak konfirmációi előkészítő órákra. Négy, immár felnőtt gyermekünk is ebben az egyházban nőtt fel és tett hitvallást; nagy örömünk, hogy megmaradtak a hitben, ellenálltak a korszellemnek, és nem fordultak el az anyaszentegyháztól. Baráti köröm is e csoportból kerül ki, gondolkodásmódunk hasonló, az élet főbb kérdéseiben teljesen egyetértünk.- Amikor Felvidékre megy, elutazik vagy hazatér?- Különös érzés visszatérni, de úgy érzem, mintha el sem mentem volna. Felvidékre hazamegyek, Budán is van egy lakásom, így három országban vagyok otthon. ■ Csermák Zoltán HIRDETÉS Válogasson az első magyar platformfüggetlen online újságosstand kínálatából, olvasson számítógépen, táblagépen vagy okostelefononl
