Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-31 / 31. szám
2 41 2011. jÚÜUS 31. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Istenünk, szerető mennyei Atyánk! Hálát adunk azért, hogy a szent keresztség által gyermekeiddé lettünk. Ne engedd, hogy erről megfeledkezzünk, hanem add meg nekünk kegyelmesen, hogy azt tartsuk magunkról, hogy meghaltunk a bűnnek, de élünk neked a Krisztus Jézusban. Küldd el Szentlelkedet, hogy ne önmagunknak, hanem neked és ezáltal egymásért, másokért éljünk! Indíts minket mások megsegítésére! Adjunk annak, akinek kevés van vagy nincsen: kenyeret, biztató pillantást, vigasztaló szót, de leginkább a drága evangéliumot, amellyel megajándékoztál minket, hogy másokhoz is elvigyük! Indíts minket önvizsgálatra: arra, hogy ne másoktól követeljünk, hanem mi akarjunk szívesen adni! Mennyi mindent adtál nekünk életünkben, és mi milyen szűkkeblűek vagyunk másokkal szemben! Munkáld bennünk a megelégedettséget ebben a sokszor elégedetlen és elégedetlenkedő világban; soha ne felejtsük el igéd nagy igazságát: „Nagy nyereség a kegyesség megelégedettséggel.” Kimondhatadan jóságodba és szeretetedbe ajánljuk azokat a testvéreket - gyermekeket és felnőtteket -, akik ezekben a napokban részesülnek a keresztségben. Legyenek ők igazi gyermekeid sokak örömére és a te dicsőségedre! Vigasztaló szeretetedbe ajánljuk azokat a testvéreket, akiknek szeretteik sírja mellett kell megállniuk. Gyászukban, szomorúságukban adjon nekik reménységet Jézus Krisztus nyitott sírja, aki feltámadásával legyőzte a halált! Imádkozunk azokért, akik nyári szabadságukat töltik. A pihenés nyugalma, a teremtett világ szépségei és az emberi alkotások látványa emlékeztesse őket arra, hogy te vagy a mindenség Ura, Teremtője és Gondviselője! Azoknak pedig, akiknek nem jut idejük-pénzük nyári pihenésre, hanem munkával töltik a nyarat, adj jó kedvet fáradságos és becsületes munkájukhoz! Imádkozunk a diákokért, akik a nyári vakáció közepén vannak. Légy segítségükre abban, hogy a nyári hónapok ne csak múljanak, hanem teljenek: örömmel, vidámsággal és értelmes elfoglaltságokkal! Küldd el Szentlelkedet egyházunkba és gyülekezeteinkbe, hogy a szeretetben növekedjünk, és a tetszésed szerint való úton járjunk! Krisztus szeretetével forrassz egybe bennünket, hogy egymás lelki ajándékait felismerve és elismerve épülhessen közösségünk! Könyörgünk hozzád hazánkért, nemzetünkért! Segíts rajtunk, hogy az evangélium üzenetével, a szeretet cselekedeteivel bátran lépjünk oda mindenkihez, aki szenved e lélektelen, értékvesztett, kapcsolatszegény világban! Teremts bennünk és közöttünk békességet, hogy a békesség hírnökei lehessünk! Istenünk, szerető mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy naponta kiárasztod ránk áldásodat. Köszönjük szereteted számtalan jelét. Hálát adunk szeretteinkért, akiket ránk bíztál; az egyházért, melyben szolgálhatunk. Kérünk téged: tarts meg bennünket a hitben! Add, hogy életünket és hitünket látva mind több ember eljusson az igazság megismerésére! Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket! Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP - LK 3,7-14 Az otthon hívása Velika planina szlovén fennsík a Kamniki-Alpokban, mintegy 1500 méterrel a tengerszint felett. Lanovkával és libegővei kell feljutni. Télen sícentrumként üzemel, nyáron a kirándulók járják. A környék magas hegyeihez képest szolid és zöld domboldalain túl a pásztorok világa tárul a szemünk elé. A fennsíkon található különleges fából készült épületek közül kimagaslik a Havas Szűz Mária-templom. Állok az egyik zöld domb tetején. A mélyedést betölti a kolompszó, tehenek legelnek mindenütt. Egy ház teraszán harmonikaszó mellett énekelnek. A közelben egy asztalnál ülnek vagy tízen, vidáman beszélgetnek. A kanyargós utak között nagy, sötétkék pocsolyák törik meg a fű zöldjét. Alpesi virágok elképesztő színkeveréke foltozza a sziklák közeit. Egy másik háznál egy asszony sajtot kínál. A templomnál alpinistaesküvő zajlik zajos fényképezkedéssel. Hirtelen elfog annak az érzése, hogy magam mögött tudnám hagyni az egész eddigi életem. Sok feladat, küzdelem tölti be napjaimat, örömök és szomorúságok - mint mindenki másnak. Szívesen hordozom őket, próbálok jó döntéseket hozni, nem tartom elviselhetetlen tehernek. Ez a hely azonban mágikus erővel hat rám. Nézem az itteni embereket, a házakat és teheneket. Azon kapom magam, hogy szeretnék beköltözni az egyik faházba, kész lennék minden reggel kolompszóra ébredni, fázni a fagyos alpesi levegőben, pedig önmagában ezek egyike sem vonz. Menni kellene már, sürget az utazás, de az idő megáll, hagyom futni a perceket. # # # Zavarba ejt a bibliai szakasz, ami ezen a vasárnapon elénk kerül. Értem a kijelölők szándékát, de ez csak erősíti bennem ezt az érzést. A nyári időszakot gyakran nevezik ünnepiden félévnek, mert a Szenthá-A VASÁRNAP IGÉJE romság ünnepe utáni vasárnapok végeláthatatlan sora nem mutat túl nagy változatosságot. Csak a liturgiával mélyebben foglalkozók tudják, hogy mindegyiknek sajátos jellege van. Ez a vasárnap - a Szentháromság ünnepe utáni hatodik vasárnap - a keresztség témáját járja körül. Minden bizonnyal így került bele Keresztelő János. Vele általában az adventi időben találkozunk, jellegzetes, Jézus közeledtét tartalmazó igékkel. Mostani vasárnapunk azonban nem a várakozásról, hanem a keresztségről szól. Keresztelő János kimegy a Jordánhoz keresztelni. Minden mondata arról szól, hogy javuljanak meg az emberek, készüljenek, mert nemsokára Isten haragjával találják szembe magukat. Azokat, akik megvallják bűneiket, megkereszteli. Máténál Izrael vezetőivel kapcsolatban különösen is éles a mondanivaló, itt ugyanezek a szavak az egész nép felé irányulnak: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik!’Azaz: ne mondogassátok azt, hogy ti ehhez a valláshoz tartoztok, zsidók vagytok, választott nép vagytok, hanem tegyetek jót! A tömeg természetesen megijed, hiszen számukra a zsidósághoz való tartozás biztonságot jelentett vallási szempontból. „Akkor hát mit tegyünk?” - kérdezik, mire Keresztelő szociális jellegű tennivalókra biztatja őket. Ez Lukács doktor szemszögéből nézve nagyon is érthető, hiszen ő maga is érzékeny a szociális bajokra, másrészt még jócskán az evangéliuma elején van. A zavart az okozza, hogy mindez a keresztény kereszteléshez kapcsolódik. Az első baj ezzel az, hogy mi nem a Keresztelő János által hirdetett keresztséggel, hanem Krisztus nevére kereszteltettünk meg. Keresztelő a bűnök megbánása után merítette be az embereket, akik mintegy elérték ezt, akik felkészültek, megváltoztak. Krisztus evangéliuma fordított utat mutat. Isten a szeretetébe fogadja az embert, megbocsátja a még akár meg sem bánt bűneit - gondoljunk csak a gyermekkeresztségre! -, és ez az elfogadás az, ami az embert olyan érzékennyé teszi, hogy változni képes lesz. * * * Újra itt vagyok a városban. Az én utcáim, házaim, levegőm, társaim. Arra gondolok olykor, milyen lehet turistának lenni itt, nálunk. Megáll mellettem egy japán hölgy, valamit fényképez nagyon. Nézem, mi van itt, amit fényképezni lehet? Aztán én is meglátom, túlságosan közel élek a csodákhoz. Nézek egy színes bőrű fiatalembert. Elmerengve bámulja a hídról a kivilágított várost. Talán éppen azt gondolja, amit én a szlovén fennsíkon: itt kéne maradni! Az otthon hívásai ezek. * * * A szöveg aktuálissá tétele még inkább riaszt. Keresztelő János azt mondja: „... ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk!” Ebben az elhelyezésben: ne kezdjétek azt mondani, megvagyunk keresztelve, hanem cselekedjetek szociálisan fontos dolgokat! Márpedig én éppen azért állok fel ezen a vasárnapon a szószékre, hogy azt mondjam: emberek, meg vagytok keresztelve! A mi hitünk nem a szociális feladatokat tűzi ki célul, velünk történt valami. Valami olyan, ami drámai erővel összezúzta, megváltoztatta az életünket. Meg lettünk keresztelve. Van, aki emlékszik is rá. Egyszer elmondta nekem valaki, hogy számára a keresztelkedés pillanata olyan volt, mint valami villámcsapás. Van, akit kisgyermekként kereszteltek meg, engem is. Viszont tudhatunk róla. Ennek az emléke frissül fel minden elfogadtatásunkban, amikor Isten azt mondja ránk: enyém vagy. Parányi analógiában, lenyomatban ott van ez minden emberi elfogadtatásban is, ahogy erről a református Karl Barth beszél. Ez a dráma az, ami életünk legerősebb motorja kell, hogy legyen. Ne mondogassátok? De igen! Mondogassátok: megvagyunk keresztelve! Mondogassátok: Isten a mi Atyánk! Mondogassátok: Jézus halálába vagyunk megkeresztelve! Mondogassátok: vele együtt támadunk is fel! * * * Csak a drámák mozdítják meg, támasztják fel halott életünket. Életünk egyik legnagyobb drámája keresztségünk. A szlovén Alpok csodálatos fennsíkján és itt a városban ugyanúgy észrevettem valami fontosat. Az életünkben el vannak rejtve az otthon hívásai. Olykor el tudjuk temetni ezeket a zaj, a kapkodás, az indulatok, a félelem rögeivel. Keresztségünket is így kell újra és újra előásnunk, hogy felszabaduljunk a jó életre. Hitünknek kell újra felkapaszkodnia a világ tetejére vagy leszállnia a világ mélységes bugyraiba, kell tisztára mosódnia vagy éppen besározódnia ahhoz, hogy a dráma újra dráma legyen: Isten azt mondja neked és nekem: enyém vagy. ■ Koczor Tamás Temetési textuárium A textuárium nem egyéb, mint igehelygyűjtemény. Az egyházi szertartáskönyvek szerkesztői a keresztelés, az esketés és a temetés során elhangzó igehirdetések alapigéjének kiválasztásához, a választás megkönnyítésére, illetve a konfirmációi áldáshoz és a különböző szentelések, iktatások során igével történő áldásmondáshoz szoktak textuáriumot készíteni. A Prőhle-Raffay-féle Agenda is tartalmaz textuáriumokat, a Liturgikus könyv szerkesztői ezért nem törekedtek arra, hogy merőben újakat hozzanak létre. Ahol csak lehetett, a Prőhle-Raffay-féle Agenda textuáriumait revideálták és gazdagították. Revízióra elsősorban a Károli-fordítású Biblia és az istentiszteleteinken ma használatos új fordítású Biblia versszámozásában és szövegében mutatkozó különbségek miatt volt szükség. Emellett a Prőhle-Raffay-féle Agenda egyházpolitikai érdekből korlátozott terjedelme nem minden esetben tette lehetővé, hogy a textuáriumok az igehelyek megjelölésén túl az igéket kiírt idézetként is tartalmazzák. A Liturgikus könyvben viszont a textuáriumokban javasolt igék - a Bibliából való kikeresést szükségtelenné téve - az új fordítású Biblia szövegével, kiírva olvashatók. Új textuárium csak a korábbi Agendában nem szereplő, az egyház szolgálati területének későbbi bővülése során lehetővé vált iktatásokhoz (tanárok stb.) és szentelésekhez (iskola, óvoda stb.) készült. Textuáriumot soha nem lehet és nem is szabad a teljesség igényével készíteni. Fokozottan áll ez a temetési igehirdetés alapigéinek gyűjteményére. A temetési szolgálatra szó szerint igaz, hogy nincs két egyforma eset. Hiszen nincs két egyforma életút. Emellett a gyászoló gyülekezet összetételére is - amely nagyon sokféle lehet - mindig figyelemmel kell lenni a textus kiválasztásakor. A temetési textuárium tehát semmiképpen sem kívánja előírni, hogy a szolgálatot végző lelkész mely igék közül válasszon. Nem megkötni akarja a lelkész kezét, csupán javasolja, hogy mindenekelőtt a felsorolt textusok közül próbáljon az alkalomhoz illőt találni. Ez nem zárja ki, hogy esetenként mérlegelje a hozzátartozóknak vagy az elhunytnak még életében kifejezett, az igeválasztásra vonatkozó kérését. Talán könnyebb - bár sosem könnyű - a textus kiválasztása, ha a lelkész személyes kapcsolatban állt az elhunyttal, aki a gyülekezetnek is ismert tagja volt. Nehezebb, ha olyasvalakit temetünk, akinek evangélikus voltára csak akkor derül fény, amikor a temetési szertartást kérő hozzátartozók bekopogtatnak a lelkészi hivatalba. Ilyen helyzetben, amikor a lelkész semmit sem tud arról, hogy az elhunyt miként vívta a hit harcát, vívta-e egyáltalán, érdemes a textuárium „általános" esetre javasolt igéi között keresgélnie. Ezek az igék Isten teremtményei iránti hűségéről (Ézs 54.10; Ézs 60,19; Jer 31,3), Isten életre és halálra vonatkozó rendjéről (Dán 12,3), Isten halál fölötti hatalmáról, Jézus Krisztus halált legyőző diadaláról (Mt 22,32; Lk 7,11—13(14—15]; Lk 20,37- 38) és Isten minden embert kereső, mindenkit megmenteni és üdvözíteni akaró, feltétel nélküli szeretetéről (Jn 3,16; Róm 8,31-32; Róm 8,38-39), az utolsó pillanatban is megbocsátani kész irgalmáról (Lk 23,42-43; Róm 10,13) és az örök élet ígéretéről (Jn 11,26; Jn 14,19; iThessz 4,14; 2Tim 1,10; íjn 2,25; íjn 5,11) szólnak. A textuárium „általános” használatra javasolt igéi közül több (például íjn 3,2; Jel 3,5: Jel 3,11; Jel 14,13) attól a kísértéstől is megóvhatja a lelkészt, hogy amikor egy általa jól ismert és szeretett, a gyülekezet „komoly hívőként” számon tartott, egykor aktív tagjának temetésére készül, elébe vágjon Isten ítéletének, és igehirdetésében az elhunytat üdvözültnek nyilvánítsa. Ehelyett, a javasolt igék valamelyikének segítségével, a hitnek arról a Krisztus ígéretén nyugvó reménységéről tehet bizonysá-RÉGI-ÚJ LITURGIKUS got, hogy ha az elhunyt - aki ennek talán tanújelét is adta - mindvégig megőrizte hitét, és ha a gyászolók is hűségesen vívják a hit harcát, akkor az örökkévalóságban Krisztusban soha nem látott örömben láthatják viszont egymást, és ebben az örömben egyek lehetnek mindazokkal, akik földi életükben győzelemmel vívták meg a hit harcát. Bár minden gyászeset egyedi, mégis megtörténhet, hogy egy meghatározó körülmény hasonlóságot mutat. A temetési textuárium ezt szem előtt tartva ajánl igéket különösen magas kort megért idős ember vagy árvákat hátrahagyó fiatal édesanya, édesapa temetésére. És külön csokorba gyűjt olyan igéket is, amelyekkel súlyos szenvedéssel járó, hosszadalmas betegség következtében elhunytak gyászolóit vigasztalhatja az igehirdető. Néhány igét pedig a hirtelen és váratlanul eltávozottak temetésére javasol alapigének. Végül, de nem utolsósorban a minden lelkész számára legnehezebb szolgálathoz, a gyermekük ravatala mellett álló szülők Isten vigasztaló, reménységet adó igéjével való megszólításához kíván segítséget nyújtani a textuárium. ■ Véghelyi Antal
