Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-22 / 3. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2012. január 22. » 9 fAR KULTÜRA NAPJA Hét ima Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: Te voltál mindig mindenben minden, Boldog szimatolásaimban, Gyöngéd simogatásaimban S éles, szomorú nézéseimben. Ma köszönöm, hogy te voltál ott, Hol éreztem az életemet S hol dőltek, épültek az oltárok. Köszönöm az énértem vetett ágyat, Köszönöm neked az első sirást, Köszönöm tört szivü édesanyámat, Fiatalságomat és bűneimet, Köszönöm a kétséget, a hitet, A csókot és a betegséget. Köszönöm, hogy nem tartozók senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked. Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál, köszönöm. Rónay György: Jelenlét Nézz föl az égre: ott van felhők és csillagok közt. Pillants körül a földön: ott van fűben, virágban, állatok ámuló szemében, emberek arcán. Áss le a föld alá: csontokból és kövületekből szándékainak lábnyoma dereng feléd. Mindenütt láthatatlan. Mindenben látható. Hajnal Anna: Mondd, mit adjak neked Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó? mondd mi lenne elég? boldog vagyok szegényes kincseimmel, legalább mind tiéd. Az első légy, ki mélyen vándorolva a múltba jöjj velem, gyerekkoromba mig csak visszalátok a táj tiéd legyen. Járj bennem úgy mint ismerős vidéken hol nem riaszt sötét, hol öröm a patak halk folyása s tündéri nevetés. Neked adom az erdők lehellését érezzed arcodon, a várakozó csöndet, amely ébreszt s mely veled oly rokon, az el nem jött csodákért mind a könnyet, a sok gyerekpanaszt, eltitkolt kínt előtted mind kimondom te megbocsátod azt. Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam, s a rend csak ideál, csak fegyelem, hogy nem inog a lábam bár roskadoz a váll. S most kincsemmé vált minden ami bűn volt mert neked vallhatom, ítéletedre - vess el, avagy tarts meg - magamat megadom. Weöres Sándor: Ima Köszöntelek a folyók zúgásával, a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma fellegekkel, a gong-alakú csillagokkal, köszöntlek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével, és végül az ámulatos nap-ragyogással: mind a tiéd! valamennyiben itt vagy, akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúl s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra kerek pajzsaidat, eleven mezőn és rideg mérföldköveken heverőket, egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében, miket állandó ittlétük miatt oly könnyen, szüntelenül feledünk. Bródy László: Zsoltár az örök kegyelemről „Magasztaljuk az Urat, mert örökkévaló az ő kegyelme’.’ (136. zsoltár) A hárfa zengjen, csendüljön az ének, adjatok hálát az ég Istenének. Kastélyául az eget építette, földet teremtett végtelen vizekre. Örök az ő kegyelme! Világot gyújtott a sötét világra, nappal a nap volt itt a földi lámpa és éjjel a csillagokkal és a holddal fénylett ezüstben a szőlős hegyoldal. Örök az ő kegyelme! A szabadságba szökőknek titokba a Nádastengert kettéhasította. Minden éhes száj kövér falatot kap, hűs italt csorgat szegény szomjasoknak. Örök az ő kegyelme! Az emóreus fut, mint nyúl a kertbe, Básán királyát, Ógot is leverte. Megvédett vadtól és tüzes kohótól és megszégyenült Nabukodonózor. Örök az ő kegyelme! Életveszélyben voltunk, ó, de hányszor! és oltalmazott, mint gidát a pásztor. Tikkadt vándorként hozzá menekültünk, házában mindig felüdűlt a lelkünk. Örök az ő kegyelme! Szívünkből szálljon magasba az ének, kopogjon szép-kék kapuján az égnek. Az ének csengjen, zengjen hárfa húrja: a hála csokrát hozzuk, hallelúja! Örök az ő kegyelme! Áprily Lajos: Menedék S mikor völgyünkre tört az áradat s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten. Sík Sándor: Te Deum Téged Isten dicsérlek és hálát adok mindenért. Hogy megvolt mindig a mindennapim és nem gyűjtöttem másnapra valót, hála legyen. Hogy mindig jutott két garasom adni, és magamnak nem kellett kéregetnem, hála legyen. Hogy értenem adatott másokat, és nem kellett sírnom, hogy megértsenek, hála legyen. Hogy a sírókkal sírni jól esett, és nem nevettem minden nevetővel, hála legyen. Hogy megmutattál mindent, ami szép, és megmutattál mindent, ami rút, hála legyen. Hogy boldoggá tett minden, ami szép, és ami rút, nem tett boldogtalanná, hála legyen. Hogy sohasem féltem a szeretettől és szerethettem, akik nem szerettek, hála legyen. Hogy akik szerettek, szépen szerettek, és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, hála legyen. Hogy amim nem volt, nem kívántam, és sohasem volt elég, aki voltam, hála legyen. Hogy ember lehettem akkor is, mikor az emberek nem akartak emberek lenni, hála legyen. Hogy megtarthattam a hitet, és megfuthattam a kicsik futását, és futva futhatok az Érkező elé, s tán nem kell a városba mennem a lámpásomba olajért, hála legyen! Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen! és ma is kiálthatom: úgy legyen! és holnap és holnapután és azután is akarom énekelni: úgy legyen! - hála legyen, Uram! hála legyen!
