Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-04-15 / 15. szám
2‘2012. április 15. ümtins^ Megemlékezés Túrmezei Erzsébetről Kedves Testvérek! Meghatottan és hálával emlékezünk ma Erzsébet testvérre, születésének századik évfordulóján. Élete kezdettől halálig a Fébéhez kötődött, de szolgálatával közösségünk határán átlépve egyházunkat, más felekezeteket, sőt külföldi testvéreket is gazdagított. Életében sok megaláztatásban, mellőzésben volt része, amelyet mindig alázatosan és derűsen elfogadott. Most annak örülhetünk, hogy evangélikus egyházunk dr. Fabiny Tamás püspök javaslatára a 2012. évet Túrmezei Erzsébetemlékévnek deklarálta. Ennek egyik jele volt, hogy az Evangélikus Élet február 5-i számában egyoldalas interjú jelent meg Gubek Mária testvérünkkel, akivel Erzsébet testvér bensőséges testvéri kapcsolatban volt élete végéig. Mancika megőrizte Erzsébet testvér több száz levelét, amelyeket Keveházi László testvérünk végigolvasott, és amelyek jelentős egyháztörténeti dokumentumok is. Ugyanebben a számban Kőháti Dorottya és Herzog Csaba lelkész testvéreink felhívását olvashattuk: hiteles tanúkat keresnek, akik beszámolnának Erzsébet testvér életéről és szolgálatáról a készülő emlékkötet számára. Remélem, ez a felhívás testvéreink körében meghallgatásra talál. Sajnálatos lenne, ha éppen a diakonisszák nem válaszolnának erre a felhívásra. Az Evangélikus Élet február 12- i száma fényképes beszámolóban tudósított a február 5-i balassagyarmati emlékünnepről, amelyen Fabiny Tamás püspök szolgált, megemlékezve Erzsébet testvér huszonnégy éves balassagyarmati szolgálatáról. (A város 1996-ban díszpolgárává választotta a diakonissza főnökasszonyt.) Erzsébet testvér az ipolyszögi és patvarci szórványokba kerékpáron járt, és a gyarmati szeretetotthon lakója, majd vezetője volt. Az otthon neve mostantól Túrmezei Erzsébet Evangélikus Szeretetszolgálat. Február 12-én Tamásiban, Erzsébet testvér szülővárosában volt megemlékező ünnepség. Mindkét alkalmon Veperdi Zoltán testvérünk képviselte a diakonisszaközösséget, így tőle személyes beszámolót hallhatunk. A Túrmezei-év jelentős eseménye a diakonissza költőnő teljes életművének kiadása. Ennek megvalósulásáért elsősorban Herzog Csaba testvérünknek kell köszönetét mondani, aki nemcsak a versek összegyűjtésében, de Erzsébet testvér hagyatékának rendezésében és megőrzésében is sokat fáradt. Nagyon sajnálom, hogy nincs itt közöttünk, hogy méltóképpen megköszönhetnénk tizenöt éves hűséges, odaadó szolgálatát. Az életmű kiadásával kapcsolatban köszönetünket kell kifejezni Dénes Pál testvérünknek is. Az ő szakmai tudása és a Fébé iránti hűsége tette lehetővé az eddigi kötetek megjelenését. Itt gondoljunk hálás köszönettel a Fébé-nyomda munkatársaira is, akik sokszor megfeszített munkával biztosították a kötetek megjelenését. A Túrmezei-évhez kapcsolódva hamarosan ünnepi kiadásban jelenik meg száz Túrmezei-vers Zászkaliczky Pál testvérünk válogatásában, illetve .Keveházi László testvérünk gondosan összeállított Túrmezei-életrajza. (Időközben mindkét kiadvány megjelent a Luther Kiadó gondozásában. - A szerk.) Szántóné Alföldi Júliának, Hajnalka testvérünk édesanyjának kézirata Ajánlom pedig nektek Fébét címmel a Fébé-nyomdában fog napvilágot látni. Ennek a kiadványnak az a jelentősége, hogy a testvérek életrajzi beszámolóját is tartalmazza. Az írott betű mellett a rádió és a televízió is több programban emlékezik meg a jubileumról. Az elmúlt vasárnap a délelőtti vallásos műsorban, hétfőn az evangélikus félóra keretében emlékeztek meg Erzsébet testvérről. Ma este az MRi Kossuth rádióban a 21.04-kor kezdődő műsor is róla szól. Szombaton a budahegyvidéki templomban lesz ünnepi megemlékezés, amelyről a tévé is tudósít. És akkor még nem szóltunk a gyülekezetekben tervezett megemlékezésekről, az őszi diakóniai konferenciáról és a Túrmezei szavalóversenyről, amelyek mind-mind Erzsébet F eltámadás Húsvét fényének egyik legsikerültebb és legismertebb bemutatása a reformáció korából Elzászból. Matthias Grünewald: Isenheimi oltárkép - Feltámadás. Húsvét fényében „Az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de harmadik napon feltámad. ” (Mt 17,22-23) Sokan voltak szemtanúi azon a pénteki napon Jézus meghurcolásának, szenvedésének - utolsó földi útját a pretoriánusok palotájától fel, a Golgotára nagy sokaság kísérte, hogy ott, a „Koponya-hegyen” lássák, hogyan is végeznek vele a római katonák. Ott voltak az ellenfelei, a halálát kívánók, a halálára szavazók. Ott voltak azok, akik „nem csalódtak benne”. Nem csalódtak, mert örömmel láthatták, hogy igazuk van, és a názáreti Jézus valóban nem Isten Fia. Hiszen ha az lenne, akkor nem lenne - nem lehetne - itt, a kereszten, akkor megmentené magát, és egyáltalán: akkor nem is kerülhetett volna ilyen helyzetbe! Ott voltak a barátai, szerettei, hívei is. Ott voltak azok, akik „csalódtak benne”. Csalódtak, mert fájdalommal láthatták, hogy tévedtek, és a názáreti Jézus nem Isten Fia. Hiszen ha az lenne, akkor nem lenne - nem lehetne - itt, a kereszten, akkor megmentené magát, és egyáltalán: akkor nem is kerülhetett volna ilyen helyzetbe! Sem az ellenségek, sem a barátok nem tudták elképzelni - nemhogy elfogadni -, hogy Isten Fia, a Messiás olyan legyen, amilyennek Jézust ott látták. Lehetetlennek tűnt a számukra, hogy ha valóban az Atyától jött, akkor így végezze, hogy ne tudná megmutatni a hatalmát, ne tudna véget vetni ennek az egésznek..., és ne olyan diadalmas vezetőként jelenjen meg a világban, mint amilyent ők vártak... olyant, aki végső győzelemre, üdvösségre viszi az ő népét. De mindaz, ami akkor és ott történt, ami ott és akkor lehetetlennek látszott, bizony lehetséges volt..., és csak így volt lehetséges. Azért, mert az emberi elképzelhetetlent és lehetetlent Isten kegyelme és szeretete lehetségessé, bizonyossággá fordította. Hiszen az Úr, aki „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig’’ (Fii 2,8), ezzel az isteni alázattal és engedelmességgel vette magára az ember bűneit, győzte le a bűnt. Ebben a kereszthalálban aratott végső diadalt a halál felett. S mindezt csak és kizárólag ő vihette végbe, ő valósíthatta meg. Senki más. Ember erre képtelen. Mert lehetsz jó ember, tisztességes: nem bűnözöl, szereted embertársaidat, adsz és segítesz, akár feláldozod életedet is másokért... - az üdvösségedet, Isten országát, örök életedet csak tőle kaphatod, kapod. Csak ő tudja ezt megtenni, megadni. Erre utalt Jézus, amikor a tanítványok azt kérdezték tőle, hogy ki üdvözülhet: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. ”(Mt 19,26) A minden valósult meg akkor ott a Golgotán. És ember számára, a mi számunkra a minden: Isten kegyelmét, szeretetét benne, az Úr Jézus Krisztusban megkapni, ebben a kegyelemben, szeretetben élni, ezzel a kegyelemmel, szeretettel élni. Élhetünk benne, élhetünk vele. Mert azon a pénteken Isten Fia azért ment fel a kereszttestvér emlékét idézik és szolgálatát méltatják. Örüljünk és legyünk hálásak azért, hogy Erzsébet testvér emléke nem merül feledésbe, sőt egyházunk a 2012-es Túrmezei-év keretében kiemelten és méltó módon emlékezik meg Erzsébet testvér életéről és szolgálatáról. * * * Túrmezei Erzsébet még egyetemi évei alatt kapcsolatba került a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület szolgálatával, ami megerősítette hitében, és ahol elhívatást kapott, hogy diakonisszaként egész életét az Úr szolgálatára szentelje. 1945. augusztus 5-én szentelte fel Raffay Sándor püspök a szolgáló életre, amelyet 1951 őszén a kommunista hatalom döntése derékba tört, és amely mégis folytatódott tovább. A sötét alagútból napfényre futott a vonat. 1990- ben az újrainduló Fébé főnökasszonnyá választotta Erzsébet testvért. Az indulás nehéz éveiben hűséges segítőtársa volt Csepregi Zsuzsa lelkész, akinek korai halála mérhetetlen veszteséget jelentett a Fébé szolgálatában. Erzsébet testvér egyik versében „korán tovatűnt, kedves fénysugárnak” nevezte a lelkészt. A főnökasszonyi teendők mérhetetlenül sok gondot jelentettek Erzsébet testvér számára. Munkájában hűségesen és fáradhatatlanul állt mellette dr. Fabiny Tibor professzor, Gertrud Heublein Bad Kreuznach-i főnökasszony és Herzog Csaba lelkész. re, hogy „lehetetlen” szenvedésében és halálában kinyilatkoztassa, megmutassa, megtegye a „minden lehetségest”. Krisztusnak erre, az emberért, értünk megtett cselekedetére a feltámadás ténye tesz pecsétet. Az üres sír tárja fel számunkra, a tanítványok között megjelent élő Úr érteti meg velünk is mindazt, ami történt. Úgy van, ahogyan 219. énekünk mondja: „Nem sötét a keresztfa már, / Húsvét után fényárban áll.” (4. v.) Isten, amikor feltámasztotta Fiát a halálból, igent mondott Jézus földi életére, a szenvedésére is, a halálára is. Mindarra, amit Jézus tett, ami történt vele. És végül igent mondott az új, mennyei életére is. Ez az élet az ember számára bizonyosságot jelent Isten mindenható szeretetéről, hitet és reménységet nyújt kegyelmében, biztonságot ad Krisztus Jézus követéséhez, az ő útján való járáshoz. És számunkra nem lehet, nincs más út, csak Krisztusé: a hitnek, a szeretetnek, a keresztnek útja. Igaz út, jó út, minden emberi nehézség, akadály ellenére is. Húsvét fénye ragyogja be, és oda tart, oda vezet, ahol ő, a feltámadott, élő Úr Jézus Krisztus él: Isten mennyei országába! WlSZKIDENSZKY ANDRÁS Imádkozzunk!„Dicsőség néked, Istenünk! / Fiaddal együtt dicsérünk. / Eleget ő tett miértünk. (...) Mi téged kérünk, Krisztusunk, /Élő és győztes Vezérünk: / Add meg, mi üdvös minékünk. ” (EÉ 216) Ámen.
