Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-15 / 2. szám

mindnyájan el fogunk változni” (íKor. Imahét a Krisztus-hívők egységéért 2012 Az ez évi ökumenikus imahét meg­nyitó istentisztelete január 15-én, va­sárnap 19 órakor lesz a budapesti Szent István-bazilikában. Szentbeszédet mond dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom­­budapesti érsek. Igét hirdet Stein­­bach József, a Dunántúli Reformá­tus Egyházkerület püspöke, a Ma­gyarországi Egyházak Ökumeni­kus Tanácsának (MEÖT) elnöke. Az istentisztelet liturgiájában az Ökumenikus Tanács tagegyházainak püspökei és vezető lelkipásztorai vé­geznek szolgálatot. Minden érdek­lődő testvérünket szeretettel várjuk! ■ Dr. Fischl Vilmos, a MEÖTfőtitkára ... - «£ -r S ' 2012 - vitorlabontás a változások szelében ■ Kákay István A kezdődő új évet sokan - egyének, társadalmi csoportok, vallási közös­ségek, nemzetek - jelzővel látják el, vagy egy-egy kifejezést kötnek hoz­zá - ki-ki a maga igénye, beállított­sága, reményei, elvárásai szerint. Ezek a meghatározások lehetnek egymástól merőben eltérőek - a szempontok sokszínűségét csak cso­dálni lehet -, ugyanakkor mégis ha­sonlók valamiben: egy dolgot, fogal­mat, szempontot, cselekvést vagy történést a többi közül kiemelnek, fontossá, követendővé, megvalósítan­­dóvá téve azt. Aligha járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, hogy az új évtől na­gyon sokan változást várnak. Sorsuk, élethelyzetük javulását, gondjaik, problémáik megoldását, valami po­zitív fejleményt, amelyben remény­kedve, esetleg a reményből erőt me­rítve kezdik az új évet. Mások - akik talán elégedettebbek helyze­tükkel, esetleg tartanak a változások­tól - szeretnék megállítani az időt, a jelen helyzetet konzerválni, a mosta­ni állapotokat bebetonozva őrizni azt, ami volt, ami van. Egy régi bölcsesség szerint: ami­kor a változás szelei fújnak, a kétke­dők falakat emelnek, az optimisták vitorlát bontanak. Plasztikus, kifejező ez az ellentét­pár. A feltámadó szél erejének lehet ellenállni, lehet szembeszegülni ve­le, harcolni ellene, megpróbálni meg­őrizni jelenlegi helyzetünket. A fel­támadó szél erejét azonban vitorlánk­ba lehet fogni, segítségül használni, útra kelni, célunkhoz elérni vele. Magam - optimista természetű lé­vén - az utóbbira biztatom kedves testvéreinket az esztendő elején, mely egyébként kevés jóval kecseg­tet bennünket. Az általános társadal­mi és gazdasági helyzet, az aggasztó európai és világjelenségek közepet­te falakat emelni, ölbe tett kézzel vár­ni, pozícióinkat védelmezni strucc­politikának látszik. Az elmúlt évben közzétett statisz­tikák adatai szerint egyházunkon be­lül sem olyan kiváló a helyzet, hogy ér­demes lenne falakat emelve körülbás­tyázni, védelmezni, hosszabb távra rögzíteni. Évek óta tudjuk, látjuk, hogy - legalábbis - a társadalmi mu­tatók általános mértékének megfele­lően romlanak népmozgalmi adataink, tart a nagyon lassú, nagyon biztos fo­gyatkozás. Egyes területeken még ag­gasztóbbak a tények, a kilátások. Ezen a helyzeten elmozdulással, felfogásbeli változtatásokkal, lendü­letbe hozással, bátor vállalásokkal le­het javítani. Bontsuk ki azt a vitorlát, melybe befoghatjuk a változás szele­inek erejét, melynek segítségével el­mozdulhatunk a holtpontról, elindul­hatunk egy olyan úton, mely egyhá­zunk lelki, szellemi és fizikai gyara­podásához vezet! Ezt a vitorlát összefogásnak hívják. Töretlenül hiszek az összefogás ered­ményességében, a csapatmunka ha­tékonyságában, a közösség erejé­ben. A közösség építésének folyama­ta türelmet, kitartást igényel; gyors si­kereket nem ígér, ám hosszú távon mindig megéri a befektetést. Egyhá­zunk tartaléka éppen abban rejlik, hogy mozgósíthatja ezt a hatalmas, sokszor szunnyadó erőt. Megosztottság helyett széles össze­fogásban, széthúzás helyett kitartó együttműködésben, egyéni érdekek keresése helyett a közösségi érdekek megtalálásában látom egyházunk fejlődésének zálogát. A számos lehangoló számadat mellett már eddig is akadtak biztató jelenségek: 2007 óta folyamatosan növekszik azon magyar adófizetők száma, akik adójuk egy százalékát a Magyarországi Evangélikus Egyház­nak ajánlják föl. Ez az egyházunk kö­zösségéhez való tartozás igényének, vállalásának egyértelmű bizonyítéka. Évről évre többen keresik szülő­ként behatási szándékkal oktatási in­tézményeinket, deklarálva ezzel egy­házunk értékrendjébe, nevelési elve­ibe helyezett bizalmukat, legféltettebb kincsüket, gyermeküket bízva gond­jainkra. Diakóniai szolgálatunk területén ugyancsak látványos növekedést ta­pasztalunk: tartósan gyarapodnak intézményeink, szolgáltatásaink, így jelentősen emelkedik az evangélikus diakónia által gondozottak száma is. Mindez szintén az egyházunk közösségébe vetett bizalom csalha­tatlan jele, missziói munkánk ered­ményességének bizonyítéka. 2011 őszén soha nem tapasztalt mértékben változtak meg mindenna­pi életünk szabályozói. A földindulás­­szerű törvényi változások szinte egyetlen területet sem hagynak érin­tetlenül. Az egyénnek az új helyzet­hez alkalmazkodni, a megváltozott környezetben eligazodni nagyon ne­héz, sokszor lehetetlen vállalkozás. A számtalan új feladat megoldása, az alkalmazkodás azonban nagyság­rendekkel könnyebb a segítő, össze­tartó közösség számára. Bizakodva, optimistán, lendülettel kezdve a fel­adatok végrehajtását - az összefogás erejében bízva - joggal hihetjük: Is­tenünk nemcsak kihívások elé állít, nemcsak tennivalókat ad, hanem ele­gendő erőt is nyújt a megoldásukhoz. Az országos iroda munkatársi kö­zössége az elmúlt esztendőben jelen­tős sikereket ért el a csapatépítésben. A tudatos szervezetfejlesztés a közös­ség erejébe vetett hittel párosulva olyan eredményre vezetett, amely fel­jogosít bennünket arra, hogy biza­kodjunk: a 2012-ben reánk váró ne­hézségeket képesek leszünk leküzde­ni. A rohamosan növekvő elvárások, a szüntelenül változó jogszabályi környezet ellenére hatékonyabb munkaszervezéssel, arányosabb fel­adatelosztással, egymást segítő együttműködéssel, testvéri összefo­gással be tudjuk tölteni küldetésün­ket: biztos hátteret adhatunk gyüle­kezeteink, intézményeink működé­sének, minden területen szolgálhat­juk egyházunk építésének ügyét. Az állami törvények változása, a működési feltételek átalakulása köze­pette egyházunk szervezete is jelen­tős megújulás előtt áll: megkezdődtek az általános tisztújítás előkészületei. Abban a reményben kívánok böl­csességet, bizakodást, a jövő építésé­be vetett hitet testvéreimnek, gyüle­kezeteinknek, hogy bátran vitorlát bonthatnak, és a változások szeleit befogva előbbre, a gyarapodás felé rö­pítik egyházunk hajóját. Ennek a küldetésnek a betöltéséhez kívánom valamennyiünknek Isten kegyelmét, áldását, erőtlenségünkben is biztos támogatását. Erős vár a mi Istenünk! A szerző a Magyarországi Evangéli­kus Egyház Országos Irodájának igazgatója „Nem lett több pénzük, Oratio oecumenica ^ 2. oldal nem kaptak új házat, Ordass Lajos-díj-átadó !► 3. oldal sokkal többet kaptak -Az LVSZ-főtitkár újévi üzenete 3. oldal örök életet.” Ellenállás - keresztény módra !► 4. oldal Cigánysorok Mi, „falusiak”... & 5. oldal !► 15. oldal Ökumenikus imaheti melléklet !► 7-10. oldal A választás éve ■ Dr. Korányi András Ki tehertételként, ki megkönnyebbü­léssel tekint a közelgő egyházi válasz­tásokra az új esztendőben. Gyüleke­zeteinkben már hetek óta folynak az előkészületek, az egyház vezető tes­tületéi hónapok óta a kiigazításokról tárgyalnak, keressük és bátorítjuk a tisztségekre - s a vele járó munkára - rátermett egyháztagjainkat a követ­kező hatéves időszakra. Mint minden választásra kelet­­közép-európai térségünkben, egyhá­zon belül és kívül egyaránt, erre a vá­lasztási évünkre is nagy súllyal nehe­zednek majd egymással keveredő, lé­nyegbe vágó és felszínes szempontok, kérdések, viták. Látszólag egyszerű­en arról van szó, hogy - a püspöki és a lelkészi szolgálatot kivéve - minden tisztség és testület megújul, a gyüle­­kezetitől az országos szintig bezáró­lag. Valójában viszont ennél sokkal szélesebb összefüggésekről is égető, hogy szót ejtsünk a választásokkal kapcsolatban, amelyek talán nemcsak hat évre, hanem annál is sokkal messzebbre hatnak majd. Az új esztendő egyik tétje, hogy gyülekezeteinkben hitben élő, embe­rileg elkötelezett, közösségben gon­dolkodó és együttműködő presbité­riumok - és mellettük más szolgála­tokat végző munkatársi körök - ala­kuljanak ki vagy erősödjenek meg. Az egyházunk alapját jelentő, gyüleke­zeti szintű megújulás, missziói kisu­gárzás, lelki és anyagi megerősödés aligha várható máshonnan, mint ezeknek a gyülekezeti köröknek az önkéntes és vonzó, a lelkipászto­rokkal egyetértésben végzett szolgá­latából. A népszámlálási adatok hamaro­san meg fogják erősíteni egész egy­házunkban azt a meggyőződést, hogy a gyülekezetek helyi életén, mozgósító erején áll vagy bukik egy­házunk közeli és távolabbi jövője, legalábbis annak emberi oldala. A presbitériumi tagságnak vagy a más területen vállalt szolgálatvégzésnek olyan, a gyülekezetért végzett aktív munkát kell jelentenie, amely tény­legesen betölti az Istentől kapott tanítványi küldetést, amelynek ered­ménye a növekvő gyülekezet. Az ezzel ellentétes tapasztalatainkat, tendenciákat úgy kell közösen fel­mérnünk és lelkileg feldolgoznunk, hogy azokból lelkész és munkatársai egyaránt megerősödve jöjjenek ki. A választás egyik tétje tehát a gyüleke­zetépítés megerősödése vagy elerőt­lenedése. Jelöltek állítása és versengése során általában két véglet között szoktunk csapongani: alkatunk szerint vagy csak a személyiség vonzerejére, vagy - éppen ettől függetlenül - csak a meg­fogalmazott célokra és tervekre kon­centrálunk. Természetesen mindket­tő feltételezi, hogy a jelölteket a válasz­tó közösségek ténylegesen ismerik, különben sem erre, sem arra nem nyí­lik tényleges esély, csupán esetleges­ségek fogják eldönteni, hogy az egyes szolgálatokra melyik jelölt „fut be” - minél inkább távolodunk az alapokat jelentő gyülekezeti szinttől, annál na­gyobb ennek a kockázata. Az egyházi választásokat éppen ezeken a pontokon lényegesen meg kell különböztetnünk a közéleti és politikai választásoktól, mert itt a munkaprogram, a cselekvési terv és a személy közösségi elkötelezettsége, bizonyságtevő kisugárzása szorosan összefügg egymással. S azt is meg kell szoknunk, hogy az egyházban vég­zett, tényleges építő munkát - legyen önkéntes vagy hivatásszerűen gyako­rolt - meg kell becsülni: azaz a vál­lalt és elvégzett munka, annak közös­ségépítő ereje legyen tényleges alap­ja a méltatásnak. A választás bibliai értelemben a ke­resztény élet alapvető része, s nem csak hatévente. Apró, hétköznapi döntésektől a nagy horderejű, évtize= dekre kiható irányváltásokig az egy­háznak, azaz Isten földön vándorló népének életereje mutatkozik meg a mérlegelés, a közösségi összetartozás, az imádság mélységében: eléd adtam az életet és a halált, az élet útját és a halál útját - válaszd az életet, hogy élhess! Az egyház szervezetében cikluson­ként végbemegy a személyeket érin­tő választás, de a tisztségviselők és testületek választása előtt most te­gyünk föl magunknak őszintén egy másik kérdést is: evangélikus egyhá­zunkban a lelkiekben, a teológiá­ban, a gyülekezet- és egyházépítés­ben, a misszióban kialakult választá­si, döntési helyzetekre fordítunk-e ugyanennyi figyelmet? S amíg ezek­ben az alapvető kérdésekben nem megy végbe bennünk és közöttünk a választás, nem tévedés-e egy tisztség­­viselőket érintő választástól mélyre­ható csodát várni? A tényleges mutató ugyanis nem az, hogy hány tagja van egy presbi­tériumnak, hanem az, hogy hányán végeznek építő munkát a gyüleke­zetben. A tényleges mutató nem az, hogy hány testület és hány taggal építi fel az egyház döntéshozó tes­tületek, hanem az, hogy hány élet­erős gyülekezetünk van, s őket ele­gendő odaszánással támogatjuk-e. Az új év rideg gazdasági, hazai és vi­lágpolitikai körülményei, szociális drámái, népszámlálási mutatói mind-mind egyre sürgetőbbé te­szik, hogy ezzel nyíltan szembe­süljünk. Átléptünk tehát egy olyan esz­tendőbe, amikor választunk, választ­hatunk: s talán sokkal mélyebb érte­lemben is, mint amilyet az egyház­szervezeti megújulás jelent. A szerző evangélikus lelkész, a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház Zsi­natának lelkészi elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents