Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-12-18 / 51-52. szám

Evangélikus Élet SZENTESTE 2011. december 18-25. » 19 475 esztendeje állított először karácsonyfát Luther Kisgyermekkorom óta az egyik leg­inkább várt alkalom számomra a karácsony. Különösen szeretem a falusi karácsonyokat. A mi csalá­dunkba jobbára vidéki emberek tar­toznak, sok vidéki rokonnal, máig több falun élővel. Veszprém és Vas megye határán, a Marcal-medencé­­ben terül el az a kis község, ahon­nan - egyik részről - származunk, egy régi-régi lutheránus faluból. Amikor kint jártunk, kisgyermek­ként mindig ámulva néztem e kis fa­lu - Marcalgergelyi - evangélikus templomát, amely télen, havasan olyan romantikus, titokzatos tudott lenni. Mintha nem is egy kis falu temploma lenne, mert olyan méltó­ságteljes, nagy. Kisgyermekként is jó párszor hallottam a harangját; mond­ták is az öregek, azért szól olyan szé­pen, mert maga a császár ajándékoz­ta. Nagyapám s apám is többször hallotta a gergelyi harangot gyerek­ként, s hívta magát a családot is ke­resztelőre, esküvőre, temetésre. Sok régi karácsonyra is hívott ez a harang... Ott láttam én is először falusi ka­rácsonyt, ott éreztem én is először a falusi sütemények meg a frissen fejt tej illatát, s találkoztam először falusi ka­rácsonyfával. Szerénnyel, de széppel; annyira nem ütött el a kisvárosiaktól, mégis más volt. A sokat megélt-átélt rokonság mindig mesélte, az ő if­júságuk idején kockacukrot csomagol­tak szaloncukornak, meg almát kötöt­tek fel az ágakra. Ajándékra nem na­gyon futotta - mégis boldogok voltak. Azt hiszem, a karácsonyfa díszíté­se, a kész fa látványa, a gyertyák meg­gyújtása mindenki számára kedves. No de hányán tudják azt, hogy az el­ső gyertyafényes karácsonyfa a ha­gyomány szerint Luther Mártonhoz fűződik? Idén négyszázhetvenöt esztende­je annak, hogy a reformátor Witten­­bergben, családja körében 1536-ban felállította a világ első karácsonyfáját. A hagyomány szerint ugyancsak Lu­ther volt az, aki szokásba hozta a gyer­mekek megajándékozását. A koráb­bi jutalmazó - és büntető -, Szent Miklós püspök alakja Luther szándé­kainak megfelelően nem épült be ebbe az ünnepbe. Szerepét a gyermek Jézus megtestesítője, a „Christkind­lein”, azaz „Jézuska” vette át. A változtatás célja az volt, hogy a gyermekek lelkét megkíméljék a ne­gatív élményektől, a félelemtől. Szent Miklóst ugyanis láncot csörgető, patás-szarvas krampuszok kísérték, akiknek alakja a keresztény gondo­latkör gonoszelképzeléseire vezethe­tő vissza. „Jézuskát” viszont tiszta szívű, fehér inges gyermekként áb­rázolták először, majd angyalfor­ma, angyalszárnyú lánygyermek ké­pét öltötte. Luther karácsonyfa-állításáról fennmaradt egy kedves kis történet is: e szerint karácsonyeste kint járt az erdőben, és gyönyörködött a havas ágú fenyőfákban, s miután az él­ményt képtelen volt szavakba önte­ni, egyszerűen bevitte a szobába az egyik fenyőfát, gyertyákkal világí­totta ki, és így ünnepelték, először fe­nyőfával, Krisztus születését. Egyébként a különböző ünnepek so­rán a fák, az örökzöld növények min­den népnél nagy szerepet játszottak. A magyar népi hagyományokban a kará­csonyi életfa vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének. Magyarországon csak a 19. század második felében kezdett elterjedni ez a szokás a bécsi udvar ösztönzésére. Először csak a nemesi családoknál - Magyarországon először Brunszvik Teréz grófnő állított karácsonyfát 1824-ben -, később a módosabb pol­gároknál is elterjedt. A parasztok kö­rében csak a 20. században, sokaknál csak 1945 után honosodott meg a fe­nyőfaállítás. Emlékezve a múlt karácsonyaira, közeledve az idei karácsonyhoz, érezzük át Dsida Jenő sorait: „Itt van a szép, víg karácsony, / Élünk dión, friss kalácson: / mennyi finom cse­mege! / Kicsi szíved remeg-e? / Ka­rácsonyfa minden ága / csillog-villog: csupa drága, / szép mennyei üzenet: / Kis Jézuska született.” ■ Kerecsényi Zoltán Luther családja körében 1536 karácsonyán (Carl August Schwerdge­­burth metszete) Egy dal, amely meghódította a világot Karácsonyeste kis fények gyúlnak a díszes karácsonyfákon. Itt is, ott is fel­hangzik a Stille Nacht (Csendes éj) is­mert dallama, melyet a földön mil­liók énekelnek. Az osztrák Alpok ősi falvában, Oberndorfban 1818-ban hangzott fel először, s nagy sikere lett. A Stille Nacht generációkon átível­ve, ma is a karácsony szerves része. Jó néhány nyelven éneklik, de ritkán emlékeznek meg szerzőiről, az or­szágról, ahol alkották. A Salzach folyó menti Oberndorf autóval félórányira van Salzburgtól, Mozart szülővárosától, a nyaran­­kénti salzburgi zenei fesztiválok hely­színétől. Súlyos építésű, kétemeletes házai ékes oromzatukkal, festett kül­sejükkel régi hajós településről tanús­kodnak. Lakói a sót a halleini bányák­ból Bécsig és tovább szállították a fo­lyón lefelé. A tetőket és a hegycsúcsokat most befedi a hó. A salzburgi táj és a szomszédos bajor vidék csillogó fe­hér áhítatban pompázik. Obern­­dorfból különös varázs sugárzik szét, mely azóta az egész világon elragad­ja az embereket. A Salzach-hajósok Szent Miklósról elnevezett oberndorfi templomában csendült fel első ízben a Stille Nacht dal. Egy kép a múltból: 1818 szentesté­je. Hóeséses téli éjszakán a Szent Miklós-templom karácsonyi miséjé­re mennek a földműves, hajós polgá­rok. A régi orgona éppen a napokban mondta fel a szolgálatot. De a fiatal katolikus segédlelkész, Josef Mohr és jó barátja, a szomszédos Arnsdorf kántortanítója, Franz Xaver Gruber ti üfÄ« lÁ-'éa -A& t t í* »3 ff AS íü ! Á segíteni tudtak a gondon. Gitárt hoztak, és a világi hangszer akkord­jaival kísérve hangzott fel először az ének: „Stille Nacht, heilige Nacht...” A hívek feszült figyelemmel hall­gatták Mohr népi ihletésű versét és a szívhez szóló melódiát, amelyet Gruber komponált hozzá a szentes­tére. Karácsonyi miséjük szebbé té­telére, szükségmegoldásként szerez­ték közösen a dalt. Örültek, hogy tet­szett a templomi hallgatóságnak. Azon az estén, az átszellemült pilla­natokban a résztvevők egyikének sem lehetett fogalma arról a népeket összekötő, világméretű sikerről, ame­lyet ez az ének majd elér... Joseph Mohr (1792-1848) Salz­burgban született. Apja katona volt, muskétás, püspöki szolgálatban. Anyja költőnő. Gyermekkorától pa­pi pályára szánták. 1815-ben szentel­ték pappá a salzburgi dómban. Elő­ször káplánként vándoréletet kezdett. Papi pályafutása, költői tehetsége Oberndorfba helyezésével bontako­zott ki. Mohr bizalmas barátai közé tarto­zott az arnsdorfi kántortanító, Franz Xaver Gruber (1787-1863), aki Oberndorfban is ellátta az orgonis­taszolgálatot. Több misét és dalt komponált, de a jó baráti kapcsolat máig legismertebb eredménye a Stil­le Nacht. A szeretetre méltó szerzőpáros, Mohr és Gruber megajándékozta az egész világot egy maradandó dallal, az „egyszerű szerzeménnyel” („ein­fache Komposition..."), mellyel örök­szépet alkottak. Az Alpok országának egy régi karácsonyát idéző Stille Nacht, a megbékélés angyali üzene­te ma is a szívekben visszhangzik. A miénkben is. ■ Dr. Domonkos János Adventfényei Szinte mindenki számára ismert hagyomány a gyertyagyújtás az ad­venti koszorún. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy az első koszorút 1839-ben Johann H. Wiehern német evangélikus lelkész készítette, ak­kor még egy kocsikerék segítségével. Azon a koszorún a vasárnapokat jel­képező négy fehér gyertya mellett a hétköznapokra kisebb lila színű gyertyák jutottak, összesen huszon­három. Manapság már csak a vasárnapo­kat szimbolizáló gyertyákat hasz­náljuk. Van, ahol ezek egyszínűek, van, ahol eltérő a méretük. (A kato­likus hagyomány három lila és egy rózsaszínű gyertyát használ.) A gyertyáknak azonban nemcsak fizi­kai megjelenésük fontos, hanem je­lentésük is: hit, remény, szeretet és öröm. Ahogy múlnak a hetek, egyre na­gyobb fénnyel égnek, hiszen először csak egy világol, majd kettő, három, végül négy ragyog fel. A négy gyertya fénye akár egy ke­reszt négy végpontját is jelentheti. Valójában az igazi jelentését - szerintem - úgy láthatjuk meg ha ki­csit összehúzott (talán könnyes) szem­mel, távolabbról pillantunk a gyertyák felé. Ekkor a lángjuk összeolvadva egyetlen nagy ragyogásban egyesül. A betlehemi csillag ragyogásában, a csoda megtörténtében. A csodában, melyben Isten emberré lett. A világ te­remtése óta megtörtént legnagyobb csodában. ■ Bak Péter Karácsonyi lapjaink „Utálom a karácsonyt, minden a pénzről szól”, „Képtelenség mindent kifizetni, ami az igazi karácsonyhoz kellene” - ezt hallottuk innen is, onnan is. A gyerekek kikerekedett szemmel figyeltek. Persze, nagy a sze­kép gyűlt össze. Aztán leültünk a sok csillogó, havas és ajándékos fotóból kirakni a mi karácsonyunkat. Az el­ső képen megmutattam nekik, ho­gyan képzelem én. Középen üresen hagytam egy csillagot. génység, de valahogy megrázó volt mindezt hallgatni. Én sem tudtam, hogyan fogalmazzam meg nekik, mitől nem lehet ez mégsem igaz. Az­tán otthon leültünk karácsonyi ké­peslapokat készíteni. A reklámújsá­gokból mindenfélét kivágattam velük, ami szerintük a karácsonyhoz tarto­zik. Szép nagy kupac hangulatos- Látjátok, köríthetünk minden­féle szépséggel, csillogással, örülhe­tünk, ha hó van, annak is, de a lényeg középen üresen marad. Azt csak Is­ten adhatja. És az a jó a karácsony­ban, hogy ő adja is. Összemosolyogtunk, és ilyen ké­peslapokat készítettünk idén. ■ Füller Tímea Az Irsai Mustármag Óvoda csöppségei boldogan bontják ki a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház (MEE) Gyermek- és Ifjúsági Osztálya által karácsony­ra küldött ajándékcsomagot, melyben - többek között - a betlehemi törté­net kesztyűbábjai rejtőztek. (Az ajándékcsomagot természetesen egyházunk minden óvodájába eljuttatták.) ■ Fakan Zsuzsa felvétele FOTÓ:FÜLLER MIHÁLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents