Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-03 / 22. szám
4 41 2012. június 3. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet Pünkösdi hangfoglalás Szeretetotthon-névadó Rákospalotán 1^ Folytatás az 1. oldalról Utolsó, vérpezsdítő darabjuk taktusait a közönség soraiból is tenyércsapkodás, lábdobogás kísérte. A gospelt követően lágyabb felvonás következett, egy gitáros kíséretével. A Közös pont című füzetből, illetve kivetítőről lehetett együtt zengedezni a Szentlelket hívó dallamokat: „Szentlélek, jöjj, viharos szél...” A gyülekezet elhallgatásával újabb hangfoglalók érkeztek: az Agapé együttes ifjú tagjai. A nyolc lelket számláló, dobhártyát nem kímélő zenekar „a Zárról” énekelt - láthatóan nagy szeretettel és igyekezettel. „Egyre keményebb a stílus, és még csak most jön az igehirdetés” - jegyezte meg Pataky Albert pünkösdi egyházelnök, aki ApCsel i,8-ra alapozó igehirdetésében a tanúság problémájával foglalkozott. Péter árulásától egészen az Iránban mártírhalált halt keresztény család példájáig jutott el. Szerencsére nekünk nem kell ekkora áldozatot vállalnunk, a hétköznapokban, kis dolgokban kellene tanúságot tennünk (például úgy, hogy a ránk zúduló híráradatot megfelelő távolságtartással kezeljük). Pataky Albert az 51. zsoltár 12. versével búcsúzott: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” A rövid szünet után, mely alatt kacsazsíros kenyér mellett lehetett megvitatni az elhangzottakat, az este fő előadójaként a Misztrál együttes lépett a pódiumra. Régi jó szokásukhoz híven versmegzenésítésekkel érkeztek. A markáns férfizenekar érzékenyen találta el a csend, a hang és a szó arányait. Játékuk letisztult, mégis tele van erővel. Zenéjük középpontjában maguk a versek állnak, alázattal nyúlnak hozzájuk. Balassival indítottak, akit azután többször is megidéztek az este folyamán. A Bocsásd meg Úristen vagy az Óh, én édes hazám, te jó Magyarország reneszánsz szólamai után elsöprő hatása volt Ady ütemesen ügető lovasának és Dsida hideglelős esti hallucinációinak. Kevésbé ismert szerzőtől, a nyugatos Falu Tamástól is játszottak egy tavaszi szélről regélő költeményt. A sokszínű verscsokrot - keretbe foglalva ezzel az előadást - Balassi Adj már csendességet című verses könyörgése zárta, amely méltó lezárása volt magának a vigíliának is. Szóból és hangból csend lett... ■ Kinyik Anita Mentő és áldozat Emlékezés és koszorúzás Sztehlo Gábor szobránál ► Sztehlo Gábor evangélikus lelkész emléke előtt tisztelgett május 25- én a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület. A Deák téri evangélikus templom előtti Sztehlo-szobornál koszorúzást tartottak, majd a gyülekezet nagytermében emlékeztek az embermentő lelkészre. Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke a koszorúzás előtti bevezetőjében Sztehlóról elmondta, hogy olyan korban mutatott bátorságot, amikor a legtöbben nem voltak bátrak, de kivételes pedagógiai érzéke is máig ható példa. Donáth László evangélikus lelkész szintén a koszorúzás előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy Sztehlo Gábor neve sem hangozhat el Raoul Wallenberg nevének említése nélkül, és ez fordítva is így van. A lelkész megemlékezett arról a gyalázatról is, amelyet a Wallenberg-szobor ellen követtek el vandálok a minap. Donáth László elmondta: Sztehlóhoz hasonlóan el kell döntenünk, melyik oldalon állunk. A 73. zsoltárból idézve zárta szavait: „Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim: akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad. De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem” (21-24. v.) Smidéliusz Gábor, a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség igazgató lelkésze már a Deák téri gyülekezet tanácstermében fogadta a koszorúzást követő megemlékezésre egybegyűlteket. A fiatal lelkész elmondta, hogy korából adódóan sem ismerhette személyesen Sztehlo Gábort, mégis, miután hét éven át lakott azon a parókián, ahol a nagy előd emléke még elevenen élt a falu időseiben, sok szálon kötődött az egykori nagytarcsai lelkészhez. Sztehlo szeretete, egyénisége maga köré gyűjtötte az embereket Nagytarcsán éppúgy, mint a Gaudiopolisban vagy éppen Svájcban, ahol életének utolsó éveit töltötte. Az alkalmon szólásra emelkedett még Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, valamint Füzéki Bálint pszichológus és Horváth Ádám rendező, egykori „Sztehlo-gyerekek”. Végül D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök gyógyító emlékezésre hívott, hogy lássuk a múltunkban: voltak igazak. A beszédeket Takáts Andrea színésznő felolvasása, az Új Magyar Kamarazenekar muzsikája, valamint az Evangélikus Hittudományi Egyetem liturgikusének-szemináriumának előadása színesítette. ■ Szöveg és fotó: Kiss Tamás - Evangélikus.hu Donáth László: „El kell döntenünk, melyik oldalon állunk” ► Örömünnepük volt pünkösdhétfőn a rákospalotai evangélikusoknak: a kistemplomuk udvarában álló szeretetotthon névadó ünnepségére gyülekeztek össze. Az intézmény mostantól egykori szeretett lelkészük, Bolla Árpád nevét viseli. Az ünnepi istentiszteleten D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök szolgált. A főváros XV. kerületében található gyülekezet sokéves projektje ért véget 2005 júniusában: az egykori evangélikus iskoláért kapott kárpótlásból és adományok révén felszentelhették az akkor huszonhat férőhelyes, új szeretetotthont. A kistemplom kertjében álló, országos egyházi fenntartású intézmény két évvel később lifttel, majd a rá következő évben újabb öt szobával gyarapodott. A hívek régóta szerették volna az immár harmincnégy férőhelyes szeretetotthont egykori lelkészükről, a hat éve elhunyt Bolla Árpádról elnevezni - az idei pünkösdön teljesedhetett be e kívánság. A május 29-ei istentiszteleten D. dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület nyugalmazott püspöke Ef 36,26 alapján tartott prédikációjában szeretettel és nagyrabecsüléssel idézte fel Bolla Árpád alakját. Az egyház születésének ünnepén emlékeztetett arra a szolgatársra, aki a legnehezebb időkben is a rábízott közösségek lelki építésén munkálkodott. Az istentisztelet végén a gyülekezet - közöttük a Bolla család tagjai és a szeretetotthon néhány lakója - az udvarra vonult, ahol a püspök megáldotta az immár Bolla Árpád Evangélikus Szeretetotthon táblával - és új kerítéssel - ellátott intézményt. ■ BODAZS ► A névadó ünnepségen a néhai lelkész özvegye, Bolla Árpádné is ott volt. Megkértük az egykori papnét, néhány mondatban foglalja össze a rákospalotai gyülekezethez való kötődésüket, illetve a névadással kapcsolatos érzéseit. A férjem négy részletben szolgált itt - összesen huszonöt évet töltöttünk ebben a gyülekezetben. Nagyon szerettünk itt lenni, nagyon sok kedves emlék fűz ide. Igaz, akkor ez a parókiakert másként nézett ki: volt veteményeskertünk is... Nagyon jólesik, hogy a férjemről nevezték el a szeretetotthont, bár azt gondolom, ő nem nagyon örülne neki, mert nem ezért végezte a szolgálatát. Ha élne, valószínűleg az lenne a komoly kívánsága, hogy békesség legyen. Szolgálati helytől függetlenül a mottónk mindig így hangzott: légy örömhozó békekövet. Fontos, hogy Isten gyermekeiként ezt képviseljük - mindig és mindenhol. Ökumenikus kórházkápolna ► „ Jöjjetek énhozzám mindnyájan!” - idézte Jézus szavait Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke (képünkön) a kaposvári Kaposi Mór Oktatókórház új ökumenikus kápolnájának avatóünnepségén. A püspök, aki hosszú éveken át szolgált lelkészként, majd esperesként a somogyi megyeszékhelyen, arra kérte a résztvevőket: imádkozzanak azért, hogy e kápolna legyen találkozóhely az élő és örökkévaló Istennel s Jézussal, aki legyőzte a bűn és a halál hatalmát. Az európai uniós támogatással megvalósult, márciusban átadott, korszerű épületben - ahol öt gyógyító osztály kapott helyet, és tizenegy szakterület járóbeteg-ellátása történik - ezúttal az ima jelentőségére és a lélek gyógyítására irányult a figyelem. A bensőséges hangulatú, pünkösd előtti kápolnaátadási ünnepségen - ahol muzsika és vers is randevúzott egymással — dr. Kocsev Miklós, a Pápai Református Teológiai Akadémia tanszékvezető tanára a Magyarországi Református Egyház két évtizedes kórházmissziójáról beszélt. Örömmel szólt arról, hogy a reformátusok bekapcsolódhattak e nemes szolgálatba, ami többnyire pénz és politika kérdése is. Mint megjegyezte, a kórházmisszió szót szívesen lecserélné kórházi lelkigondozásra, hiszen nem meggyőzni szeretnék az embereket; az a feladatuk, hogy segítsék Isten és ember találkozóját. A betegek egy része a maga nyomorúságában és kiszolgáltatottságában lelki kapaszkodókra vágyik, s ebben kulcsszerepet kaphat a kórházi lelkész, aki a világi munkatársakkal együtt közelebb hozhatja számukra az Istent. Az előadó, aki egykor Somogybán volt lelkipásztor, arra is utalt: a modern orvostudomány jól megvan a lelkészek nélkül is, viszont egy kórház gyógyító kultúráját az is minősíti, törődik-e az emberi lélekkel. A kaposvári kórház ebben élen jár: huszonhárom önkéntes beteglátogató visz rendszeresen vigaszt a betegágyakhoz. Miután elhangzottak dr. Moizs Mariann stratégiai igazgató ünnepi gondolatai - és az álomtól a megvalósításig terjedő időszakról is beszámolt -, átadta a kápolna kulcsát Köteles Attila kórházi lelkésznek. A második szinten kialakított kápolnában Kurucz Miklós festőművész bibliai jeleneteket ábrázoló, nagyméretű képei fogadják a betérőket, de megakad a szem Beiczer Judit iparművész üvegablakán is, amelyen a Dávid-csillag, a galamb, a Luther-rózsa s az életfa is feltűnik, de az ősrobbanásra és az őselemekre is utalt a művész, aki ólmozott, „rogyasztott” technikával készítette bámulatos művét az „élő glassikusok Mekkájaként” emlegetett Bárdudvarnokon. Elsőként Balás Béla kaposvári megyés püspök áldotta meg és szentelte fel az imahelyet, majd Szemerei János evangélikus püspök kérte Isten áldását a kápolnára: „Legyen a békesség helye ez a kápolna, ahol megpihenhet a fáradt lélek, legyen erőforrássá, ahol feltöltekezhet az ember, s legyen gyógyító hely, ahol együtt gyógyulhat test és lélek! Legyen Úrnak szentelt hely, táborozzon e szent helyen Isten dicsősége.” Schönberger András pécsi főrabbi és Nagy Csaba református esperes is Isten áldását kérte a kápolnára, ahol az ima jelenti a közös nyelvet és a gyógyulásba vetett hitet. Köteles Attila református kórházi lelkész, kezében a kápolna kulcsát tartva, zárszavában köszönetét mondott az európai színvonalú kórházi kápolnáért, amely a Mindenható lakhelye. Arra biztatott: használjuk, koptassuk, találjuk meg benne lelkünk gyógyulást hozó békéjét, s mint megjegyezte, ugyan megkapta a kápolna kulcsát, ám az ajtaja soha nem lesz bezárva. Az avatóünnepség résztvevői végezetül közösen elimádkozták a Miatyánkot. ■ Lőrincz Sándor
