Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-07 / 32. szám
6 * 2011. augusztus 7. ÉLŐ VÍZ Evangélikus Élet EGY NÉGYÉVES GYERMEK HALÁLKÖZELI ÉLMÉNYE „Tényleg van mennyország!” Szegény groteszk látvány... Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek között arról, hogy van a mennyországban egy nővére - akinek létezéséről nem tudhatott. A most tizenegy éves fiún 2003- ban egy későn felismert vakbélgyulladást követően életmentő műtétet kellett végrehajtani. Válságos állapotban tizenhét napot töltött kórházban. Négy hónappal később, amikor egy alkalommal a kórház mellett hajtottak el, apja tréfásan megkérdezte, van-e kedve visszamenni. A gyerek így felelt: „Itt volt az, hogy énekeltek nekem az angyalok.” „Belenéztem a tükörbe: halálosan komolyan beszélt” - emlékezett vissza az apa. Colton ezután elmondta, hogy a túlvilágon járt, ahol találkozott Sámsonnal, Keresztelő Jánossal és Jézussal, aki „hatalmas nagy volt, ragyogó, tengerkék szemekkel”. A szülők hitetlenkedve hallgatták; úgy vélték, ezek a képzetek a gyerek által ismert bibliai történetekből származhattak. Ám amikor Colton elmondta, látta, hogy hol voltak a szülei, miközben ő a műtőasztalon feküdt, megdöbbentek. Anyja - mint mondta - egy másik szobában telefonált, apja pedig egy kis szobában imádkozott, miközben ő végig Jézus „Megismer engem?” „Nem tudom.” „Hogy érzi magát?” „Nem tudom.” „Beszélgessünk?” „Nem tudom” - így zajlottak szokásos párbeszédeink a nénivel. A nénivel, akiről tudtam, hogy korábban nagyon szerette az Istent, mélyen és őszintén hitt benne, és követte őt. De ma már nem emlékszik erre. Erre sem... Kedvessége, egész lénye „mégis” sugárzó. Ahányszor csak megláttam, mindig mosolyt csalt az arcomra. Jó volt leülni mellé. Ránézni, megfogni a kezét, megsimogatni a karját. A szakirodalomból tudtam ugyan, hogy az olyanoknak, mint ő, vannak tiszta pillanataik, és tudtam azt is, hogy a legmélyebb gyermekkori emlékek tovább élnek mindenki szívében. De hamarosan megtapasztalhattam azt is, hogy milyen más, ha mindezt csak tudja, vagy ha át is éli az ember. ölében ült. „Megdöbbentett, hogy tudja, hol voltam a műtét alatt - mondta az apa. - Mert ezt sem az orvos, sem a nővérek, sem a feleségem nem tudta. De a gyerek igen.” Ugyancsak meglepte őket, amikor Colton elmondta, hogy apai dédnagyapjával is találkozott, akit részletesen le is írt, noha nem ismerte. Az igazi megdöbbenés azonban az volt, amikor azzal állt anyja elé, hogy neki két nővére van. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: „Nem. Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem?” Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. „Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk. Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbe vágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk - akiről nem is tudtuk, hogy lány - jól van. Colton elmondta, milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni.” „A mennyországban levő nővérét, akiről nem tudhatott, nem találhatta ki; semmiféle emléke nem lehetett vele kapcsolatban. De micsoda béke töltött el bennünket, micsoda gyógyulás! Olyasmi, hogy hurrá, van egy kislányom, aki a mennyben vár rám - azt hiszem, sok embernek van szüksége erre a reményre és gyógyulásra” - mondta az apa. Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek, senki sem visel szemüveget, és mindenkinek szárnyai vannak. Todd Burpo nemrég közre is adta fia tanúságtételét. Tényleg van mennyország! című könyve novemberi megjelenése óta másfél millió példányban kelt el az Egyesült Államokban - írja az msnbc.com. M Forrás: Magyar Kurír Akkor történt, amikor a néni meg én egy haláleset miatt bementünk a templomba, hogy imádkozzunk az elhunytért. Már az megrázó volt, hogy amikor először elénekeltük az eltávozott kedvenc énekét - amelyet a néni is jól ismert az istentiszteletekről és az áhítatokról -, azt ő is velem énekelte, hibátlanul. Majd mondtam egy rövid imát, és elhallgattam. Tán csak egy másodpercre; nekem legalábbis annyinak tűnt. És ekkor... a néni erős, tiszta hangon imádkozni kezdett. Szabatos, kerek mondatokban kérte Istent, hogy hallgassa meg fohászát, vegyen körül minket szeretetével, irgalmával, és árassza ránk áldásait. Én ott és akkor, abban a pillanatban nemcsak éreztem, de tudtam is, hogy már meg is tette; és a szemem könnybe lábadt, szívemet hála öntötte el... ■ Gazdag Zsuzsanna ...a szabadság megtestesítője, a szépség és könnyedség egyik szimbóluma. Nem ott lenne a helye. A földi és égi szférák között kellene szárnyalnia és örömöt fakasztania a látványával a földhöz kötött, csak lelkűkben szárnyalni tudó emberekben. Valami hatalmas tévedés, végzetes útiránytévesztés eredménye lehetett, hogy mégis ott verdesett a Rákóczi úti Libri könyvpalota felforrósodott kirakatüvege mögött, a nyári hőségben a minap egy szép, fekete pillangó. Kitárt szárnyai alatt a magyar és a világirodalom remekei. Köztük a Kunderaklasszikus, A lét elviselhetetlen könnyűsége rózsaszín borítója. Nem tudom, hányán vették észre - engem mindenesetre megfogott a látvány. Csak egy szimpla ablaküveg választotta el az élettől, a levegőtől, a széltől, amelyben felemelkedve maga mögött hagyhatja a poros, piszkos, zajos várost. A sorsa mégis megpecsételődött. Fekete szárnyai hiába verdestek az ablakon át betűző fény felé, az üveg makacs, nem enged. Bizonyára ott lelte halálát, és egy későbbi kirakatrendezés alkalmával a könyvesbolti dolgozók csodálkozva emelik majd fel a kis fekete pillangótestet. Pedig lenne kiútja, csak visszafelé, a hűvös, klimatizált bolt irányába kellene szállnia, ahol ugyan sötétebb van, de kis szerencsével elérné A sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról, és ezt mondta nekik:- Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak az istentiszteletekre, hogy olvassák a Bibliát, hogy így megismerjék az igazságot, hogy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ezért engedjétek, hogy elmenjenek az istentiszteletekre, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát... De lopjátok el az idejüket, hogy ne találjanak időt a Jézussal való igazi, bensőséges, lelkiszellemi, éltető kapcsolat megteremtésére és fenntartására! Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival!- Hogyan tegyük ezt? - kérdezték kiabálva a démonok.- Javasolok néhány lehetőséget. Sarkalljátok őket arra, hogy költekezzenek, vásároljanak, ha kell, ha nem, hogy folyvást kölcsönből éljenek. Ezért mindig több pénzre lesz szükségük. Ha több pénzre van szükségük, akkor túlórázniuk kell, és kevés szabad idejük marad. Tartsátok vissza őket attól, hogy a gyermekeikkel foglalkozzanak. így a családok hamarosan szétzilálódnak, otthonuk többé nem lesz biztonságos menedék a túlhajszolt munka után. Nyugtalanítsátok a lelkűket hiábavaló gondolatokkal, hogy ne legyenek a fotocellás ajtót, s ha épp bejön egy vevő - már ki is szabadulna börtönéből. De ösztöne csak a fény felé engedi törekedni, és arrafelé most csak vergődés vár rá. Szegény, nézem, de közben már megyek is tovább, és cipelem a saját terheimet. Nem tud a lelkem felemelkedni, miközben a fájdalom a földre nyomja, amíg rá nem jövök, hogy hol a kijárat a fájdalom útvesztőjéből. Az üveg mögül a levegőre, ahol újra szabad lehetek, és ha repülni nem is, de mélyeket lélegezni talán tudok. Hogy gondolatban elhagyjam a poros, piszkos, zajos, forró várost, és örüljek a létnek, ami könnyű - néha viszont elviselhetetlenül nehéz. Otthon kinyitom a könyvet, ha már- a fekete pillangó rávezette a tekintetemet. Hátha valami üzenet van benne számomra... Rögtön az első lapon ezt olvasom: „...vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos? A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. (...) Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak fé-Túlterheltség képesek meghallani azt a „halk, szelíd hangot”. Indítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót még autóvezetés közben is, hogy otthonukban hagyják bekapcsolva a tévét, a videót és a számítógépet. Gondoskodjatok arról, hogy szerte e világon állandóan minden üzletben és étteremben testet-lelket felkorbácsoló zenét játsszanak. Ez majd megszakítja a Krisztussal való kapcsolatukat. Halmozzátok el őket képes magazinokkal és újságokkal. Tömjétek tele a fejüket hírekkel, izgató reklámokkal bombázzátok még szabad perceiket is. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat reklámanyagokkal, előnyösnek látszó ajánlatokkal és mindenféle hiú reményt tápláló szeméttel. Tetessetek gyönyörű női alakokat a magazinokba és a reklámokba, hogy a férjek azt higgyék, a külső a legfontosabb, így aztán elégedetlenek lesznek majd a feleségükkel. Tartsátok fáradtan a feleségeket, hogy ne tudják férjüket odaadóan szeretni, így azok másnál keresnek kielégülést. Ez gyorsan szétszakítja a családokat! Adjatok nekik csillogó karácsonyfát mindenféle felesleges ajándékkal, hogy eltérítsétek őket attól, hogy mégtanítsák a gyérriiékeiknék a kálig valóságos, s bár mozdulatai szabadok, semmi jelentőségük sincs. Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?” Még küzdők a megfejtésért. Azt már tudom, ha a sorsom nem lenne megterhelve sokszor elviselhetetlennek érzett keresztekkel, végül nem juthatnék közelebb a fényhez. Ha fájdalom ér, ösztönösen a könnyebb utat keresem én is: rohannék bármilyen, enyhülést ígérő fény felé, ám egy láthatatlan üvegfal megállít. És csak a vergődés döbbent rá: vissza kell fordulni, és bele kell merülni az ismeretlen sötétségbe, és vállalni kell a szenvedést, mert csak arra van út. És ha távolabb is, de a fény is felsejlik. Nem magamban bízom, mert ez csak pillangóiét, ma van, holnap nincs - egy hatalmas erő visz, segít, húz előre, felfelé. S ebbe a felismerésbe már bele lehet kapaszkodni. De addig is: figyelem a várost. Hátha mégis meglátom azt a fekete pillangót - szabadon. Mert az ő léte - ahogyan az enyém is - egy hatalmas, láthatatlan, de létező kézben van elrejtve. Mióta ezt a megtartó kezet egyszer „megéreztem”, tudom: a nehéz lét is elviselhető, sőt szinte könnyű, és a szabadság végül mindig megadatik. Falak, üvegek, ajtók mögött is. rácsony igazi értelmét és jelentőségét. Adjatok nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni Krisztus feltámadásáról és az ő bűn és halál feletti hatalmáról, a halálon túli örök életről, az üdvösségről. Ha üdülnek, gondoskodjatok arról, hogy ott is túlhajszolják magukat, hogy szórakozzanak, és kimerültén térjenek haza. Kössétek le őket, hogy ne menjenek ki a természetbe, ahol Isten teremtett világát megcsodálhatnák. Zsúfoljátok tele az életüket jónak látszó célokkal, hogy ne legyen idejük keresni és kutatni Jézus akaratát, így egy idő után fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy úgynevezett „jó” cél érdekében.- Működni fog! Működni fog! - üvöltötték a démonok. Milyen szenzációs terv! Indultak is buzgón teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények ne szánjanak időt Istenre, a Biblia tanulmányozására és a családjukra, hogy minél kevesebb idejük maradjon másoknak is beszélni arról, hogy az Úr Jézus hatalma miként változtatta meg az életüket. Véleményed szerint sikerült a sátánnak ez a csele? Gondolkozz el ezeken, ha nem vagy túl elfoglalt! H Forrás: internet A trétóí tk*{SÉofy df Mis "TP^ MfiUtoW Und GBfcle n Apró csoda ■ K.D.
