Evangélikus Élet, 2012. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)
2012-02-19 / 7. szám
16 « 2012. február 19. Evangélikus Élet HÍREK, HIRDETÉSEK Harmati Béla tárlatvezetése Polgár Rózsa életmű-kiállításán Polgár Rózsa Kossuth- és Munkácsy-díjas kárpitművész életmű-kiállításának zárónapján, február 19-én, vasárnap 16 órától férje, D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök kalauzolja az érdeklődőket az Iparművészeti Múzeumban. Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és az Iparművészeti Múzeum közös rendezvényeként szervezett tárlatvezetésen a kiállításra szóló belépőjegy megváltásával lehet részt venni. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! HIRDETÉS GYÁSZHÍR Mátrai Mihály, az irsai evangélikus gyülekezet több évtizeden át volt felügyelője február 11- én, életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése február 17-én, pénteken 14 órakor lesz az irsai evangélikus temetőben. Az elhunytban Szabóné Mátrai Marianna, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője édesapját gyászolja. „A láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,18) Meghívó hálaadó istentiszteletre és szeretetvendégségre A Kerületi emlékezés gyülekezetekben című program keretében a Veszprémi Evangélikus Egyházközség szeretettel hívja az evangélikus testvéreket március 3-án, szombaton 13 órára hálaadó istentiszteletre. Az egyházkerület tizenötödik születésnapján emlékezünk Weltler Jánosra, aki az újraindult kerület első felügyelője, a kerületi napok „szellemi atyja” volt. Az istentisztelet után szeretetvendégségre várjuk vendégeinket, ezért kérjük, hogy részvételüket előre jelezzék a 06/88/421-618-as telefonszámon. VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból február 19-étől február 26-áig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 9.30 / Mezzo Tv 10.00 / Bartók rádió 14.15 / Duna Tv 12.05 / Bartók rádió Händel: Dixit Dominus Hangfogó Napok, évek, évszázadok Hangverseny-különlegességek 10.00 / Duna Tv Benne: Tőkéczki László műsora Benne: Fauré: Requiem Világ-Nézet Vivaldi: Gloria R. 589. 14-35 / Kossuth rádió 13.30 / Kossuth rádió Ábrahám gyermekei 11.00 / Duna Tv Tér-idő „Tebenned bíztunk eleitől 10.05 / mi Magyar elsők A gyógyszerek tudománya fogva...” A Biblia a magyar képző-Az első magyar egyetemek 15.00 / Pax Tv A református egyház félórája művészetben 11.00 / mi Túl a Tiszán 14.05 / Kossuth rádió 10.15 / mi Út Londonba (útifilm) Arcvonások Református magazin (olimpiai magazin) 16.50 / m2 Sztankay István színművész 10.45 / mi 14.25 / mi Delta 21.00 / TV2 Evangélikus ifjúsági műsor A Szövetség (tudományos magazin) Különvélemény 11.00 / Duna Tv Biblia-vetélkedő 19.00 / Duna Tv (amerikaifilm, 2002) (139’) Evangélikus istentisztelet 19.40 / Kossuth rádió Alkotmány utca 21.00 / Pax Tv (ismétlés: 12.10 / Duna World) Énekének 20.15 / mi Én vagyok az élet 11.15 / mi Dinnyés József dalai Büszkeség A Zákeus Médiacentrum Református cigánymisszió gyermekeknek (amerikaifilm, 2007X104’) evangélizációs műsora 15.05 / Bartók rádió 21.30 / Duna World 21.30 / Duna Tv 22.05 / mi Beszélgetések az egyházzenéről Fekete gyémántok Cseresznyevirágzás - Hanami Bevallott múlt 23-45 / TVa (magyar játékfilm, 1938) (német játékfilm, 2008) (123’) A Terror Háza Múzeum Saját szavak 22.40 / mi 23.30 / mi 23.30 / mi (amerikaifilmdráma, 2007) Aranymetszés A rejtélyes XX. század Zegzugos történetek (112’) (kulturális magazin) Kun Miklós történelmi műsora Budapest - Práter utca CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 10.50 / Duna Tv 11.30 / mi 6.35 / Duna Tv 9.30 / Duna Tv 1 könyv Múzeumtúra - francia módra Az Ótestamentum Élő egyház 13.50 / mi (francia (olasz sorozat) (vallási híradó) Angi jelenti dokumentumfilm-sorozat) Jákob fiai 10.00 / Duna Tv Egy nap a szeretetszolgálattal A Sorbonne Egyetem 8.55 / m2 Világ-Nézet 16.10 / Duna Tv-12.00 / Kossuth rádió A Biblia gyermekeknek -Püspökkenyér Az állatok világa Déli harangszó Újszövetség 10.50 / mi (német ismeretterjesztő a kemenesmihályfai 14.45 / Duna Tv Metodista ifjúsági műsor sorozat) evangélikus templomból „Halálra szántak, 12.05 / Duna World Szomszédunk, a medve 13.30 / Kossuth rádió mégis élünk” Evangélikus istentisztelet 20.05 / Duna World Az Úr közel! Élő közvetítés a Terror Háza 20.04 / Kossuth rádió Pengető -A baptista egyház félórája Múzeumból Rádiószínház Koncertek az A38 hajón 13.38 / Bartók rádió 16.50 / Duna World Franz Kafka: Az átváltozás Kispál és a Borz Dobozy Borbála csembalózik Isten rabja 21.00 / Bartók rádió 21.30 / Duna World a Deák téri Vendégségben Mózes Árpád A Budapesti Fesztiválzenekar Shakespeare: III. Richárd evangélikus templomban nyugalmazott evangélikus játszik Közvetítés a Vígszínházból, 14.00 / Bartók rádió püspöknél Mozart: Requiem K. 626. felvételről A hét zeneszerzője: Arnold 20.15 / mi 21.30 / mi 21.40 / Duna Tv Schönberg Utolsó jelentés Annáról Gladiátor Körhinta „És mégis imádkozom” (magyarfilm, 2009) (amerikai-angolfilm, 2000) (magyar játékfilm, 1955) (90’) 21.15 / Bartók rádió 22.00 / mi (149’) 22.30 / mi Hangfogó A mások élete 23.50 / TV2 Szülőföld Benne: Bach: 204. kantáta -(németfilmdráma, 2006) Egy csodálatos elme (amerikai dráma, 2008) (95’) Ich bin mir vergnügt (132’) (amerikai filmdráma, 2001) Új nap - új kegyelem Vasárnap (február 19.) A fiú így szólt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Lk 15,21 (JSir 1,18a; Mk 8,31-38; íKor 13,1- 13; Zsolt 31) Luther Márton szerint Isten nem engedi, hogy bűnünk a maga teljes súlyával reánk nehezedjen, mert nem bírnánk azt elviselni. Olykor azonban megengedi Isten, hogy lelkünkre nehezedjen mindaz, amit elrontottunk, és többé ki nem javíthatunk, vagy amit elmulasztottunk, és többé már nem pótolhatunk. Amikor letaglóznak Isten iránti bizalmatlanságunkból, azaz bűnünkből fakadó vétkeink, akkor van hozzánk legközelebb Isten. A példázatbeli fiú tékozlásánál csak az Atya tékozló szeretete, irgalma nagyobb, és ez a kegyelem, amelyben Jézus által lehet részünk. Hétfő (február 20.) Ne félj, én vagyok az első és az utolsó és az élő. Jel 1,17-18 (Józs 8,1a; Lk 13,31- 35; íKir 5,15-32) Miközben félelemmel éljük át, hogy a minket körülvevő világ és belső világunk egyre inkább széthullik, igazi vigasztalást és bátorítást adhat annak bizonyossága, hogy nem a sors és egyéb személytelen erők sodorják életünket, mint őszi szél a falevelet. A világ és személyes életünk is Isten irgalmas kezében van, aki minden látszat ellenére mégis megszabja mindennek a kereteit és rendjét. Kedd (február 21.) Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Ézs 40,28 (ApCsel 14,17; Lk 5,33-39; iKir 6,1-14) Az Úr, a mi Istenünk nemcsak „van” hanem állandóan „történik” Ézsaiás próféta olyan tulajdonságait sorolja föl, amilyenekre mi, emberek képtelenek vagyunk. Őneki azonban semmi sem lehetetlen. És bár értelme számunkra kifürkészhetetlen, irántunk való, kereszthalálig menő szeretetét kijelenti nekünk Jézusban, az ő testté lett cselekvésében, igéjében. Szerda (február 22.) Péter kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, és megragadta őt. Mt 14,29- 31 (Zsolt 116,8; Mt 6,16-21; íKir 8,1-14) A megrázó történetben a süllyedő apostol nem azt kérte Jézustól, hogy segítsen neki vízen maradni, hanem az a kiáltás szakadt föl belőle, hogy segítsen rajta, mentse meg. Életünk megrázó történeteiben nekünk sem arra van szükségünk, hogy Jézus segítsen nekünk, a mi képességeinket megtoldva az övéivel. Arra van szükségünk, hogy segítsen rajtunk, megmentsen minket, hiszen többnyire a körülményekkel és a mi lehetőségeink határaival vetünk számot ahelyett, hogy őreá néznénk. Csütörtök (február 23.) Krisztus mondja: „Amikor elhurcolnak és bíróság elé állítanak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a SzentlélekMk 13,11 (Ézs 54,4a; Zak 7,2-13; íKir 8,22-40) Életünkben adódnak helyzetek, amelyekre nem tudunk előre fölkészülni. Lelkészként magam is gyakran átélem azt a tétovaságot, hogy mit is mondjak majd betegágynál, nehéz lelkipásztori beszélgetés alkalmával vagy éppen olyan helyzetben, amikor váratlanul és készületlenül kell szólnom. Ezért is jelent sokat Jézusnak ez a mondata mint olyan reményforrás, mely már sokszor megbízhatónak bizonyult. Péntek (február 24.) A hét első napján, korán reggel, miután Jézus feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg. Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak. Mk 16,9-10 (íSám 2,1; Jn 8,21-30; íKir 8,41-53) Meglepő, hogy Márk evangélista szerint Jézus először nem a tanítványok egyikének, hanem a hozzájuk képest „mellékszereplő” magdalai Máriának jelent meg. A Jézushoz legközelebb állóknak is először a hír adatott, és csak ezt követte a tapasztalat. Ők sem voltak tehát előnyösebb helyzetben, mint mi, akik először a hírt, az evangéliumot halljuk, amely a hitet teremtő erővel szól hozzánk, és mindig csak ezután következhet a boldog megtapasztalás. Szombat (február 25.) Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem. Zsolt 63,2 (Mt 6,33; Dán 5,1-7.17-30; íKir 8,54-66) A szomjazót nem kell biztatni, hogy a szomját oltó vizet keresse. A vágyakozót nem kell noszogatni, hogy vágyának tárgyát keresse. Olyan belső mozgatóerők ezek, amelyeket le sem lehet állítani. Aki megkóstolta az Istennel való közösséget, így vágyik és így szomjazik utána mindennap. „Ki téged ízlel, éhezik, / S szomjasabb lesz, aki iszik. / De másra már nem szomjazik, / Csak Jézusért óhajtozik.” (EÉ 360,3) Kérjük hát a Szentlélek ajándékát, ezt a páratlanul mély közösséget az Atyával a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Ámen. ■ Kovács László vangelikus.hu MWi-í AHCWSZAOI kVANGÚJKUS EgTKAZ Evangélikus Élet - A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@Iutheran.hu * EvÉlet on-line: www.evelet.hu,www.evangelikuselet.hu Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu. ♦ Előfizetés: elofizetes@evelet.hu. Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztőségvezető: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit (judit.vitalis@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Sinkáné Zombory Katalin (katalin,zombory@lutheran.hu). Tervezőszerkesztő / EvÉlet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@gmail.com). Rovatvezetők: Boda Zsuzsa - Új nap - új kegyelem (zsuzsa.boda@lutheran.hu), Hafenscher Károly - Régi-új liturgikus sarok (hafo@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel: 1/317-5478,1/486-1228; 20/824-5518; fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3250 Ft, fél évre 6500 Ft, egy évre 13 000 Ft, európai országba egy évre 43 800 Ft (168 euró), egyéb külföldi országba egy évre 51 200 Ft (196 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hét végi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk. ICO ICO ICO