Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-15 / 2. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2012. január 15. » 3 Ordass Lajos-díj-átadó a Deák téren ► A11 órakor kezdődött istentiszteleten ezúttal is voltak néhányan a Deák téri templomban, akik még személyesen ismerték és/vagy hallották prédikálni mártírsorsú püspökünket, néhai Ordass Lajost (1901- 1978), akiről egyházunk legrangosabb díja neveztetett el. És akik „az ország templomaként” is emlegetett budapesti hajlékban január 8-án hallották Ittzés János - 4MÓZ 14,10-23 alapján tartott - felkavaró igehirdetését, majd az érdemeit méltató laudációt, azokban kétség nem merülhetett fel, hogy az Ordass Lajos-díjat egyházunk illetékes grémiuma méltán ítélte oda a nyugalmazott püspöknek... A hivatalos „kiírás” szerint a 2007-ben alapított Ordass Lajos-díj „annak a felszentelt (aktív vagy nyugalomba vonult), feddhetetlen életű, magyar vagy külföldi lelkésznek adható, aki a magyar evangélikusságért kiemelkedően sokat tett. A díj az ökumenikus kapcsolatokért sokat munkálkodó más felekezetű papi személynek is odaítélhető.” Mint iß. dr. Hafenscher Károly - alábbiakban olvasható - laudációjából is kitűnik, Ittzés János lényegében már a 2000-ben újjászületett Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület „irányba állításával” annak első püspökeként beírta nevét a Magyarországi Evangélikus Egyház „történelemkönyvébe” Ám akik hallhatták igehirdetéseit (vagy épp az EvÉlet hasábjain olvasták - nyugállományba vonulásával felfüggesztett - rovatunkban, az Égtájolóban megjelent jegyzeteit), azok nem csupán egyházvezetőként, hanem lelki vezetőként is „díjazták” már korábban is. Az Ordass Lajos-díjat a múlt vasárnapi istentisztelet keretében egyházunk országos felügyelője, Prőhle Gergely nyújtotta át Ittzés Jánosnak. Az ünnepi alkalmon szolgált elnök-püspök utódja, Gáncs Péter is, a padsorokban pedig - számos egyházi és közéleti személyiség mellett - helyet foglalt a zsinat nem lelkészi elnöke, Muntag András, valamint az Ittzés Jánost az egyházkerület élén követő püspök, Szemerei János is. ■ TPK Laudáció Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök tiszteletére az Ordass Lajos-díj átadása alkalmából Deák téri evangélikus templom, 2012. január 8. Egyházunk elnöksége a laudáció feladatára kért fel, de a készülés napjaiban és a jelen pillanatban - a díjazottal való évtizedes testvéri és munkatársi kapcsolat nyomán - egyaránt érzem azt az ellenkezést vagy inkább hárítást, amely kimondatlanul is azt fejezi ki: ne engem dicsérjenek. Az ellenkezés Keresztelő Jánosnak a jól ismert Cranachképen látható ujjához válik hasonlóvá. Ez az ujj véletlenül sem önmagára mutat, annál inkább Krisztusra, a megfeszítettre. De mintha azt is sugallná, hogy énekeljük együtt az egyház ősi liturgikus énekét: „Laudamus te, benedicimus te, adoramus te” - Isten, téged dicsérünk, áldunk és imádunk! Ezért következő szavaimat ne laudációként, hanem „Laudamus te”-ként értsük. Istent dicsérjük azért, mert szolgáin keresztül - Ittzés János szolgáján keresztül is - evangéliumát hirdetteti, szentségeivel megajándékoz, egyházát építi, fenntartja és kormányozza. Soli Deo gloria! De Isten igéje figyelmeztet, hogy meg ne feledkezzünk vezetőinkről, lutheri értelemben Isten helyetteseiről. Ha megfeledkezünk, Isten iránt vagyunk hálátlanok. Ezért a díj, ezért a köszönet és ezért a hálaadás. Ahogy a néhány éve hazatért katolikus apát-plébános földi vándorútja végén kiadott könyvének címében írta: „Ajándékba embereket kaptam” Isten ajándékait köszönjük ma is. Ittzés János evangélikus lelkész, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület nyugalmazott püspöke Ittzés Mihály evangélikus lelkész és Báliké Erzsébet ötödik gyermekeként született Csornán 1944- június 18-án. Igazi papi család tagjaként indult, nőtt fel, végezte és végzi hivatását. Ifjúságának évei Győrhöz kötötték. A város szeretete máig megmaradt benne. Teológiai tanulmányait - kora sajátosságaként - egyszemélyes évfolyamként végezte. Stúdiumainak befejezése után az egyházvezetéssel való lelkiismereti-személyes ellentéte miatt nem avatták lelkésszé, hanem segédmunkásként dolgozott, illetve sorkatonai szolgálatot teljesített. 1970-ben ordinálták. Ugyanez év őszén kötött házasságot Balázsi Anna Réka tanárnővel. Isten két gyermekkel áldotta meg házasságukat. Takácsiban, majd Kőszegen volt gyülekezeti lelkész. 2000-ben szentelték püspökké Győrött, az evangélikus Öregtemplomban. Nevéhez fűződik az egykor politikai döntésként, hatalmi szóval megszüntetett Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület újjászervezése, a drága dunántúli lutheránus tradícióhoz méltó indítása, irányba állítása. Neve ilyen értelemben is a magyar egyháztörténet részévé vált. Igényes lelkipásztori, igehirdetői, egyházvezetői munkája meghatározó az egész Magyarországi Evangélikus Egyház számára. Higgadt mérlegelőkészsége, fegyelmezett magatartása, rendszeretete, az igazsághoz való ragaszkodása, a törvényes rend következetes megtartása és megtartatása, embertársainak tisztelete, az erkölcsi jó rend iránt való elkötelezettsége, nagy tudása, világos meglátásai és kiemelkedő átlátóképessége alkalmassá tette arra, hogy közösséget vezessen, embereket irányítson, mind az egyházi, mind pedig a társadalmi életben jó példát mutasson. Külön is meg kell említeni lelkészipüspöki szolgálatában az istentisztelet, azon belül is az igehirdetés és a liturgia szerepét és szeretetét s a kettő magas értékű harmóniáját. Prédikációi mélyen lutheránus lelkűlettel, prófétai hangvétellel a csacsogó felszín helyett mindig az igazi mélység és az isteni gazdagság felé törekedtek. Igényes nyelvi fordulatai, briliáns retorikai eszközei sokak, sokunk számára jelentettek örök életre tápláló lelki eledelt. Szépen megformált, az isteni dramaturgiát élőn és igényesen megmutató liturgusi munkássága nemcsak jó érzékről és példaértékű felkészültségről tanúskodik, hanem arról az örök (mennyei) istentiszteletről, amelyre a Szentírás tanúsága szerint készülünk, s amelyet lerontva, igénytelenül, hanyag tudatlansággal végezni istenkáromlás. Megélni, megmutatni azonban a legszentebb közösségbe való vezetés művészete. Akkor is, ha sokan nem tudtak felnőni hozzá e területen, és nem értették vagy félreértették az istentiszteletet halálosan komolyan vevő attitűdjét s az ebből fakadó megújító szándékát. Az egyházi élet minden területén jelentős teljesítménye, nemzetközi tapasztalata és tevékenysége, az egyházak között végzett értékteremtő és értékmentő szolgálata nemcsak az egyházi körökben, hanem a társadalomban is nevet szerzett Ittzés Jánosnak. Közismertsége, megbecsültsége úgy aktív püspöki szolgálata, mint nyugdíjas, de továbbra is intenzív munkálkodása idején kiemelkedő volt, és ma is jelentősnek mondható. Sokat tett azért, hogy az evangélikus egyház szolgálatának prioritását - az evangélium hirdetését - komolyan véve megtalálja és megerősítse küldetését a mai magyar és európai közegben. Személye és tevékenysége nyomán a magyar társadalom és közélet is megérezhette az evangélikus szín jelentőségét, a lutheránus értékek meghatározó voltát. Ittzés János nem könnyű úton maradt az Úristen hűséges szolgája. Az a kereszt, amelyet püspökként magára vett, és nem díszként vagy alkalmilag félretehető hatalmi jelvényként hordott, jelezte, hogy komolyan veszi Ura szavát: aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét. Több mint jelképértékű, hogy egyháza az érte való hálaadás jeleként annak az Ordass Lajos püspöknek a nevét hordó díjjal tünteti ki, aki hivatásában és munkájában példaképe, lelki atyja volt. Ittzés Jánost kiemelkedő személyisége és munkássága méltóvá tette arra, hogy egyházunk a legmagasabb magyar evangélikus díjjal, az Ordass Lajos-díjjal tüntesse ki - e „méltó”-ságért hangzott és hangzik ma a „Laudamus te”. ■ Ifj. dr. Hafenscher Károly A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG FŐTITKÁRÁNAK ÚJÉVI ÜZENETE „Az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9 a) Micsoda ígéret van ebben az igeversben, amelyet egy éven át emlékezetünkben tarthatunk, amelyről elgondolkodhatunk imádságaink alkalmával, és amelynek üzenetét hirdethetjük másoknak! A gyengeségen keresztül is érvényesülhet Isten ereje, sőt éppen a gyengeség tár ajtót Isten hatalmas cselekedeteinek. Az az üzenet, hogy az erőtlenségben erő van, vonatkozik arra a jó hírre is, amikor Immanuel („Velünk az Isten”), vagyis az Isten a kiszolgáltatottság állapotában érkezett hozzánk. Hajléktalan, bevándorló házaspár gyermekeként született meg egy - a politikai-hatalmi központoktól távol eső - falucskában. A hit felfedezi azonban, hogy Isten éppen ebben az esendőségben erősíti meg az egész teremtett világra kiáradó, életadó ígéreteit. A 2012-es esztendő útmutató igéje azzal a ténnyel is szoros kapcsolatban áll, hogy a keresztény ember másként értelmezi Jézus kereszthalálát. Miközben a keresztet az erősek által gyakorolt megalázás és az élettől való megfosztás jelképeként, az erőszak és a halál eszközeként állították fel, a hit úgy tekint rá, mint arra a helyre, ahonnan az el nem múló békesség ered, és ahol az élet teljessége tapasztalható meg. Ahelyett, hogy az Isten-hiány rettenetéként értelmezné, a keresztények számára a kereszt az esendő emberrel való legbensőségesebb közösségvállalás isteni kifejeződésévé lesz. Igen, a kereszt annak erőteljes megerősítése, hogy „Velünk az Isten”, ahogyan ez el is hangzott Betlehemben, a jászolnál. Micsoda ígéretes útmutatás ez az egyházak számára szerte a földön! Mindazok számára, akik hűek Istenhez, és arra törekszenek, hogy az ő eszközeiként szolgáljanak a világban. Amikor Pál apostol szembesült saját gyengeségeivel, nem kezdett védekezni, még csak tagadni sem kezdte makacsul a nagyon is emberi korlátáit. Felismerte esendőségét, sebezhetőségét, és elfogadta ezt az állapotát, hangot adva az abban való bizonyosságának, hogy Isten az erőtlenséget erővé formálja át. Az embereknek nehezükre esik elfogadni, hogy gyengék, sebezhetőek, így azt sem akarják megérteni, hogy nagymértékben függnek Istentől, embertársaiktól, magától a teremtett világtól. Az, hogy a nemzetközi közösségek nem foglalkoznak igazán a klímaváltozás fenyegető rémével, világosan tükrözi, hogy az emberiség nem bír helyes önismerettel. Fel kell ismernünk, hogy az emberi faj megannyi finom szállal szövődött bele az ökológiai rendszerek könnyen felszakítható szövetébe, és be kell ismernünk, hogy egymásra vagyunk utalva, kölcsönös függésben élünk az egész teremtett világgal. Ugyanakkor a hatalomvágyunk - s az, hogy ellenőrzésünk alá akarjuk vonni a természet rendjét - egyre közelebb sodor bennünket egy természeti katasztrófához. Hasonlóképpen mutatja meg a jelenlegi pénzügyi válság is, hogy milyen hiábavaló kísérlet olyan forrásokból élni, amelyek valójában nem is léteznek. A gazdasági krízis felfedi, hogy végső soron zsákutcához vezet, ha a hatalom logikájára hagyatkozunk. Nem győzhető le sem a pénzügyi, sem pedig az ökológiai válság, ha folytatódik a piaci igények kiszolgálása. Egyedül csak úgy, ha az emberiség nagy családján belül végre nyíltan beszélünk az igazságosság kérdéseiről. Micsoda ígéretes útmutatás ez az egyházak számára szerte a földön! Mindazok számára, akik hűek Istenhez, és arra törekszenek, hogy az ő eszközeiként szolgáljanak a világban. Az Útmutató 2012. évi igéje egyben erőteljes késztetés is arra, hogy ismerjük meg önmagunkat. Aztán becsületes önismerettel akarjuk megismerni a másikat, azzal a tudattal, hogy emberként esendőek, sebezhetőek vagyunk. Ez az üzenet nekünk szól, azoknak, akik Isten kegyelméből felszabadított emberek vagyunk, és akik az egyházi közösségek tagjaiként tudjuk: bennünket az igazságos, békés és kiengesztelődött világért való munkálkodás tart össze. Úgy ér el bennünket ez az üzenet, mint azon egyházak communióját (közösségét), amelyek ragaszkodnak a tisztánlátáshoz, és folytatják a megkezdett párbeszédet arról, hogy miként szolgálhatják a leghűségesebben Istent ebben a világban. Ezt a párbeszédet aztán tovább mélyíti az egyházaknak a misszió iránti elköteleződése és az, hogy bizalmukat mélyen abba az Istenbe vetik, aki hatalmával a látszólagos gyengeségben is jelen van. Ahelyett, hogy kétségbeesnénk azon, hogy nem találunk könnyű válaszokat bonyolult világunk kérdéseire, arra építsünk inkább, amit Isten végez majd el az egyházban és a világban! Az az ige, hogy a gyengeségben erőt fedezhetünk fel, határozott emlékeztetés arra is, hogy az egyház missziójának az elesettek, a társadalom peremére sodródottak, az erőtlen rétegek felé kell irányulnia, illetve Isten teremtett világára kell figyelnie, amelyen oly sok sebet ejtett már az emberi felelőtlenség. Amelyik egyház hűen és elkötelezetten akarja végezni Isten misszióját, az az emberiség és a teremtett világ megerősítésére törekszik. Az egyház azzal, hogy megérti saját gyengeségét, tökéletlenségét és azt, hogy mi, emberek egymásra vagyunk utalva, egyre inkább megtanul bízni az Úristen mindent tökéletessé tévő hatalmában. így áldjon meg minket Isten most, hogy a 2012-es esztendőbe lépünk. Legyünk tudatában gyengeségünknek és esendőségünknek, de annak is, hogy mindezeket Isten hatalmas erővé alakíthatja át! Genf, 2012. január 6. ■ Martin Junge főtitkár Angolból - a német szöveggel egybevetve -fordította B. Pintér Márta
