Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-18 / 51-52. szám
i8 -m 2011. december 18-25. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk, akinek mindeneket átölelő, teremtő és megtartó irgalmát Jézus Krisztus által ismertük meg, aki betöltötte várakozásainkat, és reménységgel ajándékozott meg, hálával és könyörgéssel fordulunk hozzád imádságban. Könyörgünk a teremtett világért és az emberiségért! Add, hogy Jézus Krisztus által felismerjük a természetben a te teremtésedet és embertársainkban a testvért. Ébressz bennünk felelősséget és áldozatkészséget, hogy legyen gondunk a világra; egy irgalmas és igazságos világért, a természetre és embertársainkra tekintettel éljünk. Könyörgünk gyülekezetünkért! Add, hogy Jézus Krisztusban a te szereteteddel, elfogadásoddal, irgalmaddal találkozzunk a gyülekezeti csoportokban: az istentiszteleten, a bibliaórán, az ifjúsági órán... Vezesd a gyülekezet vezetőit. Építsd a gyülekezet békességét. Add, hogy Krisztus jelenlétét tudjuk egymás számára közvetíteni! Könyörgünk a családokért! Hordozd szereteteddel a családok életét! Éreztesd közöttük jelenlétedet. Add, hogy a veled való találkozás helye lehessen a házasság, a szülői és a testvéri kapcsolat, amelyekben a te szeretetedet és elfogadásodat tanuljuk. Hálát adunk az öregekért. Add, hogy Jézus Krisztus által tudjuk felismerni és tisztelni méltóságukat. Könyörgünk a magányosokért! Éreztesd velük közösségedet, elfogadásodat, tedd teljessé életüket, láttasd meg velük tervedet. Adj melléjük társakat, tégy minket alkalmassá elfogadásod közvetítésére. Könyörgünk a szenvedőkért és a gyászolókért! Hálát adunk, amiért Jézus Krisztusban érezhetjük, hogy egészen közel vagy hozzánk, legközelebb is a szenvedőkhöz. Adj türelmet a betegeknek, vigasztalást a gyászolóknak. Jöjj szabadításoddal, hogy a szenvedés ne tarthassa fogva életünket, ne választhasson el örök országod látásától. Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy a karácsony a te irántunk való szeretetedre emlékeztet, és megújít abban a reménységben, hogy miként Fiad eljött ebbe a világba, úgy teljessé teszed országodat, amelybe meghívtál, befogadtál bennünket - a megszületett, meghalt és feltámadt Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Nevetséges, hogy a felséges egy Isten emberré legyen, s egy személyben egyesüljön teremtő és teremtmény. Az ész teljes erővel tiltakozik az ilyesmi ellen. Itt megrekednek a »bölcs« gondolatok, melyekkel az eget csapkodó ész Istent világkormányzó fenségében szeretné kifürkészni. Ehelyett az egész világot otthagyva Bethlehembe kell sietnem, ahol istállóban-jászolban egy kisded fekszik. Bizony hideg zuhany ez az észnek.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó Józseffordítása) KARÁCSONY 2. NAPJA - 1JN 3,1-3 Lássátok meg, amit a világ még nem lát Karácsonyeste behunyjuk a szemünket. Nem csak a gyermekek. Sokszor mi, felnőttek is. Amikor már kezd elcsendesedni körülöttünk a világ, és már nem az őrült konzumkarácsony zűrzavara uralkodik, hanem a külső körülmények, az ünnepi kulisszák és belső vágyunk is segít ráhangolódni a lényegre, behunyjuk a szemünket. Talán az imádságra koncentrálunk csukott szemmel, lehet, hogy egyszerűen a megnyugvást fejezzük így ki, vagy múltbeli emlékeket idézünk fel. Képeket a régi karácsonyokról, a meghitt családi ünnepekről, vagy éppen a nehéz emlékek derengenek gondolatainkban. Becsukott szemmel próbáljuk kizárni a zavaró valóságot, a válságvilágot, a médiumok mutatta rémképeket vagy a kereskedelem által erőltetett, a valóságot eltakaró giccslátványt. S akkor megszólal az ige, és szemnyitogató módon mondja: Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya. Kosztolányi Dezső- számomra életmeghatározó - verse, a Hajnali részegség jut eszembe. Az álomvilágban élő és gyönyörködő költőre egyszerre égi figyelmeztetés tör: „ébredj a valóra” De mi a valóság?- kérdezzük mi, mai, virtuális világgal megfertőzött, sok becsapó élménnyel megzavart emberek. Mi a valóság? - ugyanaz a kérdés, mint amit Pilátus is feltett: mi az igazság? A válasz - amit sajnos sokan nem veszünk komolyan - egy név: Jézus neve. Azé a Jézusé, aki azt mondta: én vagyok az igazság (valóság), az út és az élet. A becsukott szemű vagy eltakart tekintetű embereknek hangzik: Lássátok! Lássátok a valóságot, a valóság pedig - minden látszat ellenére - Isten emberi testet öltött, Jézusban megtapasztalható szeretete. Nem is kell messzire menni a tapasztalatért, csupán önmagunkba és önmagunkra tekinteni. Milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya. Nem is kell másra gondolnunk a felszólítás nyomán, csak magunkra: ki vagyok én. Elveszett, halálra ítélt ember. De Isten irántam tanúsított nagy szeretete miatt mégis gyermeke lehetek. Mert a tékozló fiút hazafogadta a szeretetét tékozló Atya. Bár nem érdemiem meg, Isten a gyermekének tekint. Nem csak annak hívnak, de az is vagyok. Karácsony a gyermek ünnepe. De nem úgy, ahogy mi érteni szoktuk, gyermeteggé téve az egyik legnagyobb és legkomolyabb napot. Karácsony az Isten-gyermek, Jézus ünnepe. A karácsonyi gyermeknek vannak testvérei. Jézus miatt mi is az Atya gyermekei vagyunk. Nem csak lehetünk, vagyunk is. Ez az igazi karácsonyi ajándék: az Isten-gyermekség. Az elsőszülött és mi, a testvérei, akik Istent mi Atyánknak hívhatjuk. Karácsony első nagy kérdése pedig az, hogy ráébredünk-e újra a valóságra, meglátjuk-e, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk. Az ünnep minden igéje, találkozása, eseménye erre emlékeztet minket. Akkor lesz igazán ünnepünk, s akkor folytatódik az ünnep ajándékfolyama a hétköznapokban, ha megtaláljuk mindennek a középpontját, Isten szeretetét, amely - tegyük hozzá az apostollal - megjelent a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Karácsony második kérdése az, hogy megismer-e a világ. Azaz: meglátják-e rajtunk Isten nagy szeretetének a következményeit? Meglátják-e rajtunk, hogy kihez tartozunk? Vane életünknek Isten-gyermeki kisugárzása? Ha magunkba nézünk - szégyellve valljuk be, hogy nagyon ritkán -, akkor sem eléggé látszik meg életünkön az, amit hiszünk és vallunk. János apostol azt írja, hogy azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg Istent. A kereszténység nem abban különbözik, hogy a hívők jobbak, hibátlanabbak, mint mások. A tanítványok abban különböznek, hogy tudják, bőrükön tapasztalják és megélik a titkot: kicsoda az Isten. Az Isten szeretet - ahogy később olvassuk ugyanebben a jánosi levélben. E nagy szeretet jóvoltából most már gyermekek vagyunk, ez a tény. E szeretet jele a keresztségünk, ahova vissza lehet, vissza kell naponként térnünk: meg vagyok keresztelve. Változott a világ, változtam én, de Isten befogadó kegyelme nem változott. Amit kimondott - „gyermekemmé fogadtalak” -, nem változtatja meg. A tény tény marad. Ma ez a helyzet, ebből élünk. S most jön a váratlan fordulat az igében: „...de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk’.’ A bejelentés Isten-gyermekségünkről már önmagában meg kell, hogy változtasson mindent. De egyszer csak kinyílik a perspektíva, s valami még ennél is nagyobb változásról beszél. Még nem tudjuk, mivé leszünk, nem tudjuk, mi is vár ránk. Vannak sejtéseink az ige nyomán, hogy amit szem nem látott, fül nem hallott, Isten azt készítette el az őt szeretőknek. Jézus újra meg újra adott jelzéseket arról, mit hoz a végső jövő, s hogy az Atya házában sok hajlék van, hiszen ő készítette számunkra a helyet. A jelenések könyve halmozza a képeket, hogy valamit kifejezzen a szavakban ki nem fejezhető valóságról, s beszél a Bárány me-AZ ÜNNEP IGÉJE nyegzőjéről, az Isten városáról, az üvegtengerről és sok minden másról, ami az Isten közvetlen közelében megváltozott életről éreztet meg valamit. De mindennek ellenére még nem tudjuk, mivé leszünk. Csak annyit árul el mai igénk, hogy „amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában”. A kiteljesedő jövő tehát Isten gyermekei előtt áll. Mindez abból indul ki, hogy úgy szerette Isten a vüágot, hogy emberré lett, és egyszülött Fiát adta - a mondat folytatását már jól ismerjük János evangéliuma 3. fejezetéből. Drága karácsonyi evangélium ez, amely túlmutat a fényt hozó bensőséges télünnepen, az okát feledett karácsonyi ajándékozáson, a fenyőfakultuszon. Megszületett az élet - Isten gyermekeinek élete, örök élete. Ott, a betlehemi jászolban és ma mindenütt, ahol rájönnek emberek, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya. János azzal zárja a gondolatot, hogy akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta. Nem a karácsony előtti nagytakarítás teszi tisztává az embert és környezetét, hanem a karácsonyi örömhír Krisztus születéséről, amely 2011-ben is gyökeresen megváltoztathatja életünket. Engedjük! ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) Urunk, Istenünk, mennyei Atyánk, segíts naponként rácsodálkoznunk arra a tényre, hogy gyermekeid lehetünk, és gyermekeidként élhetünk. Köszönjük neked, hogy egyszülött Fiadban testvért adtál nekünk, aki megmutatja az utat hozzád. Válság idején is gazdag a karácsonyi istentisztelet ► Rovatunk is ünnepel. Hol, ha nem itt, a Régi-új liturgikus sarokban kell megszólaltatnunk Krisztus születésének csodálatos titkát, annak felfogható, megjeleníthető, elmondható valóságát. Az egyházi év ünnepeinek egyik csúcspontja a karácsony. Az istentisztelet segít minket, hogy megértsük az ünnep igazi lényegét. A liturgia elmélyít abban, amit János evangélista így fogalmaz: Az Ige testté lett. A sok-sok szóban, amely az istentiszteleten elhangzik, hallható valósággá válik az Isten szava. Az igehirdető, liturgus, szolgálattevő ajkán Jézus hangját lehet hallani: „Aki titeket hallgat, engem hallgat’.’ Az Ige 2011 karácsonyán is testté lesz. Az oltárra helyezett ostyából és borból - Krisztus teste és vére lesz, mert elhangzik felette Jézus szava: „Ez az én testem, ez az én vérem...” Hogy miként történik ez? Nem tudjuk. Titok marad. De az Ige 2011 karácsonyán is testté lesz - az úrvacsorában. Karácsony ilyen értelemben az istentisztelet ünnepe is egyben. Még akkor is, ha esetleg „telítődünk”. Szentestétől újév napjáig ebben az évben öt olyan nap lesz, amelyen egy átlagos magyar evangélikus gyülekezetben istentiszteletet tartanak (van olyan év, amikor még ennél is több!). S ahogy hazánkban az ünnepeket nemegyszer kíséri jelképes vagy valódi bejglimérgezés, bizonyára többen úgy érzik, az istentisztelet túladagolása is veszélyes lehet. Pedig mi az ilyen ünnepi istentisztelet-dömping ahhoz képest, hogy az első keresztények - Az apostolok cselekedetei második fejezete szerint - naponként voltak együtt igét hallgatni, imádkozni és a kenyeret megtörni. Higgyék el olvasóink: ha a szolgálattevők Istentől elfogadott és továbbadott minőségben végzik küldetésüket, és a gyülekezet valóban nyitott szívvel fogadja a feléje áradó áldást, akkor nem lehet ráunni az istentiszteletre. Akkor nem csillapodik az éhség egy-két alkalom „elfogyasztásával” hanem nő a vágy az újabb iránt: hadd halljam újra, hadd éljem át újra, hadd kóstoljam újra... Az istentisztelet állandó részei („ordinárium” tételek) karácsonykor így kapnak gazdagabb értelmet. Az „Uram, irgalmazz” (Kyrie) alázata attól a Krisztustól tanul alázatot, aki megalázta magát, amikor emberré lett, és engedelmeskedett mindhalálig (Fii 2,8). A Glóriában („Dicsőség a magasságban Istennek..!’- Lk 2,14) különösen csengenek ezen a napon a szavak, hiszen az első glória a betlehemi mezőn hangzott el, amikor felcsendült az angyalok éneke. A hitvallás mindkét formájában kiemelkedik ezen a napon a karácsonyi összefoglaló: „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”. A Niceai hitvallásban így: „Hiszek az egy Úrban, Isten egyszülött fiában, aki az Atyától született minden idő előtt... született és nem teremtetett... Értünk emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült a Szentiélektől és Szűz Máriától, és emberré lett.” A háromszor szent Istenről szóló Sanctus (Ézs 6,3) azzal fejeződik be: „Dicsősége betölti a mennyet és a földet.” Ez az állandó rész is összecseng az angyalok énekével, akik a magasságban dicsőséget, a földön pedig békességet hirdetnek. A karácsonyi hit pedig meglátja, hogy a betlehemi gyermekben ott a Seregek Ura, a mindenség Ura, aki itt járt a földön, mennybe ment, de eljön ítélni élőket és holtakat. Az istentisztelet ötödik oszlopa, állandó része az Agnus Dei, az Isten Bárányáról szóló ének. Karácsonykor, amikor könnyen egyoldalúvá válik a látásunk, és csak egy kedves kisgyermekre figyelünk, emlékeztet és figyelmeztet a liturgia: lássátok (= íme), a kis csecsemő az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűneit, akinek irgalmára szorulunk. Az istentisztelet változó részei („proprium” tételek) még szembetűnőbben és első hallásra is érthetően feltárják előttünk a karácsony tartalmát. Az új énekre biztató zsoltár keretverse (Ézs 9,5) a prófécia beteljesülését hirdeti meg: „Gyermek született nékünk, Fiú adatott nekünk. Az uralom az ő vállán nyugszik, és így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Békesség Fejedelme.” A bűnvallásra hangzó feloldozás úgy beszél a Krisztusról, mint aki gazdag létére szegénnyé lett értünk, RÉGI-ÚJ LITURGIKUS , SAROK >' I ; hogy az ő szegénysége által meggazdagodjunk (2Kor 8,9). Az istentisztelet első harmadát lezáró imádságban azért könyörög az egyház népe, hogy a testté lett Ige világossága ragyogja be az emberi szívet, és tükröződjék vissza a tanítványok cselekedeteiben. Az úrvacsorái liturgia kezdetén álló nagy hálaadó imádság is így beszél a hálaadás (= eucharisztia) alapjáról: „Adjunk hálát Jézus Krisztus által, akiben a láthatatlan Isten látható emberré lett, és békességet hozott a világnak.” Micsoda gazdagság! Hányféle módon bontja ki számunkra az istentisztelet a karácsonyi csodát! Aki így ünnepel, annak nem maradnak felszínesek ezek a jeles napok. Végül karácsonyi imádságunkként álljon itt az ünnep Krisztust dicsőítő Kyriéje: „Királyok Királya, akinek születését elsőként pásztorok vihették hírül, Uram, irgalmazz! Uraknak Ura, aki a bűnösök megszabadítására szolgai formát öltöttél, Krisztus, kegyelmezz! Örök Ige, aki halandó testben jöttél a világba, hogy a múlandóság átkát elvéve örök életet ajándékozz, Uram, irgalmazz!” ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
