Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-18 / 51-52. szám
i6 ■m 2011. december 18-25. FORRÁS Evangélikus Élet Új nap - új kegyelem Vasárnap (december 18.) Mert ha vannak is úgynevezett istenek, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség mi is őáltala. íKor 8,5-6 (Jer 25,6; Lk i,/39- 45/46-55/56/; Fii 4,4-7; Zsolt 74) Levelének éppen előző mondatában szögezi le világosan Pál apostol, hogy „Isten nincs más, csak egy” Jól tudja azonban azt is, hogy léteznek ebben a világban olyan hatalmak, amelyek könnyen bálványává válhatnak a megalapozatlan hitű, életét a bizonytalanra építő embernek. Ezért fontos felismerni: létünk és sorsunk a világot teremtő és fenntartó Istennek és az egyetlen Úrnak, Jézus Krisztusnak van alávetve. Hétfő (december 19.) Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus. íjn 2,1 (Zsolt 38,19; 2Kor 1,18-22; Ézs 49.7-13) A küszöbönálló karácsony csodálatos eseményről üzen: annak az Igaznak a világra jöttéről, aki a bűneinek ügyét rendezni képtelen ember pártfogója, szabadítója. Ezzel a Krisztussal szeretné megismertetni mindenkori olvasóit a levélíró. Jézus ismeretének ugyanakkor olyan látható következménye is van az ember életében, mint az ő parancsolatainak megtartása. Kedd (december 20.) Odament Jézushoz egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: „Ha akarod, megtudsz tisztítani.”Mk 1,40 (Ruth 2,12; Jel 5,1-5; Ézs 49,14- 26) A mi akaratunk igen szűk határok közé van szorítva, gyakran képtelen arra, hogy tetteink mozgatórugója legyen. Az emberi akarat mindig alávetett: vágyak, ügyek, hatalmak szolgálója, s többnyire mégis függetlenségre, önrendelkezésre törekszik. Jézus akarata szabad, ám ő azt páratlan módon mégis önként, mindenben engedelmes Fiúként rendeli alá Atyja akaratának. A történet folytatásából tudjuk: Jézus akarta, hogy ez a leprás meggyógyuljon betegségéből - az ő Isten rendelkezésére bocsátott akarata előtt pedig nincsen akadály. Szerda (december 21.) Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát. Mt 10,30-31 (Ám 3,6b; Jel 3,7-8.10-11/12/; Ézs 50,4-11) Ha rácsodálkozunk teremtett világunk időbeli és térbeli szédítő távlataira, az éppúgy önmagunk jelentéktelenségének, kiszolgáltatottságának és sebezhetőségének érzését idézheti elő bennünk, mint az embervilág számos esetben megnyilvánuló erőszakossága. Urunk ma arról biztosít minket, hogy a mennyei Atyának gondja van a legkisebbekre, a leggyengébbekre és a legapróbb részletekre is. Gondviselő szeretete képes elűzni minden félelmünket. Csütörtök (december 22.) Jézus megkérdezte tanítványaitól: „Hát ti kinek mondotok engem?”Péter így válaszolt neki: „Te vagy a Krisztus.” Mk 8,29 (Zsolt 14,2; Jel 22,16-17.20-21; Ézs 51,1-8) Miután a tanítványok megfogalmazták, hogy kinek mondják Jézust az emberek, most nekik is szembesülniük kell a kérdéssel: számukra kicsoda ő? Életünk legkülönlegesebb pillanatai közé tartozik, amikor már nem elég megszólaltatni mások véleményét, nem az a feladat, hogy felmérjük a közvélekedést, feltérképezzük az igényeket, vagy kiigazodjunk a különböző emberi érdekek útvesztőiben, hanem hogy hangot adjunk legszemélyesebb meggyőződésünknek, megfogalmazzuk saját hitvallásunkat. A legfontosabb kérdés ma is ez: kicsoda számodra Jézus? Péntek (december 23.) Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. Lk 1,68 (Zsolt 145,10; Róm 15,8-13; Ézs 51,9-16) Zakariás énekének első mondata ez, amellyel Keresztelő János születésekor a némaságából meggyógyult édesapa ad hálát Istennek csodatetteiért, s amely a keresztény egyház liturgiájának is évszázadok óta fontos eleme. A népét meglátogató s neki váltságot szerző Isten szabadításának megkerülhetetlen mérföldköve a karácsonyi esemény. Az emberré lett Üdvözítő útját készíti majd elő az a gyermek, kinek világra jötte felett Zakariás most dicséretet énekel. Szombat (december 24.) Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Tit 2,11 (Ézs 26,4; Mt i,/i-i7/i8-2i/22-25/; Róm 1,1-7; Ézs 52,7-12) Karácsony lényegét foglalja össze Pál apostol bejelentése. Nélkülöz ez a mondat minden dekorációt, minden díszletet: nem olvashatunk itt jászolbölcsőről, pásztorokról vagy napkeleti bölcsekről, mégis mennyire eleven, mennyire mozgalmas és sokatmondó a híradás. Megtudhatjuk belőle, hogy mi a célja Istennek az emberrel, miként akar eljuttatni országába. ■ Smidéliusz András „Ez a Gyermek csupán egyet akar: SEMPER REFORMANDA betölteni szívünket. Ha tehát a szív hitben kitárul, Jézust gyönyörűségesnek találja. Azután felemelkedik a szív az Atyába, ki kegyelméből Fiát nekünk adta. Megmagyarázhatatlan és elképzelhetetlen, hogy fér bele akkora kincs parányi szívünkbe. Meg-megújuló csodajel ez, melyből a szív boldog vigasztalást és rettenthetetlen békességet merít minden érhető nyomorúságban. Mi baja is eshetnék?! Ahol Jézus megszáll - ott meg is marad. A szív és a Gyermek nem szakadnak el.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Zsolnai Mihály fafaragó népi iparművész: Szent család SZENTESTE - MT 8,19-20 Otthontalanul Otthontalan az Emberfia. Jézus egy lelkes embert azzal tart vissza, hogy ne siesse el követését, mert nem lesz könnyű élete. Azt mondja, hogy a rókáknak is van barlangjuk, a madaraknak is fészkük, mindennek és mindenkinek van helye ebben a világban, de neki és az őt követőknek nincs. Ez egyrészt arra utal, hogy kényelmetlen vándorlásra indulnak, de még inkább arra, hogy Jézust és követőit nem fogadja be a világ. Otthontalan a szent család. Ma azt ünnepeljük, hogy József és Mária, engedelmeskedve a császári parancsnak, elindult Názáretből Betlehembe, hogy részt vegyen a népszámláláson. Sokan lázadtak fel ebben az időben, hiszen az összeírás egyfajta leigázó erőszak volt. József nem lázadt, hanem engedelmesen elindult mindenórás feleségével, hogy megtegye ezt a száz kilométernyi távolságot. Halálosan fáradtan érkeztek Betlehembe. Az asszonynak már erős jósló fájásai voltak. Itt azonban némileg eltér a valóság a hagyománytól. Az istálló, amelyben helyet kaptak, nem volt szörnyű hely. Minden bizonnyal itt tanyáztak a pásztorok, amikor nem voltak kint a szabad ég alatt. Tiszta volt, barátságos, és mindenképpen otthonosabb helyet nyújtott, mint egy férfiakkal vagy idegen családokkal telt vendégfogadó. Jézus tehát szülei názáreti otthonától távol jött a világra, hogy beteljesedjék a próféták szava, és a Messiás valóban Júdából származzék. Távol az otthonától? Mai igénk mutatja, hogy a távolság nem az a száz kilométer volt, amely elválasztotta Betlehemet Názárettől. Ez a távolság csak Mária és József idegenségét mutatta. Jézus országa nem ebből a világból való. Otthontalanok körülöttünk az emberek. Érdekes, hogy a karácsonyeste az az ünnep, amelyik a legerősebben előhozza az otthontalanság érzését. A szakértők figyelmeztetnek arra, hogy ilyenkor hirtelen megnő a veszélye az öngyilkosságnak, mert sokan nem tudják elviselni azt a magányt, amellyel az év többi napján viszonylag jól együtt tudnak élni. Vannak, akik úgy mutatják meg szeretetüket mások iránt, hogy karácsonyeste magukhoz fogadnak valakit vacsorára, hogy átsegítsék a nehéz órákon. Olykor a családban élők is magányosak szoktak lenni ezekben az órákban. Katona Klári dalában szívbemarkolóan énekli Demjén Ferenc sorait: „Legyen ünnep az égben és ünnep a földön, bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul. Miért, miért nem lehetsz most közel?” Van, aki számára ilyenkor derül ki az, hogy mennyire nem részesül abból a szeretetből, amelyet az egész világ ünnepel. Bár mindenki igyekszik ilyenkor jónak lenni, mégis elromlanák pillanatok, visszafordíthatatlanul sebet tudunk ütni egymáson. Karácsony nem könnyű ünnep. Az otthontalanság érzése pedig körüljárja a világot: népek vándorolnak idegen országokba, menekülnek emberek, vannak, akik börtönben ülve élik át ezeket az órákat, vannak, akik kórházi ágyukon remélik, hogy talán nem tart soká... Aztán ott van saját otthontalanságunk érzése is. Az otthontalanságra érdekes választ ad a vallás, hiszen sokan éppen a vallásosságban vélik felfedezni azt a támaszt, amelyet elveszítettek, amely otthont nyújtott nekik ebben az idegen világban. Jézus tiltakozik. Ez nem az a vallás! Itt nem lesz otthonod! Sőt otthontalanság vár rád, hiszen az Emberfiának sincs fejét hova lehajtania. Ritkán találkozunk azzal, hogy Jézus saját komfortjáról beszélne, arról, hogyan érzi magát. Itt sem erről szól. Sokkal inkább a követéséről. Jézus idegen ebben a világban. János evangéliuma így ír erről: „Az Ige volt az igazi világosság amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt’.’ Jézus találkozik egy emberrel, aki maga vállalkozik arra, hogy követője lesz. Nem akárkiről van szó, egy írástudóról. Az írástudókat általános tisztelet övezte, hiszen nagyon komolyan vették a törvény megtartását és megtartatását. Ez az ember stabilan állt a vallásában. Számára a zsidó vallás egészen biztosan otthont jelentett. Az, hogy Jézus után indult - a történtek ismeretében -, kitaszítja őt saját vallásos közegéből. Általában ezt a történetet az elutasítás történeteként olvassuk. Egy ember ajánlkozik, Jézus pe-AZ ÜNNEP IGÉJE dig visszautasítja ezzel a mondattal. Pedig nem tudjuk a választ. Az írástudó válaszát már nem közli az evangélium. Lehet, hogy Jézus éppen az írástudó döntésével összhangban mondja: te is kiléptél a magad biztonságos környezetéből, az Emberfiát akarod követni, ez nem teremt neked új otthont, de te már tudod, mi vár rád. így jöhetsz nyugodtan. Az is ritka, hogy valaki maga ajánlkozik követőnek - inkább Jézus szokta elhívni tanítványait. A pillanat titkát nem tudjuk megfejteni, de akár az írástudóval összhangban, akár őt eltaszítva, Jézus a követés lényeges elemét fogalmazza meg. Egyben karácsony lényegét is. Isten idegenként van jelen világunkban. Karácsony nem arra hivatott, hogy otthont teremtsen nekünk elvadult életünkben, hanem hogy megmutassa, Isten mit vállalt értünk. Közénk jött egy őt gyűlölő világba, hogy valamiként megmutassa ennek embertelenségét. Úgy jött el értünk, mint ahogy a fuldokló után beugrik valaki a vízbe, maga is vállalva a pusztulást. Talán nem véletlen, hogy Máté evangéliumában ez után a rész után a tenger lecsendesítéséről szóló történet következik. Mi, a megmentettek ünnepelünk ma. Átélve a hozzánk hajoló Isten szeretetét megpróbálunk egymáshoz hajolni. Otthontalanságunkban az otthontalanságot vállaló Isten szeretetéből készítünk vackot magunknak és egymásnak. Talán az így gyújtott fények, az így kimondott szeretetmondatok enyhítik szeretetünk hétköznapi kudarcait. ■ Heinemann Ildikó Imádkozzunk! Kérünk, Istenünk, hogy merjünk ezen az estén egymás szemébe nézni!Merjük kimondani a szavakat, amelyeket oly régen elfelejtettünk! - Merjünk kezet nyújtani egymásnak! Nem azt kérjük, hogy legyél otthon nálunk, hanem hogy mutasd meg annak boldogságát, hogy hozzád és országodhoz tartozunk! Ámen.
