Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-03-04 / 9. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2012. március 4. » 5 Krisztus-hordozó nemzedékek „Korkérdések” az Evangélikus Külmissziói Egyesület csendesnapján .s Jegyzetlapok A megjelenteket - a nap háziasszonyaként - az EKME szervezőtitkára, Szirmai Zoltánná köszöntötte, majd Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese tartott „rendhagyó” áhítatot. Igevers felolvasása helyett ugyanis a pestszentlőrinci templom faragott szárnyas oltárának képét vetítette vászonra (képünkön). Az alkotás a keresztre feszített Jézust és szenvedésének két tanúját - Pétert és Júdást - ábrázolja. Nekünk erről az emberré lett, önfeláldozó Krisztusról kell bizonyságot tennünk, akiben van a bűnök bocsánata és az örök élet - összegezte az üzenetet az esperes. Az áhítat után a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnökpüspökének előadása következett. Gáncs Péter is hangsúlyozta, hogy az egyház küldetése a Krisztus-hirdetés. A missziói szolgálat fontosságáról, a hívő ember felelősségéről szólván ő egy Afrikában faragott szoborra hívta fel hallgatósága figyelmét. Az egymás hátán ülő emberi alakok - fiatalok és idősek - kifejező módon ábrázolják, hogy az egyes nemzedékek hiánya mennyire veszélyeztetné az egész „felépítmény” biztonságát. így válik labilissá a család, a társadalom léte is, ha a generációk nem képesek az együttműködésre. A püspök korunk lényeges problémájának nevezte az atomizálódást, a kisközösségek még apróbb közösségekre való széthullását, amely akár egy gyülekezet életében is megtapasztalható. A krisztusi küldetésből nem lehet kiöregedni - hangsúlyozta többször Gáncs Péter, az idősebb résztvevőket bátorítva ezzel az aktív szolgálatra. A közgyűlés hivatalos percei sem feledtették, hogy a külmissziói egyesületben adódó adminisztratív teendők végső célja sem lehet más, mint az egyház uráról, Jézusról való bizonyságtétel segítése. Az elnöki beszámolót, a pénzügyi jelentéseket követően Zalán Péter társelnök vezette le az „átalakulást kezdeményező ülést” Az új egyházi és civiltörvényekhez igazodva ugyanis az egyesület tagjainak továbbműködési szándéknyilatkozatot kellett tenniük, valamint néhány pontban módosítaniuk kellett a szervezet alapszabályzatát. A rövid ebédszünet után közel egyórás fórumbeszélgetésre került sor Ihrig Dénes nyugalmazott egyetemi docens, mérnök, az EKME korábbi elnöke, Kalocsa Zsuzsanna és Laborczi Géza lelkészek, valamint Bence Zsófi Anna gyógytornász részvételével. Az EKME társelnökeként e sorok írója faggatta őket arról, hogy mennyire tapasztalják meg saját szakterületükön a missziói lelkületet, illetve a nemzedékek egymásra figyelését. A sokszor megrendítő erejű mondatok hazánk nyomorúságát vetítették a hallgatóság elé: a kórházakban, hajléktalanszállásokon, melegedőkben vagy épp a bántalmazott nők menedékhelyén döbbenetes társadalmi problémákkal, megoldatlan élethelyzetekkel kerül szembe az ember. Kalocsa Zsuzsanna kórházlelkész szerint a missziói szolgálatnak nem a „miért”-tel kell foglalkoznia, sokkal inkább a „hogyan tovább”-bal! Megrázó történettel illusztrálta azt a felelősséget, amelyet a halállal szembetalálkozó kisgyermekek betegágya mellett él át olykor. Laborczi Géza az Oltalom Szeretetszolgálat munkáját igazgató lelkészként azt emelte ki, hogy az emberi közösségekből kiesetteknek tudnunk kell új, működőképes emberi közösséget adni. Mi segítő kezet nyújtunk. A többi titok. - válaszolta arra a kérdésre, hogy vajon meny-nyire ragadja meg az evangélium üzenete a hozzájuk kerülő hajléktalanokat, bántalmazottakat. A kéznyújtásban nagy szerepük lenne a gyülekezeteknek is, ám szomorú tapasztalata szerint sok keresztény közösség - ha alkalmilag oda is vet némi alamizsnát - bezárja ajtajait a rászorulók előtt. A fórumbeszélgetés legizgalmasabb kérdése lett tehát, hogy miként motiválhatók az emberek - és különösen a fiatalok - a szolgálatra, a másik ember iránti felelősségvállalásra. Ihrig Dénes, aki a jövő értelmiségével foglalkozik, szomorúan állapította meg, hogy az ifjú felnőtteknek önmagukkal is gondjuk van, Bence Zsófi pedig egyenesen így fogalmazott: „Az én generációmnál ma nem divat a lelkesedés!” A csendesnap mégsem a lemondás jegyében ért véget. Isten Lelke képes lelkesíteni. Ezt bizonyította a közgyűlésen részt vevő fiatalok kis csoportjának jelenléte és segítő szolgálata. Sőt új terv is született. Az eddig csak az evangélikus oktatási intézményekben zajlott „chipsakciót” az egyesület az idei böjti időszakban meghirdeti gyülekezeti csoportok számára is. Az EKME fiataljai által készített felhívásban az áll, hogy egy zacskó chips (krumpliszirom) árából Kenyában egy hétig lehet táplálni egy gyermeket. „Neked egy zacskó chips, neki egyheti élelem” - így a szlogen. Ehhez az akcióhoz várja az EKME a gyülekezetek és egyéni adakozók csatlakozását. Az adományokat az egyesület honlapján (ekme.lutheran.hu) is megtalálható számlaszámra várják. A csendesnapot záró úti áldásban az EKME lelkészi elnöke a holland holokauszttúlélő, Corrie ten Boom szavát idézte: „A számunkra még ismeretlen holnapot miért ne bíznánk arra az Istenre, aki a Mindentudó." ■ B. Pintér Márta Csurka István emlékére. Váratlan halálának tanulságos volt a visszhangja. Volt minden: baráti megidézés és a halott nyilvános, gyűlölt rugdosása is. Bennem egy régi cikke villant föl. 1984-ben így írt a költő Nagy Lászlóról: „Meghalt a legnagyobb Nagy. Ez a legnagyobb kis Nagy a félelmetes páneurópai füttykoncert közepette is mert Nagy lenni. Mert lenni.” A lényeg a merészségen és a magyaron van. Csurka remek tárcák, novellák és regények után a dráma felé fordult. Sikerrel játszották a Ki lesz a bálanya?, a Deficit, a Döglött aknák, a Házmestersirató című darabjait... A nyolcvanas évek végén elkötelezte magát a nemzeti demokratikus ellenállás ügyének. Lakitelektől haláláig ott volt a politikában. Ragyogó publicisztikákat írt, vitatkozott. És tévedett. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, elindítója a Magyar Igazság és Élet Pártjának. Kemény volt és kíméletlen ellenfeleivel szemben, ahogyan önmagával is. Halálával újjászületik szépirodalmi műveiben. Föltámad, fölfénylik és lehull. .. - az idő majd ítéletet mond. Aki a zsarnoki kor valódi arcát akarja megismerni, az ő munkáiban nyomon követheti. És megtudhatja a magyarság mai, drámai helyzetét is. * * * Sarkvidéki hideg. „A kutya nem eszi meg a telet” - mondták szülőföldem öregei. És ez most is igaz. Hetek óta tombol a kegyetlen tél. Egész Európában. Az éjszakai mínusz tizenhárom, mínusz húsz fok után napközben is mínusz tíz fok körüli a hőmérséklet. Az ország több pontján sűrű havazás okozott gondokat. A metsző széllel kísért hidegben egy nap alatt három ember halt meg. Sokszor szén-monoxidmérgezés miatt kellett közbelépni; a katasztrófavédelem majdnem száz riasztást kapott. Elzárt falvak, elakadt járművek... De egyvalami február jégfalain is átvilágolt: a segítés és az összefogás! Melegedőkbe, kórházakba vitték a fűtetlen kalyibákban fagyoskodó embereket, az utcákon virrasztókat. Kenyerek, konzervek a szeretetcsomagokban, meleg takarók, fölaprított tűzifa a teherautókon. * * * A kommunizmus áldozatainak emléknapja. Február 25., szombat. A megalázottakra, az üldözöttekre, az örök száműzetésre ítéltekre emlékezett az ország. És persze a világ halottaiért is gyújtott gyertyát. Meglett férfiakért és nőkért és gyerekekért, mert ők is voltak az áldozatok között. Rögtön egy iszonyú szám: száz év és százmillió halott! Szovjetunió: 20 millió, Kína: 65 millió, Afganisztán: 1,5 millió, Észak-Korea: 2 millió, Kambodzsa: 2 millió áldozat! A különböző lágereket, kényszermunkatáborokat azért hozták létre, hogy összegyűjtsék a halálra szántakat, de közülük sokan mégis életben maradtak, sőt visszatértek távoli szülőföldjükre... A tízéves Terror Háza Múzeum egész napos műsorral rukkolt elő. Schmidt Mária főigazgató megemlítette, mennyi gáncs ellenében született meg az európai rangú gyűjtemény. Hogyan hozták ismeretlen volt rabok apró kincseiket: kis faágkeresztjüket, könyveiket, kopott csajkájukat, levelezőlapjukat. A külső falak párkányán száz és ezer gyertya világolt az éjszakában. Jó volt újra látni és hallani Rózsás János írót, aki két évig raboskodott Ukrajnában, majd az észak-uráli Szolikamszkba, később Kazahsztánba vitték. Sztálin halála után, 1953-ban hazatérhetett. A gépműhelyben részeltetett, nyakba akasztható kis fémkereszt, a kézzel írt imádságos füzet segítette a mindennapos szenvedés elviselésében. És egy nem mindennapi rabtárs: a világhírű író, Alekszandr Szolzsenyicin. Ámulva néztem az apró kis embert, a mindig mosolyos arcú Regőczi Istvánt. Az 1915-ben született atya a háború nyomorúságában árva gyerekeket karolt föl. Kistarcsára internálták, szigorított fegyházra ítélték. De soha nem adta föl, mindig újrakezdte harcát a zsarnoki rendszer ellen. Nézem a szívszaggató képeket, hallgatom a megrendítő emlékezéseket, s a tiszta-szép arcok mintha fölragyognának. És senki nem átkozta sorsát, nem forralt bosszút. A legszebb példát talán épp Rózsás mutatta: megtanult oroszul, és később tolmácsként dolgozott. * * * Betegség. Tíz napja fekszem és kelek. A vérhígító szívgyógyszer miatt pihenőt kell tartanom. Hál’ Istennek a Bartók rádió gyönyörű zenével gyógyít. /. S. Bach orgonamuzsikája ringat álomba, és Schönberg ideges zenéje ébreszt. Ma, szombaton délelőtt néztem ki hosszabb időre az ablakon, sőt kis időre kimentem az erkélyre. Nagy meglepetés fogadott: köröttem a kora tavasz tündökölt! Fényben fürdette a kertet, és a fenyőfák nagyot nyújtóztak. Igaz, kicsit álmos ébredés ez, de már kifelé megyünk a télből. A megújulás felé. ■ Fenyvesi Félix Lajos Fával fűtött figyelem A heteken át tartó kemény fagy miatt előállt veszélyhelyzetben számos egyházi kezdeményezés indult útjára a rászorulók megsegítésére. Pilisen február 14-én a Magyarországi Evangélikus Egyház anyagi támogatásával negyven család kapott öt-öt mázsa tűzifát, mintegy négyszázezer forint értékben. Délelőtt tíz órakor gyűltek egybe a gyülekezeti tagok és vezetők, hogy útnak indítsák a már megpakolt két furgont. Mindenekelőtt azonban dr. Fabiny Tamás püspök igei gondolatai hangoztak el Lk 24,32 alapján („Nem hevült-e a szívünk?”), majd pedig Buda Annamária, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Diakóniai Osztályának vezetője, Krámer György gyülekezeti lelkész, esperes, püspökhelyettes, illetve Szabó Márton, Pilis város polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. A majd két hétre elegendő tűzifával a gyülekezeti vezetők olyan családokat támogatnak, amelyek a „látókörükben vannak”, amelyeket jól ismernek, ám amelyek szűkös anyagi lehetőségeik miatt nem tudnak elegendő tüzelőt vásárolni. ■ Horváth-Hegyi Áron felvétele Nyolcszáz adag babgulyást és kétszáz mázsa tűzifát osztott szét egyházunk a mélyszegénységben élők között Nyíregyházán a Joób Olivér Szeretetintézmény és az Oltalom Szeretetszolgálat közvetítésével. Az egész évben folyamatosan működő intézményes segítségnyújtást egészítette ki a krízisidőszak végén ez a jelképes adomány, melynek segítségével a „számon vagyok tartva” reménysége juthatott el a mélyszegénységben élők otthonaiba. Fabiny Tamás püspök a 31. zsoltár - igés lapokon is átnyújtott - szavaival biztatta az adományok fogadóit: „Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek!” ■ Darvas Anikó felvételei ► Közgyűléssel egybekötött csendesnapra gyűlt össze az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) mintegy hatvan tagja február 25-én a budapesti Deák téri evangélikus gyülekezet nagytermében. A hivatalos ügyek intézésén túl arra is választ kerestek ezen az alkalmon: vajon átadható-e a misszió iránti elköteleződés nemzedékről nemzedékre?
