Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-06-03 / 22. szám
2 -m 2012. június 3. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Teremtőnk, Megtartónk, Megelevenítőnk! Istenséged titkát befogadni nem lehetünk képesek. Mégis láttasd meg dicsőségedet teremtményeiden keresztül, hogy téged szolgálhassunk, amikor teremtményeid felé fordulunk. [Lektor:] Könyörgünk a teremtett világért. Láttasd meg teremtő hatalmadat a teremtésben, hogy tisztelettel és alázattal éljünk a természet kincseivel. Benne a te dicsőségedet tiszteljük. Tégy alkalmassá, használj minket teremtésed megőrzésében! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] ...Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk az emberiségért. Láttasd meg atyai szeretetedet minden ember iránt. Jöjj Lelkeddel, hogy testvérként, a te gyermekeidként tudjunk egymásra tekinteni. Add meglátnunk dicsőségedet olyan emberekben is, akiket eddig nem tudtunk elfogadni. Növeld bennünk a nyitottságot és megértést. Ébressz bennünk felelősséget, hogy a világot a te akaratod szerint formáljuk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet::] ...Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a testi-lelki ínséget szenvedőkért. Add meglátnunk az ő életükben is a te dicsőségedet. Add, hogy éreztetni tudjuk velük jelenlétedet, amelyből reményt, vigasztalást, erőt meríthetnek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] ...Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekezetünkért. Add átélnünk a feltámadott Krisztus jelenlétének örömét! Add, hogy Krisztusban egymás vigasztalói, segítői, erősítői lehessünk! Láttasd meg dicsőségedet a gyülekezetben, a gyülekezet különböző csoportjaiban, a gyermekekben, idősekben, középkorúakban, sérült emberekben. Add, hogy a gyülekezetben eljövendő országod közösségének öröméből részesedjünk! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] ...Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk magunkért, családunkért, barátainkért. Engedd felismernünk szeretetedet életünk eseményeiben, családunkban, barátaink életében. Add, hogy ezzel a bizalommal tudjunk élni és másokat is éltetni. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] ...Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgasd meg könyörgésünket, érints meg Lelkeddel, amikor hozzád imádkozunk, változtass az imádság által, hogy életünk a te dicsőséged tisztelete legyen. [Gyülekezet:] Ámen. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. ‘Evangélikus Élet?» :55C ‘Evangélikus Élet?SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE - 2MÓZ 33,18-23 Imádni való titok A VASÁRNAP IGÉJE Nem kétséges: az igénkben leírt esemény egyszeri és megismételhetetlen, a kérdés és kérés azonban örök. Mózes küzdelme Isten népe történetének egy konkrét helyzetéhez kapcsolódik. Miközben ő fenn jár Istennél a Sínai-hegyen, és átveszi tőle a Tízparancsolatot, a hegy lábánál szörnyű események történnek: Izrael népe látható, kézzel fogható istent követel magának, és elkészítteti Áronnal az aranyborjút. Minden veszni látszik. Mózes összetöri a kőtáblákat, és Isten is magára akarja hagyni elromlott (2MÓZ 32,7), keménynyakú népét. Mózes közbenjárására azonban Isten mégis megígéri, hogy velük marad. De Mózesnek ez az ígéret egyelőre nem elég. Másfajta bizonyosságra vágyik: Isten dicsőségét szeretné látni. S ez az az örök kérés, kérdés, amely oly sokszor megkísérti Isten földön küzdő népének tagjait. Bennünket is. Ezért olyan fontos, hogy engedelmes szívvel hallgassuk Isten igéjének üzenetét. Az Isten után vágyódó, jelenlétének bizonyosságát és abban biztonságot kereső és igénylő ember számára nincs más lehetőség, csak az ige és az ígéret! Figyeljük csak meg, hogy amikor Isten enged Mózes kérésének, és kívánságát - legalábbis részben - teljesíti, azt helyre is igazítja. Isten ezzel a korrekcióval arra a felismerésre vezeti el, hogy az ember ezt a határt semmiképpen nem hághatja át. És ez nemcsak Mózes és Izráel számára érvényes parancs, hanem az egyház népére, ránk is vonatkozik. Az evangélium is ennek érvényben tartásáról tanúskodik: „Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt” (Jn 1,18) Az ige mögé nem vezet út. Nincs lehetőségünk mögéje kukucskálni. Aki ebbe nem tud beletörődni, az biztosan kudarcra ítéli magát, magának és másoknak is csak csalódást és keserűséget okoz. Aki viszont ezt bizodalmas hittel tudomásul veszi, az örömmel és megvigasztalódva ismeri fel, hogy a halhatatlan, láthatatlan egy Isten (íTim 1,17) igéjével, a kegyelem ígéretével keres bennünket, és így akar találkozni velünk. Van itt még más tanulnivaló is! Isten, amikor a kőszikla hasadékába állítja Mózest, és kezével betakarja, ezzel önmagától védi meg. Csak így élhet az ember Isten közelében. Oltalmazó közelségben, de a színről színre látás halálos veszedelme nélkül. Egyedül Istennek ez az oltalmazó közelsége ad biztonságot és biztosít szabadságot az embernek. Ezzel menti ki az embert az aggodalmaskodásból és a jövő bizonytalanságából. A benne bízó, gondjaival hozzá menekülő, a segítséget egyedül tőle váró ember számára Istennél mindig van hely. Ugyanez a vigasztaló bátorítás szól Jézus Urunk szavában is: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28) Az evangélium összefüggéséből világossá válik, hogy ezzel az igével az istenkeresésbe belefáradtakat hívja magához. Mert ne feledjük, minden próbálkozás, minden kísérlet kudarcra van ítélve, amely nem veszi tudomásul, hogy senki sem mehet az Atyához, csakis őáltala (Jn 14,6). Isten népének, de személyes életünknek a tapasztalatai is egybecsengenek igénknek azzal a fontos üzenetével, hogy az ember Isten dicsőségét mindig csak utólag, mintegy hátulról ismerheti fel. De ez a felismerés csak azok számára adatik meg, akik Isten közelében élnek, és igéjére figyelve tájékozódnak életük és a történelem eseményei között. Még nekik is meg kell vívniuk a harcot, hogy ne az elrejtőzködő Isten (Ézs 45,15) nyomait keressék a teremtett világban, a történelem eseményeiben és az emberi sorsok fordulataiban, hanem a Jézus Krisztusban önmagát kinyilatkoztató Isten felé forduljanak bizodalmas hittel. Hisszük és tanítjuk, hogy a mindenható Isten szent Fia, Jézus Krisztus szenvedésének és halálának szégyenébe és a keresztről szóló beszéd bolondságába rejtette dicsőségét és hatalmát. S az a reménységünk, hogy Szentleikének munkájával hatékonnyá teszi szívünkben az evangélium üzenetét, és elvezet mindnyájunkat e titok megismerésére, az üdvözítő hitre. Szentháromság ünnepén Isten igéje alázatra tanít, és arra hív, hogy őt bizodalmas hittel magasztaljuk. Talán vannak közöttünk olyanok, akiknek segíthet a régi történet, amely a negyedik-ötödik század fordulóján - 354-től 430-ig - élt Augustinus egyházatyáról, Szent Ágostonról szóL Hosszú ideig teljesen lekötötte Ágoston figyelmét a Szentháromság titkának vizsgálata. Minden erejét arra összpontosította, hogy felfejtse a misztérium aranyfonalát. De pontosan tudta, hogy nem jutott közelebb a megoldáshoz. Egy alkalommal a tengerparton sétálva megint ezeken a nyugtalanító kérdéseken töprengett. Ekkor egy játszó kisgyermek vonta magára a figyelmét. A gyerek a homokban gödröt ásott, és egy kagylóhéjjal hordta a tengerből a vizet a maga készítette mélyedésbe. Ágoston kérdésére, hogy mit csinál, így válaszolt: „Kimerem ezzel a kagylóval a tengert.” Mire Ágoston: „Ó, te balga gyermek, hát hogyan képzeled, hogy azzal a csöppnyi kagylóhéjjal kimerheted a végtelen tengert?!” Ekkor a legenda szerint a gyermek így szólt: „És te hogyan képzeled, bölcs Augustinus, hogy emberi értelmeddel megfejtheted a Szentháromság örök titkait?” Ebből, mint Isten üzenetét, megértette a tudós teológus, hogy a Szentháromság titkait nem megfejtenünk kell, hanem imádni és hálaadással magasztalni. Isten ezt a titkot saját fennhatóságában tartotta meg, más - életünket, sorsunkat és jövőnket is érintő - titkokkal együtt. De az evangéliummal mindazt tudnunk engedi, amit tudnunk szükséges ahhoz, hogy teljes szívvel szeressük őt, és feltétel nélkül bízzunk benne. És akkor megnyugszik rajtunk az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Isten áldása. ■ Ittzés János Imádkozzunk! Mindenható és irgalmas Istenünk, hisszük és valljuk, hogy te vagy minden élet forrása, a világ üdvözítője és az új élet teremtője. Áldunk és magasztalunk téged, hogy kinyilatkoztattad szereteted titkát, és megnyitottad előttünk az üdvösségre vezető utat. Ezért egyedül tiéd a dicsőség és hálaadás, Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Isten, most és mindörökké. Ámen. A lelkészlakás megáldása Egy sokatmondó szertartás ^ A Régi-új liturgikus sarok következő két írása lakásokkal, otthonokkal kapcsolatos. A lelkészlakás és a keresztény ember lakása úgy válik igazán otthonná, ha nem egyszerűen mindennapi létünk keretének tekintjük, hanem olyan helynek, ahol életünket Isten közelségében éljük. Nem szakrális terekről, istentiszteleti helyiségekről van szó, tehát nem szenteljük ezeket (a szentelés Istennek való elkülönítést jelentene). Az otthon a Krisztust követő ember számára azonban mégis áldások helye lehet, ezért használatbavételekor megáldjuk. Ez természetes a lelkészlakás esetében, és nagyszerű lehetőség egy otthont építő vagy felújító keresztény család számára. Az elmúlt néhány évben sajátos folyamatra lettem figyelmes. Nem egy - évek óta helyben lakó lelkész nélkül élő - gyülekezetben úgy építettek vagy újítottak fel parókiát, hogy még nem voltak biztosak abban, lesz-e belátható időn belül lakója az épületnek. A reménység döntése és cselekedete ez. Annak kifejezése, hogy egy gyülekezet életéhez nélkülözhetetlen, hogy helyben legyen lelki vezetője. A lelkészi szolgálat - személytől független - magasra értékelése, hiszen Isten embereken keresztül szól hozzánk, embereken keresztül cselekszik. Meg kell hát adni minden hátteret és életteret annak, aki ezt a szolgálatot - többnyire messziről érkezett vándorként - vállalja az adott településen. A lelkészlakás megáldását a püspök - aki a lelkészek pásztorolására hivatott - vagy megbízottja végzi. Az áldó istentisztelet a bejárati kapu előtt zajlik - ennek transzparens értelme van azon túlmenően, hogy a kulcsátadás és a belépés önmagában mély értékű jelképet hordoz. A liturgia az istentisztelet rendje szerint zajlik - lám, minden liturgikus alkalom így válik koherens, összecsengő szolgálattá -, ezért a legfontosabb elemeket itt is felleljük. A zsoltár a boldog ember Istenhez kötött voltáról beszél, az Úr iránti bizalomról, amely földi otthonunkban válik napi valósággá. A Kyrie ebben az esetben is Krisztus megváltói művének összefüggésébe emeli életünk e fontos eseményét: „Úr Jézus Krisztus, akiben Isten lakik közöttünk, Uram, irgalmazz! Úr Jézus Krisztus, aki nem találtál szállást az emberek között, Krisztus, kegyelmezz! Úr Jézus Krisztus, aki a mennyben örök hajlékot készítettél nekünk, Uram, irgalmazz!” A könyörgő imádságban megemlékezünk arról, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék Istentől való, van hát miért hálát adnunk. Kérésünk ezért így summázható: „Fogadd kegyelmedbe és áldd meg fáradozásunk eredményét, hogy ez az épület mindenkor alkalmas otthont adjon azoknak, akik a te országod ügyéért fáradoznak, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké.” Az olvasmányok közül a levélbeli a krisztusi békességre és szeretetre emlékeztet (,,hiszen erre vagytok elhív a” - Kol 3,15), az evangéliumi pedig a jól megalapozott életre: „Aki hallja az én beszédeimet, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (Mt 7,24) Mielőtt a püspök megáldja a házat, így könyörög: „Úr Jézus Krisztus, nélküled semmit sem tehetünk, de ha közöttünk vagy, mindent újjáteremtesz. Hallgasd meg könyörgésünket, és maradj mindenkor e ház lakóival, hogy téged szolgáljon minden munkájuk, szent legyen minden örömük, és keresztjüket békével és reménységgel hordozzák a te végtelen szeretetedért.” Majd ezekkel a szavakkal folytatja: „Isten kegyelmébe és oltalmába ajánljuk ezt a házat az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Áldott legyen mindenki, aki átlépi küszöbét, és áldott legyen mindenki, aki benne lakik. Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, töltse be ezt a RÉGI-ÚJ LITURGIKUS , SAROK ■ ] f_ házat és lakóit, hogy a gyülekezet lelkészeinek békés otthona legyen, és e ház által is épüljön Krisztus egyháza a Szentlélek által, nemzedékről nemzedékre.” Kedves, de mély jelentést hordoz mindaz, ami az ajtó megnyitása után történik: először a lelkész lép be családjával, és sorra üdvözli a belépőket: a püspököt, a lelkésztársakat, a gyülekezet vezetőit, presbitereit és a vendégeket. A gyülekezet tagjai kint maradnak, és énekelnek. A belépők valamennyien a „Békesség e háznak!” (Lk 10,5) bibliai üdvözlettel jönnek be. Benn a házbeliek kenyérrel és sóval kínálják az érkezőket, és hozzá ezt az imádságot mondják: „Kettőt kérünk tőled, Urunk: add meg napi kenyerünket, és bocsásd meg vétkeinket.” Ezután a lelkész vezetésével váltakozva elmondják a 103. zsoltárt az énekeskönyv 34. éneke szerint („Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”). Befejezésül a püspök a János-áldást mondja: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!” (Jel 22,21) ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
