Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-12-18 / 51-52. szám

Evangélikus Élet 2011. december 18-25. ► 17 Angyal- Tamás bácsi, ugye csak a nagyon jó gyerekek lehetnek angyal? Az óvoda tornatermében már megtörtént a csoda: Zakariásnak és felesé­gének, Erzsébetnek kisfia született. Az agg pap, akit abban az évben kisorsol­tak, hogy a szertatást elvégezze, már a padot tologatja vissza a helyére, az ugrószőnyeg mellé. Erzsébet pedig aki épp az előbb hozta világra várva várt kisfiát, Jánost, egy másik kislánnyal arról kezd beszélgetni, hogy jött-e már az anyukájuk értük. A nép, mely imént még Zakariást ünnepelte a templom előtt, valamint az újszülöttnek örvendező rokonság amely összegyűlt az idős pap házában, fel­­alá rohangászik a teremben, minden tiltakozásom ellenére. Igazuk van, vé­ge a foglalkozásnak, itt a rohangászás ideje. Egyedül az angyal marad ott mellettem. Kicsit túlmozgásos, nagy kerek szem­üvegű fiúcska. A társai nem nagyon kedvelik, valamiért tehernek érzik a kö­zelségét. Igaz, néha engem is bosszant, hogy mindig beleszólogat a történet­be. Ma azonban ő volt az angyal. A kellő pillanatban a pádról egészen az égig röpült. Miközben a magasba emeltem, ő kalimpált a szárnyaival, így pon­tosan Zakariás orra előtt landolt. Elmondta az örömhírt a gyerek születé­séről, kellőképpen ráncolta a homlokát, amikor nem hittek a szavának, az­tán visszaröpült a padra. Most, amikor a többiek már ügyet sem vetnek rám, talán csak a gitáromra, hogy melyikük pengethetné meg ő egész közelfurak­­szik hozzám:- Tamás bácsi, ugye csak a nagyon jó gyerekek lehetnek angyal? Tudom, hogy az ilyen bibliai játékoknak olykor életre szóló szereposztá­suk van. Most mégis elszorul a szívem.- Tudod, Balázs, attól leszünk jók, hogy Isten angyalainak választ. Hogy lehet nem meghazudtolni a lutheri teológiát egy ötéves előtt? Aztán arra gondolok, hogy milyen gyakran tennénk fel mi is ilyen egyszerűen a kér­dést egymásnak vagy Istennek: jó vagyok? - de félünk a választól, amelyből kiderülne, hogy nem vagyunk azok. A gyerekek kiszaladnak, sokukat már várják. Én is szedelőzködöm. Megyek a másik óvodába.- És én jó vagyok, Istenem? - kérdezem magam elé dünnyögve. A folyosón télikabátos asszony megy előttem. A kerek szemüveges fiúcska a nyakába ugrik:- Képzeld, anya, én voltam az angyal! Hosszasan matatok a kerékpárom zárjával. ■ Koczor Tamás KARÁCSONY ÜNNEPE - ZSID 1,1-3 Üzenet az információ korszakában AZ ÜNNEP IGÉJE Az információ korszakában élünk. Megtapasztalói és átélői vagyunk a szédületes fejlődésnek. Lelkészi szol­gálatom kezdetén még interurbán telefont használtam. „Tekerőjét" (tár­csa nem is volt rajta) megforgatva csak a helyi postahivatalt tudtam közvetlenül elérni. Onnan kézi kap­csolással próbáltak összeköttetést lé­tesíteni. Volt, hogy egy teljes napba telt, míg sikerült létrehozni a kontak­tust.. . Micsoda nagy szó volt, amikor bekapcsoltak bennünket a nemzetkö­zi automatikus telefonos rendszerbe! Amikor néhány szám tárcsázásával várakozás nélkül tudtam kapcsolat­ba lépni a világ másik felén lévő isme­rősökkel. Azóta az interneten ke­resztül már láthatjuk is egymást be­szélgetés közben, szöveget, hangot vagy képet is küldhetünk. És ma már mindezt akár a zsebünkben lévő okostelefonunkkal is megtehetjük... Ugyanígy eltűnődhetünk azon, hogy micsoda fejlődésen ment át a képi adatrögzítés, a fényképezés­ben. Micsoda képek készülnek a vi­lágűrben lévő Hubble űrteleszkóppal távoli galaxisokról! A gyógyászat­ban pedig már olyan parányi kame­rákat használnak, amelyeket az em­beri erekbe vezetve meg lehet keres­ni a vérrögöt. De mi ez ahhoz képest, amiről a Zsidókhoz írt levélben olvasunk! Mi­csoda óriási minőségi változás Isten adatátvitelében: „...régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk...”! Isten évszázadokon át mindig köz­vetve szólt. Ezekhez a megszólalások­hoz különböző csatornákat hasz­nált. Az emberek az üzenetek eszkö­zei lehettek. Szólt ismert vezető­kön, prófétákon, királyokon, papokon keresztül, de olyan is előfordult, hogy a főpapnál növekedő gyermek, Sámuel volt Isten üzenetének eszkö­ze. Néha még állatokat is felhasznált, mint Bálám szamarát, esetenként pedig az ókori világ történelmi ese­ményein, természeti jelenségeken keresztül (lásd a bölcseket vezető csil­lagot) vagy épp pogányok révén szólt. Sokszor és sokféleképpen. Megnyilatkozásai mindig rendkívü­liek. De egyik sem olyan rendkívüli, mint a karácsonyi esemény maga. Ezekben a végső időkben a Fiú által, Jézus Krisztus által szólt. A születésnapok többségén szóba sem kerül a születés története... Nem azért, mert a születés nem fontos. Ahogyan az ismeretlen férfi­ak első közös témája általában a ka­tonaság, az anyáké mindig a szülés. Mégis nagyon ritka, hogy születésna­pokon téma lenne a születés. A tor­tán meggyújtott gyertyák száma utal ugyan a születésre, de inkább a szü­letés óta eltelt időre. Jézus születésének ünnepén mai igénk sem a születést járja körbe, ha­nem az első karácsonykor történt el­jövetelének céljára, értelmére hívja fel figyelmünket. A születésnap magá­ról az életről szól. Nemcsak az egy­kori újszülöttről, hanem az időköz­ben felnőttről, az ünnepekről. Mai igénkben Jézusról úgy tanús­kodik a Zsidókhoz írt levél, mint akiben Isten a korábbiakhoz képest összehasonlíthatatlanul „jobb fel­bontásban, sokkal tisztábban” sokkal érthetőbben szólalt meg! Most már nem közvetetten, hanem közvetlenül. Az örökkévaló Isten teremtett vi­lágába lépett. Emberi történelmünk részévé vált. Alávetette magát a tér­nek és az időnek. Hozzánk hasonló­an hatottak rá a fizikai törvények. Őt is idekötötte a gravitáció. Neki is be kellett lélegeznie a föld levegőjét. Neki is asztalhoz kellett telepednie, és ennie kellett az itt termett étkek­ből. Dolgozott és elfáradt ő is. Gya­log kellett járnia, és a saru az ő lábát is feltörte. Érezte az éhséget és fájdal­mat is. Neki is része volt csalódások­ban, magányban, meg nem értettség­­ben. A betániai temetőben Lázár sírjánál sírt is, amikor a gyász meg­rendítette. Érezte a félelmet és a ha­lálfélelem borzalmát. Ennyire közel jött. Beszélte kortár­sai nyelvét. írt, tanított, és beszélge­téseket kezdeményezett. Még Záke­­ussal és a samáriai asszonnyal is szóba állt. Értette és átérezte a körü­lötte élők problémáit. Számtalanszor és számtalan helyzetben segített. Rengeteg beteget meggyógyított, éhezőknek enni adott, bajban lé­vőknek segítséget nyújtott. Feltá­masztott halottakat is, hogy re­ményt adjon. Üzenete azonban min­dig a még nagyobb szabadítás felé mutatott... Mi el vagyunk ámulva az emberi technika és a kommunikáció csodá­itól. Pedig sokszor még arra sem vagyunk képesek, hogy itt a földön egy másik emberrel, akár a mellet­tünk élővel megértsük egymást... Karácsony arra a döbbenetes lé­pésre hívja fel figyelmünket, hogy Is­ten - szeretetből - hozzánk hason­ló testbe öltözött. Képes és hajlandó volt arra, hogy itt éljen, itt járjon kö­zöttünk, hogy sokkal érthetőbben, három dimenzióban, emberi kerete­ink között, a mi világunkba konver­tálva tapasztalhassuk meg Isten sze­­retetének valóságát. „Ő Isten dicsőségének a kisugárzá­sa és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget...” Jézusban karácsonykor sem egy tö­rékeny, kiszolgáltatott, segítségre szoruló gyermeket kell látnunk, ha­nem Istennek azt a felfoghatatlan em­pátiáját és szeretetét, amelyre csak ő képes. Ő a legbiztosabb kapaszko­dónk. Ő az egyedüli reménységünk itt, ebben a létben is, de mindezeken túl - ami még ennél is fontosabb - ő nyitott számunkra igazi távlatot Jé­zus Krisztusban. A betlehemi törékeny gyermek csodája akkor lesz számunkra igazán érthető, ha golgotái törékenységét, a kereszten bűneinkért elszenvedett halálának és húsvéti győzelmének összefüggését megértjük. Ha meglát­juk és meghalljuk, hogy benne van örök életünk esélye. ■ Szemerei János Imádkozzunk! Urunk, Istenünk! Az el­ső karácsonykor Jézus Krisztus eljö­vetelében a korábbi időkhöz képest összehasonlíthatatlanul jobb és ért­hetőbb formában szóltál az embervi­lághoz és hozzánk. Sajnos nemcsak az adótól, de a vevőtől is függ a kapcso­lat. Ám a mi fülünk sokszor süket, sze­münk vak csodáid meglátásához, szívünk pedig érzéketlen szereteted megérzéséhez. Kérünk, érints meg bennünket, hogy gyógyuljanak ér­zékszerveink, hogy megérthessük üze­netedet, és tedd érzékennyé szívünket, hogy érezzük szeretetedet! Ámen.

Next

/
Thumbnails
Contents