Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-03 / 22. szám
Evangélikus Élet élő víz 2012. június 3. ► 11 Egy mézeskalács ház és az első európai keresztények A hónap igéje „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok” (íKor 15,10) ► Nem indultunk üres kézzel hazafelé a Déli Egyházkerület május 19-i bonyhádi missziói napjáról. Útravalót kaptunk a tótkomlósi gyülekezet nőegyietétőL Mézeskalács házikókat sütöttek, és úgy díszítették cukor- és csokoládémintákkal, hogy egyformán gyönyörű volt az első is, a kilencszázadik is és az ezernégyszázadik is. Szeretet kell hozzá. Az a sajátos magatartás, amely a Krisztuskövetőket évezredek óta jellemzi és összeköti. És nem volt megállás a hét nyelven beszélő katedrálisokig. Lídiák, azaz a közösség terheit hordó, felelős emberek eközben mindig voltak közöttük, de velük együtt itt van a ki-Az első európai keresztények emlékét idézik ezek a házikók. Pál apostol második missziói út ján lépett először Európa földjére, Filippi városába. Szombat lévén felkereste azt a helyet, ahol a zsidók és a hozzájuk csatlakozott istenfélők imádkozni szoktak. A várostól mintegy két kilométernyire, a folyó partján volt ez a hely. Asszo nyokat talált ott. A beszámoló (ApCsel 16) egy jómódú asszonyt nevez meg, Lídiát, aki az azonos nevű tartomány (Lydia) luxustermékével, bíborral kereskedett. Nyilván ez az üzlet alapozta meg vagyonát és függetlenségét. Ő az első európai, aki szívébe zárta Krisztus evangéliumát. Azonnali, reflexszerű a reakciója: házába invitálja a misszionáriusokat, szálljanak meg nála. Nem állhatták kötélnek első szóra, mert a bibliai beszámoló hozzáfűzi: kérlelte (Károli így mondja: unszolta) őket. Lídia háza lett azután a filippi keresztények gyülekezőhelye. Mert az első keresztény közösségek házi gyülekezetekként működtek. Működtek? Virágoztak és növekedtek. Jól ismerjük a folytatást. A házakat hamar kinőtték. Lettek aztán templomaik. üresedés, a felelőtlen jelenlét is. Az a magatartás, amely ajtót ugyan nem nyit, terhet ugyan nem hordoz, ám követelése és kritikája rengeteg van. Ma újra divatjuk van a házi gyülekezeteknek. Nem csak azért, mert nem a katedrálisépítés korszakát éljük. Érdekes módon újra felfedezik a megújuló, épülő gyülekezetek a házi csoportok áldásait. Hat-nyolc ember összetartozó csoportként, egymásért felelősséget hordozva találkozik kéthetente egyikük lakásán, és a lelki növekedésükről, életükről beszélnek. Imádkoznak együtt, töprengenek az Ige üzenetén, fontolgatják, mit tehetnek a gyülekezet növekedéséért, épüléséért. Szolgálatot vállalnak. Nem alkalmazottként! Önkéntesen. Éppen ez a Lídia-féle magatartás. Megszólít az evangélium, és én kinyitom a házam ajtaját. Annyiféle módon történhet ez, amennyien vagyunk. Mi Bonyhádról gyönyörű kis mézeskalács házat vittünk haza. Azt kérdi tőlünk ez a házikó: felismerted-e, keresede, hogyan lehetsz a magad helyén, a saját gyülekezetedben Lídia? ■ Szabóné Mátrai Marianna A Zelke táncegyüttes tagjai osztják a mézeskalácsokat Rigók, szeretetnyelvek, fészekmeleg A fiirdőszobánkba pár hete bevittünk egy létrát, mert furcsa neszeket hallottunk a kis ablakból. És a létra ott maradt a falnál, mert mindennap többször is ácsingózik rajta valaki, aki éppen a rigócsaládot szeretné megnézni. Láttuk a párt fészket rakni, a tojót a tojásokon ülni, a tojásokat mocorogni, négy kicsi csőrt tátogni a mamájukfelé; mára meg alig férnek el a fészekben a pelyhes testvérek! Szerintem teljesen egyformák mind a négyen, de a saját fiókáim határozottan meg tudják különböztetni őket, úgyhogy még nevet is adtak a szürke jószágoknak. Aranyosak! A fészeképítés és költés csendjét már hangos éneklés, csivitelés váltotta fel. Szerintem a rigócsalád is befogadta azt a négy buksi fejet is, amelyik időnként megjelenik a madárnézés izgalmának látszatcsendjében. A gyerekek minden élményt kijátszanak magukból: a teremtett világ megértésének és kódolásának ez a legtisztább és legegyszerűbb módja. Rigókutatónak lenni remek dolog és gazdagítja az emberi bölcsesség tárházát, de anya-apa ágyán egy nagy plédbe betekerőzni és összebújni a testvérekkel: az már létélmény és fészekmeleg! Jó elnézni őket. Egy nagy apai csiklandozás is belefér a játékba; az embermama meg néhány ropiszállal oldja meg a kukackérdést. Anya nem lehetfáradt, nem lehet beteg..., de most mégis megtörtént. A nagy plédbe nekem kellett bebújnom. A gyerekek a saját szeretetnyelveiken azonnal elkezdtek „táplálni”, és cseppet sem zavarta őket ez a váratlan szerepcsere. A legkisebbik, aki a minőségi idővel tud töltődni leginkább, bábelőadásba kezdett. Négyszer egymás után meg kellett néznem, hogyan indul el vándorolni a kismalac, hogyan engedi el az anyukája, hogyan búcsúznak... A nagy fiam és a nagylányom vacsorakészítésbe kezdett: rájöttek, hogy nem is olyan egyszerű dolog négyféleképpen elkészíteni a rántottát. A kisebbik fiam pedig hozzám bújt, és simogatta a homlokom, mert ő csak az ölelésben és a testi kontaktusban érzi biztonságban és szeretve magát, és így tudja kimutatni a szeretetét! Az esti meseolvasásnál már mindenki ott kucorgott mellettem és a közös imánknál, amelybe még belefonódott a rigóink éneke. Hálát adtam azért, hogy az Úr az emberi fészekmeleget sok-sok évre nyújtotta, amelynek minden percéért köszönetét mondok! .......................■ Eapp Andrea Hány önjelölt népboldogító van, akik valójában önmagukat akarják boldogítani - a népet pedig bolondítani. Azzal is, hogy „Isten kegyelméből”. És közben arra gondolnak, hogy milyen nagyszerű, okos, ügyes, mindenható emberek, és az ő kezükben van mindenki. Pál apostoltól komolyan lehet venni ezeket a szavakat: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok’.’ Miért hitelesek az ő szavai? Miért mások, ha ugyanaz hangzik is el? Miért lehet mindaz példa, amit mond? - Mert példa az, amit tesz. Az apostolok cselekedeteiről írt könyv 9. részében olvasunk erről. (A könyv tulajdonképpen a Szentlélek cselekedeteiről szól!) Saul, a későbbi Pál apostol nagy dühvei, megátalkodott elhatározással üldözte a keresztyéneket. De ebből a buzgó üldözőből buzgó követő lett... Sokat beszélgetek hitetlenekkel és nyitott szívű keresőkkel. De nem lehet őket tudományos vagy filozófiai alapon meggyőzni. Először tehát elmondok néhány érvet, hadd lássák, hogy van alapja annak, amit mondunk, aztán rátérek a bizonyságtételre. Arra, hogyan találkoztam az Úrral, hogyan nyúlt bele az életembe, és változtatta meg. És hogyan lettem boldoggá, ami addig minden igyekezetem ellenére sem sikerült. És a Lélek leszáll, megérinti és sok esetben megnyitja a hallgató szívét. S ettől a pillanattól kezdve bizonyos benne, hogy Jézus él. Saul (Pál) nagy tudása ellenére is vak volt. Ezt fizikailag is tudomására hozta Isten, amikor a damaszkuszi úton megvakult. Nem értette, hogy valójában mit tanít az Ószövetség a Messiásról. Megbotránkozott a kereszten, mert a saját bölcsességét tartotta igaznak. Azt, hogy ő mit ért el Isten segítségével. A maga útjára kérte Isten pecsétjét. De Isten kegyelemből megfordította a helyzetet. A damaszkuszi személyes találkozás után Isten kéri, hogy az ő útjára mondjon Pál igent engedelmes és alázatos szívvel. Saul eddig úgy ment - „öldökléstől lihegve” -, mint egy megvadult állat. De valaki megállítja, és a földre roskad. Nem tud az ösztöke ellen rugódozni. Megdöbben, hogy a Messiást üldözte. Jézus él, és ha ez így van, meg kell változtatnia véleményét Jézus felől - és önmaga felől is. Ő egy elveszett bűnös, aki nem érdemel semmit, de mindent megkaphat. Ez a kegyelem. így úja le mindezt a korinthusiaknak: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok’.’ így éli meg mindezt alázatban. A „nagy apostol” tud szerény maradni, a hatalmas ember tud lemondani, a gyűlölő tud szeretni, a maga értékeit látva tud boldogan hálát adni értük Istennek. S mivel tudja, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jak 1,17), ezért minden képességét és erejét az Úr szolgálatára fordítja. Ezután is megy nagy lendülettel, buzgón, életét odaszánva - de most már egy más ügyért, a lelkek elveszejtése helyett a lelkek megmentéséért. A meg nem érdemelt ajándék, az Isten kegyelme adja, hogy te se légy soha elbizakodott, öntelt, hanem még léted is a szerető Atyát hirdesse! ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézs 6,3) Szentháromság hetében az Útmutató reggeli és heti igéi a teremtő, megváltó, megszentelő Úr Isten imádásáról szólnak. „Dicséretet mondjunk mindnyájan az Atya Istennek és Fiú Istennek és Szentlélek Istennek egyetemben, most és mindörökkön-örökké!” (GyLK 778) „Örökkévaló Isten az Úr. Ő a földkerekség teremtője..., értelme kifürkészhetetlen’.’ (Ézs 40,28) A háromságos egy Istenről tanítja Luther: „Nem kell azon vitázni, hogy miként lehet Isten Atya, Fiú, Szentlélek, s mégis egy, mert ez úgyis megfoghatatlan. De micsoda vigasztalás ez: a teljes Szentháromság mindegyik személye azon van, hogy a szegény, nyomorult embert a bűnből, a halálból s az ördög hatalmából megigazulásra, örök életre, Isten országába segítse.” Az Úr Jézus azt tanácsolja nemcsak Nikodémusnak, de mindazoknak, akik hozzá mennek akár éjjel, akár nappal azért, „hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne”: „...ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába’.’Ma is „újonnan kell születnetek” az Atya-Fiú Leikétől. (Jn 3.15-5-7) Ezáltal válunk képessé a Szentháromság szívből fakadó dicsőítésére is: „Ó, Istengazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! (...) Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké’.’ (Róm 11,33.36) S ő kijelentette magát prófétái által is. A bálványok csupán ügyes mesterek csinálmányái: „De az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! (...) Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította mega világot, az ő értelme feszítette ki az eget’.’[jer 10,10.12) Az örök Vagyok tanúiul hívja kiválasztott szolgáit, „hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok... Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. ...én Isten vagyok. Ezután is csak én leszek!” (Ézs 43,10-13) Róla tanúskodott Pál Athénben, az Areopágoszon: „Az Isten..., aki mennynek és földnek Ura..., most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.” (ApCsel 17,24.30) Ő számunkra nem ismeretlen Úr, ő Szentháromság Isten, őt dicsőítjük, mert „egy a Lélek..., egy az Úr..., egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben’.’ (Ef 4,4-6) Ma is ezt valljuk: „Az egyetemes-keresztyén hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük; s ne keverjük össze a személyeket, se a lényeget szét ne válasszuk. Aki tehát üdvözülni akar, az így vélekedjék a Szentháromságról.” (Athanasius hitvallása) Jézus halála pillanatában, így kiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46; lásd Zsolt 31,6) S ő egylényegű az Atyjával! „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van.. .’’Aki hisz őbenne, annak megígéri a nevében mondott kérései teljesítését, „hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban”. (Jn 14,11.13) Mondd: „Hiszek benned, Istenemben, / Teljes egész életemben, // Atya, Fiú és Szenüélek! / Hiszem, veled célhoz érek, / Örökkön-örökké élek!” (EÉ 251,1.9) ■ Garai András
