Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-30 / 44. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. október 30. 5 „A molnár fia” Interjú dr. Szabó András professzorral ► A Lilium Aurum Kiadó gondozásában nemrég jelent meg a Bizontalan helyeken büdösünk című tanulmánykötet Szenei Molnár Albert (1574-1634) munkásságáról. E könyv és számos más monográfia, hosszabb-rövidebb tanulmány szerzőjének, Szabó András irodalomtörténésznek a neve nem ismeretlen az Evangélikus Élet olvasói előtt sem. Volt opponensemmel, a Károli Gáspár Református Egyetem professzorával otthonában beszélgettem legújabb publikációjáról.- Professzor úr, először is hadd gratuláljak legújabb könyvéhez, mely az örök utazóval, Szenei Molnár Albertiéi foglalkozik! Mielőtt azonban errőlfaggatnám, szeretném, ha kutatási területével, a 16. század második felével, illetve a 16-17. század fordulójával kapcsolatosan arról szólna, hogy az elmúlt évtizedek során kik és milyen témakörök álltak érdeklődésének középpontjában.- Egyetemista koromban fordítottam le először Szenei Molnár Albert naplóját, amely 1976-ban jelent meg a Magvető Kiadónál a szerző válogatott műveinek kötetében. Aztán a szakdolgozatomat Károli Gáspárról mint régi magyar íróról írtam, s ugyanerről a témáról szólt az egyetemi doktori disszertációm is. Ezután kutatásaimat kiterjesztettem Északkelet-Magyarországra, s összeállítottam a 16. századi sárospataki tanárokról szóló kandidátusi disszertációmat. A rendszerváltás hozta utazási szabadságot kihasználva kezdtem el a magyar-német kulturális és egyházi kapcsolatokkal, illetve a magyarországi diákok külföldi tanulásával foglalkozni. Ezzel párhuzamosan lassan visszatértem életem első témájához, Szenei Molnárhoz, ő lett az akadémiai doktori disszertációm témája is.- Tehát Szenei Molnár Albert sem a közelmúltban került a látóterébe. Hallhatnánk a vele kapcsolatos kutatásainak főbb stációiról?- 1993-ban nekifogtam diákköri naplófordításom kijavításának, megjegyzetelésének. Pillanatok alatt kiderült, hogy hatalmas munka lesz. Soksok hónapot töltöttem ezzel a munkával - svájci, osztrák és német ösztöndíjak segítségével -, és tíz év kellett ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel megjelentethessem az eredeti szöveg kritikai kiadását az újabb fordítással, százoldalas bevezetővel és rengeteg kommentárral. Közben eredményeimet tanulmányokban is publikáltam. Az utóbbi nyolc esztendőben sem hagyott nyugodni a téma, s további tanulmányok mellett nekiláttam újra kiadni Szenei Molnár levelezését. Ugyan Dézsi Lajos 1898-ban kiadta az akkor ismert leveleket, azonban azóta sok új szöveg előkerült, és sokkal jobban is ismerjük a korszakot, ezért jobb kommentárokat tudunk írni, mint elődeink.- Szenei Molnár Albert nekünk, evangélikusoknak elsősorban az 1607- ben megjelent genfi zsoltárfordításairól ismert. Kérem, mutassa be röviden olvasóinknak a Szenci-napló alapján készült, „Bizontalan helyeken büdösünk” - Szenei Molnár Albert a magyar és az európai szellemi életben című kötetét, amely nemrég látott napvilágot.- A könyv a Szenei Molnárról írott tanulmányaimat tartalmazza javított, kiegészített és egybedolgozott formában. Három nagy részből áll; az elsőben a naplójával kapcsolatos részek olvashatók, a másodikban a fő hangsúly a német-magyar kapcsolatokon van, a harmadik pedig Szenei Molnár munkásságának azzal az időszakával foglalkozik, amikor végleg hazaköltözött Magyarországra. Az egész kötet az apai foglalkozás, a molnárság különleges megítélésével kezdődik, s a haza és a bujdosás kérdésével fejeződik be.-A nagyformátumú lelkész, nyelvtudós és zsoltárköltő hol végezte tanulmányait? Mi jellemezte peregrinus éveit?- Tíz esztendeig tanult Németország evangélikus és református tanintézményeiben, még felsorolni is sok őket: a wittenbergi egyetem, a drezdai gimnázium, a strassburgi gimnázium és főiskola, a heidelbergi egyetem, a herborni főiskola... Később újabb kulturális centrumokban fordult meg: Amberg, Altdorf, Nürnberg, Marburg, Oppenheim, ismét Heidelberg, Hanau. A hosszú listából is látható, hogy Szeneinek ezeket az esztendeit az állandó vándorlás, bujdosás jellemezte.- A „molnárfiú” személyiségét alapjaiban határozta meg származása. Két rövidebb időszaktól eltekintve három évtizedet töltött külföldön. Mivel teltek ezek az évtizedek?- Tanulással és munkával. 1603-tól kezdve folyamatosan írta és adta ki a könyveit, amelyekkel a magyar irodalmat és művelődést gazdagította, s eközben kapcsolatba került korának német protestáns értelmiségével, de igen jó viszonyban volt azokkal a németalföldi és francia menekültekkel is, akik a hazájukban zajló polgárháború elől menekültek ide. 1611-ben meg is nősült, felesége, Kunigunda elvált asszony volt, aki három mostohalányt hozott a házasságba, de rövidesen sorjáztak a közös gyerekeik is.- Irodalmi munkásságán túl még miben lehet kimutatni szoros kapcsolatát a németséggel?- A házasságára kell még egyszer utalnom: feleségének nagyapja, id. Caspar Cruciger (1504-1548) az egyik jeles wittenbergi reformátor volt. Rajta keresztül Szenei Molnár Albert a Luther családdal és számos német értelmiségi famíliával rokonságba került. A családban németül beszéltek, így vált lehetségessé, hogy a fia, Johann Molnár vagy Szenei Molnár János a kolozsvári németek lelkésze legyen később.-A históriakutatást soha nem lehet befejezni. Milyen újabbfeladatok, tervek állnak ön előtt?- Hosszú évek óta húzódik a Szenei Molnár-levelezés új kiadásának - amelyet az imént már említettem - a sajtó alá rendezése, de erre az egyetemi elfoglaltságok miatt kevés időm jut. Ha ezzel kész leszek, szándékomban áll visszatérni a 16. századhoz, s a wittenbergi egyetemen tanult magyar diákokkal foglalkozni. Úgy érzem, hogy többek között azzal ünnepelhetjük meg méltó módon a reformáció kezdetének közelgő fél évezredes évfordulóját, ha ezt a témát 2017-re feldolgozzuk - reformátusok és evangélikusok közösen. ■ Blázy Árpád Isten közelében Beszélgetés dr. Imre László irodalomtörténésszel Reményik Sándor halálának hetvenedik évfordulója alkalmából ► A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara főépületének ajtaja nyitva: ki-be jönnek a fiatalok. Ketten-hárman, vidám szerelmesek kéz a kézben, azután futnak a villamoshoz. Bent is nyüzsgő élet fogad. A harmadik emelet csendesebb; várakozók a folyosón. A 331-es szobánál kedves, régi arc: Imre László tanár úr, az egyetem professor emeritusa. Fő kutatási területe: a 19. század második felének magyar irodalma, a 20. század izgalmas alakjai: Kós Károly, Szabó Dezső, Illyés Gyula, Rákos Sándor... és mindenekelőtt a hatalmas Németh László-életmű. Irodalomtörténeti kutatásaival régóta szorgalmazza a magyar protestáns kultúra rehabilitálását. Tompa, Arany, Ady, Reményik\ állásos líráját mutatja be tanulmányaiban.- A jeles erdélyi költő, Reményik Sándor hetven éve, október 24-én hunyt el. Ebből az alkalomból kerestem föl Professzor urat: hogyan látja a költő munkásságát és helyét az új évszázadban?- Reményik Sándorról köztudott, hogy neuraszténiás idegbetegségben szenvedett, ötvenéves korában halt meg. Mikor annyira ünnepelték a második bécsi döntést, Észak-Erdély visszacsatolását, mindenki azt hitte, hogy a Végvári-verseket író Reményik el lesz ragadtatva. Mindenkit meglepett, hogy éppen fordítva reagált. Nem arról van szó, hogy nem örült annak, hogy Magyarországhoz tartozik Kolozsvár, a Székelyföld - inkább idegesítette, hogy az akkori hivatalos magyar politika nem kellő tapintattal járt el. Azt mondta: ha eddig mi voltunk alul, és tiltakoztunk a diszkrimináció ellen, a kultúra és a nyelv lábbal tiprása ellen, akkor most nem tehetjük ugyanazt az északi románsággal.-A régi versekben gyűlölködést is lehet találni.- A Végvári-versekben akár nemzeti gyűlölködést is felfedezhetünk, hiszen azok nehéz helyzetben születtek. Halála előtt azon aggódik a költő, nehogy fordítva legyen. Mikor először írtam Reményikről, ezt emeltem ki. Részben azért, mert ez 1975-ben történt, s próbáltam kifejezni, hogy ez unikális dolog. A felülkerekedő pártját fogja az alul lévőnek! Aki annyit szenvedett kisebbségi elnyomásban, az nem diadalmaskodik, és nem nézi nyugodtan, hogy most megkapják az oláhok. Mélységesen keresztény felfogású ember volt a költő, aki az ellenségességet eleve próbálta kizárni a világból. A nehéz helyzetben lévők, a szenvedők pártját fogta.- Sejtette a szörnyű következményeket?- Nem tudom, mennyire sejtette, hogy ha Hitlertől kapjuk vissza Észak- Erdélyt, az borzalmas következményekkel jár. Nem hiszem, hogy meg lehetett volna ezt írni akkoriban; gondolhatott rá, mert a nácizmussal nem rokonszenvezett. Nem nagyon emlegetik a tankönyvek, hogy a nácizmus ugyanolyan keresztényellenes ideológia volt, mint a kommunizmus. Durván - és talán eredményesebben - működött. A fasizmus is azt hangoztatta: nincs irgalom, nincs szeretet, a zsidót el kell taposni. Hitler jól tudta, hogy neki ellensége a keresztény egyház... Reményik Sándorról kiderült, hogy csupa német, szlovák ősei vannak, ezért nagyon megbántódott. Hogy neki kimutatták, ilyen evangélikus meg olyan szász a felmenője - akkor ő nem is magyar... írt egy fájdalmas, nagyon szép verset Petőfiről, hogy akkor ő sem. Akkor őt is a magyarságon kívülre helyezhetnénk.- Mikafőbb jellemzői költészetének?- Ha el akarom helyezni irodalomtörténetileg, akkor Rilke-követő elsősorban; nagy hatással van rá a Nyugat első nemzedéke. Művelt, nagy zeneértő, finom, elzárt világban élő valaki. Első kötetei nem keltenek különösebb feltűnést, a háborús évek nem alkalmasak erre... 1918 karácsonyán megjelennek a román katonák, felülnek Kolozsváron a Mátyás-szobor nyakába. Elképzelhetetlen sokk éri az embereket. Reményik álnéven - Végvári néven - váratlanul Petőfi hangjára visszaváltva, rendkívül politikus hangon írja meg az akkori napokat. És fájlalva, gyűlölködve, tiltakozva beszél arról, hogy Erdély román kézbe került.- Nem érte bántódás?- A román hatóságok tudták, hogy nem kell mártírt csinálni belőle. Nem csukták be, a rendőrség nem zaklatta soha. Ebben az is benne volt, hogy nagyon szelíd, szimpatikus emberről van szó. Szenvedő alkat, akit talán lelkűk mélyén még a románok is becsültek. A keresztény morál, a tisztaság mégiscsak vonzerőt gyakorolt. Aztán lezárul ez a korszak; leírja, hogy a költészet sokkal finomabb, sokkal tisztább hangú hangszer ahhoz, hogy örökké a direkt politikai fortissimóknak legyen terepe. 1940 körül a Magyarországon is megjelent összes versei közé nem vette be ezeket a munkáit.- Merre kanyarodott későbbi útja?- 1920-tól folytatja ezt a részben tájköltészetet, vallásos és nemzeti irodalmat. Ezekben a versekben is van politikai tartalom, de diszkrét formában; románellenesség nincsen. Reményik elzárt kolozsvári értelmiségi világban élt, lehet, hogy a román nyelvet se nagyon tudta; semmi nyoma nincs, hogy a román irodalmat ismerte volna. Vallotta, hogy aki kisebbségben van, az egy olyan közösség tagja, ahol alpári, önző, demagóg szellem nem tud megélni. Ez lemondással, önfeláldozással jár, s közben megtisztul a magyarság.- Új verseinek milyen volt a fogadtatása?- Mikor első tanulmányomat írtam a költőről, kicsit fájlaltam, hogy magyarországi sajtója nem igazán jó. Kedves barátom, Czine Mihály óvott tőle, hogy Reményikről írjak, verseit kiadassam. Ennek ellenére a rendszerváltás előtt írtam egy-két cikket róla, készítettem egy versválogatást. Később, ahogy már lehetett vele foglalkozni, betettek mindent, s az én karcsú kötetem felhígult. Elmondhatom, hogy a magyarországi elit irodalom - és én ide sorolom József Attilát, Füst Milánt is - Reményik Sándort nem fogadta el! Jobboldali szólamköltőként intézték el, gondolom, azért, mert el se olvasták rendesen az ő igazi, nagy verseit. Besorolták az irredenta költők közé, akikből elég sok volt abban az időben... Az évfordulón rá emlékezve feltétlenül meg kell említenem, hogy halála előtt volt egy nagy öröme: írt egy nagyon szép verset a már súlyos beteg Babitsnak, és erre a költő még válaszolt, versben. Sőt Babits írt egy háromoldalas cikket Reményik új kötetéről. Végül is a Nyugat nagy nemzedéke, amely nem sokkal volt idősebb nála, és sokszor bírálta, Babits Mihályon keresztül mégiscsak elfogadta Reményiket.- Befejezésül a költő istenes verseiről kérdezem.- Ha matematikailag nézem, akkor a vállalt versek jelentős része istenes. Kifejezetten vallásos költő volt Reményik Sándor. Hadd jegyezzem meg, hogy a magyar vallásos költészet rendkívül szegényes. A múltban egyetlen olyan költő van, akinek ma is katartikusan szép istenes versei vannak: Balassi Bálint. Arany Jánosról tudjuk, hogy presbiter volt, egyházkerületi gondnok, vállalta kálvinizmusát, de csak egy-két versében van erre utalás. Valószínűleg arról van szó, hogy a felvilágosodás után az írók ezt kicsit szégyellték. 1880-90 tájékán a francia irodalom tele van neokatolikus versekkel. Divat lesz. Már nem kell hozzá bátorság. Egy Rilke-követő Reményik természetesen vállalja hitét, és meg is írja. És Ady... Adyban az a nagyszerű, hogy hol perben áll Istennel, hol visszamegy hozzá; a bűnből áhítozik a tisztaság felé. Reményiknél egyértelmű a vallásos neveltetés, a meggyőződés. Talán egyik legszebb verse a Kegyelem, amely arról szól, hogy az ember küszködik, perlekedik Istennel, és azután hirtelen magától - kegyelemből - minden megoldódik, mint ahogyan az égen megindul egy csillag. Azt lehet mondani, Reményik a keresztény lelkiállapotnak a gyakran előforduló tudattartalmait közvetíti: a könyörgést, a halált, az imádságot, a kegyelmet. A szelíd, csendes beletörődéstől az időnkénti lázadó hangig ível ez a sokszínű költészet. Nagyon szerette az erdélyi tájat, belőle vett élményt istenes verseihez, és talált örök gondolatot, máig érvényes üzenetet. A legnagyobb értéke az, hogy olyan keresztény etikai önkontrollt sugall, amely nem tud azonosulni embertelen dolgokkal. ■ Fenyvesi Félix Lajos
