Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-31 / 31. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 76. évfolyam, 31. szám ■ 2011. július 31. ■ Szentháromság ünnepe után 6. vasárnap Ára: 250 Ft „Evangélikusként mi ne másra mutogassunk, hanem - a megrendültség és a gyász mellett - azt vizsgáljuk, ránk nézve milyen tanulsággal szolgál ez a tragédia.” Keresztény terrorizmus vagy istenkáromlás? W 4■ oldal „Aztán adtam még egy esélyt magamnak, és belevágtam a fejszét az egyik göcsörtös tuskóba. Na, most aztán se ki, se be.” Prédikáció a fáskamrában ^ 7. oldal „Vajon a mai gyakorlatban betöltik-e eredeti funkciójukat, hogy tudniillik a lomha, átvitt értelemben is mozgáshiányos, az élménytársadalom pótcselekvéseiben és a fogyasztói társadalom zsákutcáiban topogó embert útnak indítják?” Vallási turizmus - egy protestáns teológus megközelítésében ^ 13. oldal Nyugállományba vonult, de nem pihen- Beszélgetés Krahling Dániellel W- 3. oldal Akár hungarikum is lehetne !► 8-9. oldal Tessedik harcai Szarvason !► 5• oldal Utolsó utáni pillanatban 5. oldal Internet - ahogyan a vakok látják !►15. oldal Feltételes megálló ■ Szabó Lajos Az elmúlt hetekben talán önvizsgálatra indított minket az a tény, hogy a parlamenti törvényalkotás a középpontba helyezte a kérdést: mitől egyház egy közösség ma Magyarországon? Talán mi is gondolkodtunk azon, hogy ha belülről nézzük a tevékenységünket, vajon milyen ismérvek erősítik ma az evangélikus egyház egyháziasságát. Az őszinte önkritika mindig sokat segít. Most is így történhet ez, ha a külső érdekektől mentesen - politikától és pénztől szabadon -, belső, ha tetszik, lelki értelemben kérdezünk a lényegre. Ez persze akkor segít, ha képesek vagyunk gyakorló egyháztagokként úgy tükörbe nézni, hogy nem futunk el a mutatkozó kedveződen jelek láttán, inkább próbáljuk tudomásul venni és kezelni őket. Ha pedig akad egy-két kedvező eredmény, egyegy szép látvány, akkor azt szerény bölcsességgel könyveljük el. Az elmúlt hetek eseményei kapcsán arról mindenesetre meggyőződhettünk, hogy egyáltalán nem egyszerű megfogalmazni a kritériumokat: mitől és milyen mértékben egyház ma egy vallásos közösség. Az biztos, hogy hálásak lehetünk ezért a külső kérdésfeltevésért. Néha jó odafordulni egy-egy régi archoz segítségért. Már gyermekkoromban is sokra tartottam az „ősz hajú emberek” beszélgetéseit. Sok ilyen páratlan értékű, egész életre szóló percet őrzök az emlékeimben. Ültem nyelvórán idős, bölcs lelkész otthonában. Ő természetesen eleve csak németül vagy angolul osztotta meg a tudását, a világról és az eseményekről alkotott nézeteit; azért néha, a könnyítés kedvéért, átváltott latinra... Nem fájt, hogy kapaszkodnom kellett, hogy megértsem, követni tudjam... Hallgattam persze a legegyszerűbb asszonyi szavakat is a zuglói templom takarítása közben. És máig felejtheteüen marad számomra a Felsőszeliből kitelepített „bibliás” földművelő család otthonában folyó teológiatanulás Máriakéménden, a szép, utcai szobában tartott istentisztelet utáni „Kirchencaffee" perceiben. Ők önmagukat adták a szavaikban. Az sem volt kétséges, hogy bíznak a következő generációban, és el nem vennének tőlük semmit, inkább mindenüket odaadnák azért, hogy jobb életet és szebb hitet találjanak, mint ők. Az egyházhűségük a létük alapjához tartozott. Sohasem belőle, hanem mindig érte éltek. Az egyházi léthez elengedhetetlenül szükséges teológiai tudást sem ma találjuk fel. Hiheteüen kincstár az, ami a teológia tudományában megfogalmazottan és kidolgozotton a rendelkezésünkre áll. Az egyház vonata telve van minőségi árukkal. Előttem van az egyik legnépszerűbb evangélikus „mester” akinek a bibliaóráját már a nyolcvanas évek elején hallgattam a sokezres hallgatóság soraiban, egy hamburgi park füvén ülve. Könyveinek és előadásainak se szeri, se száma. Hihetetlen népszerűségnek örvend. A mai Németországot irányító közéleti személyiségek, művészek és teológusok is az ő bibliamagyarázatain nevelkedtek fel, és ebből élnek ma is. A minőségi tartalom érthető nyelven történő megszólaltatásának szimbólumává vált ő. Életútjától így vall: „Hosszú életutamon újra és újra szem előtt kellett tartanom, hogy tulajdonképpen kikhez is kívánok szólni. Sokan voltak, akik még a rendezett, hagyományos vallási viszonyok teremtette világban éltek, de sokan voltak olyanok is, akik már azzal küszködtek, hogy utat találjanak az életük rejtélyei között. Vonakodás nélkül bevallhatom: mindig is egyszerű »járókelőnek« tartottam magam, ezért először mindig azokkal találkoztam, akik az utcán, a piactéren jöttek szembe velem. Mindig azt a bizonyos magányos embert, a názáreti Jézust próbáltam szem előtt tartani, aki keresetlen szavakkal fordult az egyszerű háziasszonyokhoz és a kétkezi munkásokhoz, a gyermekekhez és a társadalom számkivetettjeihez. Tőle tanultam azt, hogy a keresőknek, a tanácstalanoknak és a szenvedőknek van elsősorban szükségük a beszélgetésre s arra, hogy valaki melléjük álljon.” Ha ma leülünk elé, és megszívleljük a tanítását, hamar gyógyul a lelkünk. Ráébredhetünk arra, hogy a komoly tudásra azért van szükség az egyházban, hogy a legégetőbb helyszíneken „érthetően és tartalmasán” tudjunk megszólalni. Mostanában talán éppen ott, ahol nézhetetlenekké váltak a napi híradók a családi és egyéni katasztrófák, tragédiák miatt. Ahol a leszakadó családok számára - a családsegítő szolgálatok egyesületének elnöke szerint is - a napi egy-két szappanopera vált az egyetlen örömforrássá. A gyermekek nyáron csak csellengnek, hiányoznak a szervezett és elérhető szabadidős programok. Talán ebben a helyzetben nem kellene megkérdezni egy-egy presbiteri ülésen, hogy érdemes-e kifizetni a gyermekek és fiatalok egyházi táborait... Jörg Zink, akit fentebb idéztem, tanítását egy brazíliai püspök mondataival fejezi be: „Mindig tartogass egy testvéri, baráti pillantást a feltételes megállók számára, ahol a fontosabb vonatok csak kivételes esetben állnak meg.” Majd így folytatja: „Én is a kis feltételes megállóhelyeken szeretnék megállni. Kicsit beszélgetni a peronon vagy útközben a város vagy a vidék felé.” Ennyi nekünk is elég volna. Ám tartalmilag felkészülten és jól érthető formában. Hogy egyház-e az egyház, az a feltételes megállóhelyeken dől el ma is. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora Bácsfalusiak ünnepe ^ Kétnapos ünnep keretében emlékeztek meg az elmúlt hétvégén a romániai Barcaságon a bácsfalusi templom kétszáz éves fennállásáról. A felemelő ünnepség első napján - Barcsa István helyi lelkész megnyitója után - a hívek és a részt vevő érdeklődők kulturális műsor keretében ismerkedhettek a gyülekezet történetével, vasárnap pedig ünnepi istentiszteletet és közgyűlést tartottak a csángó szőttesekkel pompázó templomban. Szeli József, Hosszúfalu lelkésze (akkor még csak egy gyülekezet volt) a 18. században először kísérelte meg összefoglalni a magyar gyülekezetek történetét, amely a régi - valószínűleg 1757-ben kezdett - anyakönyv lapjain volt olvasható addig, amíg az anyakönyv létezett. W- Folytatás a 4. oldalon „Az igaz ember viszont »nem palástolja« gonoszságát, nem haragszik, s nem lesz türelmetlen, még ha igaztalanul is cselekszenek vele. Mert azt tartja, hogy vele nem lehet igaztalanul cselekedni, mert nem hiszi igaznak magát. És üdvözül, mert Isten elengedi és eltörli a hamisságát; SEMPER REFORMANDA f i mivel maga beismeri és bevallja, és mivel nem palástolja és rejtegeti a maga vétkét, azért elfedi és elrejti azt az Isten.” M Luther Márton: Bűnbánati zsoltárok. A harminckettedik zsoltár (Schulek Tibor fordítása) Megszépült a sikátori templom ► Két év áldozatos munkájával kívül-belül felújították a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozó Sikátor evangélikus templomát. A hálaadó istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét; az új püspöknek ez volt az első ilyen jellegű szolgálata. A liturgiában Tóth Attila espereshelyettes, várpalotai lelkész, valamint ifi. Magassy Sándor, a gyülekezet helyettes lelkésze volt segítségére a püspöknek. A sikátori templom megújítása a presbitériumnak azzal a döntésével kezdődött, hogy saját erőből pótolják az utolsó renováláskor elmaradt bádogozást, valamint külső tatarozást végeznek a tornyon. Ezután azonban külső forrásból - sikeres pályázat eredményeként - több mint 16 millió forintot nyert a gyülekezet, így elkezdődhetett az épület teljes renoválása. Először a templom és a torony külső munkálataira, majd a második lépcsőben a templombelső felújítására került sor. Ezzel a munkával párhuzamosan a gyülekezet saját erejéből felújította gyülekezeti termét, valamint - az energiatakarékosság jegyében - kicserélték a parókia nyílászáróit. A felújított templomba - szintén önerőből - csillárt, lámpákat, oltárszőnyeget vásároltak. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János az eseményre invitáló meghívón szereplő igéről prédikált. „Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét’.’ (Zsolt 26,8) Folytatás a 3. oldalon
