Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-04-15 / 15. szám
Egy partnerszerződés margójára Korukban szokatlan bátorságról, merészségről tettek bizonyságot református őseim, amikor újonnan épített templomukat a püspökük nem volt hajlandó felszentelni. Az elutasítás után - hű prostestánsokhoz méltóan - gyülekezetét alapítottak, és evangélikusokként dicsérték az Istent a templomukban. Néhány éve, amikor a gyülekezet lelkész nélkül maradt, a hívők ismét merész lépésre szánták el magukat: azóta magyarországi lelkész is gondozza a néhány lelkes szórványt, amelyet az anyanyelven való igehallgatás iránti vágy vezérel. Ez év március 21-én Komáromban partnerszerződést kötött egymással a Szlovákiai Ágostai Hitvallású, illetve a Magyarországi Evangélikus Egyház. Az aláírás után megkönnyebbülve és büszkén mentem át azon a komáromi hídon, amely a múltban egy szégyenteljes eseményről híresült el. Történelminek és ünnepinek éreztem a pillanatot. Nemcsak azért, mert szerződésbe lett foglalva az is, ami a Szentírás tanításából kifolyólag, a reformáció örököseként, természetes módon megillet. De azért is, mert dr. Fabiny Tamás püspök úr igehirdetésében követendő példát mutatva bocsánatot kért a szlovák testvérektől. Ekkor felébredt bennem a remény, hogy végre a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház is beismeri a Trianon utáni és a kitelepítések során elkövetett hibákat, és ezentúl még fontosabbnak tekinti magyar nyelvű hívei megmaradását. Az előbbi a szerződés része, az utóbbi pedig a kölcsönös megbocsátás záloga. Három éve ebben a lapban hívtam fel a figyelmet arra, hogy milyen gondokkal küzdünk mi, szlovákiai magyar evangélikusok. A nemzetközi segélyhívó jel rövidítését használva leírtam: kevés a magyaroknak is szolgáló, nem csak magyarul beszélő lelkész, hiányoznak a hittankönyvek és az egyéb lelki irodalom, valamint teljesen szervezetlen a hitéletünk. Hangsúlyozom: nem jókedvvel tettem ezt, és tudatában voltam minden kockázatnak. De segítséget akkor kérünk, amikor bajban vagyunk. A baj pedig akkoriban tényleg nagy volt, és nem mutatkozott más megoldás. A helyzet megnyugvását követően egyetemes püspökünk, dr. Milos Klátik egy bizottságot hívott össze, hogy javítsa a kapcsolattartást a magyar hívekkel. Előrelépés főleg a liturgiái gyakorlatban történt, valamint - az előző szlovák kormány döntésének köszönhetően - bővültek a kisebbségi jogok. De valódi megoldást a szerződés aláírása hozhat, hiszen „status quót” biztosít mindkét egyházon belül élő kisebbségnek. Annak ellenére, hogy a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház egyelőre nem számol az országos magyar lelkészi szolgálat létrehozásával (ami kétségkívül a szerződés legnagyobb hiányossága), biztató a szlovákiai egyházvezetés azon törekvése, hogy a magyar nyelvű szolgálatot ezentúl koordinálni kívánja. Ehhez már csak megfelelő koordinátorok) kell(enek). A partnerszerződés érvénybe lépett. Örülünk annak, hogy egyházaink vezetői megerősítették az eddigi testvéri kapcsolatokat, és köszönet illeti a közreműködőket. A megegyezés megnyugvást jelent mindazoknak, akik eddig is segítették a kisebbségek egyházaikon belül való megmaradását, vagy továbbra is vállalják a kisebbségi létet. A békés egyesség viszont határozott üzenet azok számára, akik eddig felelőtlenül elhanyagolták a kisebbségek iránti szolgálatot, előidézve azt, hogy evangélikus hittestvéreik az őseik által emelt templomok helyett, hű protestánsok módjára, máshol hallgatták, hallgatják anyanyelvükön az Isten igéjét... Nagy Olivér evangélikus lelkész (Alsószeli, Szlovákia) Az aláírók: Pavel Delinga országos felügyelő, dr. Milos Klátik egyetemes püspök (Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház), Gáncs Péter elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő (Magyarországi Evangélikus Egyház) ■■■■■ ■■ A szlovák-magyar szerződés szövege megjelent az Evangélikus Elet 13. számának (április 1.) 4. oldalán, és olvasható ahttp://www.evangelikus.hu/teologia/partnerszerzodes-a-szlovakiai-agostai-hitvallasu-evangelikuss-koezoett webhelyen. Ady Endre A szép Húsvét Odúkat és kriptákat pattant S bús árkokig leér a szava: Ilyen a Húsvét szent tavasza S ilyen marad. Miért tudjon Ő az embervérrül, Mikor künn, a Tavaszban Minden csoda csodát csinál S minden drága fizetség megtérül? Óh, Tavasz, óh, Húsvét, Emberek ősi biztatója, Csak azt szórd szét köztünk: Állandó a tavaszi óra S ilyen marad. Krisztus támad és eszmél, Odúkat és kriptákat pattant. Van-e gyönyörűbb ennél? Kedves Olvasóink! Az egyházi esztendő állandó ritmusában megvannak a dramaturgiai hullámhegyek és hullámvölgyek. Ennek a körforgásnak vitathatatlanul az egyik tetőponti szakasza a húsvét és pünkösd közti periódus. Ilyenkor nemcsak a természet éled - legalábbis az északi félgömbön - újra, április minden szeszélyével együtt, hanem az emberi lélek is felfrissül. Az itthoni gyülekezeteink nagy részében ekkor zajló konfirmációi vizsgák és ünnepségek is bizonyos értelemben a folyamatos megújulást jelképezik. Tapasztalati tény - s nem örömre hangoló -, hogy sok helyen a konfirmandusok száma rendkívüli módon csökken, s ez a jelenség a megújulás képességének hiányaként is interpretálható. Talán emiatt is az európai protestantizmuson belül jelenleg egy összehangolt nemzetközi kutatás folyik a konfirmáció, helyéről és szerepéről, e kutatás eredményére és következtetéseire minden bizonnyal reagálni kell majd egyházi és gyülekezeti, iskolai és talán családi összefüggésekben is. A megszokott sátoros ünnepek igehirdetései és irodalmi recepciói mellett ezért kerül ebben a lapszámban külön hangsúly erre a kérdésre, mert ez népegyházban, kisebbségben és szórványban egyaránt stratégiai fontosságú, életbe vágó a jövő miatt. A másik súlypont az a szerződés, amely a közös tőről majd egy százada elágazott egyháztestek között az eddig sokszor nagyon leterhelt kisebbségi kérdéskörben látásunk szerint éppen akkor lép előre, amikor a világ, de legalábbis az öreg kontinens sok kérdés miatt belsp feszültségek mellett megosztott, harmóniahiányos és békéden. Talán tudunk kovászként hatni környezetünkre, népeinkre és államainkra a jelenben is. A múlt mint időszemléletünk harmadik dimenziója sem maradhat ki. A Magyarországi Evangélikus Egyház idén emlékezik Túrmezei Erzsébet születésének századik évfordulójára. A visszaemlékezés mellett az ünnepkör két olyan éneke olvasható a lapban (vagy akár énekelhető is), amelyek reformáció korabeli szövegét a diakonissza költőnő két-két újabb verssel egészítette ki. (A kottát természetesen csak egyszer szerepeltettük!) Az evangélikus tradíció szerint minden énekszöveg egyben imádságként is szolgálhat az egyéni elcsendesedés vagy bibliakörök alkalmával. Egy teljesen más dolgot kell még megemlíteni a lappal kapcsolatban, amely nem a lelki tartalommal, hanem a terjesztéssel függ össze: sok újság érkezik vissza felbontatlanul. Nagyon ritkán értesül a kiadó a címváltozásokról; ha lehetséges, mi is kérünk jelzést! Ha van olyan ismerősük, aki szívesen fogadná az Útitársat, kérjük jelezni. Ugyanakkor ha valahol nincs szükség a lapra, arról is szükséges jelzést kapnunk. A klasszikus közgazdasági tétel szerint az álló hajó és az elolvasatlan újság a legdrágább dolgok ezen a világon. Kedves Olvasó! A lap szerzőivel együtt várjuk észrevételeiket, kritikáikat, egyetértésüket. Kegyelemteljes ünnepeket kívánok az ősi húsvéti köszöntéssel: Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Halleluja! Dr. Lackner Pál
