Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-08-12 / 32. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. augusztus 12. » 7 Az énekeskönyv - a reformáció ajándéka Mineralógus és lutheránus lelkész Ackner Mihály János életének nyomában ^ Az Evangélikus Élet 2010/34-35. számában Ackner György lelkész és természettudós emlékezete címmel idéztük meg az erdélyi evangélikus prédikátor, tanár, természettudós életművét. Jelen írás a kiterjedt család kétségkívül legjelentősebb alakjának, az ő fiának, Ackner Mihály Jánosnak (Michael Johann) állít emléket, aki Ackner György második hitvesétől, Artzt Mária Erzsébettől született 1782. január 28-án a patinás erdélyi városban, Segesvárott. Az Erdélyből „népi németként” az ősök földjére visszakényszerült család leszármazottaitól kapott adatok alapján tudjuk, hogy Ackner Mihály János 1810. május 13- án vette nőül Libner Mária Magdolnát (1794-1870). Frigyükből tizenkét gyermek született. Az édesapja nyomdokaiba lépett tudós evangélikus lelkész százötven esztendeje, 1862. augusztus 12-én a szenterzsébeti lelkészlakban hunyt el. ► „Énekeljetek az Úrnak új éneket, vígan énekelj az Úrnak, te egész föld! Mert Isten örvendező szívűekké tett szeretett Fia által, akit odaadott érettünk, hogy megszabadítson a bűntől, haláltól és az ördögtől. Aki ezt valóban hiszi, nem tehet mást, mint hogy erről vidáman, örvendező lélekkel énekel és beszél, azért, hogy mások is meghallják, és ők is (Jézushoz) jöjjenek. (...) Ezért jól teszik a könyvnyomtatók, hogy szorgalmasan nyomtatják a jó énekeket, és sokféle külső díszítés által is vonzóbbakká teszik azokat az emberek számára, hogy a hitnek erre az örömére buzdítsák őket, hogy szívesen énekeljenek!’ (Luther Márton) ■ Benkő Tímea Ma már általában minden evangélikus családban van énekeskönyv, vagy akár személyes tulajdonunknak is mondhatjuk családon belül Evangélikus énekeskönyvünk egy példányát, melyhez különböző módon jutottunk. Van, aki konfirmációjakor kapta, másokat házasságkötésük alkalmával ajándékozott meg vele a szertartást végző lelkész. Sokan vagyunk, akik családi hagyatékként féltve őrizzük szüléink vagy nagyszüleink megkopott példányát. Igen, az énekeskönyv az evangélikus otthon elengedhetetlen tartozéka. Pár évvel ezelőtt vasárnap reggelente még mindenki magával vitte az istentiszteletre sajátját. Ma már templomaink padjain általában elegendő példány várja az istentiszteletre érkezőket. És ezt is megszoktuk, pedig egykor nagy kincs volt egy-egy énekeskönyv. Arról pedig szinte teljesen elfelejtkeztünk, hogy az énekeskönyv a reformáció ajándéka, „találmánya” Az énekeskönyvek története a reformációval, egészen pontosan az előreformáció időszakával kezdődik, amikor a cseh testvérek közössége megjelentette az első nyomtatott énekeskönyvet (1505). A reformáció előtt a gyülekezeti éneklés háttérbe szorult a szertartást végző papok és a liturgikus kórusok (scholák) énekszolgálata mellett. Azonban a reformátorok - így Luther Márton is - a hívek lelki nevelésében fontos eszköznek tekintették az éneket, másrészt nagyon lényegesnek tartották, hogy a gyülekezet imádsággal és énekléssel kapcsolódjon be a liturgiába, ne csak külső szemlélője legyen. Luther nemcsak elvileg fogalmazta meg ezt az akkor merész gondolatot, hanem az énekszerzőket új énekek írására buzdította, és ő maga is több ének szerzője. Ezek az új énekek előbb lapokra nyomtatva terjedtek az olvasni tudó lakosság körében, majd hamarosan — 1524 januárjában - Nürnbergben megjelent az első evangélikus énekeskönyv, zz Achtliederbuch, mely nyolc éneket tartalmazott. Közülük négy Luther-ének: Jer, örvendjünk, keresztyének; Bűnösök hozzád kiáltunk; Oh, Úristen, tekints hozzánk; Szívében szól a balgatag. E kötet címlapja szerint az énekeket templomi éneklésre szánták, szövegük tartalma pedig Isten igéjéhez igazodva a Szentírásból vétetett. Ezt igazolja az a táblázat is, melyet az énekeskönyv három énekéhez csatoltak, s amelyben az énekszövegek alapjául szolgáló bibliai idézeteket tüntették fel. Ugyancsak 1524- ben jelent meg Wittenbergben Johann Walternek, Luther munkatársának az énekeskönyve (Geistlich Gesangbüchlein), amely egyben elsőként közölt többszólamú kottákat, s amelyhez Luther maga írt előszót. Ugyanebben az évben látott napvilágot - egyszerre két kiadónál - az Erfurti Enchiridion című énekeskönyv, mely már tizennyolc Luther-éneket közölt. A 16. században gyors egymásutánban jelentek meg különféle énekeskönyvek, és fokozatosan kialakult a mára sajátosan evangélikus énekeskönyvként ismert forma: a gyülekezeti énekek mellett megtaláljuk benne a családi áhítathoz segítséget nyújtó szövegeket (áhítatok menetét, imádságokat), Luther Kis kátéját és a hitvallásokat is. A magyar evangélikusok első énekeskönyve Gálszécsi István nevéhez fűződik. Több 16. századi énekeskönyv mellett azonban a legjelentősebb az Ács Mihály által szerkesztett Zengedező mennyei kar (Lőcse, 1696), majd annak sok énekkel, a százötven genfi zsoltárral és különböző - nagyhéten énekelt - tételekkel (Kyrie Puerorum, Passió, Jeremiás siralma) bővített és átdogozott kiadása, az Új zengedező mennyei kar (Lőcse, 1743), amely a 19. századig használatban volt. Az énekeskönyveket elsősorban istentiszteleti használatra, gyülekezeti éneklésre szánták. Gyakorlati hasznuk azonban túlmutat az istentiszteleten: segítséget nyújtanak a keresztények számára ahhoz, hogy a gyülekezeti istentiszteleti alkalmakon kívül is énekelhessenek, imádkozhassanak, s így épüljenek lelkileg a mindennapokban, örömben vagy bánat idején, a családi körben vagy magányosan. Ha eddig talán nem így használtuk saját énekeskönyvünket, érdemes kipróbálni: vegyük elő hétköznap is, olvassunk el, imádkozzunk el belőle egy imádságot, olvassunk, dúdoljunk, énekeljünk el egy éneket, és meglátjuk, milyen sajátos módon erősödünk ezáltal lelkiekben. Az iskolákban eleink a Szentírás és a káté mellett az énekeket is tanították a gyermekeknek, így a vasárnapi istentiszteleten a gyermekek kórusa vezethette a gyülekezeti éneket. A gyermekek felnőve maguk is vigasztalást és bátorítást meríthettek a kívülről ismert, lélekből zengett gyülekezeti énekekből. Ma sincs ez másként azok életében, akik felekezeti iskolában vagy gyülekezeti hitoktatás alkalmával tanulták az énekeskönyv énekeit, s olykor ma is kezükbe veszik. De gondoljunk Isten iránti hálával arra is, hogy ami ma természetes - hogy akár többféle énekeskönyvünk is van (gyülekezeti, ifjúsági stb.) -, az hitvalló eleink tudatos munkája révén vált lehetségessé: az énekeskönyv a reformáció ajándéka. A szerző evangélikus lelkész, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanársegédje Forrás: Evangélikus Harangszó - a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház lapja, 2012. augusztus Ackner Mihály János személyében valódi polihisztort tisztelhetünk. Természettudományos vénája minden kétséget kizáróan édesapai örökség, és halálát követően megörökölte természettudományos kéziratait is. A Magyar írók élete és munkái, zz Allgemeine Deutsche Biographie és az Österreichisches Biographisches Lexikon 1815-1950 egyaránt alapos és részletes életrajzot közöl róla. Innen tudjuk, hogy már sikeres tanulmányai sejtették a később kiteljesedő életpályát. A gimnáziumot Segesváron végezte, a bölcsészetet Nagyszebenben tanulta, teológiai képzettségét Wittenbergben szerezte, Göttingenben filozófiát, történelmet, régészetet, filológiát, sőt orvostudományt és anatómiát hallgatott. Iskoláinak befejezése után bejárta Európát: megfordult Berlinben, Hamburgban, a Rajna-melléken, Párizsban, Svájcban és Itáliában. Mindezt a mesebéli vándorlegények példájára gyalogszerrel, barátjával-iskolatársával, a később szintén lutheránus lelkészként szolgáló Severinus János Andrással teljesítve. Állomáshelyein a régészeti emlékeket tanulmányozta, útközben a természet csodáit szívta magába. Hazatértét követően a nagyszebeni gimnáziumban vállalt állást, filológiát és régészetet oktatott. Utóbb lutheránus hitszónok és a városi rajziskola igazgatója. Másfél évtized múltával elhagyta Szebent, és Szenterzsébet - amely ma Nagyszeben külső városrésze - lelkészeként közel fél évszázadon át szolgálta a szász kisközség német ajkú híveit. Tanári munkája és egyházi szolgálata mellett - minden szabad idejét erre áldozva - régész, matematikus, asztronómus, geológus, mineralógus, paleontológus volt egy személyben. Kezdetben főképp a matematika és az asztronómia vonzotta. Berethalomban néptanítóként csillagászatot és földmérést oktatott. Bejárta szülőföldjét, Erdélyt, a Kárpátok bérceit, és gazdag ásványtani, őslénytani és régészeti leletekkel tért vissza. Tudományos céllal Bécsbe, Triesztbe és Velencébe is ellátogatott. Az Új idők lexikona zz 1855-ben megjelent, Mineralogie Siebenbürgens mit geognostischen Andeutungen című munkáját az Erdély ásványairól szóló egyik alapműként említi. A neves tudós, a Kossuth-díjas mineralógus, Koch Sándor A magyar ásványtan történetében azt írja: „A könyv valóban lelkiismeretes munka gyümölcse. Tulajdonképpen ásványtan; a szerző Weiss rendszerét követve pontos leírását adja az ismert ásványfajoknak, tekintet nélkül arra, hogy előfordulnak-e Erdélyben, vagy sem, azonban különösen behatóan tárgyalja az erdélyi ásványok előfordulási viszonyait (lelőhely, paragenezis). A művet, mely számos régebbi szerző téves állítását cáfolja meg, a későbbi kutatók, különösen, akik Erdély ásványtopográfiájával foglalkoztak, sokáig forrásmunkaként használták.” ■ Rezsabek Nándor A képzelet szárnyán Kilencven éve született Reich Károly Európai hírű a magyar grafika. A mesterek puszta felsorolása is hosszúra nyúlik: a varázslatos kezű Szalay Lajos, az utánozhatatlan Szász Endre, a töprengő Kass János, a komoly és tréfás Gyulai Líviusz, a népdalgyökerű Csohány Kálmán, a folyton megújuló Szántó Piroska, a játékos Gross Arnold... A Balatonszemesen született Reich Károly (1922. augusztus 8. -1988. január 7.) is páratlan tudással és könnyedséggel készítette rajzait. A hétköznapi csodákat örökítette meg. A görög mitológiát, annak derűjét és nyugalmát. A karcsú fiúkat, izmos férfiakat, a tengerparti fényben sétáló, kecses léptű nőket, vá!l rakozó mezítelen szépsége- I két. Vihar tépte fákat, indázó növényeket, erős lovakat, madarakat. Olykor a kőasztalra illatozó gyümölcstálat rajzolt, az asztal mellé nádszékeket, abban a reményben, hogy ismeretlen látogatók rátalálnak ajándékára. Reich törékeny békéjébe a drámaiság is belefért. Radnóti vérrel átitatott versvilágát sötét lapokon ábrázolta, közülük is kiemelkedik a Hetedik ecloga összegzése. És a többiek: Petőfi Sándor, Arany László, Móra Ferenc, Benedek Elek, Zelk Zoltán, Devecseri Gábor műveinek ihletett illusztrációi. Külön kiemelve Kormos István gyerekregényét: Mese Vackorról. Sok-sok nemzedék elmondhatja magáról: ezen nevelődött és eszmélt rá a világra, az örömre, a fájdalomra, az élet reményére. ■ Rajzainak régi szép albumához rövid előszót írt: „Már napok óta nem jön az a madár, a deres reggelek örömet hozója. Hiába terített a párkány morzsával, magokkal. A vigasztalás reményével várom, neki való jóval, s hogy vissza nem tér, a képzelet szárnyán kezemre szállatom. így segít rajzolni.” A képzelet röpítette teremtő kezét. Szeretetbe ágyazott gondolatait ezért tudta láthatóvá tenni. Megtölteni lapjait harmóniával, élethittel és napfényes békességgel. Ha élne a mindentudó mesterember, a könyv szerelmese, most lenne kilencvenéves. Fáradhatatlan ujjai közt a ceruza, a toll, a fémtű, a tusba mártott ecset szülni tudó eszközzé válna. És nem változna ars poeticája: keresni és lázasan teremteni - ez a művész feladata. Gyógyítani a lélek sebeit. És ami a legnehezebb: szüntelenül megajándékozni a legkisebbeket. Életműve nagyobb részét a gyerekkönyv-illusztrációk alkotják. Kezdve az ábécé betűivel, a számokkal, í-től 10-ig, s mindez tüneményes alakokkal elbeszélve. Finom vonalú, lírai világ Reich Károlyé. Embervallomás és -formálás, természetépítés; felröppenő madarai a reményt és békességet hozzák. Mindannyiunknak. A megemlékezések közül kiemelkedik a szemesi emlékház fölújítása; a Koller Galéria őszi kiállítása; a MOM Kulturális Központ kedves gesztusa: kis galériát nevezett el az örökifjú mesterről, és nagyon szép, értő válogatást mutat be legismertebb grafikai lapjaiból. ■ Fenyvesi Félix Lajos
