Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-09-02 / 35. szám
6 4i 2012. szeptember 2. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Nyílt levél Szabó Máté ombudsmannak Tisztelt Szabó Máté Ombudsman Úr! Nem tudom, hogy Ön milyen családban nőtt fel, de én mind a mai napig hálás vagyok a szüleimnek, hogy önzetlen szereteten alapuló házasságkötésükkel olyan családot alapítottak, amelyben boldog gyermekként nőhettem fel, hat testvér közül ötödikként. Ma, több mint öt évtizedes lelkipásztori, hitoktatói tapasztalat alapján, még inkább hálás vagyok nekik, hiszen sajnálatosan egyre kevesebb boldog családban felnövő gyermekkel találkoztam. Nem nyomorogtunk, de soha nem irigyeltem gyerekismerőseim közül azokat, akik gazdagok voltak, és jólétben éltek, akiknek mindenük megvolt, csak boldog családi otthonuk nem volt. Nem irigyeltem őket, mert hiányzott életükből a megtapasztalt önzetlen szeretet, az a biztonságtudat, hogy édesanyámban és édesapámban feltétlenül bízhatok, hiszen a házasságkötéskor elkötelezték magukat egymásnak, és ezt azóta is komolyan veszik. Tisztelt Ombudsman Úr! Az Ön által június elején közzétett alkotmánybírósági beadványok elviekben az együtt élő párok és a gyermekek jogait, érdekeit szolgálják. Engedje meg, hogy ezt kétségbe vonjam. A régi közmondást: „Mindenütt jó, de a legjobb otthon!”, az utóbbi években már nem lehet elmondani, mert az iskoláskorú gyermekek nagy része nem él boldog családban. Van anyja és apja, akik vagy elváltak, vagy nem is kötöttek házasságot. Látszólag mindent megkap tőlük, csak a boldog családi otthont nélkülözi, szülei önzése miatt, akik nem vállalták az életre szóló elkötelezettséget, amelyet a házasság jelent, vagy nem tartották meg a házasságkötéskor tett ígéretüket. Számos olyan anyukát ismerek, aki szeretné, ha gyermeke apja feleségül venné, de az a házasságkötést nem vállalja, mondván: „Az csak egy papír!" Az anyuka érzi az elkötelezettség hiányát, a felelősség vállalásának elutasítását, de nem tud mit tenni, gyermeke és jövője ki van szolgáltatva élete párja pillanatnyi jóakaratának. Ombudsman Úr! Ön javaslatával többletjogokat akar biztosítani olyan embereknek, akik nem hajlandók több kötelezettséget vállalni. Ha az Ön beadványa eléri, amit akar, akkor lehet, hogy néhányan anyagilag jól járnak, de a társadalom mindenképp veszíteni fog, mert a házasságkötés valóban csak papír marad, méghozzá olyan papír, amelyet veszélyes aláírni, mert ha esetleg mégis fel akarja valaki bontani, akkor az sok pénzébe kerül. Régi, gunyoros, de tanulságos mondás volt: „Miért van szükség a szerelemre?” „Azért, hogy az ember a józan esze ellenére is megházasodjon.” Igen, józan ésszel mindenki belátja, hogy a házasságkötés felelősségteljes dolog, egy fiú és egy leány önzetlen szereteten alapuló, életre szóló döntése, hogy hűségesek lesznek egymáshoz, mindent megtesznek egymásért és gyermekeikért. Ez a házasságkötés a család alapja, és ők már akkor is egy család, ha még nincs gyermekük. Amióta azonban a szexualitást függetlenítették a házasságtól, azóta „a szerelem nem működik”, nem késztet a házasságra, ezért egyre kevesebb a házasságkötés, és kevesebb a boldog család és a boldog gyermek. Egy hasonlat. Levélnek nevezzük azt, amit a postás hoz, és levélnek nevezzük azt is, ami a fán nő. Mind a kettő levél, azonban semmi közük egymáshoz, csak annyi, hogy mind a kettő lapos. Azt, hogy a jog mit nevez családnak, az alkotmánybírák és a jogászok megfogalmazhatják, ettől függetlenül a „család” marad az a kapcsolat, amely a férj és a feleség házasságkötésén alapul. Más kapcsolat soha nem lesz „család” még akkor sem, ha a jogászok annak fogják is nevezni, ha nincs mögötte önzetlen szereteten alapuló, életre szóló elkötelezettség, azaz házasság. Ön a gyermekek jogait és érdekeit kívánja védeni. Azt hiszem, ha már jogokról és érdekekről van szó, akkor fontosabb egy gyermeknek, hogy joga van ahhoz, hogy boldog családban élhessen, mint ahhoz, hogy nagyobb anyagi juttatásban részesüljön. Vagy nem jogos igénye egy gyermeknek, hogy szülei szeressék egymást, és hűségesek legyenek egymáshoz? Vagy eleve önzővé akarjuk nevelni gyermekeinket, akiknek nem a szeretet a fontos, hanem az, hogy minél többjük legyen? Jó lenne tudatosítani, hogy a becsületes ember, aki hazáját szereti, házasságával, népes családjával a nemzetét is építi. Aki családjának jót akar, akár több gyermeket is vállal. Tisztelt Ombudsman Úr! Kérem, vonja vissza beadványait a gyermekek, az anyukák és Magyarország jövője érdekében! Természetesen hivatkozhat a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatára, de erkölcsi kérdésekben, az emberi értékrendre vonatkozó döntésekben nem őket tartom az illetékes fórumnak. Mint hitemet komolyan vevő keresztény vallom, hogy ha a strasbourgi emberi jogi bíróság olyan döntést hoz, amely szembemegy Isten törvényeivel, a tízparancsolattal, akkor számunkra is érvényes Péter apostol szava: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” (ApCsel 5,20) Győr, 2012. július 16. Tisztelettel: ■ Dr. Rédly Elemér ny. plébános HIRDETÉS Meghívó templomszentelőre „Nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet” (Zsolt 73,28) A Mezőlaki Evangélikus Egyházközség elnöksége szeretettel értesít minden érdeklődőt, hogy 2012. szeptember 8-án, szombaton délután 17 órakor Mezőlakon templomszentelő istentiszteletre kerül sor. Igét hirdet Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. Szászországi Erzsébet, a reformáció fejedelemasszonya (1502-1557) Személye gyorsan feledésbe merült, emlékét inkább csak az egyháztörténet poros lapjai őrzik. Pedig Szászországi Erzsébet méltó arra, hogy a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójához közeledvén rá is emlékezzünk. Mit tett ez a névtelenség homályába tűnt nagyasszony, amiért érdemes cselekedeteit föleleveníteni? Életművének részletes ismertetésére egy hetilap hasábjain aligha van mód, de rövid életéről és jelentősebb döntéseiről szólhatunk. Erzsébet Marburgban született 1502. március 4-én. Hároméves korában édesapja, II. Vilmos hesseni őrgróf odaígérte lányát a szász György herceg ötéves fiának. A házasságot 1515-ben megkötötték, a házaspár 1517-től élt együtt Drezdában. -jhHB Erzsébet gyakran JyUSjf; hazautazott meglátogatni beteg édesapját. Az őrgróf halálos ágyán őrá bízta hét évvel fiatalabb hú- 1 gát és két évvel fiatalabb öccsét is, hogy gondoskodó szeretetével vegye körül őket. Megözvegyült édesanyja, Anna mellett Erzsébet látta, hogy édesanyjának mekkora küzdelmébe került, amíg megkaphatta férje utáni örökségét, és a végrendeletben biztosított jogait érvényesíthette. A hesseni tanács makacsabb volt annál, semhogy egy „perszónának” a felettük való - egyébként jogos - uralmát elismerte és elfogadta volna. A drezdai udvarban szigorú rend és komor hangulat uralkodott. Erzsébet házassága gyermektelen maradt, gúnyolták is emiatt. Sokat sírt, és álmadanságban szenvedett. Életkedvét mégis megőrizte. Házasságtöréssel vádolták, de testvére, Fülöp őrgróf nem adott hitelt a vádnak. Erzsébet a reformáció ügyét tartotta szem előtt, szüntelenül ezt igyekezett előremozdítani; fellépett az evangélikusok elnyomatásával szemben, és békét kívánt teremteni. Ez unokatestvérének, Móric hercegnek írt leveleiből is kitetszik. Vele kora ifjúságától bizalmas, őszinte kapcsolatban állt. Különös tekintettel a két szász uralkodóház közötti sorozatos konfliktusokra és a hesseni, valamint a mecklenburgi kapcsolatokra, Erzsébet szívén viselte a fejedelmi udvarok együttélését és a feszültségek csendesítését. Békességre törekvő és békességet közvetítő személyiség volt. Kemény összeütközései voltak a drezdai udvarban, mivel nem titkolta lutheránus meggyőződését. 1526-ban - kiváltva ezzel apósa, anyósa és a hercegi tanács haragját egyaránt - csatlakozott a „martinusokhoz” Lutherrel személyesen nem találkozott, de írásait jól ismerte; kedvelte a reformátor énekeit, olvasta műveit. Hetente részt vett a kora reggeli istentiszteleteken. A református udvar hercegei közül némelyek ezt kevésnek tartották. Erzsébet így utasította vissza a vádakat: „Sokkal jobb, ha férjem oldalán alszom az ágyban, mint ha a templomban teszem ezt... Mivel éjszaka nem tudok alud- Hiifc ni, kénytelen vagyok reggél, különben alvás nélkül megbolondulnék.” „• _ Sokszor emlegette: §1 „Isten jóra fordítja ezt az ő isteni akara» ta szerint.” Kegyességét is kritizálták. Nem járult az úrvacsorához, mert két szín alatt kívánta venni. Nem gyakorolta a személyes gyónást, mert evangéliumi módon a közös gyónás híve volt. Erzsébet Rochlitzban megszervezte a fejedelmi intéző hivatalt, szabályos pénztárkönyvet vezettetett. Megádóztatta az italfogyasztást, növelte a bevételeket, és szorgalmazta a faültetést. Magát a birodalom fejedelemasszonyának tekintette. Lelkiismeretét követte, amikor elfogadta Kasselben élő testvére tanácsait, aki udvari prédikátort küldött neki Anton lelkész személyében; a pásztor Rochlitzban lett gyülekezeti lelkész. Később Erzsébet szuperintendenssé nevezte ki. Ahol György katolikus fejedelem elnyomta az evangélikusokat, ott Erzsébet gondoskodott lelkészek küldéséről. Az elűzött evangélikusok pedig visszatérhettek eredeti lakóhelyükre. A kolostorokat érintetlenül hagyta. Meissenben és Merseburgban a katolikus udvarban diplomatikusan érvelt a reformáció felismerései mellett. 1537 decemberében fontos levelet bocsátott ki Rochlitzban a városi tanácsok számára: elrendelte, hogy azok a római katolikus papok, akik nővel élnek - vagy esetükben fennáll ennek a gyanúja -, és kapcsolatukból gyermek született, ezt az életközösséget szüntessék meg. Házasságra nem kényszerítette őket, de a sorok között kiolvasható ez a szándék, minthogy a fejedelemasszony meg kívánta szüntetni a keresztény erkölccsel össze nem egyeztethető felfogást és életfolytatást. Az úrvacsora kérdésében is körlevelet adott ki. Álláspontja szerint az egyszerű hívők is jogosultak az úrvacsora két szín alatti (kenyér és bor) vételére, mert Krisztus Urunk így rendelte. Ugyanakkor megerősítette, hogy a betegek szabad döntésük alapján egy szín alatt - csak ostyával - is úrvacsorázhatnak. Egyidejűleg azonban hangsúlyozta mindkét úrvacsorái elem vételének fontosságát. Ha ezt valamely lelkész nem gyakorolta, Erzsébet nem engedélyezte a szolgálatban maradását. Úgy vélekedett, hogy senkinek sem tanácsos lelkiismerete ellen döntenie. Nagyvonalú és óvatos volt (ellentétben nagybátyjával, a kegyes Henrik szász herceggel, aki a lutheri tradíció terjesztésése érdekében a kényszertől sem riadt vissza, miután György herceg elhunyt). A származása szerint református gyökerű Erzsébet János herceg feleségeként a lutheri hitben és hagyomány ápolásában élt a drezdai udvarban. Később fejedelmi átokkal fenyegették. György herceg az özvegyi ellátást is meg akarta tőle vonni. Egybehívta a birodalmi kamarát, célja Erzsébet megfélemlítése volt a birodalmi átokkal - mivel szerinte Erzsébetnek nem volt joga a felekezetváltásra biztatni -, de György 1539 áprilisában meghalt. A reformáció ezután egész Szászországban gyökeret eresztett, és elterjedt. Erzsébetet idővel felkérték, hogy vállaljon szerepet a belső, egyházi konfliktusok rendezésében. 1534-ben segítette testvére, Fülöp győzelmét Ferdinánd király fölött, és megkezdődhetett Württemberg tartomány reformációja. 1542-ben a Móric herceg és Frigyes őrgróf közötti konfliktusban Erzsébet közvetítő szerepre vállalkozott, mint annyiszor földi életében. Luther is békességre intette az egymással szemben álló feleket, sikerrel. Erzsébet 1546-ban fogságba esett, miután a császári csapatok a schmalkaldeni háborúban elfoglalták Rochlitz várát. Egy évvel később szabadította ki őt Frigyes őrgróf. Kasselbe menekült, ahonnan testvérének, Fülöpnek a szabadon bocsátásáért küzdött. Közben megromlott az egészsége, a szabadlábra került Fülöp gondoskodott róla, vadat, halat és bort küldött neki. Orvost csak abban az esetben.biztosít - tudatta Erzsébettel -, ha ő betartja az utasításait. Erzsébet erre nem tett ígéretet. Utolsó üzenete testvéréhez: „Bízzál az Istenben, menekülj a háború elől, mert az a Gonosztól való.” Erzsébet 1557. december 6-án fejezte be a reformáció terjedéséért igaz meggyőződéssel vállalt küzdelmeit, gyötrelmes életét. Síremléke a marburgi Erzsébet-templomban látható. Személyében mi, késői hittestvérei egy önálló, céltudatos és Isten akaratában bízó fejedelemasszonyra emlékezünk, aki méltó helyet foglal el a reformáció idején élt, nagy formátumú asszonyok között. ■ D. Szebik Imre Kína a legvallástalanabb ország A Nemzetközi Gallup Szövetség 57 ország lakosságának (a világ össznépességének több mint 73 százaléka) vallásosságáról készített felmérést. Összességében a válaszadók 59 százaléka mondta magát vallásosnak, 23 százaléka nem vallásosnak, 13 százaléka pedig meggyőződéses ateistának. A következő országokban a legmagasabb a magukat vallásosnak nevezők százalékos aránya: Ghána, Nigéria, Örményország, Fidzsi-szigetek, Macedónia, Románia, Irak, Kenya, Peru, Brazília. A következő országokban a legmagasabb a magukat meggyőződéses ateistáknak nevezők százalékos aránya: Kína, Japán, Csehország, Franciaország, Dél-Korea, Németország, Hollandia, Ausztria, Izland, Ausztrália, Írország. A mostani és a legutóbbi — 2005- ös - felmérésben is vizsgált 39 ország vallásossági mutatója az eltelt hét év alatt átlagosan 9 százalékkal csökkent. Legtöbben nem a hitüktől, hanem a vallástól távolodtak el. Az ateisták aránya ugyanakkor 3 százalékkal nőtt. A vallásosság terén a legnagyobb, 20 százalék fölötti visszaesést a következő országokban tapasztalták: Vietnam, Írország, Svájc, Franciaország. ■ MK
