Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-08-07 / 32. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. augusztus 7. *■ 5 Illés próféta kései utóda Babits Mihály halálának hetvenedik évfordulójára Beszélni a szépségről Huszárik Zoltán nyolcvanéves lenne Halálévfordulóján legelőbb utolsó fényképe villan elém. A gégerák szörnyű kínja so­vány arcán, aggodalma a há­borúba sodródott országért. „Csak csont és bőr és fájda­lom” - írta Radnóti a búcsú­versében. S ahogyan maga Babits vetette papírra fájó­szép költeményében: „Szá­radt tőke, unt tavalyi vendég: / nekem már a tavasz is ellen­ség! / Csak te borulsz rám, asszonyi jóság, / mint a letört karóra a rózsák, / rémült sze­mem csókkal eltakarni... / Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!” Babits Mihály 1883-ban született Szekszárdon. 1901- től magyar-latin szakos egye­temi hallgató. 1905-06 kö­zött tanár a bajai cisztercita, 1908-tól a fogarasi állami gim­náziumban. 1921-ben felesé­gülveszi Tanner Ilona költő­nőt, aki később a Török Sophie írói nevet vette föl. Két év múlva házat vásárol az eszter­gomi Előhegyen. A Baum­­garten Alapítvány kurátora; a Nyugat szerkesztője haláláig. 1937 tavaszán kiderül, hogy rosszindulatú daganata van. 1940-ben Dante-fordításáért az olasz állam a San Remo-díj­­jal tünteti ki, megválasztják az MTA tagjává. 1941. augusztus 4-én a budapesti Siesta szana­tóriumban halt meg. Babits nagy nevelő volt, örök tanár. Kortársai és az utána alkotók mind tanultak tőle. Puszta jelenléte is lelkiis­meretet követelt. Felelőssé­get, ízlést és műgondot. A legfontosabbat: hogy a gyö­nyörű magyar nyelv a legna­gyobb tiszteletet érdemli! És a világirodalom: megkövetelte tanítványaitól, hogy a műfor­dításra is szakítsanak időt. Kései leveléből azt is tudjuk, hogy a fiataloknak nemcsak a versei érdekelték, de a meg­születő arcuk is. A növekedés, a megtalált saját hang. Heves viták kavarogtak körötte, lobo­gó indulatok. Gondolatait nagy európai szellemekhez igazította, mintegy megerősí­tést kérve tőlük: Proust, Roma­in Rolland, Valéry... Thomas Mann... Bartók. Sokan meg­fogalmazták: Babits konzerva­tív világnézetű polgár volt. Ami maradandóvá teszi életművét, az humanitása. Mindenen átsugárzó emberi tartása. Babits lírikusi nagysá­gát abban az alapérzésben ta­láljuk meg, mellyel a maga korának nyugtalanságát átél­te. Kezdetben lírája tetszett, később prózája, különösen a Halálfiai, a regény széles kor­képe. Azután esszéi, élükön a Vörösmarty- és Ady-írásokkal, majd műfordítása: Dante epo­szának pokoljárása és megdi­csőülése. Istenkereső évei után az igazi útjelző a Zsoltár férfi­hangra című verse. Ez valóban a hit éneke, s ez az érzés mind­végig magában hordja saját mélységét és a maga ellentété­nek a lehetőségét is. Végezetül az egyik legszebb emlékezésből idézek. Pilinsz­ky Babits esztergomi háza kapcsán vall a költőről: „A fa­lakról a halhatatlan kéziratok néznek ránk. S mégis, épp ez a szenvedések árán remek­műveket szülő gyengédség hat ránk a legkényszerítőbb erővel. Babits Mihály való­ban nemzete költője volt, Is­ten embere, Illés próféta kései utóda, valódi áldozat.” ■ F. F. L. Vártam május 14-ei születés­napját. Figyeltem a gyér emlé­kezéseket, s nem akartam el­hinni: ennyire elfeledték? Bi­zonyára zavarná a mai kö­zépszert ez a zseniális, finom képekkel üzenő férfi, Huszárik Zoltán. A filmszemlén senki nem emlékezett meg róla, kedves mozijának, a Szindbád­­nak a névtáblája is eltűnt. Szü­lőháza, magam is szomorúan láttam, pusztul az idő szorítá­sában. Sokáig fekete virágként mutatta az utat Huszárik né­ni, a filmrendező örök gyász­ban élő édesanyja. Friss me­zei csokrot tett a temetőben az egyszerű sírra, és mesélt, mesélt az arra vetődő látoga­tóknak. E zseniális filmművész és grafikus Domonyban szüle­tett 1931-ben, hat kilométerre Aszódtól, a Galga mentén. Véletlenül sodródott a Szín­ház- és Filmművészeti Főisko­lára, elküldték, majd újrakezd­­te a tanulmányait Várkonyi Zoltán segítségével. Sokszor elmondta: szívesebben lett volna költő, képzőművész, ze­nész. Ebből kettőt be is telje­sített, a harmadikra nem ma­radt idő. Csoda dolgokat teremtett. A teljes világ maradandó áb­rázolása kísérte egész pályája során, ebbe rokkant bele, eb­ben égett el oly korán, hogy fel sem ocsúdhattunk váratlan távozásakor. Néhány hónappal a halála előtt megkérdezték tő­le: nem csábítja a halhatatlan­ság? így felelt: „Az ember leg­alább egy lábnyo­mot akar hagyni maga után, nem többet.” Első kisfilmje, az Elégia rögtön nemzetközi fel­tűnést keltett. „Az első magyar alkotás, amely valóban a film nyelvén gondol­kodott” - nyilat­kozta róla Bódy Gábor filmren­dező. Azután hat év telt el, mire lehetőséget kapott nagyjátékfilmjéhez. (Közben újabb „miniatűrök”: Capriccio, Tisztelet az öreg­asszonyoknak.) A Szindbád 1970-ben ké­szült el, s rögtön sejtettük, remekmű született. Olyan összegzés, amelyben Huszár­ik minden fontosabb motí­vuma benne van. A Krúdy vi­lágából kiteljesedett film ope­ratőre Sára Sándor, zenéjét Je­­ney Zoltán szerezte. A főbb szerepekben Latinovits Zol­tán, Dayka Margit, Nagy An­na, Ruttkai Éva, Szegedi Erika, Bánsági Ildikó. A Szindbád vi­tathatatlanul az egyik leg­szebb magyar film. Kép és ze­ne gyönyörű harmóniája, többrétegű emberi üzenet ez az alkotás. Élni és lobogni. Mindenütt ott lenni. A négy évszak tájaiban, nőkben, tár­gyakban, ételek jó ízében, csorba szélű poharakban, ódon-szép házak ablakaiban, mohos temetőkben. Hét év telt el, mire Huszár­ik belevágott a Csontváryba. Közben meghalt Latinovits, mindent át kellett hangszerel­ni. így került sor a bolgár IchakFinci kiválasztására. Ki­ről is szól a film? Azt hiszem, önvallomás Huszárik kép- és hangjelekkel készült műve. A művész pokoljárását hangsú­lyozza, a teremtés gyötrő és boldog lázát. Persze itt is szí­vet szaggatóan, ahogyan zak­latott élete is kilobbant. Élt ötven évet. Fájó, de ki kell mondani: filmterveinek többsége nem valósult meg. Volt része gán­csokban és kicsinyességben. De tűrte, amíg bírta. Szótlanul, ahogyan szótlanok a filmjei is, de úgy, ahogy téli fáiról a hó hull ezüst némasággal. Huszárik Zoltán nem kezd párbeszédet a nézővel, mégis meghalljuk önmarcangoló gondolatait. Szólító csönd ez, amely kibontja képzeletün­ket, s megszületik a végén a közös igazság és szépség. ■ Fenyvesi Dalok, balladák, mesék Kétszáz éve született Kriza János (1811-1875) ► Hasznosak a nagy, kerek évfor­dulók. Könnyít az ember lelkiis­meretén, előveszi a költőt vagy írót, belelapoz feledett könyvé­be. Olvassa, és ámulattal fedezi föl: mennyi szépség, örök gondo­lat van benne! A kétszáz eszten­deje született Kriza János szé­kely népköltési gyűjteménye igaz meglepetés. Kifogyhatat­lan kincsesbánya. A Vadrózsák című gyűjtemény el­ső részében dalokat, balladákat ol­vashatunk, a másodikban táncszó­kat, a harmadikban találós meséket. A negyedik nagyobb egységben a népsajátságokat találjuk (szóláso­kat, közmondásokat, neveket), az ötödikben a népmeséket, míg a befejező, hatodik rész tájszótárat közöl. Megállók egy pillanatra, s látom, ezeken a szószedeteken csak Arany János igazodna el, annyi a régi, ízes és feledett magyar szó! Nézem a megkopott borítót: Ko­lozsvárt jelent meg, „Stein János Érd. Muz. egyleti könyvárus bizomá­­nya, 1863”. Az előszóban hatalmas munkáját ajánlja Kriza: „Nem min­den remegés nélkül lépek e szerény Gyűjteménnyel a hazai közönség elé, meggondolva a feladat nehéz voltát, mit megoldásul magam elébe tűztem, s átérezve főleg a felelősség nagy terhét, mely gyönge vállaimra súlyosodott.” Véget nem érő kálvária volt Kriza számára, mire gyűjteményének első VADRÚZSAK. SZÉRŰT NÉPKÖLTÉSI GYŰJTEMÉNY. KBtZA JÁBOS. KOLOUVÍJtlT jákoi nto mx egyleti tósniaa mzatiMtA. IMI kötete végre napvilágot látott. Már 1842 előtt előfizetési felhívást adott ki abban a reményben, hogy segíti fá­radságos munkával összeállított műve megjelenését. De hiába. Jól lát­ta barátja: a népköltészet iránti érzék és érdeklődés akkor még nem ébredt föl. Petőfi csak abban az évben lépett föl, Arany homályban lappangott, Tompa és Erdélyi János készülődött terve megvalósításához. És egy „apróság”: a Bach-korszak a folklórgyűjtésnek nagyon szűk ha­tárt szabott. Kossuthnak még a ne­vét is tilos volt a Vadrózsákban em­líteni; a szabadságharcos dalok szö­vegét a cenzúra irgalmatlanul össze­kavarta... Akkor is lassan őröltek Is­ten malmai, Kriza János könyve új és új akadályokat legyőzve, húszévi ké­séssel jelenhetett meg. Az övé volt az első rendszeres, átgondolt, kötettel záruló népköltési gyűjtemény! Felhí­vása valóban új, tudományos korsza­kot nyitott a magyar népköltési gyűj­tés történetében. A Vadrózsák értéke nemcsak módszertani újításaiban van, ha­nem együttesen különös anyagá­ban. Györffy György szerint: „Kriza könyve ébresztette rá olvasóit a bal­ladák sötét pompájával, a dalok friss kedvességével, és a mesék bű­bájával a paraszti alkotások szépsé­gére.” Végül szólni kell a költőről, küz­delmes életéről. Kriza János 1811- ben született Nagyajtán, az Erdővi­dék déli részén, amely a jeles erdé­lyiek egész sorát adta: Apáczai Cse­re Jánost, Baráti Szabó Dávidot, Bö­­löni Farkas Sándort, Benedek Ele­ket... 1825-ben tanulmányait a szé­kelykeresztúri unitárius kollégium­ban folytatta, 1829-től teológiát ta­nult. 1838-ban foglalta el kolozsvá­ri állását, s mint pap és tanár, majd püspök egész életére ott állapo­dott meg. Életét végigkísérte a Vadrózsák kiadásának nem szűnő gondja. Cso­dálatos sikerét nem érhette meg. Le­hetetlen megszámolni, a gyűjtemény hány nemzedéket gazdagított, hány költőnek, festőnek és zeneszerzőnek volt ihlető forrása. Több mint száz éve mint fogyhatatlan kenyér táplál ben­nünket, és fog is, amíg magyarul be­szélnek a nagyvilágban. ■ -1 -x -s 478 Köszönöm, galambom, hogy eddig szerettél, Arról sem tehetek, hogy már megvetettél, Nálamnál szebbet is, jobbat is kerestél, Élj azzal vígabban, mint énvelem éltél. De ez jól van nekem, szegény árva fejem, Mert a szeretetet nem is mérsékeltem, A szívem s a lelkem nem is egyeztettem, Próbára sem tettem, egyezik-e vagy sem. Jót kívánok, szívem, szíved vígan éljen, Semmi szomorúság szívedhez ne férjen, Citrus és tulipánt kertedbe teremjen, Zengő fülemile ablakodon pengjen, Bánatnak fellege téged elkerüljen, Hogy annak zápora soha meg ne verjen. Szerelem gyertyája asztalodon égjen, Szépséged, jóságod az égig felérjen, Két fejér karodban két szép aranyperec, Éltessen az Isten azzal, akit szeretsz. Vadrózsák - Kriza János székely népköltési gyűjteménye (Balladák, da­lok és rokonneműek)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents