Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-19 / 33-34. szám
+ fri „ „Ifi rr..r’T > . «■ ?r.^ ,rr ,r- > > r 'r *t Evangélikus Élet evangélikus élet 2012. augusztus 19-26. » 3 Igenis számít Kontinentális lecsóparti a józsefvárosi Mandák-házban ► Máskor csarnokokat töltenek meg zenéjükkel és táncukkal, most viszont egy apró józsefvárosi közösség gyülekezeti házában énekeltek Isten kegyelméről a Continentals együttes (képünkön) fiataljai. A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség Mandák Máriáról elnevezett gyülekezeti házának kápolnájában holland, svájci, osztrák fiatalok táncoltak és énekeltek augusztus 8-án, szerda este, telt ház előtt. Ezzel az esttel kezdte szolgálatát a gyülekezet új beosztott lelkésze, Románná Bolha Márta, aki elmondta: a józsefvárosi gyülekezet él, és élni is akar. A nyolcadik kerület egyik cseppet sem hívogató részén, egy régi, tágas lakóházban működik az önfenntartó Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház. A koncert estéjén a ház kapuján az idilli szépségű belső udvarba lépve lecsóillatot érez a betérő - nagy bográcsban készül a vacsora a zenészeknek és a hallgatóságnak, közöttük a Continentalst ismerő fiataloknak és a józsefvárosi gyülekezet tagjainak. „Milyen zene lesz itt?” - kérdezi az egyik néni. Nem gyakoriak errefelé az ilyen programok - az pedig biztos, hogy a megfeszített Krisztust ábrázoló oltárkép előtt még sosem ugrált és táncolt tizenöt külföldi fiatal. A Continentals missziós keresztyén könnyűzenei csapat, amely számos országban turnézva hirdeti: Isten kegyeltne igenis számít. Idei turnéjukon Hollandia, Németország és Ausztria mellett Magyarország és Szlovákia egy-egy közösségében is énekelnek és bizonyságot tesznek. Dalaik lendülete betölti a kis kápolnát, az udvart, átjárja a közösséget is. Többen mondták: Józsefvárosban nincs már élet. Való igaz, évek óta nem volt itt keresztelő, de a közösség összefog, ha kell, és kész befogadni harminc külföldi fiatalt: énekeseket, zenészeket, hangtechnikusokat. A Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Házban evangélikus fiatalok és idősek élnek együtt. Lakik itt nyugdíjas lelkész, lelkészné, teológiai professzorné, nyugdíjas mérnök asszony és lelkészgyermek mérnök úr. A házban minden vasárnap istentiszteletet tartanak, hetente bibliaórán gondolkodnak együtt. A már segítségre szoruló idős lakók házi gondozói szolgálatot vehetnek igénybe. A most használaton kívüli pincében nem is olyan régen még Andorka Eszterrel a Mevisz (Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség) tartotta összejöveteleit, de a Mandák-otthonban lakott egykor Túrmezei Erzsébet nővér is. Ma a gyülekezeti házban negyven evangélikus egyetemista lakik a tanévben. Azt mondják, nagyon jó a társaság: van köztük drámaíró, zeneakadémista, szülésznő, jogászhallgató és ifjú mérnökpalánta is. A lakóközösség teljesen önfenntartó, állami normatívát nem kap - ez egyrészt nagy büszkeség, másrészt komoly teher a lakóknak. A koncert után a gyülekezet vendégül látta a zenészeket és a hallgatóságot egy tányér ízletes lecsóra, beszélgetésre. Az asztalra nem csak étel került - az egyikre adományként jókívánságokat, imádságokat helyezhettek el az est résztvevői. „Senki ne hagyjon itt minket jó szó nélkül” - kérte az este végén a közösséget Románné Bolba Márta. A maroknyi közösség hiszi: Isten kegyelme valóban számít. Az ő erejével, jó szavával igenis szép holnap várhat Józsefváros evangélikusaira. ■ Bagdán Zs. Egykori lelkészét tüntette ki a falu Ittzés Jánosra néhány évvel ezelőttig az utolsó helyben lakó lelkészként emlékezhetett a takácsi evangélikus gyülekezet. Később - már püspökként - az egykori takácsi lelkipásztornak (mások mellett) nagy szerepe volt abban, hogy hajdani szolgálati helyén új gyülekezeti ház épülhetett, majd elkészülhetett a lelkészlakás is, s hogy ez utóbbi sem maradt üresen... Takácsiban végzett, egy évtizedes lelkészi, majd nyugati (dunántúli) egyházkerületi püspöki szolgálata nemcsak az eklézsia számára volt meghatározó, sokat jelentett az egész falu számára is. Ezért döntött úgy Takácsi község képviselőtestülete, hogy Ittzés Jánost a Takácsi község tiszteletbeli polgára címmel tünteti ki. A szombaton megrendezett falunap előtti estén hagyományosan ökumenikus istentiszteletet tartanak. Ennek igehirdetője most a kitüntetett volt. Ittzés János ApCsel 2,42 alapján a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételnek, az imádságnak és a kenyér megtörésének a szerepére mutatott rá mint a közösség igazi „tartóoszlopaira” Megható volt hallani sok örömteli és megrendítő emlék felidézését, attól a kemény téli naptól fogva, amikor a lelkész és felesége a faluba költözött. Az istentiszteleten a helyi lelkészek mellett a szomszédos Vaszar asszonykórusa működött közre keresztény ifjúsági énekek előadásával. Takácsi polgármestere az augusztus 11-i falunapon adta át a tiszteletbeli polgári címet adományozó oklevelet. Az ünnepélyes köszöntések után a falu lakossága a kultúrház udvarán gyűlt össze, hogy elfogyassza az ízletes, bográcsos ebédet, amelyet már hajnal óta főztek a lelkes önkéntesek. Itt kötetlen hangulatban beszélgetve a nyugdíjas püspöknek jó néhányszor alkalma nyílt próbára tenni emlékezetét, miközben harminc éve nem látott arcokat igyekezett összekapcsolni a megfelelő nevekkel és emlékekkel, kedvesen idézve fel régi ismerősöket... ■ Tóth Károly István Ittzés János Takácsi polgármesterétől veszi át a község tiszteletbeli polgára címet tanúsító oklevelet Önagyonülésezés helyett személyes felelősség Aki válaszol: Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke ► Örömmel válaszolok azokra a kérdésekre, amelyeket Malya Péter mérnök-tanár, a gyöngyösi leánygyülekezet gondnoka intézett hozzám. Egyúttal - püspöktársaim nevében is - jelzem, hogy örülünk a hívekkel való kapcsolattartás e formájának. Bátorítom is az olvasókat, hogy éljenek a lehetőséggel, és néhány jól célzott kérdéssel legyenek e rovat szerkesztői. (Püspökeinknek szánt kérdéseiket olvasóink - Égtájoló jeligével - szerkesztőségünk postacímére, illetve az evelet@lutheran.hu e-mail címre küldhetik. - A szerk.) előkészítés gördülékenyen működ- Az egyház vezetésével kapcsolatos döntések egyházunk különböző szervezeti részein születnek meg. Mennyiben elégedett a jelenlegi rendszerrel, és min változtatna?- A kérdés az egyház szerkezetét, döntéshozó szintjeinek összekapcsolódását érinti. Az ezekkel kapcsolatos viták újra és újra fellángolnak, ám a magam részéről óvakodnék attól, hogy a legendás lutheri „solus”-ok (solus Christus, sola fide, sola gratia, sola Scriptura) közé becsempésszük a „sola structura” tanítását. Azzal ugyanakkor őszintén szembe kell nézni, hogy vannak-e a működést gátló, az evangélium terjesztését akadályozó szerkezeti hibák. Szerintem vannak. Ezek részben abban gyökereznek, hogy a rendszerváltozás előtti egyházunk rendkívül központosított volt, majd a kívánatos decentralizációt sok területen az elbizonytalanodás és döntésképtelenség jeleit mutató dezintegráció váltotta fel. A kétségkívül megnövekedett feladatok mellett ennek az is oka lehetett, hogy a vezetők még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy visszatérne a diktatúrából ismert „erős kéz” gyakorlata. Ez a nemes szándék a maga túlzott óvatosságával sok ügy intézését lelassította. Mind több döntés hárul a testületekre, ami nem volna baj, ha a döntésne. Ennek hiányában viszont visszaélünk a demokrácia jelszavával, hiszen miért lenne felelősségteljesebb tizenöt vagy hatvanöt tájékozatlan ember döntése, mint hét olyané, aki fel is készül az ügyekből, és vállalja is a döntés felelősségét? Hogy egyértelmű legyek: sokat várok annak a rendszernek a helyreállításától, hogy egyházunknak ismét héttagú elnöksége lesz a négy felügyelő és a három püspök személyében. A sok testületünkkel olyanok lettünk, mint - tisztesség ne essék szólván - Majakovszkij beszédes, Önagyonülésezők című versének bürokratái: „Ezek egyszerre vannak két ülésen. / Naponta / vagy húszféle hivatalba / rendezünk értekezletesdit. / Szét kell szakadnunk, akarva, nem akarva.” Általában nagyon nehézkesen működik a rendszer. Amikor valahol beázik egy templomtető, azonnal kellene a vis maior keretből segítenünk. Törvényeink szerint azonban ehhez előbb össze kell hívni mindenféle bizottságot és presbitériumot, ami nyári időszakban például elég bajos. Mire ősszel megszülethet a döntés, addigra a néhány százezres kár sokmilliósra duzzadhat. Félreértés ne essék: nagyon szeretek csapatban dolgozni. A protestáns egyházak igazi kincse a presbitériumi rendszer. Ez még a legvadabb diktatúra idején is segített a túlélésben. De a testületek nem fedhetik el az egyéni felelősséget. A demokrácia értékeire hivatkozva sem lehet zárójelbe tenni kétezer év örökségét, amely a legnehezebb időkben is megőrizte az episzkopé, a püspöki szolgálat gyakorlatát. Az egyházban rendkívül fontosak a jogi és gazdasági kérdések, ám csakis a teológia koordináta-rendszerében érvényesíthetők. Vezetőt egyebek mellett éppen azért választanak, hogy meghatározza az adott közösség arculatát, irányt adjon, és vállalja a döntés felelősségét. Az ApCsel 20,28-ban is szereplő episzkoposz eredetileg felvigyázót jelent, az episzkoposz kifejezésben pedig a látás szó szerepel. Vallom, hogy a püspök nem szabad, hogy rátegye mindenre a kezét - ám a szeme rajta kell, hogy legyen mindenen...- Egyházunk ereje tagjainak lelki erejéből, lelki elhivatottságából összegződik. Hogyan lehet segíteni az egyház népét a befogadó lelkülettől a szolgáló lelkületté való fejlődés útján?- Sajnálatosnak tartom, hogy a fogyasztói társadalom mintájára „fogyasztói egyházról” is beszélnünk kell, vagyis inkább kapni akarunk, mint adni. Ráadásul szociológusok joggal beszélnek a vallásosság szupermarketszerű megéléséről. Eszerint a „vallási nagyáruházban” úgy mozognak emberek, hogy a maguk bevásárlókocsijába a nekik éppen tetsző - és talán a leginkább reklámozott - termékeket teszik bele. Ez szükségszerűen csak az önzést erősíti, és előbb-utóbb csalódáshoz vezet. Ezzel szemben az igazi gyülekezeti élet már kisgyerekkortól megtaníthat a szolgálatok vállalására, aztán pedig minden korosztály segítheti a másikat. Az új evangélikus stratégiában nagy szerepet szánunk az önkéntességnek. Gondoljuk csak végig, mennyi lehetőség kínálkozik az önzetlen szolgálatra a gyülekezetben, különösen is diakóniai és oktatási területen! Már a presbiterség tudatos vállalása is ezt jelenti, amikor valaki nem tisztséget, hanem szolgálatot keres. Az említett stratégiában éppen a fogyasztói társadalom összefüggésében szólunk az önkéntességről: „A fogyasztás és pénztechnikák kizárólagosságával szemben álló keresztényi alternatíva annak gyakorlása, hogy közösségünk, embertársaink, egyházunk számíthat időnkre, figyelmünkre, munkánkra, áldozatvállalásunkra - ellenszolgáltatás nélkül is.” Mindennek missziói távlatait pedig így vázoljuk fel: „Az önkéntesség és szolidaritás ezért egyben a missziós tevékenység része is: Krisztus munkálkodik velünk, amikor a szeretet jegyében dolgozunk, segítünk. Annál meggyőzőbb és hatásosabb misszió kevés lehet, mint amikor képesek vagyunk odafordulni embertársainkhoz, és időnkkel, figyelmünkkel, fáradságunkkal egyrészt konkrét segítséget nyújtunk nekik, másrészt kifejezzük, hogy nincsenek egyedül, hogy van kire számítaniuk, hogy a szeretet igenis felül tudja írni az elbukást, a hibákat, a vereséget, a hozott vagy okozott hátrányokat.” Őszintén remélem, hogy ezek a gondolatok egyre jobban átjárják egyházunkat.- Képes lehet-e a missziói munka megállítani az evangélikus hívek fogyását? A jelenlegifolyamatok fennmaradásával mi vár a hazai evangélikusságra harminc, ötven, száz év múlva?- Nagyon várom a népszámlálási adatokat, ugyanakkor már most minden gyülekezet felmérheti, hogy mi-ÉGTÁJOLÓ (t) lyen veszteségei vannak. A gyöngyösi példa - amely gyülekezetei a kérdező képviseli - üdítő kivételnek számít, hiszen itt inkább a növekedés és a külső-belső épülés jeleit láthatjuk. Figyelmeztet minket arra is, hogy a hívek mobilitását vegyük komolyan, vagyis tudjuk egyházunkban megtartani a faluról városba költözőket. Ezen a téren is javaslattal él az új evangélikus stratégia, mégpedig a hálózatosság hangsúlyozásával. Mondanom sem kell, hogy ez a gondolatmenet is a misszió szavával kezdődik. Bízom benne, hogy ha a hálózatosság kiegészül a hívek nyilvántartásának - adatvédelmi szempontból is szabályozott - egységes rendszerével, akkor emberileg tettünk valamit annak érdekében, hogy harminc, ötven, száz év múlva is legyenek élő gyülekezeteink. Jézus kérdését sohasem szabad elfelejtenünk: „...amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8) - és éppen a hiteles válaszért kell megtennünk a tőlünk telhetőt: imádkoznunk és tennünk a ránk bízottakért. ■ Fabiny Tamás Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
