Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-07-24 / 30. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 76. évfolyam, 30. szám ■ 2011. július 24. ■ Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap Ára: 250 Ft „Nincs olyan kicsiny összefogás, „Az igehirdető feladata, hogy úgy hirdesse „A fotó Egyiptom fővárosában, Kairóban készült, az Mentő-akció ► 4■ oldal amelytől az egyház és a nemzet Krisztust az embereknek, hogy tudjanak ottani kopt keresztény székesegyház előtt. A szélső-Az ökumenikus dialógus mérlege W 4■ oldal ne válna erősebbé.” vele mit kezdeni. Nem kevesebbre és nem séges szalafita muszlimok a templom előtt a kérész-Fesztiválok Közös Pontja W- 6. oldal Berzsenyi családi világtalálkozó másra van szükségük.” tények pusztulásáért imádkoznak.” Jézus beköltözött a naplómba 7. oldal a Berzsenyi-líceumban Mit (vagy inkább: kit) prédikálunk? Ez + az Reagan - tegnap és ma ►10. oldal W 3. oldal W- 3. oldal 5. oldal Profán ima W 11. oldal Pihenésre rendelt idő „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (Préd 3,1) Csavaros történet ■ Keczkó Szilvia Az idei tavaszon nem az április, hanem a május volt különösen szeszélyes időjárású. Hiszen volt részünk kora tavaszt idéző hidegben, majd kánikulában, erős szélben, és volt jócskán hirtelen érkező nyári záporban, zivatarban. Mint ahogy a hónap utolsó szombatján, a gyülekezeti kirándulás napján is... Közel ötvenen indultunk útnak Ócsára a kellemes melegben, bár az előrejelzés sejtetett némi zavart a szép időben. Kisebb csoda volt, amit aznap átéltünk, vagy mondhatjuk azt, Isten áldása napunkon. Annyi történt csupán, hogy az egész napos szabadtéri programunk közepén beültünk egy kellemes vendéglőbe, s mikor mindenki kényelmesen elhelyezkedve kanalazni kezdte a levest, leszakadt az ég... majd amikor egy órával később a kijáratnál vásárolt fagyit nyalogattuk, újból teljes erővel ragyogott a nap. Örömmel adtunk hálát ezért a nyolcszáz éves templom falai közt a hazaindulás előtt. Édesapám mondja mindig (méhészként): „Az ember mindent megtehet, de az időjárást nem irányíthatja!” Sok esetben befolyásolja, meghatározza pihenésünket, szabadságunkat az időjárás. Az említett ócsai kirándulás is ilyen volt, de meggyőződésem, hogy a lényeg mégsem ezen van. Nyaraltunk úgy is családunkkal, hogy a hét napból öt napig esett, mégis kipihenten, feltöltődve tértünk haza. A hangsúly tehát azon van, hogy mindennek Istentől rendelt ideje van, így a pihenésnek is, amikor nem dolgozunk, nem válaszolunk a levelekre, s talán még a mobiltelefonunkat sem kapcsoljuk be. Időt fordítunk magunkra, testi-lelki kikapcsolódásunkra, több időt töltünk családunkkal, olyasmiket teszünk, amiket a munka, a hétköznapok idején sosem. Felfigyelünk egy különleges madárdalra, órákig elnézzük a horgászokat a parton, vagy mi magunk pecázunk. Elolvassuk a tavaly nyáron megkezdett regényt, társasjátékozunk, már ebéd után megiszunk egy pohár bort, lassan járunk, mert sétálunk. A párunkkal, a gyermekünkkel, a barátunkkal, egyedül. S mindeközben tudjuk, valaki eltervezte, elgondolta azt, hogy így jó az embernek. Valaki megalkotta a hetedik napot, s példát adva azon megpihent. Megtartani, megszentelni parancsolta a pihenőnapot, s ez jelenti azt, hogy Isten szavára figyelünk, és jelenti azt is, hogy testünket, szellemünket pihenni, felfrissülni engedjük. Előttünk a most még hosszúnak tűnő nyár. A legtöbben ilyenkor töltik szabadságukat - otthon vagy közelretávolra elutazva. Ne feledkezzünk meg arról, ennek rendelt ideje van, szükségünk van rá, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Istennek adjunk hálát ne csupán a szép időért, de minden ajándékáért: mindenekelőtt Leikéért, mely által őbenne lehet bizodalmunk. Életünkért, hitünkért, szeretteinkért, munkánkért, pihenésünkért. Ámen. A szerző evangélikus lelkész, áhítata a budahegyvidéki gyülekezet Égigérő című hírlevele számára íródott ■ László Jenő Csaba Hiába tanultam meg indulás előtt - műszaki analfabéta létemre - az imbuszkulcs használatát, biciklis kirándulásom közepén már ez a szerszám sem segített. A kormányomat rögzítő csavar megkopott, csak forgott benne a kulcs, félő volt, hogy balesetveszélyes helyzetbe kerülök. A veszprémi Tourinform-irodában kapott címen felkerestem hát a város egyik kerékpárüzletét. A pult mögött álló hölgy kedvesen elbeszélgetett velem, amíg hátul a szervizben munkatársai kioperálták biciklimből a rossz csavart. Félve gondoltam bele, hogy vajon hány gombóc fagyi árát kérik el tőlem az új csavarért a meglehetősen drágának tűnő üzletben. Negyed óra múlva visszakaptam a drótszamarat, majd egy örömteli „Köszönöm” után feltettem a kérdést: mennyit fizetek? „Ennyit” - mosolygott a lány, majd kérdő pillantásomra válaszul hozzátette: „Annyit, hogy köszönöm. És érezd magad jól nálunk, Veszprémben!” Egy csavar ára: nem sok, bár biztosan tucatjával akadtak volna szerelők, akik meglátják bennem a megijedt turistát, aki minden pénzt megadna azért, hogy ismét biciklijére pattanhasson. Itt azonban ajándékba kaptam a csavart, a munkát és még egy mosolyt is mellé. Városi szinten persze pénzben is jövedelmezett a hölgy kedvessége: egy önkiszolgáló étteremben az esetet dupla adag barackos gombóccal ünnepeltem meg, majd megnéztem két templomot, egy múzeumot, és még egy szelet csokitortát is ettem az egyik cukrászdában. Ráadásul az út után barátaimnak mondtam, most pedig több ezer olvasóval osztom meg: Veszprém barátságos város. Mégis úgy gondolom, a lány nem végzett költség-haszon elemzést az ajándékozás előtt, „csak” adta azt, amivel megkönnyíthette az idegen pihenését. Néha ezt a „csavarnyi kedvességet” hiányolom magunkból, keresztény emberekből is. Időnkét mintha elfelejtenénk: azzal, hogy - jelképesen vagy akár ténylegesen is - mellünkre tűztük a keresztet vagy a Lutherrózsát, Jézus Krisztusnak és az ő ügyének munkatársai lettünk. Ráadásul a körülöttünk élők viszonylatában „mi vagyunk az egyház” a menedzsment divatos kifejezésével élve az úgynevezett frontszemélyzet. Hányszor előfordult már, hogy nem tudtuk azt a kedvességet, befogadókészséget tanúsítani, amely az egyházhoz fordulókat megilleti! Gyakran nem tudjuk a Krisztus keresztjéből áradó szeretetet továbbadni, a Megváltó karjaihoz hasonlóan kezünket kellő szélességűre kitárni. Pedig az egyház „marketingmunkásai” mi magunk vagyunk. Kerékpáros kirándulásom előtt egyházunk internetes levelezőlistáján azt kértem, a Balaton környékén élők tegyék közzé nyári istentiszteleti időpontjaikat, hogy a magamhoz hasonló nyaralók a kánikulában a frissítő élő vízzel is táplálkozhassanak. Csak remélni tudom, hogy csupán azért nem érkezett egyetlen (!) időpont sem, mert a magyar tenger partjáról senki sem tagja az internetes közösségnek... Pedig a befogadás a láthatóvá válással kezdődne. Találkozni gyülekezetekkel, ahol egy-egy esküvő vagy gyászistentisztelet után nem azt a kérdést teszik fel a gyülekezet tagjai, hogy valóban tudtak-e szívből örülni az örülőkkel, sírni a sírókkal, hanem azt, hogy hány forintot dobtak az idegenek a templomi perselybe. Sok esetben pedig megkövesült szokásainkkal, tradícióinkkal vagy éppen liturgiánkkal engedjük le a sorompót az egyház és a vendég között. Gyülekezetünk nyáresti missziós programján tavaly kissé magam is megütközve tekintettem arra az igen aktív gyülekezeti tagunkra, aki az istentiszteleten - igeolvasás alatt is - ásványvizes üvegből kínált hűsítőt a padsorokban állóknak. Mire másnap az egyik világi internetes hírlap tudósítója kiemelte: a templomban tapintani lehetett a szeretetet, amely nem engedte, hogy a hőségben bárki rosszul legyen igehallgatás közben. Lám-lám, mire képes egy csavar vagy éppen egy korty hideg ásványvíz! A samaritánusi szeretet és a befogadó közösség valahol itt kezdődik... Nyár van, a hőség és a felújítások időszaka. Pünkösd után néhány héttel, hónappal ideje lenne meghúznunk, kicserélnünk a meglazult csavarokat és frissítő vizet kínálnunk a szomjazóknak - a szeretet és Lélek erejével. Egyedül, de nem magányosan ► Korunk egyik szomorú kórtünete az emberek egyre jelentősebb részének elmagányosodása. Problémákkal küzdhetnek, küzdenek a párkapcsolatban élők is, de sokak számára az egyetlen igazi probléma az egyedüllét. Az, ha valaki felnőtt fejjel - bár szeretne - nem talál párra, nincs lehetősége kapcsolatteremtésre. Van, aki idővel beletörődik a helyzetbe, ám vannak olyanok is, akik próbálnak tenni ellene. Ilyen próbálkozásnak indult a Páratlanklub is, amelynek közössége múlt pénteken a józsefvárosi gyülekezet Üllői úti templomában ünnepelte ötödik születésnapját. A Galli Tamás evan-Ötéves a Páratlanklub gélikus szoftverfejlesztő mérnök és B. Pintér Márta lelkész ötlete nyomán szerveződött klub eleve azzal a céllal alakult, hogy az egyedülálló fiatal felnőttek tudjanak valahol kulturáltan találkozni, ismerkedni, közös programokon részt venni. Internetes levelezőlistájuk már több mint félezer tagot számlál, miközben körükben nem kevesen életre szóló társra is találtak... Folytatás az 5. oldalon
