Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-04-29 / 17. szám
8 « 2012. április 29. PANORÁMA Evangélikus Élet A reménység kútjai - aktív európai emlékezet ► A fenti címmel és alcímmel hirdette meg konferenciasorozatát a holokauszttúlélőkkel foglalkozó Segítség az Élethez Alapítvány. Vezetője, Simonyi Andrea pályázat útján nyert európai uniós támogatást e nem mindennapi eseményláncolat megrendezéséhez. (Az alapítvány 1999-ben jött létre a közös zsidó-keresztény bibliai gyökerek kutatására és megismertetésére.) A konferencia első része március 3-4- én Budapesten, a Radnóti Miklós Gimnáziumban zajlott, majd március 5-én Pozsonyban folytatódott, végül április 13-14-én Auschwitzban zárult, egy nappal előbb, mint hogy Budapesten az élet menete elindult tizedik útjára. A konferenciákon magyar, szlovák, lengyel és német keresztények, zsidók, holokauszttúlélők és leszármazottaik találkoztak: előadtak, prédikáltak, filmet néztek, beszélgettek, sírtak, imádkoztak, eszmét cseréltek, meghallgatták egymást... A budapesti konferencia helyszínének szelleme is meghatározó volt. A mai Radnóti Miklós Gimnázium épületében 1923-42 között izraelita fiú- és leánygimnázium működött, majd a háború alatt munkaszolgálatos tábort, gettóházat telepítettek falai közé. A köszöntések, bevezetők után egy diáklány Ocskay Lászlóra emlékezett, aki - a Horthy-hadsereg magas rangú katonatisztjeként (!) - 2400 zsidó honfitársa életét mentette meg a vérengző nyilasoktól. Emléktáblája, melyet „az örökké hálás” túlélők állíttattak, a gimnázium bejárata mellett található. Ungváry Krisztián történész rövid történelmi áttekintésben vázolta Magyarország útját a holokausztig. Rick Wienecke - Kanadából harminc éve Izraelbe települt keresztény szobrászművész - Krisztus keresztre feszítése és a holokauszt között vont párhuzamot. Évek óta erről meditálva, imádkozva alkotta meg az izraeli Arad városában A könnyhullatás kútja című szobor kompozícióját, melyet a konferencián filmvetítéssel mutatott be és ismertetett. „Nem lehet kivenni a szívünkből, az európai kultúrából, ami történt” - hangsúlyozta dr. Tatai István református lelkész Kérdésfeltevések a kiengesztelődés útján című előadásában. „Nekünk vissza kell mennünk Istenhez a holokauszt kérdésével. Istennel való meg nem békéltségünk nyert egy radikális, felfoghatatlan demonstrációt a soában. Tehát ha nem hinnénk abban, hogy van Isten és bűn, mi, a nemes, magasztos európai kultúremberek, akkor elég egy kicsit a hatvanhat évvel ezelőtti eseményekre gondolni, hogy kik vagyunk, és kivé lehetünk Isten nélkül. Mit produkálhat még a legjobb teológiánk is, ha nincsen abban irgalom és Jézus-ismeret!? Ez segíthetne bennünket egy igazi teológiai reformációhoz, egy igazi újjászületéshez, ha ezen keresztül önismeretre jutnánk. Ez valóban segítene bennünket eljutni a Golgotához.” Dr. Bárdos Katalin, a KÚT-rendelő vezetője a másod-, harmadgenerációs traumatizáltságról beszélt, melyet édesanyja, dr. Virág Teréz „diagnosztizált” először. (Ő maga is holokauszttúlélő volt.) Gyermekek álmai alapján figyelt fel arra, hogy a traumák a leszármazottakban elmondatlanul is neurotikus tüneteket okoznak másod-, harmad-, sőt negyedíziglen. Gyógyító terápiát dolgozott ki. A módszert kiterjesztette minden társadalmi üldözöttre és leszármazottaikra, és megalapította a KÚT (Közös Út Találkozó) Alapítványt, a KÚT-rendelőt, ahol náci vagy nyilas leszármazottakat is kész volt gyógyítani. Szeverényi János országos missziói lelkész az auschwitzi tábor bejáratánál Sor került a tanácskozáson a „Mély kútba tekinték” című dokumentumfilm (rendezője e sorok írója) levetítésére is. A film emléket állít dr. Virág Teréz varázslatos személyiségének, munkásságának, revelatív gyógyító módszerének. A németországi Darmstadtból érkezett Joela Krüger nővér megrendítő, a német nemzet és kereszténység nevében elmondott bocsánatkérése, majd bizonyságtétele a jelen lévő dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbit is mélyen megérintette. A nővér által vezetett intézmény (Evangéliumi Mária-nővérek; honlapjuk: www.kanaan.org) nemzetközi felekezetközi közösség, melyet 1947-ben a Német Evangélikus Egyház keretén belül hoztak létre. A közösségben ma már húsz nemzet tagjai igyekeznek szolgálni Isten országát. Joela nővér maga is a háború szülötte, édesapja evangélikus lelkészként a háborúban - három héttel az ő megszületése előtt - vesztette életét. „Furcsa - mondta a nővér —, ma már hálát adok azért, hogy édesapám akkor meghalt, mert ha életben marad, részese kellett volna, hogy legyen a nem sokkal később Szimferopolban elpusztított tizenháromezer zsidó lemészárlásának...” Dietrich Bonhoeffert, a mártírsorsú német evangélikus lelkészt idézve fejezte be gondolatait: „Hiszem, hogy Isten képes arra, és arra vágyik, hogy mindenből jót hozzon ki, még a legnagyobb sötétségből és gonoszságból is!” A konferencián részt vett több keresztény felekezet lelkésze (a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében például Szeverényi János országos missziói lelkész), illetve jeA konferencia résztvevőinek egy csoportja - előtérben a darmstadti nővérek A találkozókról filmes, illetve szöveges összefoglalók készülnek, és hamarosan elérhetők lesznek a Segítség az Élethez Alapítványnál (e-mail: 777sael@gmail.com; telefon: 20/770-5648). Látva a kiterített, felakasztott, gazdátlan imakendőket (tallitokat) az auschwitzi múzeum üvegén át, szívbemarkolóan fogalmazódik meg a felismerés, a költői kérdés: mennyi ima, könyörgés szállhatott fel e föl di pokolból a Mindenhatóhoz, az örökkévaló egy igaz Istenhez?! Joela Krüger nővér egyik üzenetében azt mondta: „Amikor egy kedves zsidó barátom feltette a jól ismert kérdést: »Hol volt az Isten Auschwitzban, a holokausztban?«, azt feleltem neki: nem ez a megfelelő kérdés. Az igazi kérdés az - és erre sürgősen keresnünk kell a választ -, hogy hol volt az emberiség a holokauszt alatt, hol volt a több mint ezerkilencszáz év keresztény értékeinek, hitének gyümölcse. Az emberiség tartozik válasszal Istennek erre a kérdésére: »Hol van a te testvéred, Ábel?«” len voltak egyházi vezetők és gyülekezeti tagok, közöttük számos fiatal. Az összejövetel valóban ökumenikus alkalom volt. Mint említettük, jelenlétével megtisztelte az eseményt a zsidó közösség képviseletében a kilencvenegy éves Schweitzer József és felesége. (A köztiszteletben álló nyugalmazott főrabbi maga is holokauszttúlélő, aki a lehető legnyitottabb szívvel fordul a megbékélést szolgáló keresztény kezdeményezések felé.) Pavol Mestannak, a zsidó múzeumot igazgató történésznek az előadása után hat keresztény felekezet lelkésze igyekezett megfogalmazni, miként látja a múlt század negyvenes éveiben élt szlovákiai keresztények felelősségét, emellett szentírási alapról szólt a zsidósághoz fűződő viszonyról. Közülük többek szájából is elhangzottak a bűnbánat, a bocsánatkérés szavai. Birkenau hírhedt rámpájánál, ahova a magyar zsidók többsége érkezett élete végső állomására. A helyi keresztény közösség vezetői - Roman Gawel és Piotr Borek - a Szentírás örök reménységet hirdető szavai - Ez 37,11- 14 - alapján prédikálva erősítették a jelenlévőket: Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének van hatalma népét, Izraelt - még a holokauszt tömegsírjaiból is, mint a száraz csontokat - feltámasztani és megépíteni! ■ Mátis Lilla A március 5-i pozsonyi program a Pozsonyi Nemzeti Múzeum zsidó múzeumában tett látogatással nyílt meg, majd a patinás Pállfyho palác (az egykori Pálffy-palota) nagytermében folytatódott. A szlovák hallgatóság az ország számos városából érkezett, és jelen volt egy negyvenfős magyar, illetve harmincfős lengyel csoport is. Egy hónappal később - a találkozósorozat utolsó állomásaként - a lengyelországi Auschwitz volt a helyszín. Az alapos magyar nyelvű idegenvezetés segített abban, hogy az eddig ismert tények mozaikdarabjaiból egy teljesebb és talán az eddiginél is megrendítőbb kép rajzolódhasson ki 435 ezer magyar zsidó honfitársunk végső sorsáról. A résztvevők imában álltak Isten elé Mi vezetett az európai uniós pályázat megírásához? - kérdeztük a konferenciasorozat végeztével Simonyi Andreát, a projekt ötletgazdáját, főszervezőjét. (A katolikus családból származó pedagógus a Scheiber Sándor Zsidó Gimnázium angoltanára.)- Kétfelől kaptam az inspirációt. Egyrészről kezdtem jobban megérteni saját történelmünket és megismerni a magyar zsidóságot. A soát átélt idősekkel való találkozás hozta el a mélyebb megismerést. A segítség szándékával kerestem meg őket, és ahogy feltárták előttem az átélt szörnyűségeket, én más emberré lettem: „gyászmunkájuk" részesévé váltam. Minden történet új megrendülést hozott, és elvitt ahhoz a felismeréshez, hogy ezek az idős emberek - nem teológiai és megváltói értelemben, de mégis - valamilyen módon „részesedtek a Krisztus szenvedésében”. A másik szál a keresztény egyházakban nemzetközi szinten zajló reform megismerése volt. Ez a reform arra irányul, hogy az európai keresztény történelem századai alatt a zsidóság ellen felépített úgynevezett „behelyettesítési teológia” évszázados falait lebontsa. „Mivel a zsidóság Jézust nem fogadta el Messiásként, Isten is elvetette őket a választottság szövetségéből” - állítja ez az álláspont. Márpedig a Biblia nem ezt mondja. Ezen felismerések, gondolatok, kapcsolatok mentén fogalmazódott meg bennem az igény, hogy mindezt nemzetközi és felekezetközi körben, zsidó testvéreinkkel együtt megvitassuk, így kíséreljünk meg lépéseket tenni előre, a jövő felé a valódi kiengesztelődés, a remény útján. így született meg a pályázat és aztán a megnyert támogatásból a konferenciasorozat. Nagyon nagy az érdeklődés, ezt a megkezdett utat folytatnunk kell, további találkozókra, eszmecserékre, egymás meghallgatására van szükség. A kút és annak mélysége, tiszta vize több oldalról is a találkozók szimbólumává vált. Hiszem, hogy hasonlóan ahhoz, mint amikor egy kútba bedobott kavics koncentrikus körökben hullámokat indít el, mindaz, amit mi átéltünk e találkozók légkörében, tovább gyűrűződik, kiszélesedik országunkban és azon túl is. Ezek után Auschwitzból hazatérve méltó lezárása volt utunknak, hogy az élet menetén Erdő Péter bíboros szenvedélyes szavait hallhattam, majd az evangélikus és a református egyházvezetőkkel közös nyilatkozatot is olvashattam: a kereszténység és az antiszemitizmus nem fér össze, és minden keresztényt kötelez a parancsolat: „Szeresd felebarátod, mint önmagadat!” ■ M. L.
