Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-18 / 51-52. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2011. december 18-25. » 9 zenekar ikét dal - tizenkét állomás együttes tagjai vagy tanulnak valahol, vagy már dolgoznak, de reméljük, hogy még sokáig tudunk együtt zenélni. Tizenkét dal - tizenkét állomás. Minden kis történet üzen valamit.- Ki a célközönségetek?- Egyházi zenekar vagyunk, Gábriel a nevünk, dalainkkal Isten igéjét szeretnénk hirdetni. Célunk azonban mind a világi, mind az egyházi közönség megszólítása. Az Ádám és Évát bemutattuk a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón, a Háttal a vonaton műsorunk előadására még várjuk a felkéréseket.- Vannak-e újabb dalokafiókodban?- Természetesen, és bízom abban, hogy azoknak a végleges formába öntéséhez is kapunk erőt és időt. Az Bálint korábban rockzenekarban is játszott, de úgy érzi, mostanra talált rá saját stílusára. Öccse időközben fagottozni kezdett, így ötletként már az is felmerült, hogy színpadra állíthatnának vonós vagy szimfonikus hangszerelésű feldolgozást is... ■ Máté Réka EVANGÉLIKUS GYŰJTEMÉNYI SZEMLE 1 Tranosciusig evangélikusok énekeskönyvét „A templomjáró öregeket faggattam” Haan Lajos emlékezete gyarországon és más európai országokban is - latin nyelven indult el, a lengyel nyelvű írásbeliség a csehhez képest később alakult ki. A cseh nyelv már a 15-16. században a diplomácia nyelve volt Közép-Európában. A nemzetközi kapcsolatokban egész Sziléziában, Csehországban, Morvaországban és Magyarországon is ez dominált. így a Tescheni Hercegségben hivatalos rangra a cseh nyelv emelkedett, ezt használták a közigazgatásban, a templomokban és az iskolákban. A16. század második felétől kezdve a sziléziai evangélikus egyház nyelve is ez lett: a hívek cseh nyelvű Bibliát olvastak, az istentiszteleten cseh nyelvű volt a liturgia és a prédikáció, cseh nyelvű énekeket énekeltek. Tranoscius is ezért használta énekeskönyvében a cseh nyelvet. Noha léteztek lengyel nyelvű énekeskönyvek is, az új nemzedékek gyermekkoruktól kezdve megszokták a cseh nyelvű énekeket, s ezek annyira rögzültek a hívek szívében, hogy később, a 17— 18. században, az üldöztetések idején is ragaszkodtak hozzájuk. * * * Mivel szülővárosában nem volt megfelelő szintű iskola, ahol tanulmányait folytathatta volna, Tranoscius idegen városokban képezte tovább magát. A sziléziai szokásoktól eltérően azonban ő nem a terület szellemi központjában, Boroszlóban (ma Wroclaw, Lengyelország) keresett iskolát. Először a lausitzi Gubinban (ma Németország), a németek és szorbok által lakott város gimnáziumában tanult, ahol pótolhatta addigi tanulmányainak hiányosságait. Majd a már biztosabb tudás birtokában a Baltitenger partján fekvő Kolbergben (ma Koíobrzeg, Lengyelország) fejezte be a középiskolát, és tett érettségi vizsgát. Kotbergre azért esett a választása, mert a helyi gimnázium messzi földön kiváló hírnévnek örvendett, és nem elhanyagolható szempontként esett a latba, hogy a város - többnyire német - polgárai a tehetséges diákoknak ösztöndíjat, ingyenes lakhatást és ellátást biztosítottak. A megszerzett tudás birtokában - a klasszikus ismeretek és a német nyelv elsajátítása mellett tökéletesen megtanult latinul és görögül - már bátran jelentkezhetett bármelyik egyetemre. Először Krakkó ősi egyetemére gondolt, aztán mégis a reformáció kovácsműhelyét, a wittenbergi egyetemet választotta. 1607 és 1611 között tanult Wittenbergben, ahol az előadásokat akkoriban még belengte Luther, Melanchthon és a többi neves reformátor szelleme. A tudás elmélyítése közben a diákoknak nemcsak az értelmük fejlődött, hanem a szívük és a lelkűk is megerősödött a vallási hűségben és az Isten szeretetében. A lutheri teológia abban az időben érte el az első csúcspontját, főként a dogmatika területén. Tranoscius 1607. április 13-án iratkozott be. Az egyetem anyakönyvébe az akkor szokásos módon Georgius Tranoscius néven jegyezték be; a nemzetiségét „Teschiniensis Silesius” azaz tescheni sziléziaiként nevezte meg. A filozófiai és teológiai tanulmányok mellett Taubmann professzor vezetésével komoly poétikai képzésben is részesült. Első költői A Tranoscius 1910-es magyarországi kiadása szárnypróbálgatásai, latin nyelvű vallásos himnuszai erre az időre datálhatok. Visszaemlékezett családja régi, falusi éveire, a nádtetős kis házban énekelt dalokra, és ezeket új formába öntötte. így születtek meg énekeskönyvének első szerzeményei. A fiatal Tranoscius költészetét áthatotta a szláv érzelmesség, ám - kortársaival ellentétben - dalai nem a földi reményekről: szerelemről, lányok szívéről szóltak, hanem Isten szeretetéről, aki odaadta szívét az embereknek, hogy tisztán és szeretetben élhessenek. * * * A wittenbergi tanulmányok kitörölhetetlen nyomot hagytak Tranoscius lelkében. Egy hosszabb lausitzi és alsó-sziléziai utazás után tért haza, hogy rövid pihenést követően elkezdje élete nagy zarándokútját, és közben megírja főművét, az énekeskönyvet. Tanulmányait végül Prágában fejezte be. 1612-től Prága Kisoldal (Malá Strana) nevű városrészében, a Szent Györgytemplom melletti gimnáziumban tanított, majd a következő évben meghívták a morvaországi Holesov iskolájába rektornak. 1615-ben a közeli Valasské Mezirící evangélikus lelkészének választották meg. A fehérhegyi csatavesztés (1620) után osztozott a csehországi protestánsok sorsában, menekülnie kellett. 1623-ban elfogták, és egy ideig raboskodott, 1625-ben rövid időre visszatért szülővárosába. A következő évtől Bielskóban udvari prédikátor lett a Szunyogh grófok birtokán. 1627-ben üldözött hite miatt Magyarországra menekült: először Árvaváralján (ma Oravsky Podzámok, Szlovákia), majd 1631-től Liptószentmiklóson (ma Liptovsky Mikulás, Szlovákia) működött. 1637. május 29-én hunyt el Liptószentmiklóson. ■ Bikfalvi Géza Haan Lajos hagyatékának egy részét nem egyházi intézmények őrzik. Magyar nyelvű naplója az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában, egyéb iratai a Békés Megyei Levéltárban lelhetők fel. 1991-ben emléktáblát helyeztek el tiszteletére a csabai parókia falán. Művei megtalálhatók az Evangélikus Országos Könyvtárban. Békéscsabáról írt könyveit, a Tranosciusénekeskönyvről írt füzetét ma is gyakran idézik. Digitalizált művei az interneten: http://medk.lutheran.hu/bekescsaba_1866.pdf ► Haan Lajos békéscsabai evangélikus lelkész személyében nem csupán az egyháztörténet, a történetírás, az iskolatörténet, de a gyűjteményügy is jeles elődöt köszönthet, hiszen az egykori akadémiai tag rendezte elsőként a ma már önálló levéltárat fenntartó békéscsabai evangélikus gyülekezet iratanyagát. „Haan Lajos, ki a szószéken, a közéletben, a levelezésben annyira hatalmában volt a nyelvnek, ki csinos költeményeket írt három nyelven, s kinek vonzó előadása mindig lebilincselte hallgatóit, az irodalomban magában jóformán sohasem értékesítette elbeszélőképességét, és sohasem törekedett szép stílusra” - e szavakkal a jeles történetíró, Márki Sándor illette Haan Lajos békéscsabai evangélikus lelkészt, Békés vármegye és Békéscsaba múltjának egyik legjelentősebb búvárlóját. Haan életművének 20. századi kutatója, Székely Lajos ellenben ekképp méltatta őt: „Több művét egyidejűleg magyar és szlovák nyelven adta ki anélkül, hogy akár egyetlen mondatot is meg kellett volna változtatnia bármelyik elfogultság javára a két változatban.” A két idézet érzékelteti, hogy Haan történetírói stílusa nem illeszkedett a 19. század dagályos túlzásaihoz. Az alábbiakban Haan egyéniségét és tevékenységét szeretném megvilágítani. Nem rövid életrajz írására törekszem, hanem személyiségének néhány jellemző vonását kívánom bemutatni. Haan Ágoston Lajos a Nógrád vármegyei Sámsonházán született 1818- ban. Édesapja, Haan János evangélikus lelkészként szolgált, de fia születése után Békéscsabára került. A dorbézoló életmód döntő szerepet játszott ebben: igaz, nem Haan Jánosé, hanem elődjéé, Boszi Mihályé, akit emiatt „csapott el” a csabai gyülekezet. Haan Lajos tanulmányait a mezőberényi gimnáziumban kezdte, de amikor ez 1834-ban Szarvasra költözött, ő Eperjesen tanult tovább. 1841-1842- ben német egyetemeket látogatott, előbb Jenában, majd Berlinben. 1843- tól Selmecbányára hívták meg lelkésznek. 1848-ban, a forradalom idején nemzetőr és tábori lelkész volt, 1849-ben Nagylakon, 1855-től pedig Békéscsabán teljesített lelkészi szolgálatot. Itt a közélet ismert alakjává vált. 1891-ben hunyt el. Milyen ember volt? Mélyen vallásos, hazája, nemzete, felekezete és gyülekezete iránt elkötelezett, szerény és jó humorú tudós. Naplójegyzeteiben is egyszerűen írt, de nem unalmasan - írásaiból egy szerény, kimért, sorsával az őt ért csapások ellenire megbékélt, az isteni akaratot elfogadó, szívében haragot nem tápláló, finom humorú ember egyénisége sejlik fel. Dedinszky Gyula A vidám Csaba című írásában ezt konkrét példá-THESAURUS Rovatgazda: Kovács Eleonóra val is alátámasztotta: „Az 1744-ben lelkésszé választott Tessedik Sámuel idejében még zúgó-forrongó méhkashoz hasonlított Csaba népe. Tessedik azonban vaskézzel rendet teremtett, a sokféle néptöredékből egy egységes népet formált, amint Haan Lajos szellemesen megjegyezte: Tessedik a sok fejet egy kalap alá szorította.” Haan nem ír hosszan arról sem, hogyan kezdte érdekelni Békéscsaba múltja: „Ha csak tehettem, elmulasztottam az iskolát, s ott állottam az ótemplom ajtaja mellett, s a templomjáró öregeket faggattam, kérdéseimmel a régi Csabáról tudakozódván.” Szerénysége leginkább ott és akkor érhető tetten, amikor olyan dolgokról ejt szót, amelyeket hibásnak vél. Ilyenkor véleményt nyilvánít, de nem ítélkezik. A fenti naplórészletben arról írt, hogy gyakran járt az iskola mellé. Hogy miért? Ezért: „De hát akkor a tanítási szisztéma is igen tökéletlen volt. Minden tanító azt tanította, ami neki tetszett. Emlékezem, hogy a természetrajzból egész éven át az elefántról tanultunk, a hazai történelemből pedig I. Andrásról.” Mielőtt még bárki ítélkezne az ifjú Haan Lajos felett, talán nem érdektelen idézni a szarvasi Tessedik Sámuelt: „Önállóan nem gondolkodhatni, magamnak nem vizsgálódhatni, ez volt az én második nagy kínom; a harmadik pedig az, hogy az iskolában friss vérrel és egészséges testtel 3-4 órát kellett egyfolytában ülnöm.” Haan iskolát illető bírálata csak eddig terjedt; nem kezdett lamentálásba, hogy miért van ez így. De súlyosabb esetekben sem perelte magának az ítélkezés jogát. így akkor sem, amikor a jénai diákok tivornyáit idézi fel, noha a mélyen vallásos, a munka és fegyelem iránt elkötelezett Haan képtelen volt ezzel azonosulni: „Minket, magyarokat valamennyien szerettek és becsültek, s bár egy társulatba sem tartoztunk, azért szívesen láttak Comerseiken. Emlékszem, hogy egyszer a Westphallerek Comersén voltunk. Már 12 óra tájban alig lehetett valakivel józanul beszélni.” Hadd vegyek búcsút Haantól egy tőle kölcsönözött mondattal, amellyel édesapját jellemezte, de igaznak bizonyult a mondás, hogy az alma nem esett messze a fájától: „A lélek tisztaságából származó jókedv és humor soha el nem hagyta őt.” ■ Katona Csaba A szerző történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézeténekfőmunkatársa
