Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-24 / 30. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. július 24. *■ 3 Berzsenyi családi világtalálkozó a Berzsenyi-líceumban Készül a csoportkép-féltérden dr. Berzsenyi György, aki saját megfogalmazása szerint somogyi tájszólással beszéli az angolt és texasi akcentussal a magyart Döbrentei (Döbrentey) família rokonságba került a Berzsenyiekkel. Arról az egyházasberzsenyi Berzsenyi családról beszélünk, amely büszkén vallja magáénak Berzsenyi Dánielt, a költőt, s arról a Döbrentei (Döbrentey) családról, amelynek legnevezetesebb tagja Döbrentei Gábor - a Magyar Tudományos Akadémia első titkára - volt. A két neves reformkori ifjú barátságáról korábban is tudtam, a rokoni kapcsolat azonban újdonságot jelentett számomra. Az elmúlt két-három év levelezései aztán szerencsésen eloszlatták Berzsenyi Gyurival kapcsolatos kételyeimet, s ma már csak szégyenlősen mosolygok az egészen. Ő meg, ha olvassa e sorokat, tréfásan megfenyeget, szinte hallom: „Kedves rokon, máskor, ha már a szemednek meg a fülednek nem hiszel, legalább a szívedre hallgass!” Szívem sugallatára és Gyuri meghívására július első szombatján férjemmel, Levente Péterrel kíváncsian érkeztünk a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium ódon épületébe, hogy ott részt vegyünk a Berzsenyi család gondosan megszervezett világtalálkozóján. Lélekemelő belépni a nagykapun, amelyet jobbról Berzsenyi Dániel, balról Döbrentei Gábor emléktáblája vigyáz, emlékeztetve az utókort, hogy mindkét nagy előd ennek az iskolának a padjait koptatta. Mintegy százhatvan családtag gyűlt össze a tengeren innenről és túlvagy harminc rokonommal sikerült megismerkednem. A líceum dísztermében, terített asztalok mellől hallgathattuk Berzsenyi Gyuri családfa-ismertetőjét. Mivel több mint tíz méter szélességű e terjedelmes fa lombozata, így otthon mindenki interneten böngészheti az őt érdeklő részleteket. Verseket hallgattunk, és sokat beszélgettünk. Mellettem Imre ült, aki hat éve, nyugalomba vonulása óta kizárólag családkutatással foglalkozik. Megtudtam, hogy éppen ő volt, aki a Döbrentei (Döbrentey) családdal való rokonságot fölfedezte. Az ebéddel egy kilencvenedik évét betöltött kedves rokon vendégelt meg bennünket. Az üdítők, sütemények egy másik család ajándékai voltak, mint az alkoholmentes pezsgő is, amellyel Istenre, hazára, családra koccintottunk. És ott, a díszteremben, július első szombatján, pohárral a kézben, százhatvan lelkes torok zengte el a magyar himnuszt. Később sor kerülhetett arra is, hogy Tólli Balázs igazgató megismerna, ott megértettük: az ilyen testvéri összefogásokban rejlik a családok, a nemzetségek s a nemzet megmaradásának egyetlen esélye. Nincs olyan kicsiny összefogás, amelytől az egyház és a nemzet ne válna erősebbé. Köszönöm Juditnak szervezőmunkáját, Andreának fáradhatatlan sürgés-forgását, Imrének családkutatását, Hajninak a vetélkedőt, Erzsébet néninek az ebédet, Gyurinak az italokat, süteményeket, s hogy magára vállalta a motor szerepét, és megkeresett még engem is. Köszönöm az Úrnak, hogy végig köztünk volt, és velünk együtt ünnepelt. Igaz, hogy a nap végén már nem éreztem a lábamat, de a következő találkozóra is feltétlenül elsántikálok! ■ Döbrentey Ildikó Három éve megkeresett az interneten Berzsenyi Gyuri - dr. Berzsenyi György nyugalmazott matematikus - az amerikai Denverből. Kezdetben fölmerült bennem, hogy szélhámos áldozata vagyok, Gyuri annyira nyitott, családias kedvességgel közeledett. Örömmel újságolta, hogy rokonok vagyunk, mivel hajdanán egy bizonyos Berzsenyi Rebeka révén a ról. Régen látott vagy sosem látott rokonok nézhettek egymás arcába. Könnyek, kacajok, kézfogások, ölelkezések. És emlékek. Kézről kézre járt az első, 1941-es családi találkozó csoportképe hajdan volt nagymamák, dédikék megörökített mosolyaival. Az egyik teremben folyamatosan vetítette a gép az utóbbi, 2005- ös találkozó remek DVD-jét. Ebédig tessen bennünket a líceum történetével, majd ezt követően végigizguljunk egy jól előkészített családi vetélkedőt. Mindannyian éreztük, hogy a nap gazdag programjának nemcsak mi vagyunk részesei, hanem az elődök is, akik ugyan már nem élnek, mégis jelen vannak a mozdulatainkban, szokásainkban, élnek a hitünkben, talentumainkban, osztoznak együttlétünk örömében. Egy nagy család tagjai, evangélikusok és nem evangélikusok, testvérként éltük végig azokat az órákat, s ha addig nem értettük vol-Mit prédikálunk? (Talán inkább kit?) ► Bajor testvéregyházunk egyik legjelentősebb és legelevenebb munkát végző háttérintézménye a Gottesdienstinstitut (Istentiszteleti Intézet). Kiemelt - ismertető, tanácsadó, képzésvezető - szerepe van, szakmai anyagokat ad ki, emellett évről évre megrendezi azt a szimpóziumot, amely az istentisztelettel kapcsolatos legfontosabb alaptémákat dolgozza fel. Ebben az évben az igehirdetés állt a középpontban. Az elmúlt évtizedekben igen sokat foglalkoztak - szerte a világban az evangélikusok - azzal a kérdéssel: hogyan prédikáljunk? A mostani szakmai találkozó ezzel szemben a „mit?” kérdését vetette fel. Mit prédikálunk, mi a prédikáció tartalma? - ez a napirenden lévő, a lényeget érintő kérdés. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) A Bajorország frank területén fekvő gyönyörű kisvárost, Rothenburgot hatalmas fáival, hegyi patakjaival, árnyas ösvényeivel körülveszi egy erdő. Ez az erdő rejti magában azt a gyönyörű kastélyt, amelyet néhány évtizede - megmentve a romlástól - vásárolt meg a bajor egyház. A kastélyban párhuzamosan zajlanak a legkülönbözőbb rendezvények. Gyülekezeti találkozók, lektortanfolyam, egyházfi- és sekrestyésképzés mellett július 11-13. között itt tartotta rendezvényét az Istentiszteleti Intézet. Hitvilágok - életvilágok. Az evangéliumhirdetés dimenziói - ez volt az összefogó címe az előadásoknak, amelyek a fent jelzett „mit prédikálunk” téma körül kristályosodtak ki. Neves professzorok, jeles szakemberek vizsgálták meg az igehirdetés tartalmát filozófiai, bibliai, hitvallási, egyháztörténeti oldalról. Az előadók között lehetett a tudósító, aki a magyar igehirdetés tartalmáról, jelenéről és jövőjéről, az igehirdető mandátumáról szólt. (S ezúton is köszöni azon kollégáinak segítségét, akik egy körkérdésre adott válasszal gazdagították a készülő anyagot.) Dr. Hanns Kerner professzor, az Istentiszteleti Intézet igazgatója bevezetőjében idézte Luthert, aki azt ajánlotta és javasolta tanítványainak, hogy az evangélium tüzét prédikálják: ez a kegyeseknek a paradicsom, a bűnösöknek a büntetés, a jóknak a tanítás. Az igehirdetés művészete a hídverés művészete — hangzott el a két és fél nap alatt több ízben. Hídverés Isten és ember, ember és ember, kultúra és kultúra között. A nyitó előadást olyan professzor tartotta, aki személyében többféle megközelítést egyesített: orvosként, nyelvészként, történészként, teológusként és filozófusként beszélt az igehirdetés eseményéről. Az őt követő előadók a legkülönbözőbb oldalról világították meg a témát: volt, aki bibliai, volt, aki egyháztörténeti és volt, aki hittani, dogmatikai vonatkozásokról beszélt. A szimpózium ideje alatt nagyon sokféle vélemény és megközelítés hangzott el a prédikáció tartalmáról, többnyire elméleti oldalról, de viszonylag kevés volt a tényleges gyakorlati példa. A tanításbeli sokszínűség nemcsak abban mutatkozott meg, hogy egy református és egy katolikus vendégprofesszor is megszólalt, hanem abban is, hogy az evangélikus egyházon belüli markánsan eltérő vélemények is hangot kaptak. Teológiai szempontból elgondolkodtató, hogy viszonylag keveset beszéltek Jézus Krisztusról magáról. így igencsak kontrasztosra sikerült és nem kis vitát váltott ki e sorok szerzőjének előadása, aki szent együgyűséggel az igehirdetés Krisztus-központúságáról beszélt ilyen címmel: Ugyanaz az evangélium - jövőképes tartalommal. Az igehirdetés nagy kérdése - hogy tudniillik mit prédikálunk - így módosítandó: kit prédikálunk? Amikor ugyanis vigasztalást, reménységet és megoldást prédikálunk, akkor Krisztusról beszélünk. Sőt Krisztus maga beszél hozzánk. Az igehirdetésben, ha az nem igemagyarázat, nem szentbeszéd, nem meditáció, hanem keresztény prédikáció, akkor minden Krisztussal függ össze, őhozzá kapcsolódik. Ő az, aki megszólal tanúi által, ő az, aki megszólaltat gyarló embereket, vállalva azt, hogy „aki titeket hallgat, engem hallgat”. A nagy beszélgetéseket kiváltó előadások folyamán újra meg újra kiderült, hogy bár a „mit?” kérdés a témánk, ez egyáltalán nem választható el a „hogyan?” kérdésétől. A mindenkori igehirdető feladata és felelőssége, hogy az örök igazságot, sőt a Jézus Krisztusban emberré lett igazságot úgy hirdesse, hogy az közel kerülhessen az emberekhez. A sokatmondó anekdota szerint (hozzám Bencze Andráson keresztül Kovács Imrétől jutott el) az elsodródott ejtőernyős fennakad egy fán, és kérdi az arra menő embert: „Hol vagyok?” Mire az: „A fán.” „Hé, maga lelkész!” - mondja az ejtőernyős. „Honnan tudja?” Az így válaszol: „Mert igazat mond, de nem tudok vele mit kezdeni...” Az igehirdető feladata, hogy úgy hirdesse Krisztust az embereknek, hogy tudjanak vele mit kezdeni. Nem kevesebbre és nem másra van szükségük. A prédikáló lelkész számára nem kis feladat, de nagyszerű küldetés ez! Az igehirdetés az istentisztelet része. Minden előadó komolyan vette ezt a szoros összetartozást, és nem próbált a prédikációról önálló egységként, az istentisztelettől függetlenül gondolkodni. Az istentisztelet egésze kell, hogy Krisztus-eseménnyé váljék, amelyben a hallható és látható ige jelen van, és hatékonyan formálja életünket. A liturgia igéi keretet adnak az élő evangéliumnak, a prédikációnak. Az igehirdetés magyarázza, értelmezi, megalapozza a liturgia szóbeli és szavak nélküli (gesztusokban, csendben, látványban megjelenő) elemeit. Az igehirdetés a liturgia része, és a liturgia is igehirdetés. A szimpóziumot záró kerekasztalbeszélgetésen az előadók téziseket fogalmaztak meg. Ezek között hangzott el a következő is: az istentiszteleten, az igehirdetésben kevesebbet kellene IstenróY beszélni, és többet kellene engedni, elősegíteni, hogy Isten maga szóljon. Neki megvannak erre a személyi és tárgyi eszközei. Ha kell, mindent szolgálatába állít. Ha kell, minden őt prédikálja. Évszázadok jönnek és mennek, az igehirdetés zajlik. Használva minden kor eszközeit, alkalmazva sokféle műfajt, csatasorba állítva a meghívott tanúk isteni karizmáit, felülről kapott fantáziáját és kreativitását, de sohasem feledve a lényeget. Krisztust hirdetjük. A testté lett Igé" Mert tetszett Istennek, hogy a b< londságnak tűnő Ige-hirdetés üdv zftse a hívőket... ’ \
