Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-15 / 2. szám
2 -m 2012. január 15. FORRÁS Evangélikus Élet VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - P.ÉLD 3,19-21.27-35 Isten a hentesnél Oratio cecumenica Mindenható, örök Isten, mennyei Atyánk! Fiadban felvállaltad emberi létünk nyomorúságait, és feloldoztad megkötözöttségünket. Szabadításod által születik és újul meg bennünk a hála és a hit bizalma, amellyel könyörgünk hozzád. Fiadban megbékéltetted magaddal a világot, a tőled elrejtőző, menekülő embert. Végtelen szeretetedet jelentetted ki, amely otthonává lehet mindannyiunknak. Könyörgünk minden emberért, aki még nem talált rá léte kétségei, fájdalmai között a gyógyulásra a te szeretetedben. Fiadban a reménytelenül betegséggel küzdők szenvedését is megszüntetted. Könyörgünk gyógyító erődért minden embernek, akiket betegség keserít. Fiadban gyógyító közösséget hívtál el: az egyház közösségét. Könyörgünk gyülekezetünkért. Add, hogy a benned bízók közössége megújuljon a benned való bizalomban és az egymás iránti szeretetben. Fiadban gyógyítod azokat a sebeket is, amelyeket saját magunk ütünk bűneinkkel, mulasztásainkkal, közönyünkkel magunkon és környezetünkön. Oldozz fel bennünket megkötözöttségeinkből. Fiadban az életnek adtál örök gyógyulást, legyőzted a bűn és a halál hatalmát. Nyitottá tetted életünket végtelen szereteted felé. Könyörgünk mindazokért, akik a halál rettentésével néznek szembe. Hadd lássák meg, hogy Fiadban ebben a mélységben is velünk jársz, és elvezetsz örök országodba ___ Mennyei Atyánk! Fiadban az élet gyógyulását ajándékoztad nekünk. Add, hogy ennek reménységében járjunk azon az úton, amelyre elhívtál Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Krisztust tudakozd. Rajta kezdd, s nála végezd. Ha pedig a magad esze vagy akárki másfelé akar tántorítani, csukd be szemedet, és mondd: Ne tudjak - nem akarok tudni más istenről, csak az én Uram Krisztusomról. Ha egyszer az Atya küldte, akkor nem hiába jött, hanem az Atya akaratából igazi mondanivalója van, hogy úgy hallgassuk, mint magát a felséges Istent. Hallani pedig csak azt lehet tőle, hogy segíteni akar rajtunk, s kibékíteni az Atyát. Tenni sem tesz egyebet, csak ezt. Ebben jár, ezt prédikálja, ezért szenved s hal meg végül a kereszten. Az Atya szíve, akarata és műve tárul itt fel. Itt megismerheted. Másutt nem éred el, ha mégoly magasra hágnál is okoskodó eszed hegyes gondolataival. Ha pedig nem vagy hajlandó Istent a Krisztusban ragadni meg, hanem isteni felségébe akarsz felkapaszkodni, meglásd, pórul jársz. Rémülten visszahullsz. Mert a kegyelem helyett, melyből készakarva kiszakadtál, Isten fedetlen felsége mered rád, melyet el nem hordozhatsz. A bűnös ember Istenben a Krisztuson kívül kegyelmet és szeretetet se nem láthat, se nem találhat. Aminthogy Krisztuson kívül nincs is egyéb, hanem csak merő harag és kárhozat.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó Józseffordítása) Nagymamám lelkes képeslapgyűjtő volt. Ez manapság furcsa, hiszen már karácsonytájt sem küldünk üdvözlőlapokat. Egy letűnt korszak maradványait tartom a kezemben. Szép látképek Zürichről, egy kép valamilyen magas, havas hegységből, egy másikon pálmafákkal szegélyezett út. Aztán hirtelen a képeslapok között egy fekete-fehér, amatőr kép. Nagymamám van rajta, ahogy kilép a konyhából, belemosolyog a fényképezőgépbe, nevetése olyan, mint a fiamé. Szíven üt ez a váratlan találkozás. Nagymamám már régen halott, mégis hirtelen megelevenedik soksok emlék róla. Régi gyülekezetemben sok nagycsalád volt. Talán azért is volt olyan stabil, azért működhetett olyan jól, mert nemzedékek együtt jártak templomba, gyülekezeti programokra. Egyszer valaki - még gyerek voltam - kezembe nyomott egy regényt:- Olvasd el, ez Eszter néniékről szól! Hitetlenkedve kezdtem el olvasni, aztán rájuk ismertem. Igaz, a regény már sok évvel azelőtti életükről szólt, a benne szereplők addigra már vagy tíz-tizenöt évvel idősebbek voltak, de kétségtelenül annak a családnak a története volt, amelynek a tagjaival együtt jártam gyerekórákra, később istentiszteletre, énekkarba. Némileg büszke is voltam, hogy ismerem a szereplőket, de aztán arra gondoltam, hogy milyen máshogy olvasom én, aki hetente találkozom velük, mint azok, akik még soha nem látták őket. Szeretjük azokat a pillanatokat, Az Evangélikus Hittudományi Egyetem sajátos helyet foglal el egyházunk intézményei között. A Magyarországi Evangélikus Egyház intézménye, ugyanakkor része a független magyar felsőoktatásnak, az egyetemek világának. Ezért még inkább kitapintható a professzor (egyetemi tanár) beiktatásánál a kettős vonatkozás: a jogi és a liturgikus aktus, hiszen nem csupán egyházjogi esemény zajlik a liturgikus alkalom mellett, hanem egy olyan személyt iktatnak be, akit a legfelsőbb állami szinten neveznek ki (természetesen az egyház egyetértésével). A Liturgikus könyv második kötete olyan tervezetet ad, amelyet szakemberekkel egyeztetve, de - a többi fejezethez hasonlóan - a változtatás és a javítás lehetőségével kínálnak fel a szerkesztők. A tervezet szerint a teológiai tanár beiktatását istentisztelet keretében az egyetemért felelős püspök végzi a rektor és a rangidős tanár segítségével. (A rangidős tanár akadályoztatása esetén egy másik beiktatott oktató is szolgálhat.) Az istentiszteletet követő egyetemi ünnepi ülés pedig jegyzőkönyvbe foglalja az iktatás megtörténtét. amikor a világ szereplői hirtelen ismerőseinkké válnak. Annyi arcot hoz elénk minden nap, annyi név és sors, történet és szereplő!... Természetesen nem lehetnek mind a mi életünk szerves részei. Ezek a mi képeslapjaink. Anziksz a teremtésről, megvásárolható üdvözlőlapok. Aztán hirtelen valaki, aki a miénk. Könyveket olvasunk emberekről. Ismeretlenek - azután is, hogy megtudtunk róluk mindent, életüket, érzelmeiket, gondolataikat. A könyv lapjain maradnak. Továbbvisszük emléküket, de soha nem lesznek életünk valódi szereplőivé. Milyen izgalmas, amikor ez a gát leomlik! Amikor a könyvből kilépve valaki személyes ismerősünkké lesz. Talán ezért szeretnek sokan hírességekkel találkozni. A múltkor az utcán láttam egy számomra nagyon szeretett film főszereplőjét. Ott királynőt alakított, az utcán olyannak láttam, amilyen valójában, gyermekét az óvodából hazavivő háziasszony. Ahogyan a mai bibliai szakaszt olvastam, elkezdtem figyelni. Ez a tőlem - és mindegyikünktől - távol eső prófécia ugyanúgy megelevenedett, mint a fekete-fehér kép a képeslapok között vagy a könyv szereplői a gyülekezetben. Húst vásároltam a hétvégére. Sokan voltunk a hentesnél, hetedikként vagy nyolcadikként álltam a sorban, így legalább alkalmam nyílt kinézni, mit szeretnék venni. Próbáltam „leszámolni” a piros fénnyel megvilágított húsokról a manipulált hatásokat, és kinéztem egy elég soványnak tűnő combot. Ekkor lépett be a boltba Isten. Senki nem gondolta, hogy ő az, Az ünnepélyes bevonulás ismert és megszokott a különleges egyetemi alkalmakon. A tanár beiktatásakor is így történik: elöl a hallgatók, majd az adjunktusok, docensek, utánuk a professzorok, majd az új teológiai tanár, végül a püspök a két segédkező lelkésszel. Az iktatás rendje - mint ahogy a Liturgikus könyv mindkét kötetében az összes ünnepi rendben konzekvensen látjuk - felépítése szerint megegyezik az egyház istentiszteletének rendjével. A bevezetőben Isten nevét hívjuk segítségül, bűnbánattal készülünk az új szolgálat végzésére, illetve elfogadására. A zsoltár antifónája az evangélium hirdetőinek alapállásáról szól: „...nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért’.’ (2l<or 4,5) A zsoltár pedig kapcsolódik a tanítás hivatalához: „Könyörülj rajtunk, Istenünk, és áldj meg minket, hogy megismerjék a földön a te utadat!” (Zsolt 67,2-3) A Kyriét maga az iktatandó tanár mondja a terv szerint: „Úr Jézus Krisztus, te embereket hívsz el szent szolgálatodra, Uram, irgalmazz! Úr mert a ruhája kopott és meglehetősen piszkos is volt. Hosszú kabátját a derekán egy szakadt sállal kötötte meg. Kötött sapkája alatt még egy kendőt is viselt.- Nem adna nekem egy kis kolbászt csak úgy? Holnapra megadom - fordult a henteshez. Az nem is szólt - éppen egy vásárló fizetett -, csak a kezével intett félreérthetetlenül, elutasítóan. Isten visszautasításoktól edzetten némult el. Volt valami szívszaggató abban, ahogy kilépett a boltból, mint egy megvert kutya. Az éppen fizető vásárló, idős asszony ekkor azt mondta:- Dobjon még hozzá nekem, Gyurikám, abból a kolbászból harminc dekát! A hentes érezte, hogy őt kezdik megszégyeníteni, de nem tehetett semmit. Az asszony fizetett. Amire kiértem a boltból, Isten ott ült a kőkerítésen, és éhesen falta a kolbászt. Még egy zsemle is volt a kezében, ki tudja, honnan. Máskor ülök a buszon. A mögöttem levő székről egy fiatalember lezuhan a földre. Valaki nevet. „Biztos részeg!” De a férfi nem részeg. Habzik a szája, rángnak az izmai. Epilepsziás roham. Megbénulok a rémülettől. De egy szép gyapjúkabátos férfi lehajol hozzá. Szakértő kézzel a fogai közé teszi az esernyőjét. Nem érdekli, hogy közben a kabátja csupa tajték lesz. Homlokára teszi a kezét. Nyugodt hangon szól, hogy valaki hívjon mentőt. Ő nem hagyja ott a beteget. Én is oldódom hirtelen jött ijedtségemből. Hívom a mentőket. Közben lenézek az egyre inkább Jézus Krisztus, te emberekre bízod, hogy tanítsák az örök élet evangéliumát, Krisztus, kegyelmezz! Úr Jézus Krisztus, te megáldod követeidet, hogy áldássá legyenek mások számára, Uram, irgalmazz!” Az új teológiai tanár és az egyetem életének fontos eseménye a hálaadás, a kegyelemkérés és a Szentlélek-hívás jegyében zajlik. A kollekta imádság helyén szereplő könyörgést a rangidős teológiai tanár mondja a következő szavakkal: „Urunk, Istenünk, aki azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson: hálát adunk neked, hogy megajándékozod egyházadat Szentlelked sokféle ajándékával, megismerteted vele evangéliumodat, és megadod, hogy az igazság oszlopa legyen. Hálát adunk neked, hogy egyházunknak is megadod igéd ismeretének és az igaz tanításnak ajándékát. Kegyelmedbe ajánljuk most testvérünket, akit a teológiai tanári szolgálatra szántunk. Készítsd fel hivatására Szentlelked világosságával, hogy a te igazságod tanítója legyen sokak üdvösségére, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” Az iktató istentisztelet cselekvő alanya maga az Úristen. Ezért kulcskérdés, hogy igéjére figyeljünk. Az ünnep olvasmányaiból kiemelkedik az evangélium szava. Jézus ezt mondja: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok. Aki magától szól, a saját di-A VASÁRNAP IGÉJE megnyugvó, meggyötört szerencsétlenre. Isten az. Kezdenek kisimulni vonásai, ujjai elernyednek. A mentő megérkezik. A hordágyon már hálás köszönömöt tud mondani segítőjének. A busz is továbbindul. A teremtő Isten itt jár közöttünk. Ő, aki alkotta a csillagokat, aki megformálta a gyíkokat, aki kitalálta a margarétát, aki létrehozta a csókot, a táncot és a kirándulást, nem maradt a képeslapok vagy regények távolságában, a Biblia ismeretlenjei között. ,, Ő nem a felolvasott textus, a liturgia szövege, az oltárkép főalakja. Találkozhatunk vele az utcán, ismerősünkké lesz, mint a képeslapok közül ránk mosolygó nagymama fényképe vagy mint egy könyv idegen szereplői közül a jól ismert asszony, aki az altban ül, balra a második helyen. Ő a húsbolt hajléktalanja és az autóbuszon rohamot kapó epilepsziás. Csak el ne menjen mellette kegyetlen szívem! ■ Heinemann Ildikó Imádkozzunk! Találkozz velem, Istenem! Adj érző szívet, hogy észrevegyelek a tömegben, hogy meglássalak, mint személyes ismerősömet, hogy ne forduljak el tőled, hogy megszólíthass engem, hogy megmenthess engem! Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS csőségét keresi, aki pedig annak dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az igaz, abban nincs hamisság.” (Jn 7,16-18) Az epistola is a tanító küldetésére utal: „Ő »adott« némelyeket... tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére...” (Ef 4,11-133) Az iktatás további része a szokott mederben folyik. A szándékot kifejező kérdések-válaszok után Isten Lelkét hívjuk segítségül, majd a személyes áldás hangzik a püspök szájából. Végül a tanártársak és hallgatók együtt éneklik az ősi imádságot: „Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk!” Az egész alkalom lényegét foglalja össze az általános könyörgő imádság második mondatsora: „Áldd meg egyetemünket, az itt folyó tudományos munkát és képzést. Áldd meg teológiai tanárainkat és hallgatóinkat. Add nekik Szentlelked világosságát, hogy megismerjék és helyesen értsék az evangélium igazságát, Krisztus keresztjének titkát.” A rendkívüli felelősséggel járó szolgálat így indul Isten áldásával, az ige és az imádság közösségében. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Jövőt formáló szolgálat - nem középiskolás fokon... Teológiai tanár iktatása ► A Liturgikus könyv második kötete külön fejezetet szentel a teológiai tanár beiktatásának. Természetes ez, mert ha teológusprofesszoraink nincsenek is a rivaldafényben, munkájuk, szolgálatuk messze túlmutat egy oktató átlagos tevékenységén. Hivatásuk teljesítése meghatározza az egész egyház életét, és döntően formálja a jövőjét. Hatalmas lehetőség és még hatalmasabb felelősség jellemzi pályájukat. Méltó hát, hogy megfelelő módon indítsa őket egyházuk a szent feladat végzésére.
