Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-17 / 24. szám
4 ■« 2012. június 17. KERESZTUTAK Evangélikus Élet ► Az evangélikus, a katolikus és a református egyházvezetők közös nyilatkozatot adtak ki a nyugalmazott országos főrabbit ért június 5-ei inzultus kapcsán. Az alábbiakban ezt közöljük. A történelmi egyházak közleménye a dr. Schweitzer Józsefet ért támadás kapcsán Megütközéssel értesültünk arról, hogy a köztiszteletben álló dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, testvérünket Budapesten, a nyílt utcán zaklatták és megalázták vallása miatt. A gyáva támadást a leghatározottabban elítéljük, egyben kifejezzük együttérzésünket és szolidaritásunkat világhírű honfitársunkkal és az egész zsidó közösséggel. Budapest, 2012. június 5. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Horogkeresztes palackokat dobtak a csepeli baptista imaház udvarába A csepeli baptista imaház udvarára ismeretlen tettesek palackokat dobáltak. Az első feltételezések szerint Molotov-koktélok voltak, csak nem robbantak fel. A helyszíni szemle során kiderült, hogy több palackra horogkeresztet és más náci jelképeket ragasztottak. Öt palackot találtak az imaház udvarán június 6-án kora este. Az egyik feltehetően savas folyadékot tartalmazott - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Magyar Távirati Irodát, hangsúlyozva: sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem történt. „A Magyarországi Baptista Egyház Elnöksége megdöbbenve és szomorúsággal vette tudomásul a gyülekezetünket ért támadást. Kiállunk a Csepeli Baptista Gyülekezet mellett, és imádkozunk országunk békességéért, az elkövetőkért, hogy belátva tettük gonoszságát bűnbánatra juthassanak. Kérünk minden Magyarországon élő embert, hogy egymás tiszteletére és szeretetére törekedjünk. Mi, baptisták minden erőnkkel ezt munkáljuk.” M Forrás: Magyarországi Baptista Egyház Sajtóosztálya Katolikus-református-evangélikus püspöki találkozó Az evangélikus püspökök meghívására a Déli Evangélikus Egyházkerület székházában találkoztak június 11- én - idén másodszor - a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a Magyarországi Református, illetve az Evangélikus Egyház lelkészi vezetői. A közös imádsággal kezdett beszélgetés alkalmával a püspökök áttekintették egyházaink belső életének és társadalmi szolgálatának időszerű kérdéseit. Az egyházi vezetők - különös tekintettel a szeptembertől induló új egyházi oktatási intézményekre - megerősítették a 2006-ban közösen aláírt és azóta alkalmazott megállapodást, amelyben az általuk fenntartott iskolákban biztosítják a másik két felekezetből jövő gyermekek részére saját egyházuk hitoktatásának igénybevételét. Az új köznevelési törvény által bevezetett hit- és erkölcstanoktatás lehetőségével kapcsolatban elhangzott, hogy az egyházak tárgyalást folytatnak az oktatási kormányzattal, mivel még több nyitott kérdés van. Az egyházi vezetők javasolják, hogy a hittanoktatás technikai lebonyolítása tekintetében szükség esetén egyházi ingatlant is igénybe lehessen venni az oktatás helyszíneként. Az egyházi vezetők bizalommal és várakozással tekintenek az állammal való kapcsolatok mélyítése és a rendszeres egyeztetések bővítése elé, mert meglátásuk szerint a folyamatos párbeszéd a kiegyensúlyozott és mindkét fél számára kielégítő együttműködés feltétele. Az egyházak, válaszolva a kormányzat megkeresésére, készséggel kapcsolódnak be a totalitárius rendszerek áldozatai emléknapjának - melyet idén augusztus 23-án rendeznek meg első alkalommal - a szervezésébe. Az egyeztetések kiemelt témája lesz az egyház-finanszírozás rendszerének közép- és hosszú távú átalakítása, valamint az egyházak közfeladat-ellátásának finanszírozása, különösen is azért, mert a 2013. évi állami költségvetés még júniusban a Parlament elé kerül. M EvÉlet-infó Hol van Ábel, a testvéred? ■ Korányi András Egy kora nyári, júniusi estén idős ember várakozik az utcán. Egyszer csak odalép hozzá egy megtermett, középkorú férfi, és ordítozni kezd vele. Gátlás nélkül, gorombán. Nyilván megismerte a megtámadottat, mert személyeskedő és becsmérlő szavakat üvölt rá. Először itt kezdem a múlt heti hihetetlen hírrel való szembesülést. Személyesen ismerem Schweitzer Józsi bácsit, mára már törékeny alakját, érzékeny intellektusát, élvezetes stílusát, szeretetteljes nyitottságát, párbeszédkészségét. Ezért első reakcióként azért aggódom, hogy meddig ment el az üvöltözés: milyen és mekkora megrázkódtatás érte őt. Lelkészként sokat forgolódtam már és forgolódom ma is idős emberek között, rögtön arra gondolok, hogy az emberi méltóság és a törékeny alkat milyen feszültségben áll sokszor - s milyen szép, ha ezt a méltóságot nem bántják meg emberileg vállalhatatlanul, brutálisan. S talán józan életű és gondolkodású milliókkal együtt érzem és gondolom azt, hogy valami itt nincsen rendjén. Mert nem létezhet ép erkölcsű és ép lelkű ország ott, ahol az utcán, a mindennapi emberi találkozásokban természetessé és elfogadottá vált a félig-meddig vagy egészen nyílt agresszió. Ahol a fizikai erő, a lelki gátlástalanság, a vagyoni és társadalmi helyzet, a nemre, korra, származásra és vallásra tekintő nyers visszaélés elfogadottá, de legalábbis gyakorlattá válik. Magam is naponta vagyok tanúja ezeknek az alantas kis emberi ütközeteknek várostól a faluig, közterektől a hivatalos helyekig, a közlekedéstől a politikai vitákig. És igen: lázadok és tiltakozom. Belül már régen lázadok, s ahol meghallgatnak - a szószéktől a katedráig -, tiltakozom a mindig önigazoló embertelenség, az önelégült szeretetlenség, a magabiztosan másokon átgyalogoló erő kultusza ellen. Az élhetetlen élet ellen, amely bármikor kész átlépni a mindennapi tisztesség és méltóság bibliai alapjain - például az ószövetségi Tízparancsolaton. Egy becsületben megőszült rabbit, egy hatalmas felkészültségű Ószövetség-tudóst egy vadidegen leordít azzal, hogy „Utálok minden zsidót!” Leírni sem kellemes újra, de hallgatni róla még rosszabbul esne. Mert ez a néhány szó önmagában indokolja azt, hogy miért szólaltak meg rögtön és világosan a keresztény történelmi egyházak és közösségek. Ez a mondat önmagában kifejezi a határozott államfői megnyilatkozást: „az önbecsülésünkben támadott meg minket ez az inzultus”. Mert ki kell mondani, meg kell vallani, hogy önbecsülés és megbecsülés kérdése az, amit egy közösség már nem vállalhat, és nem hagyhat szó nélkül. Különösen Magyarország és a magyarság történelmének hátterén: éppen azért, mert mi is kaptunk sebeket, s éppen azért, mert mi is adtunk sebeket. S ezek között nem ritkán úgy, mint éppen most is: egymás között... A bibliai idézet - „Hol van Ábel, a testvéred?”- az Ószövetség egyik legfontosabb, legjelentőségteljesebb kérdése. Nemcsak Káint vallatja, hanem azóta is faggatja az egymást váltó nemzedékeket. Szól a még legszorosabb emberi kapcsolatokban is időről időre bekövetkező tragédiákról. Szól a fékevesztett emberi indulatokról, amihez Isten rögtön hozzáteszi: de te uralkodjál rajta! Szól arról, hogyha valaki az Ószövetség vagy Újszövetség alapján áll, kötelességül kapja azt, hogy tiszteletben kell tartania és segítenie kell testvérét, felebarátját. Az újabb kori történelemben, beleértve az elmúlt két évtizedet is, ebbe különösen sokszor belebuktunk: egymást vádolva igyekszünk igazolni önmagunkat, a másik embert pedig eleve tehernek, akadálynak, legpozitívabb megközelítésben is saját boldogulásunk eszközének tekintjük. S a legritkább esetben tudjuk csak szeretni, ahogyan Káin sem volt képes Ábelt szeretni. Emberi közösségeinkben - sokszor még az egyházban is - elhagytuk testvéreinket, s nem tudjuk megválaszolni a kérdést, hol vannak még testvéreink. Pedig mindig megtalálhatnánk egymásban, akár határokon belül, akár azokon túl - például megtámadott testvérünkben, Schweitzer Józsefben. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének docense A barokk zene varázsa Aki válaszol: Annie Laflamme fuvolaművész p Lassan nyitom a Deák téri templom oldalajtaját. Törékeny zene hallatszik: Bach-szonáta, fuvola szép istendicsérete. Csembaló kíséri finom dallamokkal. Várok, nem akarom megzavarni a próbát; néhány óra csak, és zsúfolt házban lesz a megmérettetés. A művész, Annie Laflamme barokk hangszerével Németországból érkezett. Pár napra, mert otthon sűrű munka várja: fellépések, tanítás, külföldi utak. Életéről kérdeztem, a zene egyetemes üzenetéről a délutáni csendben.- Kanadában születtem, egy kis francia városkában - kezdi a beszélgetést. - Zeneakadémiai tanulmányaimat Montrealban kezdtem. 1999-ben mentem Bécsbe, ott ismertem meg a barokk fuvolát, amelyet azután még négy évig tanultam Hágában. Most Kölnben élek. A barokk fuvola mindig nemes fából készül: ébenfából vagy bukszusból. Négy részből áll, s csak egy billentyűje van. Puha, finom hangzású. A modern fuvola anyaga fém, ezüst vagy arany, több billentyűvel. Mindegyiken szívesen játszom, és tanítom a fiatalokat.- Szereti a barokk zeneóriást? Németországban van-e különösebb reneszánsza?- J. S. Bachot mindenütt szeretik, és mindenütt a legnagyobbak közé sorolják. A budapesti ünnepi hét itt, az evangélikus templomban méltó megemlékezés róla. Megtiszteltetésnek érzem, hogy én is itt lehetek, és Dobozy Borbálával együtt előadhatjuk ezt a gyönyörű műsort.- Milyen érzés templomban játszani?- Fölemelő, különösen ebben a nagy templomban, amely minden este zsúfolásig megtelik a Bachhéten. A gyönyörű főváros és itt a hangulatos atmoszféra együtt szárnyalásra készteti a művészt. Igaz, a fuvola törékeny hangszer, a csembaló is, mégis hiszem, hogy nem veszünk el ebben az eldurvuló világban. Sokat játszottam evangélikus templomokban. Komoly kapcsolatom van Istennel. Állandó ez a párbeszéd, amely gyakran a zenén keresztül történik.- Hallottam, régi barátságfűzi előadótársához, Dobozy Borbálához.- Nyolc éve járunk Franciaországba, egy régi zenei kurzuson tanítunk együtt minden évben. A tanítás mellett koncertek is vannak, így sokat játszunk együtt, főleg templomokban. Egyszer voltam csak átutazóban Magyarországon, de hogy itt is fellépjek Borbálával, az csak most adatott meg. Annak is nagyon örültem, hogy tegnap itt lehettem a hétfői nyitókoncerten, a Lutheránia énekkar hangversenyén. Nagyon tetszett, csodálatos volt, ahogy a zene betöltötte a hatalmas teret, és mindenkinek jutott ebből a gazdag élményből.- Milyennek látja a június 4-10 között zajló Bach-hét rendezvénysorozatát?- Lenyűgöző a gazdagsága és egyszerűsége, a liturgikus keret, az, hogy nincs taps. Itt valóban a zene van a középpontban, Bach hatalmas zenéje! Nem az előadó, ahogyan hajlong a végén, ahogyan ünnepük. Elmélyült, meditativ zenehallgatás van minden este. Fontos, hogy ezek a mennyei hangok tovább rezonáljanak az emberek lelkében. Ha kitör a taps, akkor oda a varázslat. Itt nem a művészekről van szó, hanem a zene szentségéről, Bachról és Istenről, nagy közös imádságról. ■ Fenyvesi Félix Lajos
