Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-15 / 2. szám
mindnyájan el fogunk változni” (íKor. Imahét a Krisztus-hívők egységéért 2012 Az ez évi ökumenikus imahét megnyitó istentisztelete január 15-én, vasárnap 19 órakor lesz a budapesti Szent István-bazilikában. Szentbeszédet mond dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergombudapesti érsek. Igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke. Az istentisztelet liturgiájában az Ökumenikus Tanács tagegyházainak püspökei és vezető lelkipásztorai végeznek szolgálatot. Minden érdeklődő testvérünket szeretettel várjuk! ■ Dr. Fischl Vilmos, a MEÖTfőtitkára ... - «£ -r S ' 2012 - vitorlabontás a változások szelében ■ Kákay István A kezdődő új évet sokan - egyének, társadalmi csoportok, vallási közösségek, nemzetek - jelzővel látják el, vagy egy-egy kifejezést kötnek hozzá - ki-ki a maga igénye, beállítottsága, reményei, elvárásai szerint. Ezek a meghatározások lehetnek egymástól merőben eltérőek - a szempontok sokszínűségét csak csodálni lehet -, ugyanakkor mégis hasonlók valamiben: egy dolgot, fogalmat, szempontot, cselekvést vagy történést a többi közül kiemelnek, fontossá, követendővé, megvalósítandóvá téve azt. Aligha járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, hogy az új évtől nagyon sokan változást várnak. Sorsuk, élethelyzetük javulását, gondjaik, problémáik megoldását, valami pozitív fejleményt, amelyben reménykedve, esetleg a reményből erőt merítve kezdik az új évet. Mások - akik talán elégedettebbek helyzetükkel, esetleg tartanak a változásoktól - szeretnék megállítani az időt, a jelen helyzetet konzerválni, a mostani állapotokat bebetonozva őrizni azt, ami volt, ami van. Egy régi bölcsesség szerint: amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat emelnek, az optimisták vitorlát bontanak. Plasztikus, kifejező ez az ellentétpár. A feltámadó szél erejének lehet ellenállni, lehet szembeszegülni vele, harcolni ellene, megpróbálni megőrizni jelenlegi helyzetünket. A feltámadó szél erejét azonban vitorlánkba lehet fogni, segítségül használni, útra kelni, célunkhoz elérni vele. Magam - optimista természetű lévén - az utóbbira biztatom kedves testvéreinket az esztendő elején, mely egyébként kevés jóval kecsegtet bennünket. Az általános társadalmi és gazdasági helyzet, az aggasztó európai és világjelenségek közepette falakat emelni, ölbe tett kézzel várni, pozícióinkat védelmezni struccpolitikának látszik. Az elmúlt évben közzétett statisztikák adatai szerint egyházunkon belül sem olyan kiváló a helyzet, hogy érdemes lenne falakat emelve körülbástyázni, védelmezni, hosszabb távra rögzíteni. Évek óta tudjuk, látjuk, hogy - legalábbis - a társadalmi mutatók általános mértékének megfelelően romlanak népmozgalmi adataink, tart a nagyon lassú, nagyon biztos fogyatkozás. Egyes területeken még aggasztóbbak a tények, a kilátások. Ezen a helyzeten elmozdulással, felfogásbeli változtatásokkal, lendületbe hozással, bátor vállalásokkal lehet javítani. Bontsuk ki azt a vitorlát, melybe befoghatjuk a változás szeleinek erejét, melynek segítségével elmozdulhatunk a holtpontról, elindulhatunk egy olyan úton, mely egyházunk lelki, szellemi és fizikai gyarapodásához vezet! Ezt a vitorlát összefogásnak hívják. Töretlenül hiszek az összefogás eredményességében, a csapatmunka hatékonyságában, a közösség erejében. A közösség építésének folyamata türelmet, kitartást igényel; gyors sikereket nem ígér, ám hosszú távon mindig megéri a befektetést. Egyházunk tartaléka éppen abban rejlik, hogy mozgósíthatja ezt a hatalmas, sokszor szunnyadó erőt. Megosztottság helyett széles összefogásban, széthúzás helyett kitartó együttműködésben, egyéni érdekek keresése helyett a közösségi érdekek megtalálásában látom egyházunk fejlődésének zálogát. A számos lehangoló számadat mellett már eddig is akadtak biztató jelenségek: 2007 óta folyamatosan növekszik azon magyar adófizetők száma, akik adójuk egy százalékát a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajánlják föl. Ez az egyházunk közösségéhez való tartozás igényének, vállalásának egyértelmű bizonyítéka. Évről évre többen keresik szülőként behatási szándékkal oktatási intézményeinket, deklarálva ezzel egyházunk értékrendjébe, nevelési elveibe helyezett bizalmukat, legféltettebb kincsüket, gyermeküket bízva gondjainkra. Diakóniai szolgálatunk területén ugyancsak látványos növekedést tapasztalunk: tartósan gyarapodnak intézményeink, szolgáltatásaink, így jelentősen emelkedik az evangélikus diakónia által gondozottak száma is. Mindez szintén az egyházunk közösségébe vetett bizalom csalhatatlan jele, missziói munkánk eredményességének bizonyítéka. 2011 őszén soha nem tapasztalt mértékben változtak meg mindennapi életünk szabályozói. A földindulásszerű törvényi változások szinte egyetlen területet sem hagynak érintetlenül. Az egyénnek az új helyzethez alkalmazkodni, a megváltozott környezetben eligazodni nagyon nehéz, sokszor lehetetlen vállalkozás. A számtalan új feladat megoldása, az alkalmazkodás azonban nagyságrendekkel könnyebb a segítő, összetartó közösség számára. Bizakodva, optimistán, lendülettel kezdve a feladatok végrehajtását - az összefogás erejében bízva - joggal hihetjük: Istenünk nemcsak kihívások elé állít, nemcsak tennivalókat ad, hanem elegendő erőt is nyújt a megoldásukhoz. Az országos iroda munkatársi közössége az elmúlt esztendőben jelentős sikereket ért el a csapatépítésben. A tudatos szervezetfejlesztés a közösség erejébe vetett hittel párosulva olyan eredményre vezetett, amely feljogosít bennünket arra, hogy bizakodjunk: a 2012-ben reánk váró nehézségeket képesek leszünk leküzdeni. A rohamosan növekvő elvárások, a szüntelenül változó jogszabályi környezet ellenére hatékonyabb munkaszervezéssel, arányosabb feladatelosztással, egymást segítő együttműködéssel, testvéri összefogással be tudjuk tölteni küldetésünket: biztos hátteret adhatunk gyülekezeteink, intézményeink működésének, minden területen szolgálhatjuk egyházunk építésének ügyét. Az állami törvények változása, a működési feltételek átalakulása közepette egyházunk szervezete is jelentős megújulás előtt áll: megkezdődtek az általános tisztújítás előkészületei. Abban a reményben kívánok bölcsességet, bizakodást, a jövő építésébe vetett hitet testvéreimnek, gyülekezeteinknek, hogy bátran vitorlát bonthatnak, és a változások szeleit befogva előbbre, a gyarapodás felé röpítik egyházunk hajóját. Ennek a küldetésnek a betöltéséhez kívánom valamennyiünknek Isten kegyelmét, áldását, erőtlenségünkben is biztos támogatását. Erős vár a mi Istenünk! A szerző a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója „Nem lett több pénzük, Oratio oecumenica ^ 2. oldal nem kaptak új házat, Ordass Lajos-díj-átadó !► 3. oldal sokkal többet kaptak -Az LVSZ-főtitkár újévi üzenete 3. oldal örök életet.” Ellenállás - keresztény módra !► 4. oldal Cigánysorok Mi, „falusiak”... & 5. oldal !► 15. oldal Ökumenikus imaheti melléklet !► 7-10. oldal A választás éve ■ Dr. Korányi András Ki tehertételként, ki megkönnyebbüléssel tekint a közelgő egyházi választásokra az új esztendőben. Gyülekezeteinkben már hetek óta folynak az előkészületek, az egyház vezető testületéi hónapok óta a kiigazításokról tárgyalnak, keressük és bátorítjuk a tisztségekre - s a vele járó munkára - rátermett egyháztagjainkat a következő hatéves időszakra. Mint minden választásra keletközép-európai térségünkben, egyházon belül és kívül egyaránt, erre a választási évünkre is nagy súllyal nehezednek majd egymással keveredő, lényegbe vágó és felszínes szempontok, kérdések, viták. Látszólag egyszerűen arról van szó, hogy - a püspöki és a lelkészi szolgálatot kivéve - minden tisztség és testület megújul, a gyülekezetitől az országos szintig bezárólag. Valójában viszont ennél sokkal szélesebb összefüggésekről is égető, hogy szót ejtsünk a választásokkal kapcsolatban, amelyek talán nemcsak hat évre, hanem annál is sokkal messzebbre hatnak majd. Az új esztendő egyik tétje, hogy gyülekezeteinkben hitben élő, emberileg elkötelezett, közösségben gondolkodó és együttműködő presbitériumok - és mellettük más szolgálatokat végző munkatársi körök - alakuljanak ki vagy erősödjenek meg. Az egyházunk alapját jelentő, gyülekezeti szintű megújulás, missziói kisugárzás, lelki és anyagi megerősödés aligha várható máshonnan, mint ezeknek a gyülekezeti köröknek az önkéntes és vonzó, a lelkipásztorokkal egyetértésben végzett szolgálatából. A népszámlálási adatok hamarosan meg fogják erősíteni egész egyházunkban azt a meggyőződést, hogy a gyülekezetek helyi életén, mozgósító erején áll vagy bukik egyházunk közeli és távolabbi jövője, legalábbis annak emberi oldala. A presbitériumi tagságnak vagy a más területen vállalt szolgálatvégzésnek olyan, a gyülekezetért végzett aktív munkát kell jelentenie, amely ténylegesen betölti az Istentől kapott tanítványi küldetést, amelynek eredménye a növekvő gyülekezet. Az ezzel ellentétes tapasztalatainkat, tendenciákat úgy kell közösen felmérnünk és lelkileg feldolgoznunk, hogy azokból lelkész és munkatársai egyaránt megerősödve jöjjenek ki. A választás egyik tétje tehát a gyülekezetépítés megerősödése vagy elerőtlenedése. Jelöltek állítása és versengése során általában két véglet között szoktunk csapongani: alkatunk szerint vagy csak a személyiség vonzerejére, vagy - éppen ettől függetlenül - csak a megfogalmazott célokra és tervekre koncentrálunk. Természetesen mindkettő feltételezi, hogy a jelölteket a választó közösségek ténylegesen ismerik, különben sem erre, sem arra nem nyílik tényleges esély, csupán esetlegességek fogják eldönteni, hogy az egyes szolgálatokra melyik jelölt „fut be” - minél inkább távolodunk az alapokat jelentő gyülekezeti szinttől, annál nagyobb ennek a kockázata. Az egyházi választásokat éppen ezeken a pontokon lényegesen meg kell különböztetnünk a közéleti és politikai választásoktól, mert itt a munkaprogram, a cselekvési terv és a személy közösségi elkötelezettsége, bizonyságtevő kisugárzása szorosan összefügg egymással. S azt is meg kell szoknunk, hogy az egyházban végzett, tényleges építő munkát - legyen önkéntes vagy hivatásszerűen gyakorolt - meg kell becsülni: azaz a vállalt és elvégzett munka, annak közösségépítő ereje legyen tényleges alapja a méltatásnak. A választás bibliai értelemben a keresztény élet alapvető része, s nem csak hatévente. Apró, hétköznapi döntésektől a nagy horderejű, évtize= dekre kiható irányváltásokig az egyháznak, azaz Isten földön vándorló népének életereje mutatkozik meg a mérlegelés, a közösségi összetartozás, az imádság mélységében: eléd adtam az életet és a halált, az élet útját és a halál útját - válaszd az életet, hogy élhess! Az egyház szervezetében ciklusonként végbemegy a személyeket érintő választás, de a tisztségviselők és testületek választása előtt most tegyünk föl magunknak őszintén egy másik kérdést is: evangélikus egyházunkban a lelkiekben, a teológiában, a gyülekezet- és egyházépítésben, a misszióban kialakult választási, döntési helyzetekre fordítunk-e ugyanennyi figyelmet? S amíg ezekben az alapvető kérdésekben nem megy végbe bennünk és közöttünk a választás, nem tévedés-e egy tisztségviselőket érintő választástól mélyreható csodát várni? A tényleges mutató ugyanis nem az, hogy hány tagja van egy presbitériumnak, hanem az, hogy hányán végeznek építő munkát a gyülekezetben. A tényleges mutató nem az, hogy hány testület és hány taggal építi fel az egyház döntéshozó testületek, hanem az, hogy hány életerős gyülekezetünk van, s őket elegendő odaszánással támogatjuk-e. Az új év rideg gazdasági, hazai és világpolitikai körülményei, szociális drámái, népszámlálási mutatói mind-mind egyre sürgetőbbé teszik, hogy ezzel nyíltan szembesüljünk. Átléptünk tehát egy olyan esztendőbe, amikor választunk, választhatunk: s talán sokkal mélyebb értelemben is, mint amilyet az egyházszervezeti megújulás jelent. A szerző evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
