Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-18 / 51-52. szám
22 -m 2011. december 18-25. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Rászorultak - rá szorultak Mindig segítő kezek kerestetnek! Interjú dr. Boronkay Piroskával Karácsonykor megszületett Jézus, Mária fia egy betlehemi barlangistállóban. Nem emberhez méltó helyen. A be nem fogadottság, voltaképpen a kitaszítottság körülményei között. Hajléktalanhelyzet ez a javából, és nem csak egyetlen éjszakára. Hiszen egy korabeli, „első adóösszeírás” a dáviditák törzsi birtokcentrumában, a római adminisztráció adópolitikáját figyelembe véve, bizony lassú és erőszakos folyamat volt. Aztán Egyiptomban évekig idegenek adtak neki és családjának védettséget. A Lázár feltámasztása nyomán kiadott üldözési rendelet következtében élete utolsó negyven napját is körözött hajléktalanként, bujdosásban élte át, kiszolgáltatottabban a rókáknál, madaraknál. Neki nincs hol lehajtania a fejét addig, amíg „nem jött el az ő órája”. Hajléktalankezdet és hajléktalanvég. Különös „alfa”, és különös „ómega” Az Isten Fiának méltán lehet üzenete a hajléktalanságról. Kérdezed: vajon micsoda? Mindenekelőtt tudatja velünk: spirituális értelemben mindannyian hajléktalanok vagyunk. Utolsó napjaiban tanítványait azzal vigasztalta, hogy ő azért megy el, hogy számukra hajlékot építsen, lakóhelyet biztosítson. Mert a bűneset óta az ember elveszítette az éden biztonságát, s voltaképpen földönfutóvá lett. Ezt a tényt nem könnyen ismerjük el. Pedig milyen világosan fejezi ki Pál: „nincs itt maradandó lakhelyünk” Takargatjuk magunkat fügefalevelekkel, hiányainkat falat betöltő plazmatévével és házimozirendszerekkel igyekszünk betölteni. Jó lenne a szívünkbe vésni: Jézus szerint nekünk, jól fésült keresztyéneknek és az utcákon, tereken, erdőkben kuporgó hajléktalanoknak sokkal több a közös vonásunk, mint gondolnánk. Több a minket összekötő elem, mint a szétválasztó. 2011 karácsonyán Isten azt szeretné, ha új módon tekintenénk magunkra. Jézus az Isten országáról szóló példázatban képet rajzolt egy nagy lakodalmas teremről, amelyet csupacsupa hajléktalan - sikátorokban és sövények tövében élő ember - töltött meg, csupa kétes egzisztenciájú vendég sürgött-forgott. Az elit kima-Összesen 2500 tonna tartós élelmiszert osztott ki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MOSZ) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közreműködésével az EU-élelmiszersegély program keretében május és december között. Magyarország 500 településén mintegy 500 000 rászoruló részesült az adományból. Az országos program keretében az uniós forrásból származó élelmiszereket az MVH a vele - nyertes pályázat alapján - szerződött segélyszervezetek, így például a MÖSZ közreműködésével juttatja el a rászorulóknak. Az ökumenikus segélyszervezet — egyik kiemelt, nagyszabású akciójaként - hatodik éve vesz részt az EU- élelmiszersegélyek kiosztásában, s tevékenysége kiterjed az ország összes megyéjére. A segélyakció támogatottjai a létminimum alatt élők, a kisnyugdíjasok, valamint a radt. Mert valamilyen rejtélyes módon, szellemi értelemben, meg kell élnünk és fel kell vállalnunk, el kell fogadnunk a koldus- és hajléktalanstátust, hogy a mennyei hajlék tulajdonosai és a mennyei lakoma élvezői lehessünk. Ezen a karácsonyon Isten azt szeretné, ha megértenénk őt, és új módon tekintenénk a hajléktalanokra is. Miért? Mert ők emlékeztető jelek lehetnek számunkra! Sőt tanítani tudnak minket! íme néhány tétel. Az utca emberei el tudják mondani szégyenérzet nélkül, egészen természetesen, hogy mire van szükségük, és valóban csak azt kérik, amire tényleg szükségük van. Ezt teszik hétről hétre rendszeresen. Ők csak a legritkább esetben tagadják, hogy saját maguk döntően felelősek a helyzetükért. Nem kellene nekünk is így állnunk Isten előtt, elismerve, hogy rászorultak vagyunk? Nekik egyetlen szatyorban - jobb esetben hátizsákban - van mindenük, de nem zúgolódnak emiatt. Mi pedig bolond gazdagként újabb és újabb „csűröket” építünk, hogy elférjen a sok felesleges és haszontalan kacat, amelynek hiányában valósággal betegnek éreznénk magunkat. Ők jobban vágynak a meleg otthonra, pedig esélyük sincs rá, mint mi arra a mennyeire, pedig az személyre szabottan épül számunkra Jézus Krisztus érdeméből. Akit Isten elhív szeretetszolgálatra, sok-sok ajándékot kap. A legnagyobb éppen a megváltozott látásmód önmagáról és a hajléktalanokról. Ez az ajándék nélkülözhetetlen is. Mert az egyetlen megújuló erőforrás. Enélkül az ember előbb vagy utóbb felemészti önmagát. Idén is lesz karácsony a Fraknó utcában, a kelenföldi evangélikus gyülekezet családsegítő szolgálatánál. És idén is el fognak jönni, ápoltabban, mint a hétköznapokban. Lesz meleg étel, sütemény, talán még egy jó kávé is. Lesz ajándékcsomag, benne ige. És fel fogják olvasni, örömmel és bátran. Egymás számára és nekünk, munkatársaknak. A rászorultak a rászorulóknak. Mert mindnyájan reá szorultak vagyunk. ■ Lázár Attila hátrányos helyzetű gyermekes családok. Az egyenként mintegy tizenkét kilogrammos csomagok lisztet, többfajta tésztát, kekszet, konzervet tartalmaztak. Az adományok átadása a helyi önkormányzatokkal együttműködésben történt. Mivel a segélyprogram több millió forintos járulékos költségeit a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek kell előteremtenie, ezért a program lebonyolításához köszönettel fogad adományokat „hazai tevékenység” megjelöléssel a következő számlaszámon: 11705008- 20464565; a www.segelyszervezet.hu oldalon pedig online lehet támogatni a segélyezést. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ezúton is szeretne köszönetét mondani minden adományozójának, akik támogatásukkal hozzájárulnak a segélyprogram lebonyolításához! ► Jó néhány évvel ezelőtt, 2003 novemberében jelent meg az Evangélikus Életben egy hosszabb jegyzet a kórházi lelkigondozói szolgálatokról, arról, hogy szükséges lenne minden egészségügyi intézményre kiterjeszteni a működésüket. A Segítő kezek kerestetnek! című írást - szerzőként - a szolnoki Hetényi Géza Kórházban dolgozó dr. Boronkay Piroska jegyezte. Nyolc év múltán vele, a szolnoki evangélikus gyülekezet köztiszteletben és közszeretetben álló tagjával beszélgettünk.- Változást sürgető cikkében Piroska néni - többek között - ezt írta: „Vannak kórházak, és vannak osztályok - szerencsére egyre kisebb számban -, ahol a vezetés még napjainkban sem tart igényt a lelkigondozói együttműködésre, és a pszichológust is feleslegesnek tartják” Nyolc év óta változott-e a helyzet?- Igen, méghozzá pozitív irányban! Talán nincs is olyan megyei kórház, klinika, ahol ne működnének ezek a szolgálatok. A városi kórházak jelentős részében is elérhetők a lelkigondozók. A különböző fenntartók által működtetett egészségügyi intézmények szobákat - néhol kápolnákat -, infrastrukturális lehetőségeket bocsátanak rendelkezésre a zavartalan munkához. De a legfontosabb talán a szemléletváltozás! Régebben több helyen kölöncként tekintettek a szolgálatra, manapság pedig a betegellátó osztályok igen sok helyen igénylik és nagyra értékelik a lelkigondozók munkáját.- Mi történik a betegekkel a hazakerülésük után?És mi van azokkal, akik bár krónikus betegek, nem szorulnak kórházi ellátásra? Gondoljunk a különböző súlyosságú mozgáskorlátozottsággal élőkre, az otthonukban ápolt, ágyhoz kötött súlyos betegekre, a nagyon idősekre, a teljesen egyedül élőkre...- Az otthoni szakellátást a háziorvosi és a körzeti nővéri szolgálat, illetve a házi szakápolási szolgálatok végzik, a legtöbb helyen magas szinten, ideértve a gyógytornászok, dietetikusok és más szakemberek munkáját is. Természetesen ezek az ellátási formák csak akkor működhetnek igazán jól, ha a rászorulók minden segítséget megkapnak családtagjaiktól is, ha a családtagok a szakemberek útmutatásai szerint látják el hozzátartozójukat.- És mi a helyzet az otthoni lelkigondozással? Olykor a családtagoknak is igen nagy szükségük van a lelki támaszra, a hit erejére...- Tudjuk, hogy az igen erősen leterhelt lelkészek minden igyekezetük ellenére sem képesek mindig meglátogatni a rászorulókat. Ezért nagyon fontos lenne a közösség, a gyülekezet arra alkalmas tagjainak folyamatos segítsége! Empátiával, türelemmel, jóindulattal és sok emberszeretettel megáldott, kellő szabad idővel bíró segítőkre volna szükség - nagy számban! Különösen azoknál, ahol nincsenek családtagok, vagy csak ritkán érhetők el.- Miben tudnának segíteni az önkéntesek?- Minden olyan lelki gondban, amihez nincs feltétlenül szükség pszichológusra és/vagy lelkészre. Beszélgetni, a bizakodó, derűs életszemlélet kialakítását egyengetni, felolvasni, meghallgatni a másikat... Vannak, akik a Bibliát vagy a bibliaolvasó Útmutatót sem tudják már önállóan olvasni, noha szeretnék. Tudunk olyan esetekről is, amikor a hivatalos ügyek intézésére, takarításra, bevásárlásra, egyéb házimunkákra „szerződtetett” asszonyka az igen magába forduló, zord időssel is olyan jól megtalálta a hangot, hogy a beteg zárkózottsága oldódott, életminősége jelentősen javult, s egy idő után ő maga kérte a felolvasásokat, beszélgetéseket, noha korábban még a köszönést sem nagyon viszonozta.- Csak nyugdíjas segítők jöhetnének szóba?- Nem gondolom, hogy csak a nyugdíjasoknak volna szabad idejük. A betegápolás, lelkigondozás az a fajta önkéntes munka, amely az arra vállalkozó lelkét is építi. Kifejezetten üdvös volna, ha ezt mind többen felismernék, és diákok, háziasszonyok, férfiak-nők egyaránt bekapcsolódnának ebbe a szolgálatba. Bárki, aki szeretettel, türelemmel képes viszonyulni felebarátjához. Nem vitás, ez ugyanakkor nem könnyű, sőt olykor embert próbálóan nehéz, ám igen szép feladat.- Piroska néni mit javasol? Egy-egy gyülekezet önkéntesei csak az adott felekezethez tartozókhoz járjanak?- Dehogy! Bárkihez, aki segítségre szorul, aki azt igényli és elfogadja.- A kórházból hazakerült és/vagy otthonukban régebben ápolt krónikus betegeken kívül is sokan vannak, akik lelki segítségre szorulnak...- Úgy látom, súlyosbodó terhek rakódnak szinte mindenkire. A munkanélküliek igen veszélyeztetettek. Sajnos munkahelyet nem tudunk kínálni, s az otthonok elvesztésének, a családok széthullásának szörnyűségeit sem tudjuk megakadályozni. De lelki tartásuk megőrzéséért tudunk tenni, megpróbálhatjuk éltetni a hitet... Persze mondhat bárki bármit, az az érzés, hogy nem tudom a lakáshiteleket, a rezsit fizetni, nem tudok a gyermekeimnek enni adni, cipőt, ruhát, iskolaszereket venni, bizony megroppanthatja egy mégoly erős embernek a tartását is... Sajnos a kilátástalanság miatti öngyilkosság sem ismeretlen. Idáig azonban nem lenne szabad eljutnia senkinek! A szűkebb-tágabb közösségnek, a gyülekezetnek igenis vannak, kell, hogy legyenek lehetőségei. Az anyagi segítségen túl emberi, erkölcsi, hitbéli muníciói egyaránt. Meg kell őrizni, át kell menteni a jövőnek az egyént, a családot minden rendelkezésre álló eszközzel! A nehézségek, a tragédiák nem a család széteséséhez, hanem - épp ellenkezőleg - még szorosabb összetartozásához kellene, hogy vezessenek. És szükség lenne arra, hogy a közösségek ehhez is hozzá tudjanak járulni.- Mostanság kallódó gyermekekről, kamaszokról is új fent egyre többet hallani...- Elsősorban a szétesett családok gyermekei ők, de egészséges, ép környezetből is kieshetnek fiatalok. Igen nagy az alkoholizmus, a kábítószer-használat veszélye is.- Kallódófiatalokkal kapcsolatban immár világi szakemberek is az első helyen szokták említeni a szeretethiányt...- Pontosabban a biztos hátteret jelentő családi törődés elmaradását vagy felszínes voltát. Közismert, hogy vannak jó anyagi helyzetű családok, amelyekben a pénzbeli „ellátmány” jelenti az egyetlen érdemi kapcsolatot szülők és gyerekek között.- Ezeknek a kamaszoknak hogyan lehetne segíteni?- Ez a munka igen nagy felkészültséget, gyakorlati tapasztalatot igénylő szakterület. Laikus segítőknek inkább a megelőzésben lehetne szerepük. Például felhívni rájuk a család vagy - szükség esetén - a szakemberek: orvosok, pedagógusok, pszichológusok és nem utolsósorban a lelkészek figyelmét. Ha ugyanis nem jól „nyúlunk bele” a fiatalok életébe, többet árthatunk, mint használnánk. Ezért kellenek a szakértők.- A családtagjukat elveszítőket „tapintatosan” magukra szoktuk hagyni gyászukban...- Sokféle ember van, a teherbírás sem egyforma. Akik szeretteik elvesztésével teljesen egyedül, támasz nélkül maradtak, nagy valószínűséggel örömmel vennék a lelkész, a pszichológus segítségét. De gyakran a laikus segítség sem nélkülözhető, hiszen amikor hozzátartozója elvesztésével az addigi megfeszített figyelem, munka hirtelen megszakad, az üresség, feleslegesség érzése lehet úrrá az emberen. Amíg ki nem alakul a megváltozott életrend - de gyakran azután is -, hatványozottan jólesik mindenkinek a törődés, a figyelem, egy látogatás, pár kedves szó. A közösségi életbe való fokozatos bevonás, új célok, lehetőségek felvázolása is jó hatású lehet. És mindig segíthet a hit ereje. Ápolóknak, gyászolóknak egyaránt. Ezt ne felejtsük el soha. Igen, a családtagok, hozzátartozók lelkigondozása kiemelt feladata kell, hogy legyen minden közösségnek! Csak ismételni lehet: odafigyeléssel, a másik meghallgatásával, szeretettel, pár jó szóval minden ember segíthet a másikon. Gondoktól barázdált, szenvedő arcra egy mosolyt varázsolni - nos, ez igazi csoda! A szolgáló szeretet követeivé kell válnunk. Mindannyiunknak! ■ Papp Andrea Élelmiszersegélyek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 2011. évi „mérlegén’ Névjegy Dr. Boronkay Piroska a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzett. Doktori disszertációját a gyermekkori növényi mérgezések témakörében írta 1989-ben. 1981-ben gyógyszer - hatástanból, 2004-ben klinikai gyógyszerészetből tett szakvizsgát. Az 1970- es évektől dolgozik a szolnoki Hetényi Géza Kórházban mint intézeti, klinikai gyógyszerész, majd a műveseállomás szakgyógyszerésze. Huszonhárom éve a szolnoki egészségügyi szakoktatásban is részt vesz tanárként. Három gyermeket nevelt fel, öt unoka boldog nagymamája. Hitvallása szerint az életet kell szolgálni, mert az élet egyszeri és megismételhetetlen. A munkának akkor van értelme, ha az ember szolgálatnak tekinti.
