Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-04 / 9. szám
2 • 2012. március 4. ÚÜTfíHS\^\ Böhm-emléktáblával gazdagodott Kolozsvár A magyar kultúra napja alkalmából sokszínű ünnepi eseményt szervezett január 21-én Kolozsváron a Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház. Az evangélikus templomban először ökumenikus istentiszteletre került sor, majd Egyed Péter egyetemi oktató bemutatta a magyar filozófiai iskola megteremtőjének, Böhm Károly (1846-1911) filozófusnak az életét és munkásságát. Rövid zenei műsor után három kolozsvári színészhallgató egy Heltai-színdarabot adott elő, majd Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és Tónk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári dékánja leleplezte az egyházi ingatlan udvarán a Kolozsi Tibor szobrászművész által készített Böhm Károly-emléktáblát. A rendezvényen Horváth Zoltán orgonaművész egy Liszt-prelúdiumot adott elő, majd a gyülekezeti ének után Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte a résztvevőket.- A kultúra a változó és az állandóság ötvöződése. A keresztény hit elválaszthatatlan a kultúrától. A mai nap irányítsa tehát figyelmünket autentikus tárgyi és lelki értékeinkre. A nemzet a kultúrában konstruálja magát, azaz a kultúra a nemzet alkotmánya. A nemzetek alkotmányát, azaz a jogi alapdokumentumot kikezdi az idő, ám a kultúrát állandó növekedés és gazdagodás jellemzi. Bármit is hoz a történelem, a kultúra, azaz az igazi alkotmány megőriz minket. Ezért imádkozunk a mai napon - összegzett az evangélikus püspök. Ballai Zoltán református lelkész előfohászának központjában a Példabeszédek könyve 2. részének 1—11. verse szerepelt.- Adjunk hálát azért, mert Isten magyarnak teremtett minket - fogalmazott a lelkipásztor, majd Isten áldását kérte a gyülekezetre. Kovács Sándor római katolikus főesperes igehirdetésében kifejtette: globalizált világban, az információrobbanás korszakában élünk, amelyet értékzavar jellemez.- Ebben a helyzetben kapaszkodóra van szükségünk, ez pedig a nemzeti identitástudatból vezethető le - hangoztatta a főesperes, majd a magyar nemzeti identitástudat ezeréves folytonossága bizonyításának szimbólumaként emlegette a magyar Szent Koronát és a Himnuszt. Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök szerint a magyar kultúra napján ugyancsak keressük az Istennel való találkozást, és egyúttal hitet teszünk arról, hogy Istenéi vagyunk.- Ma sem könnyű magyarnak lenni, magyarul alkotni és megszólalni. Reménykedjünk tehát abban, hogy az összetartozás megszületik, és elődeink példáját követve minden magyar egymásra talál. A hit, a kultúra és a nemzettudat elválaszthatatlan egymástól, és ezek megtartanak minket magyarként - hangsúlyozta az unitárius püspök.- Ma este a magyar népet eggyé kovácsolja a magyar kultúra. A ma élő művészeknek köszönhetően kultúránk élővé válik - mondta Kálit Eszter evangélikus lelkész, majd Horváth Zoltán egy Sulyok Imre-művet adott elő orgonán. Egyed Péter egyetemi oktató előadásából megtudtuk: tavaly volt száz éve, hogy Böhm Károly elhunyt Kolozsváron. A 2011 augusztusában Kolozsvárt megrendezett VII. nemzetközi hungarológiai kongresszuson pedig külön szekcióban értekeztek Böhm munkásságáról. Az előadás után Gárdonyi Zsolt, Gárdonyi Zoltán és Mohai Miklós egy-egy művét profi zenészekből álló kamarakórus tolmácsolta. A karnagyi teendőket Demeter András látta el. Heltai Gáspár Egy nemes emberről és az ördögről című színdarabját három kolozsvári színészhallgató adta elő. A darab bemutatójára február elején kerül majd sor a Reményik Galériában - tudtuk meg Kálit Eszter lelkésztől. A templomi ünnepség végén a jelenlevők elénekelték a Himnuszt, és Horváth Zoltán orgonaművész egy Gárdonyi Zoltán-művet adott elő. Az evangélikus egyház tulajdonát képező ingatlan (Kossuth Lajos/1989. december 21-e utca 1. szám) udvarán Adorjáni Dezső Zoltán püspök és Tónk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja leplezte le Böhm Károly emléktábláját, Kolozsi Tibor szobrászművész alkotását. A dékántól megtudtuk: Böhm Károly koporsójánál az ő apai dédapja, Tavaszy Sándor mondott gyászbeszédet.- Filozófiatörténészként felteszem a kérdést: otthon van-e a filozófia a magyar kultúrában? Sokan úgy látjuk, hogy nincs, azaz a filozófia nem kapja meg az őt megillető méltó helyet a magyar kultúrában. Ma azonban, a magyar kultúra napjának szentelt ünnepség keretében, az előadás és az emléktábla-állítás által méltó helyére került a fiozófia - hangsúlyozta a dékán, majd végezetül megjegyezte: régi adósságot törlesztettünk azzal, hogy Böhm Károlynak emléktáblát állítottunk.- Böhm Károly az első magyar filozófus, aki filozófiai iskolát alapított, és külföldön is ismertté vált. Erdély adta nekünk ezt a gondolkodót, ez pedig büszkeségre adhat okot. Mindez azt is jelenti, hogy az erdélyi magyar közösség hittel és reménységgel él, és hozzájárul a magyar és a világ kultúrájának fejlesztéséhez. Böhm Károly megérdemli, hogy emléktáblát állítsanak neki. Ez a tábla hozzájárul ahhoz, hogy a román lakosok is hiteles városismeretet alakítsanak ki - magyarázta Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja az emléktábla leleplezése után. Nagy-Hintós Diana Forrás: Szabadság - kolozsvári közéleti napilap, január 23. Az Evangélikus Élet egyik hűséges olvasója ajánlotta figyelmünkbe azt a Bándy György teológiai professzorral készült interjút, amely még karácsony előtt látott napvilágot az Új Szó című, Pozsonyban megjelenő, magyar nyelvű napilapban. Úgy véljük, hogy a szlovákiai magyar evangélikus testvéreinkről hírt adó, gondolatokban gazdag, rendkívül informatív írás az ünnepek múltán is számot tarthat olvasóink érdeklődésére. - A szerk. Ünnep nélkül nehéz ébren tartani a lelket Faggatódzásom tárgya nem ünnepléstani útmutató. Csupán, még ha közvetve is, az évről évre eljövő karácsonyi dilemma fölvetése: van-e helye a szeretetnek rohanó világunkban? Odafordulunk-e (hívők és hitetlenek) a Másik felé, megpillantjuk-e az Arcot — az emberét; a gyakorló hívő az Istenét is... E kérdések most talán ostobának is tűnhetnek, hiszen előttünk a karácsony, ilyenkor a szobában ott áll majd színes lámpácskáival a tűlevelű facsoda, előtte-körülötte az összefogódzó áhítat, a sosem feledhető ének, a rántott hal, a két nap csöndesség. De lehet-e az ünnepre készülődni, békességet óhajtani, megcsendesedni, amikor a hétköznapok csordultig vannak előítéletekkel, egymásnak feszüléssel, képmutatással, újdonsült cinizmussal? Amikor az állandó rohangálás, tülekedés, drágaság, strapa, az adok-kapok viszonylatai szinte naponta szembeszállnak ember voltunk legszebb lehetőségével: a szeretettel; az evvel járó felelősségvállalással, gondoskodással, az egymásra és a teremtett világra figyeléssel? Megkockáztatom, hogy 2011 karácsonyának küszöbén (is) kimondom: a világon kevés a szeretet. Igaz, mindig is kevés volt. Pedig sem elmaradottak, sem ómódiak nem vagyunk, ha komolyan vesszük az utasítást: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Beszélgetőtársam szerint sem találtak ki ennél jobb parancsolatot. Bándy György professzorral, az Ószövetség legjelesebb szlovákiai ismerőjével, az ökumenikus Biblia első kiadásának projektvezetőjével, a Komensky Egyetem Evangélikus Teológiai Karának korábbi dékánjával és a Selye János Egyetem vendégtanárával Pozsonyban, egyetemi dolgozószobájában társalgunk.- Professzor úr, emlékszem, a kilencvenes évek derekán az Új Szónak írt ünnepi gondolataiban a karácsonyi történetet kétszólamú kórusműhöz hasonlította. Elmondaná dióhéjban e hasonlat lényegét ?- Lukács evangéliumának 2. fejezete írja le Jézus születését, amaz igeszakaszt, melyet a keresztény templomokban karácsonyeste vagy karácsony első ünnepén olvasnak fel. Ez a rész azzal záródik, hogy az angyalok és a mennyei seregek kara azt énekli: dicsőség a magosságos mennyekben Istennek, a földön békesség és az embereknek jóakarat. Én ezt a szöveget fogtam föl úgy, hogy ez egy kétszólamú kórusmű, ahol az egyháznak elsősorban Isten dicsőségéről kell beszélnie; ám eközben arról is, hogy az Úr dicsősége mind az akkori, mind a mai világban megjelent, jelen van. Ezt a kettőt, Isten így értelmezett mennyei s földi, akkoroni s mai dicsőségét kell harmóniává alakítva összehangolni, hogy a karácsony egyben emberies ünnep is legyen. Ez volt az ünnep kétszólamúságáról szóló soraim üzenete. Mert ha csupán a mennyei hangokra akar figyelni valaki, úgy nem hallja meg embertársai gondjait, segélykiáltásait. Viszont ha a földi élet gondjainak hangját hallja, akkor se hagyja, hogy ez a szólam túlharsogjon mindent, hiszen akkor meg nem hallja az angyali kórus nagy örömet hirdető felső szólamát!- Mire emlékszik gyermekkorának karácsonyaiból? Hat-hét esztendős koráig Gömörben élt.- Igen, 1950 nyarán Rimaszombatban születtem. Édesapám Balogrussón volt lelkész, előtte, az első bécsi döntésig pedig Balogpádáron. Talán mondanom sem kell, hogy egy lelkészcsaládban az édesapának karácsonykor van a legtöbb dolga. Ehhez gyerekkoromtól hozzászoktam, bár ő mindig talált magának időt a család számára is. Arra viszont élénken emlékszem, hogy faluszerte a készülődés már november végén elkezdődött, és a Mikulás érkezte utáni napokban már egyre több házból szállt a kalácsillat. Szenteste a Gömörben hagyományos karácsonyi káposztaleves került az asztalra sok kolbásszal és még több gombával, utána pedig a mákos guba jött. Mára távolra sodródtam Gömörországtól, de ezt a szokást sikerült sokáig az én családomban is megtartani. Persze, azért jó ideje már a karácsonyi hal sem hiányozhat nálunk sem az ünnepi asztalról.- Ön a Hont vidéki Bakabányán, majd Gútán és Somorján gyakorolta hosszú évekig a lelkészi hivatást. Ehhez mit kapott útravalóul az édesapjától?- Tényleg sokat. Például azt láthattam nála, hogy a természetes életmódja révén lelkészként sem akart sohasem szentebbnek, kegyesebbnek tűnni. És szintén tőle tanultam a lelkészi szolgálat tankönyvekben nem szereplő, viszont az istentiszteletek zökkenőmentességét segítő „fogásait”. Mint ahogy azt is, hogy ez a pálya a szó legszorosabb értelmében hivatás. Ugyanis kiállni a hívek elé, prédikálni csakis az érthetőség követelményének eleget téve, világos gondolati ívben építkezve szabad. A pulpitust sosem tanácsos összetéveszteni az akadémiai székfoglalóval, amikor a szószék alatt szinte kizárólag a teológia tudós professzorai ülnek. A mindennapokban az egyszerű hívőket, gyakran a fiatalokat kell megszólítani, s éppen ennek készsége teszi a lelkészt jó lelkésszé.- A hétköznapok szóba jötte kapcsán itt illendő kíváncsiskodnom: a hazai magyar evangélikus hívőket mennyiben érinti az az élénknek mutatkozó vita, amely Szlovákiában az ágostai hitvallású lutheránus egyházban nyáron került felszínre?- E disputa lényegéről nehéz tömören szólni, elvégre az egyház esetleges szakadását jövendölő aggály nem annak illetékes fórumain, hanem a véleményformáló szlovák napilapok egyikének egész oldalas cikkeként jelent meg. A valóságban ez a diszkusszió néhány lelkész, egy-két lelkészcsoport belső vitája, amelynek a gyülekezetekben nincs lecsapódása. Ha mégis, akkor csak annyiban, hogy sokan csodálkoznak, miért került ez a szürke polémia nyilvánosságra.- Hány tag a van az evangélikusok közösségének Szlovákiában?- A 2001-es népszámlálás adatai szerint kis híján 324 ezer lélek. Ebből - Pozsonytól Nagytárkányig - a magyar evangélikusok száma 12- 15 ezer fő. Színmagyar gyülekezet sajnos csupán pár van, így például Balogpádáron vagy Sajógömörben. Ugyanakkor Pozsonyban viszont háromajkú a gyülekezet: szlovák, magyar és német.- Az evangélikus egyház hogyan áll a magyar ajkú lelkészek számának tekintetében ?- Rosszul. A szükségesnél jóval kevesebb a magyar vagy a magyarul is tudó lelkészünk. Ezért Szlovákia déli határának mentén több helyütt is - például Révkomáromban vagy Ipolyságon és környékén - kisegítés enyhít a gondokon. Ide Magyarországról járnak át a lelkészek, szlovák paptársaik viszont az ottani szlovák evangé-
