Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-04-29 / 17. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2012. április 29. *• 7 Körúton Jónással és Jézussal Egy híján húszéves az evangélikus rockoratórium ► Gitártáboros közös alkotómun­kának indult 1993-ban a Jónás és Jézus című rockoratórium, végül országos koncertsorozat lett be­lőle. A zenés darabot, sokévnyi szünet után, tavaly nyár óta több alkalommal is újra élőben - im­már új felállásban - hallhatta a lelkes közönség. A múlt hét vé­gén a zenészek alföldi turnéra indultak, amelynek végén - Al­bertiben - tizedszer hangzott fel a Jónás és Jézus. Ócsai Zoltán győri és Smidéliusz Gábor Buda­­pest-Deák téri igazgató lel­késszel az április 20-i, szegedi koncert után beszélgettünk.- Az egyórás darab Jónás próféta és Jézus történetét ötvözi. Ócsai Zoltán: Nagyon sok párhu­zam és összefüggés van a prófétai és a megváltói eseménysor között. Mindketten gonosz és parázna em­berek közé küldettek, és szolgálatuk végén mindkét esetben az isteni ke­gyelem érvényesült. Smidéliusz Gábor: Emellett még az is izgalmassá teszi a témát, hogy ma­ga Jézus kapcsolja össze küldetését az ószövetségi próféta megbízatásával. Pedig nagyon sok különbség is felfe­dezhető. Gondoljunk például arra, hogy Jónás a nagyon is emberi gondol­kodásával és a rábízott feladat elleni lá­zadásával épp ellenkezője a halált ön­ként vállalt isteni alázatnak. Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában. A mélységeket megjárva sem tud később önmagából kivet­kőzni, és a bűnös város feletti irgalmat látva sem tud örülni. A bűnös embert végtelenül szerető Jézus kevesebbet töltött a halál fogságában, hiszen har­madnapra feltámadt - Isten mindene­ket megelőző kegyelmének jele volt ez.- Honnan jött a rockoratórium megírásának az ötlete? Ó. Z.: Pécsi segédlelkészként zené­­sítettem meg 1992-ben a Jónás köny­vét, amelyet az ifjúság tagjaival be is mutattunk. Azon a tavaszon a teoló­gushallgatók - közöttük Smidéliusz Gábor is - a megyénkben jártak passiókörúton. Az általuk bemutatott passió zenéjét Gábor írta. S. G.: A szövegekben a teológus­társaim is sokat segítettek. Ó. Z.: Amikor megnéztem az elő­adásukat, arra gondoltam, hogy ezt a két darabot össze kellene dolgoz­ni. Elhatároztuk, hogy ez lesz az egyik alkotófeladata a következő nyári gitártábornak.- A Magyarországi Evangélikus If­júsági Szövetség (Mevisz) gitártábo­ráról van szó? S. G.: Igen, akkor még a Mevisz könnyűzenei szakcsoportja szervez­te ezeket az alkalmakat. A tanárok fő­leg gitározni tudó teológusok, vala­mint már gyülekezetben szolgáló lelkész barátaink voltak. Ó. Z.: Olyannyira népszerűek vol­tak ezek a hetek, hogy ‘93-ban is két tábort kellett tartanunk. így vág­tunk bele a több éve visszajáró hala­dó táborozókkal ennek a rockorató­riumnak a közös munkájába. A két eredeti darab számait úgy szerkesz­tettük, alakítottuk, hogy egy egésszé álljanak össze. Ahol kellett, kihagy­tunk részeket, ahova hiányzott, oda pedig újakat írtunk.- Egy hét elég volt a munkára? Ó. Z.: Szűkösen, de igen. Az igazság­hoz azonban az is hozzátartozik, hogy egészen a záró napi koncertig senki nem hallotta - még mi sem - egyben az egészet. A hét során ugyanis külön próbált a kórus, a zenekar, és a szólis­ták is csak az előadás estéjén énekel­ték először a kórussal a közös éneke­ket. Az volt a célunk, hogy a Mevisz váraljai mozgássérülttáborának - amely párhuzamosan futott a gitártá­borral - zárónapjára ké­szüljünk el úgy a darabbal, hogy ott előadhassuk.- Milyen volt a fogad­tatás? S. G.: Nagyon jó. Oly­annyira, hogy Lackner Aladár akkori esperes meg is hívta a darabot Gyünkre, és ott a helyi moziban újra előadtuk. Ó. Z.: Nagyon szerettük Ali bácsit. Fiatal lelkész­ként nagyon sokat kap­tunk és tanultunk tőle.- Azután jött a csömö­ri könnyűzenei találkozó. S. G.: Pesthez való kö­zelségének és Baranyay Csaba akkori teológus­társunk csömöri kötődé­sének köszönhetően a ‘90-es évek elején több ízben is szerveztünk ott könnyűzenei találkozókat. A 1993- son mutattuk be a Jónás és Jézust. Ó. Z.: Utána még sok helyen kon­certeztünk vele. Számomra az egyik legemlékezetesebb a zuglói alkalom volt. Olyan sokan jöttek el, hogy a zsú­folásig megtelt templomban a meghir­detett koncert után még egyszer elő kellett adnunk, hogy a kint rekedt kö­zönség is meg tudja hallgatni. Akkor is megteltek a padok.- Azonban 1994-től már csak ka­zettáról volt meghallgatható a Jónás és Jézus. Ó. Z.: Több okból is úgy gondol­tuk, eljött az ideje a befejezésnek. Az okok között szerepelt az is, hogy az előadáshoz a kórussal és a zené­szekkel együtt körülbelül negyvenfős csapatra volt szükség. Az utazás, a szállás megszervezése éppen ezért nem volt kis feladat...- Az egyházunk ifjúsági osztálya ál­tal szervezett győri zenei táborban tavaly újra elővették a gitárakkor­dokkal teli szöveglapokat. Mi változott? 0. Z.: A sok év alatt többen unszol­tak, de a legkitartóbb Gáncs Péter püs­pök volt. Hiába hivatkoztunk arra, hogy ismerjük a darab gyengeségeit, ráadásul ennyi év alatt a zenei ízlés, a divat is megváltozott, ő ezt nem hit­te el. A hangfelvételt odaadta Gryllus Dánielnek, & Kaláka együttes vezető­jének, ő pedig arra bátorított bennün­ket, hogy vegyük csak elő a darabot. Ugyanezt a biztatást kaptuk dr. Ni­­kodém Géza egyházze­nésztől is. így aztán a győri ze­nei tábor elején meg­mutattuk a fiataloknak a darabot, és megkérdez­tük, hogy vállalnák-e a kemény munkával járó betanulást, majd az elő­adást. Igent mondtak, és attól kezdve egy hé­ten keresztül a saját ze­nei óráik mellett napi három-négy órán át a rockoratóriumot gya­koroltuk.- Ez alkalommal hol volt a bemutató? Ó. Z.: A „főpróba” a győr-nádorvárosi vasár­napi istentiszteleten, de a vállalásunk az augusz­tusi, bonyhádi országos munkaévkezdő lelkészkonferencián való előadás volt.- Milyen fogadtatással? S. G.: Sok helyről kaptunk meghí­vást utána, de sajnos az időhiány, va­lamint szervezési és anyagi problé­mák miatt nem tudtuk mindet elfo­gadni. Sopronban az EGOT-on (evangélikus gimnáziumok országos találkozója - a szerk.), majd Győrben és Kőszegen adtuk elő. A mostani hétvégén pedig az alföldi régióban egy turné keretében az orosházi gimnáziumban, a szegedi és a szol­noki evangélikus templomban, Szar­vason, az Ótemplomban, illetve Al­bertiben, a művelődési házban látha­tó-hallható.- Az interjú a turné közben készül, tehát mire az újság olvasóink kezébe kerül, ezek az előadások - remélhe­tőleg nagy sikerrel - már le is zajlot­tak... Találkozhatnak-e majd az ér­deklődők máshol is az oratóriummal? S. G.: Valószínűleg a Deák téri temp­lomban is hallható lesz pünkösdhétfőn - ez még szervezés alatt van -, majd legközelebb júliusban a fonyódligeti Szélrózsa országos evangélikus ifjúsá­gi találkozó ad helyet a darabnak.- Mindketten kiváló zenei tehet­séggel is megáldott emberek, akik az eredeti felállásban a hangszereik mellől énekelték a dalokat. Most vi­szont az énekszólókat leszámítva a padban ülve hallgatták a koncertet. Milyen érzés ez? Ó. Z.: Nagyon jó. Fantasztikus do­log, hogy ilyen sok kiváló, képzett ze­nészünk van, akik szívesen, a saját egyéniségüket is beleadva vállalták a darabban való részvételt. Mi pedig örömmel vettük az ötleteiket az újí­tásoknál, mert bár alapvetően az ere­deti verzió hallható most is, egy-két résznél áthangszereltük a dalokat. S. G.: Ahogy annak idején Váral­ján is a gitártáborosok zenei és ének­tudására alapoztunk, úgy most is a zenei tábor fiataljaira építünk. És nagyszerű énekhangú „srácokkal” találkoztunk. A lelkesedésüket látva azt mondom, megérte leküzdeni az aggályainkat és újra elővenni a dara­bot. Mindenkit várunk a Szélrózsán! ■ Boda Zsuzsa Ifi. Cserháti Sándor (az Úr hangja) és Smidéliusz Gábor (Jónás) Ócsai Zoltán (Kleopás) Piackeresés, termékajánlás, marketing - leginkább ezek azok a szavak, me­lyek a hazai termékek népszerűsíté­sekor elhangzanak. Lehet azonban másképpen is közelíteni az ügyhöz: hit, bizalom, hitelesség. A kérdés csak az: hogyan lehet a mai közhan­gulatban úgy kereskedni, hogy az ember hiteles maradjon? Meddig tart a valóság, és hol kezdődik az ámí­tás? Persze mindez a sikeres üzletkö­tés reményében... Bizony, ez sokszor megfordul azok fejében, akik még gyártanak, ter­melnek valamit ebben az ország­ban. A gazdasági nehézségek és a va­­lószínűtlenül rossz gazdasági helyzet ellenére nem adják fel. Bemutatók­ra, üzleti találkozókra és vásárokra járnak. Tárgyalnak, egyeztetnek és szállítanak - sokszor hitelre, több hó­napos fizetési határidővel. A hazai mezőgazdaság egyik hú­zóágazata lehet a borászat. A szép múlt után átrendeződés, majd újra­kezdés következett. És ha nincs a glo­bális felmelegedés a maga egyre szél­sőségesebb időjárási jelenségeivel, még jó termés is adódik a pályázati pénzekből kiépített, kiváló technoló­Evangélikusok ha találkoznak... Magyar borok az oslói nagykövetségen A Nemzeti Külgazdasági Hivatal fő feladata egyfelől a ha­zai kis-és középvállalkozások külgazdasági tevékenységé­nek támogatása, másfelől a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése. A hivatal a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működő központi intézmény, ön­állóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. giához. A remény meg­van és az akarat is. Jó példa volt erre az a bemutató, melyet az oslói magyar nagykö­vetségen rendezett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal április köze­pén. A rendezvény kü­lönlegességét az adta, hogy ez alkalommal több borászatnak nyílt alkalma professzionális közönség előtt bemu­tatkozni, mint koráb­ban bármikor. A prog­ramon tizenöt kiállító huszonkilenc termelő borait mutatta be. A kizárólag szakmai körökből érkezett meg­hívottak (importőrök, éttermi sommelier-k, új­ságírók, az állami monopólium be­szerzői) két tematikus mesterkur­zuson ismerkedhettek meg a tokaji borvidék hagyományaival és új stílu­sú boraival, illetve egye­di termőterületeinkkel és magyar szőlőfajták­kal. A mesterkurzuso­kat követően kötetle­nebb, „sétáló” kóstoló keretében ismerkedhe­tett a negyvenfős kö­zönség a magyar bo­rokkal és borászokkal. A bemutatóra kiuta­zó termelőket és a nor­vég meghívottakat ma­ga a nagykövet, Jeszensz­ky Géza fogadta. Angol nyelvű megnyitóbeszé­dében kiemelte a ma­gyarországi borvidékek értékeit és a dolgos ter­melők megbecsülését. Az evangélikusságát nyíltan vállaló, a keresz­tény értékek mellett több alkalommal is kiálló volt külügy­miniszter (képünkön középen) a bor­kóstolás közben örömmel beszélt egy­házi kapcsolatairól. Tette ezt azért is, mert a borászok között „hitsorsosra” is akadt a soltvadkerti Font Borászat két munkatársa, Font Sándor és ifi. Ká­poszta Lajos személyében.- Minden lehetőséget meg szok­tam ragadni, hogy népszerűsítsem a Magyarországi Evangélikus Egyházat - mesélte a nagykövet. - Itt, Skandi­náviában az evangélikus egyház a leg­nagyobb, de sokan nem tudják, hogy Magyarországon is létezik evangéli­­kusság. Eljárok istentiszteletekre, beszélgetésekre, és ha előkerül ez a téma, szívesen beszélek a hazai viszo­nyokról. Jó volt hallgatni a sok mindent megélt, közismert politikust. A bemu­tató közönsége megtudhatta, hogy a hit, a remény és a szeretet az ő hiva­tásában sem nélkülözhető. És legin­kább talán most van rájuk szükség. Hogy a rendezvény mennyire volt sikeres, majd látszik a megrendelé­sekből. Csak remélhetjük, hogy meg­felelő promóciós munkával a magyar borokra is igény támad a norvég fo­gyasztók körében. ■ K. L.

Next

/
Thumbnails
Contents